A fogkeféket általában csak akkor dobjuk ki, ha már nagyon elhasználódtak és keszekuszák a sörtéi. Csakhogy ezzel nagy hibát követünk el, egy-egy régi darabon ugyanis rengeteg, egészségünkre káros baktérium halmozódhat fel.
A decentralizált pénzügyi rendszerek az elmúlt években tetemes növekedést produkáltak, átrajzolva a pénzpiacok addig szikla szilárd szabályait. A hagyományos brókercégek és tőzsdei szereplők kényelmi zónájából kilépve olyan blokklánc-alapú ökoszisztémákkal találkozhatunk, ahol okosszerződésekkel fillérekért és villámgyorsan juthatunk hozzá a legnép
Ez a fordított történelmi kvíz egy igazi időutazás! Nyolc évszámot kell megfejtened és a kérdések között van egy-egy igazi klasszikus, mint például 1456 és 962. Ha szereted a történelmet és a kihívásokat, ez a kvíz neked való. Készen állsz a történelmi tesztre? A Kvízgurun minden nap egy új lehetőség arra, hogy kicsit edd az agyad. […]
Mi magyarázza, hogy az egyik embert ellenállhatatlanul vonzónak találjuk, míg a másikat taszítónak? Hogyan lehet, hogy bármennyire szeretnénk egy kapcsolatot, az egyszerűen nem működik? Igaz, hogy a kémián múlik a szerelem? Egyáltalán mit értünk a szerelem biokémiája alatt, és hogyan befolyásolja ez a magánéletünket? Karanyicz Alinka, a Hedepy pszi
A BNB Chain az utóbbi hónapokban látványosan kezdte kiépíteni saját fogadási piacát, és ebben kulcsszerepet játszik a Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ). Az új platformok és integrációk azt jelzik, hogy a hálózat nem pusztán technológiai háttérként, hanem a fogadási piactér egyik központi szereplőjeként szeretné pozicionálni magát. Új fogadási
A zsenik kvíze ismét itt van, hogy próbára tegye az elmédet. Ha legalább öt helyes választ tudsz adni, máris le a kalappal előtted! A kérdések sokrétűek, de szórakoztatóak, így garantáltan élvezni fogod a kihívást. Készen állsz? A Kvízguru minden kvíz egy szórakoztató szellemi edzés. A kérdések segítenek ébren tartani a logikát és a memóriát, miköz
Nem mindennapi eseményt tartottak tegnap este a Windsor-kastélyban: a brit királyi család a német elnököt és feleségét látta vendégül. Katalin hercegné a látogatásra tiarát is felvett és csak úgy ragyogott benne.
Ez a napi kvíz most tényleg próbára teszi a tudásodat. A legtöbben legalább öt kérdésre helyesen válaszolnak, de vajon te is közéjük tartozol? Rövid, de annál izgalmasabb szellemi kihívás, ami feldobja a napodat. Lássuk, hogyan teljesítesz! A Kvízguru minden kvíz egy új lehetőség arra, hogy fejleszd a tudásodat és ébren tartsd az elmédet. Pár perc
Már tűkön ülnek a rajongók: hévégén végre itt az X-Faktor idei döntője! Már a mentorok is nagyon hangolódnak a szombati adásra, Tóth Andi például egy hatalmas meglepetéssel készül.
Illatot választani valaki másnak mindig különleges feladat – olyan, mintha a saját stílusukhoz próbálnánk megtalálni a tökéletesen passzoló ruhát. Bár elsőre személyes és nehéz döntésnek tűnik, sokkal könnyebb dolgunk van, ha az ajándékozott legjobb tulajdonságait tartjuk szem előtt. Azoknak, akik természetüknél fogva is szeretnek kitűnni, a Versac
Új portré készült Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről, az apropót pedig egy állami bankett adta, amely során az angol királyi csald vendégül látta a német elnököt és feleségét Windsorban. A hercegi pár lélegzetelállítóan fest a képen.
A Csillag Születik című műsor egyetlen női zsűritagja Köllő Babett, akit az RTL tehetségkutatójának kapcsán kérdeztünk, de számos más fontos téma is szóba került.
Több évtized iskolai rendszer, gyakornoki munkák, kezdő pozíciók. Elvállalunk mindent annak érdekében, hogy eljussunk egy megbecsült pozícióba, ott ugyanis "nyugalom vár ránk. Majd akkor élünk." A tervvel egy probléma van: elfelejtjük élvezni az életet. Amíg ugyanis arra várunk, hogy egyszer majd könnyebb lesz, igenis elfelejtünk élni. Ez a hustle
Szokatlanul merész szettben lépett a vörös szőnyegre nemrég Kirsten Dunst. A 43 esztendős színésznő egy szinte teljesen átlátszó ruhát választott, amit aprócska virágok díszítettek.
November 29-én a beautyvilág szerelmesei ismét különleges eseményen vehettek részt az Andrássy úton található Il Bacio di Stile épületében. A GLAMOUR Beautyfesztivál idén is a fényűzés, inspiráció és kényeztetés jegyében telt, ahol a látogatók testközelből ismerhették meg a legnagyobb márkák újdonságait, szakértői tippeket és exkluzív meglepetéseke
Annoni Zita nemrég a Hello Stranger power by GLAMOUR podcastsorozatban Zsólyomi Norbi divatfotóssal beszélgetett gyerekkoráról, pályájáról, valamint a családjáról. A kamerák előtt elárulta többek között azt is, hogyan is találtak egymásra a férjével, Giannival.
2026-ban már nem az a kérdés, a te hajad is megnőhet-e extra hosszúra, hanem az, milyen termékeket kell hozzá beszerezned. Íme 8 zseniális hajápoló, amit a GLAMOUR-napok X-Mas Week alatt kedvezményesen vásárolhatsz meg. Készülj a hihetetlen eredményre.
December 6-án a Városligetben kutyák és gazdáik gyűlnek össze, hogy egy különleges eseményen vegyenek részt. Az immáron hagyománnyá vált DOGZ Mikulás Falkasétára több mint 1500-an regisztráltak, csaknem 800 kutyával. Ezen az eseményen egy zseniális könyv is megtekinthető lesz, az "Ismerd a kutyád! – A legnépszerűbb kutyafajták gyűjteménye" lexikon,
Herceg Erika, a Megasztár mestere az elmúlt hetekben bebizonyította, nem az a típus, aki feladná. Csodás mosolya és tökéletes vonásai mögött azonban ugyanolyan belső viharok dúlnak, mint bármelyikünkben. Kíváncsiak voltunk, mi az a tulajdonsága, amit legjobban értékel magában, és mi az, amivel soha nem fog tudni megbarátkozni.
Javában dübörög a Stranger Things-láz, a legnagyobb rajongók már megnézték a november 26-án debütált ötödik évad első etapjának számító négy epizódot, ami jócskán hagyott kérdéseket maga után. A válaszok alighanem kiderülnek majd a következő részekből, ám az egyik karakter furcsa viselkedésének magyarázatát nem a sorozatban, hanem egy színdarabban
Biztosan te is találkoztál már ezzel a népszerű kifejezéssel: romantizálni az életet. Azonban a “romantizálás" nem azt jelenti, hogy veszel egy csokor pünkösdi rózsát, beszerzed a legmenőbb bézs kávégépet, majd szatén pizsamába bújsz. Ezek mind kedves gesztusok és hozzájárulhatnak a kellemes hétköznapokhoz, de csak a jéghegy csúcsai és a felszínt k
Oprah Winfrey 71 évesen bomba formában van. A népszerű tévés az utóbbi években több mint 20 kilótól szabadult meg, miután átesett egy térdműtéten. Ezúttal Ausztráliában kapták lencsevégre egy stílusos hófehér szettben.
A szemébe akar nézni a felelősöknek a büntetőper eljáráson Tóth Nikolett. Az egykori balerina élete 2022-ben gyökeresen megváltozott, miután a hatodik kerületi Jókai utcában leomlott egy felújítás alatt álló ház tetőszerkezete. A baleset óta kerekesszékkel közlekedik, és hosszú rehabilitáció vár rá. Nikinek a bíróság körülbelül kétszáz millió forin
A Jobb később, mint soha! thaiföldi útjának egyik legviccesebb pillanata az volt, amikor Epres Attila egyszer csak akcióba lendült, és pillanatok alatt a bikinis lányok figyelmének középpontjába került. Társai, Frohner Fecó és Badár Sándor csak ámulva figyelték, ahogy a színészből igazi hódító válik.
Az öltözködés mindig is több volt puszta stílusnál: társadalmi tükör, fegyver, eszköz, nyelv. Ezt a gondolatot bontja ki négy fiatal divattervező diplomamunkája is, akik egészen különböző irányokból közelítik meg a nőiség, a test és az önkifejezés kérdését. Cukiság, technológia, rítus és hatalom - ezek a kulcsszavak adják a MOME-n végzett tervezők
Kozsó megmutatta, hogy nem csak az énekléshez ért, hanem az ecsettel is jól bánik. Festményei nagy része most először került a nyilvánosság elé. A művész szerint a képek ára egy drágább autóéval vetekszik, De nem ő az egyetlen sztár, aki a festővásznon is alkot. Galla Miklós egyik képét Herczeg Zoltán 120 ezer forintért vásárolta meg. A Fókusz ripo
Wolf Kati hangján csendül fel a Jobb később, mint soha! című sorozat betétdala. Az rtl.hu exkluzív interjút készített az énekesnővel, aki mesélt az alkotásról, a szöveg erejéről és arról, hogy miért rezonál ennyire a dal üzenete az életével.
Rétei Endre édesapja mozdonyvezetőként szolgálat közben vesztette életét. Endre mindössze tizenhat éves volt, amikor apja egy szabálytalanul a sínekre hajtó sofőr miatt meghalt. A tragédia mégsem tántorította el a szakmától, és ő is mozdonyvezető lett. Szlávik Mária a férjét veszítette el egy hasonló ütközés következtében. De vajon miért kockáztatn
Számos előnye van más fizetési megoldásokkal szemben a qviknek, amely már a Díjneten is választható. A szolgáltatásnak köszönhetően például azok is gyorsabban és biztonságosan fizethetik számláikat, akik nem szeretnék megadni a bankkártyaadataikat az online számlafizetés során. Emellett általánosságban is tovább egyszerűsödött a számlafizetés a Díj
Micsoda? Szoboszlai Dominik és kislánya máris karácsonyfát választanak az ünnepre? A jelek szerint igen: friss fotón, fenyők közt puszilja apa a gyermekét.
A kerületi önkormányzat az elmúlt években igényelhető 1 helyett már 2 köbméter szociális tűzifát biztosít azoknak a rászoruló háztartásoknak, ahol fával fűtenek, és nem biztosítható a környezetbarát fűtési technológia kialakítása.Március 31-ig igényelhetik a szociális tűzifát azok a háztartások, amelyekben az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg
Tovább bővül a Hungarian Startup University Program (Hsup), amelynek célja, hogy bevezesse az egyetemi hallgatókat az innovációs és vállalkozói gondolkodásba - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Azoknak, akik eddig még reménykedtek abban, hogy a The Long Dark túlélőjáték ötödik epizódja idén megérkezik, most egy igazán keserű pirulát kell lenyelniük.