A magyar termőföld az elmúlt évek egyik legjobban teljesítő befektetési eszközévé vált, miközben történelmi léptékben szűkül a piacra kerülő terület mennyisége. A földárak meredeken emelkedtek, a bérleti díjak meghaladták a területalapú támogatási szintet, az állami árverések pedig rávilágítottak, hogy a vevők egyre megfontoltabban döntik el, milye
"Hello darkness, my old friend" – Így kezdődik egy dal, amelynek nincs ember, aki ne ismerné csodálatos dallamát. Tudtátok, hogy a sláger egy mély emberi tragédia és egy fantasztikus barátság nyomán született?
Alig pár napja írhattunk arról, hogy új, háromszoros tőkeáttétellel rendelkező bitcoin- és ether-ETF-ek érkeztek Európába. A háromszoros tőkeáttétel azt jelenti, hogy a befektető a saját tőkéjének háromszorosával kereskedik, így minden árfolyamváltozás háromszoros hatással érvényesül a nyereségre vagy a veszteségre. Belátható, hogy ez egy rendkívül
Öt környezetvédő szervezet bírósághoz fordult Hollandiában annak érdekében, hogy az állam haladéktalanul tiltsa be a veszélyes PFAS-vegyületek környezetbe juttatását.
A kormányfő ismertette: a minimálbér 11 százalékkal nő és 322 800 forint lesz havonta, míg a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik és 373 200 forint lesz havonta. Közvetlenül 700 ezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
Az énekesnő szerint a műsor már nem a tehetségekről szól, és a zsűri viszi el a show-t. Elárulta, hogyan békült ki a műsort szintén kritizáló nővérével, Tóth Verával.
A Ford legnépszerűbb európai modellje követi a jól bevált receptet: jó arányok, szerethető karakter, sportos és divatos, de nem harsány megjelenés. Ez a Kuga, melyet ezúttal öntöltős és konnektoros hibrid hajtással is kipróbáltunk..
Racionalizáció, reorganizáció és mesterséges intelligencia. A felsorolt kifejezések miatt több száz ember munkája szűnt meg az utóbbi másfél évben a Gattyán György vezette Docler Holdingnál. Karácsony előtt újabb leépítés jön a cégcsoportnál. Mi történt? 140 dolgozójától válik meg a Gattyán György vezette Docler Holding egy csoportos létszámleépíté
Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
Hatos erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kína északnyugati, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területét, a rengés pánikot keltett Kazahsztán fővárosában, Almatiban. A kínai földrengés-megfigyelő központ 6,0 erősségű földrengésről számolt be, amely az ország északnyugati részén, Kirgizisztánnal határos területen található Akcsi megyében keletkezett,
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
A svájci központú MET Csoport leányvállalata, a MET Polska 2026-tól zöldenergiával látja el az elektromosautó-töltőállomásokat üzemeltető lengyel Elomoto céget. A partnerség célja az elektromos töltőinfrastruktúra gyors térnyerésének támogatása Lengyelországban.
A legjobb irodalmi illusztrációs alkotások, könyvekhez készült grafikák mutatkoznak be a december 12-én megnyíló 4. Budapesti Illusztrációs Fesztiválon, vagyis a Billufeszten.
A popportré, a szobrászat és a generatív művészet hagyományát értelmezi újra Beeple Regular Animals című installációja, amely a Zero 10 kiállítás kiemelt darabjaként debütált az Art Basel Miami Beachen. A technológiai fókuszú térben nemcsak a mű látható, de a látogatók egy robotok által készített emlékfotóval is távozhatnak.
A világ egyik legnagyobb bankja meghúzta a váratlant: a tokenizált betétek nemcsak Hongkongban, hanem már Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Luxemburgban is elérhetők. Ez nem csupán technológiai fejlesztés – hanem új pénzügyi korszak kezdete, ahol a határokon átívelő utalások valós időben, éjjel-nappal lezajlanak.
Miközben a világ energiarendszere példátlan tempóban mozdul el az elektrifikáció irányába, a piacot egyszerre hajtja a túltermelés, a nyersanyaghiány és a geopolitikai bizonytalanság. A Nemzetközi Energiaügynökség friss jelentése szerint a megújulók már ma is meghatározó szerephez jutnak, de az ellátási láncok sérülékenysége, a hálózatok szűk keres
Varga Imi bevallotta, hogy időnként túlizgulta az x-faktoros produkcióit, ezért most gőzerővel azon lesz, hogy leküzdje a lámpalázát. A pókoktól és kígyóktól rendkívül irtózik, és ha választhatna magának egy szuperképességet, a repülés mellett döntene, hogy mindig időben érkezzen, és biztosan nem késsen el sehonnan. Zeneileg nagy álma, hogy egyszer
A kutatók szerint a jelenségek nem magyarázhatók műholdakkal, mivel a fotók a műholdak kora előtt készültek. Ezért merült fel a merész elmélet az azonosítatlan jelenségekről.
Ha meglévő lakáshiteled törlesztésére fordítanád a közszolgálati otthontámogatást, érdemes átgondolni, mihez kezdj a felszabaduló összeggel. A BiztosDöntés.hu összeszedett öt tippet, hogy mire lehet érdemes fordítani a családi költségvetésben maradó pénzt.
A kormány új támogatási programot indít a tenyészkocatartók számára 4 milliárd forintos keretösszeggel, miközben módosítja az állattartó ágazatok agrártámogatási szabályozását 2025-re vonatkozóan. A lépések célja elsősorban a gazdasági nehézségekkel küzdő sertéságazat terheinek enyhítése - írta az Infostart.
A masszázsmedence vizének tisztasága kritikus pontja a tulajdonosi létnek. A vizes, meleg közegben könnyen elszaporodnak a nem kívánatos baktériumok, így a megfelelő és rendszeres vízkezelés elengedhetetlen a fürdőzők egészsége szempontjából. A téli hidegben viszont senki nem akar hosszú időt azzal tölteni, hogy a méri a vízminőséget, majd adagolja