2025. december 10. szerda

dec. 10
6:27
Így sportolhatnak a nyugdíjasok Budapesten, kivéve néhány napon (Infostart)
Számtalan kedvezményt nyújtanak a nyugdíjasok részére a fővárosi fürdőkben, de az ünnepi és kiemelt időszakokban vannak bizonyos korlátozások.
dec. 10
6:27
Év végi számviteli teendők, a menedzsment feladatai I. rész – példákkal (Adózóna)
Az év végi zárás minden vállalatnál egyszerre pénzügyi, jogszabályi és szervezési projekt. Menedzseri szemmel akkor sikeres, ha a folyamatos évközi könyvelésből stabil, auditálható adatbázis lesz, amelyből időben és megalapozottan áll össze a beszámoló. Kétrészes cikkünk első részében ismertetjük a zárlathoz kapcsolódó teendőket, a másodikban pedig
dec. 10
6:27
Szijjártó Péter: Bízunk benne, hogy az amerikai-orosz párbeszéd békéhez vezet (Magyar Hírlap)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint reménysugár a béketerv.
dec. 10
6:27
Hont András Szoboszlai góljával fricskázta Magyar Pétert (Mandiner)
Hont András újságíró gyilkos iróniával üzent Magyar Péternek.
dec. 10
6:27
Erre figyelj még idén, ha adómentesen akarsz befektetni (Forbes)
Változtak a TBSZ adószabályai, továbbra is az ötödik év után jelentkezik a jelentős előny – de mi van, ha idő előtt vesszük ki a pénzünk, és mi van, ha még bent tartanánk a számlán?
dec. 10
6:27
4 csillagjegy, aki részesül az univerzum áldásában egészen december 14-ig - a Vízöntő Vénusz csodával tölti meg az életüket! (InStyle)
A Vénusz a Vízöntőbe lépett hétfőn - 4 csillagjegy pedig különösen jól jön ki ebből az időszakból!
dec. 10
6:27
Nem kell messzire utaznod, hogy kipróbáld a világ legnagyobb jégpályáját (Drive)
A téli hónapok nemcsak a karácsonyi vásárokról és a síelésről szólnak, hanem a korcsolyázásról is. Ha idén valami igazán különleges élményre vágyunk, érdemes kipróbálnunk a világ legnagyobb beltéri korcsolyapályáját, amihez ráadásul messzire sem kell utaznunk.
dec. 10
6:33
Kamatdöntésre várva eséssel zártak az amerikai tőzsdék (Privátbankár)
A Wall Street főbb indexei hétfőn csökkenéssel zártak, a legtöbb S&P 500 iparági szektor veszteséges volt.
dec. 10
6:33
Körülnézés nélkül hajtott a körforgalomba: kitalálod, milyen autó elé vágott be? (Autónavigátor)
Veszprém határában, a 82-es főút egyik többsávos, úgynevezett turbó körforgalmában sikerült egy Opel sofőrjének körülnézés nélkül beszáguldania a körforgalomba. Bár
dec. 10
6:33
Nem a gyár a legveszélyesebb munkahely Európában (autopro)
Meglepő tendenciára világítanak rá a legfrissebb uniós adatok.
dec. 10
6:33
Szoboszlai Milánóban is varázsolt: három pontot ért a magyar gól a Liverpoolnak (SzMo)
A videobíró kétszer is főszereplő volt Milánóban, de a magyar középpályás nem remegett meg. A válogatott csapatkapitánya a 88. percben döntötte el a BL-mérkőzés sorsát.
dec. 10
6:33
A világ egyik legrövidebb repülőjárata: mindössze 5 perc az út két gyönyörű görög sziget között (Hamu és Gyémánt)
Képzeljük el, hogy néhány perc alatt eljuthatunk egyik mediterrán szigetről a másikra: pontosan ezt kínálja a Kászosz és Kárpáthosz között közlekedő járat. A mindössze ötperces út már önmagában is különleges élmény, ráadásul mindkét sziget télen is kellemes, 18 fok körüli időjárással vár minket.
dec. 10
6:33
Allergológus megnevezte a méz biztonságos napi adagját (Magyar Hírlap)
Az igazi mézallergia ritka, de a tünetei személyenként eltérőek.
dec. 10
6:39
Fizetőssé vált a szerelmesek egyik ikonikus zarándokhelye (Infostart)
Pedig nem is volt sosem a Capuleteké, sőt, középkorivá is csak több mint száz éve vált.
dec. 10
6:39
Elon Musk ma már nem vezetné újra a kormányzati túlköltekezés megfékezésére kitalált hivatalát (444.hu)
Szerinte ha a DOGE helyett a cégein dolgozott volna, nem gyújtották volna fel a Teslákat.
dec. 10
6:39
Embereket csipkedő halak is megjelentek a Balaton közelében (AQUA)
A Hévízi-csatornában szélhajtó küszök és bodorkák helyett a vízfolyás tóhoz közeli szakaszán színes, trópusi halakat látni, és nemrégiben egy új, meglehetősen agresszív faj fiatal egyedei is feltűntek itt. A Hévízi-csatorna a Hévízi-tó fölösleges vízét vezeti le a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszerének részét képező Fenéki-tóba, ami onnan a Balatonba
dec. 10
6:39
Az ukrán összeomlás egyre valószínűbb (Mandiner)
Az általam követett jelek változó értékei fokozatosan tovább romlanak, különösen a mindennél fontosabb kohézió terén.
dec. 10
6:39
Amputálni akarták a lábát – 23 műtét után újra talpon a fiatal motoros (rtl.hu)
Halmi Bajnok élete egyetlen pillanat alatt változott meg, amikor 2021-ben motorbalesetet szenvedett és majdnem elveszítette a lábát. A következő években 23 műtéten esett át, összesen 600 napot töltött ágyban, miközben többször is szóba került az amputáció lehetősége. A sportimádó fiatal azonban nem törődött bele a sorsába: minden erejével a felépül
dec. 10
6:45
Milyen könyv kerüljön a karácsonyfa alá? 12 könyvújdonság, aminek biztosan örülnek a gyerekek (Éva Magazin)
Nem lehet őket versenyezve tologatni és gurítani, nem lehet belőlük mindenfélét építeni, nem villognak és nem játszanak le videót, nem lehet öltöztetni vagy éppen belebújni, ahogy netezni sem rajtuk – a könyvek mégis maradandó élményt nyújtanak, ezt teszi őket tökéletes ajándékká. Korosztályokra bontva szemezgettünk a közelmúltban megjelent gyerekk
dec. 10
6:45
Halat eszel karácsonykor? Ezt teheti a szervezeteddel! (Agroinform)
Karácsonykor a halételek igazi sztárok az ünnepi asztalon, de vajon tudod, mit tesznek a szervezeteddel? Eláruljuk, mi történik akkor, amikor halat eszel!
dec. 10
6:45
Az LG a Mediatort választotta PR-ügynökségi partneréül (Márkamonitor)
Meghívásos tenderen választotta ki az Lg Pr-ügynökségi partnerét, az eljárás során a Mediator ajánlatát találták a legvonzóbbnak. Az együttműködés novemberben indult a full-service ügynökséggel.   Az év korábbi szakaszában lezajlott meghívásos tendereljárást követően novembertől a Mediator támogatja az Lg hazai leányvállalatának Pr-kommunikációs te
dec. 10
6:45
Klímahisztéria és tudomány (4. ) (Magyar Hírlap)
A Párizsi Egyezmény.
dec. 10
6:45
Precizitás és folyamatintegráció a legkisebb helyigény mellett – DMC monoBlock 65/75 (newtechnology.hu)
A repülő- és űriparban, a szerszám- és formagyártásban, illetve a mobilitási szektorban – a DMG MORI DMC monoBlock sorozatának sokoldalúsága számos iparágban újra és újra bizonyított.
dec. 10
6:45
Valójában ilyen gyakran kellene kimosnod a paplanodat (Bien)
A paplanok tisztítása nem csak a komfortérzet miatt fontos, hanem egészségügyi szempontból is. Fedezd fel, milyen gyakran érdemes mosni, és milyen tényezők befolyásolják a mosási gyakoriságot.
dec. 10
6:48
Rekordmennyiségű ember követte online, hogy két amerikai vadászgép köröz a venezuelai öböl felett (Telex)
A dél-amerikai média valós időben követte az eseményeket, a FlightRadar24 a legnézettebb repüléseinek nevezte az amerikai akciót.
dec. 10
6:51
Egyik lábát sem dugta ki a takaró alól a forint szerda reggel (Privátbankár)
A magyar fizetőeszköz árfolyama szerda reggelre csak kismértékben változott a bankközi piacon.
dec. 10
6:51
Súlyos következményekről beszéltek a köztévé műsorában, erős kijelentések hangzottak el (ATV)
Elemző fejtette ki véleményét a köztévében.
dec. 10
6:51
Megpróbálták csökkenteni Bolsonaro volt elnök börtönbüntetését, káosz tört ki a brazil parlamentben (444.hu)
A több mint 27 év börtönre ítélt volt elnök büntetését két évre és négy hónapra csökkenthetnék, ha elfogadnák a konzevatívok törvényjavaslatát.
dec. 10
6:51
Friss kutatás: A Fidesz és a Tisza szavazói már az országra is veszélyesnek tartják egymást (SzMo)
A megkérdezettek 48 százaléka számít kormánypárti visszaélésre, míg a Tiszától csak 22 százalék tart ettől. A tét óriási, a választók 80%-a szerint sokkal fontosabb lesz a mostani voksolás, mint a négy évvel ezelőtti.
dec. 10
6:51
Életmentő vizsgálat TB-támogatását kérik az anafilaxiások (WMN)
Újabb mérföldkő elérése a cél az anafilaxiások számára: az életveszélyes allergia diagnosztikai vizsgálatának TB-támogatottságát kérik
dec. 10
6:51
Népszerű az ingyenes mesterséges intelligencia képzés (MMonline)
Aktív hónapokat tudhat maga mögött a Gábor Dénes Egyetem (GDE), amely névadója születésének 125. évfordulója alkalmából júniusban Gábor Dénes emlékévet hirdetett. Az évforduló napjára szervezett Mesterséges Intelligencia Konferencián mutatta be a „MI Jövünk!” ingyenes online tananyagát, amelyre azóta több mint 30 ezren voltak kíváncsiak, és 15 ezre
dec. 10
6:51
Köd és gyenge szél (Magyar Hírlap)
Általában borult, párás, helyenként tartósan ködös maradhat az idő.
dec. 10
6:51
Mi legyen a befagyasztott orosz devizatartalékkal? (Mandiner)
Brüsszel a nemzetközi pénzpiac és az USA ellen kaszinózik, egyik sem bölcs dolog.
dec. 10
6:51
Műszerész vagy technikus? – Merre tovább az elektronika világában? (Szakmát Szerzek)
Ha közeledik a továbbtanulás ideje és vonz az elektronika, a műszaki világ vagy a kézzel végezhető szerelés, két izgalmas pálya is vár rád: az Elektronikai műszerész és az Elektronikai technikus. Bár elsőre hasonlónak tűnhetnek, valójában egészen eltérő tudást, feladatokat és jövőbeli lehetőségeket kínálnak. Mi az, amit tudni kell — a szakmák rövid
dec. 10
6:51
Másfél millió forintos adománnyal segíti a Mate az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a rászoruló családokat (Magro)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) 1,5 millió forint értékű adománnyal csatlakozik az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtéséhez
dec. 10
6:57
Nem törölte ki a csipát a szeméből a forint (Menedzsment Fórum)
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása nem volt jelentős szerdára virradóra a bankközi piacon.
dec. 10
6:57
Görög falu van Magyarország közepén, ettől a látványtól hetekig nem térsz majd magadhoz (Promotions)
A magyar Alföld egyik kulturális színfoltja a görög falu.
dec. 10
6:57
"Nem hisznek az emberek Magyar Péternek" (Magyar Hírlap)
Szűcs Gábor, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja mondta ezt.
dec. 10
6:57
Bénító, szürke köd telepedett rá az országra – mutatjuk, mikortól jöhet újra a napsütés (Mandiner)
A hét nagy részében szürke, párás, ködös időre készülhetünk.
dec. 10
6:57
Szegénység és magány az ünnepek előtt – miért fáj ennyire a karácsony azoknak, akik nélkülözésben élnek? (Life&Body)
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka. A díszek, a fények, a családi készülődés képei mindenhol ott vannak: a közösségi médiában, a plakátokon, a reklámokban. Aki azonban szegénységben él vagy magányosan tölti az ünnepet, egészen más valóságot lát. A bőség képei ilyenkor nem örömet, hanem fájdalmas kontrasztot jelentenek – Erdős Re
dec. 10
7:03
Megdöbbentően sok a veszélyes a harmadik országbeli áruk közt (Infostart)
A harmadik országokból érkező, online rendelt termékek 60 százaléka veszélyesnek bizonyult. Elképesztő módon bővül ez az online vásárlási szegmens. Vannak olyan termékkategóriák, ahol az árucikkek akár 80 százaléka is megbukik a vizsgálatokon.
dec. 10
7:03
Nem fizet a biztosító? Ez a két téli gumi szabály sok autóst meglep! (Hóvége)
Sokan nem tudják pontosan, mik a téli gumi követelmények, pedig az is lehet, hogy a biztosító nem fizet kár esetén, ha nem figyelsz.
dec. 10
7:09
Rekordmagasra emelkedett az egyenlőtlenség hazánkban (Menedzsment Fórum)
Nem csak a tavalyi évhez képest emelkedett az egyenlőtlenséget jelző mutató értéke, de 2004 óra nem láthattuk ilyen magasan.
dec. 10
7:09
Trump mielőbbi választ vár Zelenszkijtől, mert karácsonyra már megállapodást szeretne a tűzszünetről (444.hu)
Az amerikai elnök megbízottjai néhány napot adtak Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy válaszoljon a béketerv-javaslatra.
dec. 10
7:09
"Védhetetlen, ami a Szőlő utcában történt" – A volt Tegyesz-igazgató szerint elképzelhetetlen, hogy az illetékesek ne tudtak volna a brutális gyerekverésekről (SzMo)
A Szőlő utcai intézet a Belügyminisztérium fenntartásában működik, a felügyeleti láncban pedig ott van a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is. A fenntartónak kötelessége ellenőrizni az alá tartozó szervezeteket.
dec. 10
7:09
Egygólos győzelmek a BL hatodik fordulójában (Magyar Hírlap)
A Barcelona, az Atletico, a Monaco, a Marseille és az Olimpiakosz is minimális győzelmet könyvelhetett el.
dec. 10
7:09
Felelős öngondoskodás állami támogatással: ne hagyd veszni a lehetőséget! (Bank360 blog)
Az év vége közeledtével nagyobb figyelem hárul az önkéntes nyugdíjpénztárakra, hiszen a pénztári számlákra az utolsó hetekben befizetett összegekkel még jelentősen befolyásolni tudjuk, hogy mekkora adó-visszatérítésre lehetünk jogosultak a következő évben. Ezt minden pénztártagnak érdemes észben tartania, ha pedig valaki még nem tag, akkor az év ez
dec. 10
7:09
Forma-1: hol áll a legjobban kereső pilóták között a friss világbajnok? (Forbes)
A Forma-1-es pilóták fizetése rendületlenül nő, de csak egy van közöttük, aki kiemelkedően piacképes a pályán kívül is. A Forbes összeállította a 2025-ös év legjobban fizetett Forma–1-es pilótáinak listáját, amely szerint a tíz legjobban kereső versenyző összesen 363 millió dollárt vitt haza – 15%-kal többet, mint egy évvel korábban. Két újonc a le
dec. 10
7:15
Rendhagyó nap következik az Országgyűlésben (Infostart)
Rendkívüli ülést is tart szerdán az Országgyűlés, amely előtte közel ötven törvényjavaslatról, országgyűlési határozati javaslatról dönthet. A rendkívüli ülésen a képviselők a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló kormányzati előterjesztést vitatják meg.
dec. 10
7:15
Óriási bírságolás: háborúban az Eu és az amerikai techóriások (Kripto Akadémia)
Lassan az EU bevétele a büntetésekből több, mint az adókból. A milliárdos bírságolás gyakorlatával a fosztogatás határán jár az EU – vélekedett a Coinbase vezérigazgatója. Az X 120 millió eurós büntetése indította el a botrányt. Vajon az EU vasmarokkal védi Európát, vagy az amerikai innovációt fojtja el a Digitális Szolgáltatásokról szóló törvénnye

Keresés