2025. december 1. hétfő

dec. 1
22:03
Havas lesz a karácsonyunk? (Agroinform)
Megtudhatod, milyen időjárást jósolnak a meteorológusok karácsonyra, de azt is, hogy milyen ünnepnapok várhatók decemberben, amelyeket érdemes megismerni!
dec. 1
22:03
Újabb orosz-kínai közeledés (Magyar Hírlap)
Vízummentes belépés.
dec. 1
22:03
Újabb, mintegy 5000 otthon startos lakás építése indulhat meg pár hónapon belül (Demokrata)
A most kihirdetett projektek közül 8 budapesti, 3 pedig vidéki helyszínhez kapcsolódik.
dec. 1
22:03
Halála napján játszott volna benne: ez volt Kálloy Molnár Péter kedvenc darabja (Mandiner)
Már korábban lehetett tudni, hogy a december 1-jei előadás elmarad.
dec. 1
22:03
Kiderült Kálloy Molnár Péter halálának oka (PlanetZ)
Kálloy Molnár Péter haláláról új részletek derültek ki: hetek óta kezelték, állapota ingadozott, és szerettei is reménykedtek a felépülésében. Családja most megszólalt arról, mi történt az utóbbi hónapokban, és hogyan zajlott a küzdelme.
dec. 1
22:05
Hat utca újult meg Sándorfalván, részben szegedi pénzből (PlanetZ)
A munka több mint 70 millió forint volt. Így Sándorfalva az első település a vármegyében, ahol lezárult egy beruházás a Versenyképes Járások Program keretében.
dec. 1
22:07
Danko a Beneš-dekrétumokat a jogrendszer sérthetetlen részének tartja, Gubík racionális vitát sürget az ügyben (PlanetZ)
Danko határozottan elutasított minden olyan törekvést, amely a dekrétumokhoz nyúlna.
dec. 1
22:09
Bóka János: Nem lehet érdemben tárgyalni az új költségvetési kerettervről (Demokrata)
Magyarország nem fér hozzá a neki járó forrásokhoz, erről beszélt a miniszter.
dec. 1
22:09
Nagy volt az aggodalom: kiderült, miért került kórházba Donald Trump (Mandiner)
Közleményt adott ki a Fehér Ház.
dec. 1
22:09
17 éve jelent meg a legendás sci-fi folytatása, de kicsit sem kopott meg azóta (Telex)
A Hellboy II: Az Aranyhadsereg Guillermo del Toro egyik legambiciózusabb munkája volt, ami 2008-ban került a mozikba. A film 82,5–85 millió dolláros költségvetésből készült, és világszerte 168,3 millió dolláros bevételt ért el, így kisebb pénzügyi sikernek számított.
dec. 1
22:09
17 éve jelent meg a legendás sci-fi folytatása, de kicsit sem kopott meg azóta (Helló Sajtó!)
A Hellboy II: Az Aranyhadsereg Guillermo del Toro egyik legambiciózusabb munkája volt, ami 2008-ban került a mozikba. A film 82,5–85 millió dolláros költségvetésből készült, és világszerte 168,3 millió dolláros bevételt ért el, így kisebb pénzügyi sikernek számított.
dec. 1
22:09
17 éve jelent meg a legendás sci-fi folytatása, de kicsit sem kopott meg azóta (Magro)
A Hellboy II: Az Aranyhadsereg Guillermo del Toro egyik legambiciózusabb munkája volt, ami 2008-ban került a mozikba. A film 82,5–85 millió dolláros költségvetésből készült, és világszerte 168,3 millió dolláros bevételt ért el, így kisebb pénzügyi sikernek számított.
dec. 1
22:09
A félelem utcája: A bálkirálynő: Hú, de sokan lehúztátok - Felejtsd el Hitchcock szorongató csikorgását, indítsd el a JVC magnót, és élvezd a vérben úszó… (PlanetZ)
Hoppá, tengernyien lehúzták. Mint film, nagyon is nyerő. Ízlések és pofonok, rengeteget nevettem, nagyszerűen szórakoztam és kikapcsolódtam - nekem nem valóak a Sikoly- és a Tudom mit tettél-paródiák, ezerszer inkább ez. Reális leszek a véleményeimmel.__GA__A korábbi trilógiával ellentétben egy konkrét R.L. Stine-könyvön alapul (The Prom Queen, 199
dec. 1
22:11
Felháborító módon bántak egy csendes egyetemistával, de nem hagyja magát (Telex)
Az egyetemi élet egyik legnagyobb kihívása a közös lakhatás, különösen akkor, ha a lakótársakat véletlenszerűen osztják be.
dec. 1
22:11
Felháborító módon bántak egy csendes egyetemistával, de nem hagyja magát (Helló Sajtó!)
Az egyetemi élet egyik legnagyobb kihívása a közös lakhatás, különösen akkor, ha a lakótársakat véletlenszerűen osztják be.
dec. 1
22:11
Felháborító módon bántak egy csendes egyetemistával, de nem hagyja magát (Magro)
Az egyetemi élet egyik legnagyobb kihívása a közös lakhatás, különösen akkor, ha a lakótársakat véletlenszerűen osztják be.
dec. 1
22:11
Gázolt a HÉV Budapesten, meghalt egy középkorú férfi (PlanetZ)
Az esti órákban ritkábban jár a HÉV mind a gödöllői (H8-as), mind a csömöri (H9-es) vonalon.
dec. 1
22:13
Kiderült, mikor érkezik az Aston Martin 2026-os F1-ese (Telex)
Február 9-én tartja 2026-os Forma-1-es versenyautójának bemutatóját az Aston Martin — erősítette meg a silverstone-i istálló hétfőn.
dec. 1
22:13
Kiderült, mikor érkezik az Aston Martin 2026-os F1-ese (Helló Sajtó!)
Február 9-én tartja 2026-os Forma-1-es versenyautójának bemutatóját az Aston Martin — erősítette meg a silverstone-i istálló hétfőn.
dec. 1
22:13
Kiderült, mikor érkezik az Aston Martin 2026-os F1-ese (Magro)
Február 9-én tartja 2026-os Forma-1-es versenyautójának bemutatóját az Aston Martin — erősítette meg a silverstone-i istálló hétfőn.
dec. 1
22:13
Visszatér a Splinter Cell Remake rendezője (PlanetZ)
A LinkedIn poszt tanúsága szerint 2022-es távozása után David Grivel visszatér a Ubisoft torontói részlegéhez, hogy ismét a Splinter Cell Remake rendezőjeként segítse a munkálatokat.
dec. 1
22:15
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik (Telex)
Zelenszkij ukrán elnök a Macronnal tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Ukrajna méltósággal szeretné lezárni a háborút, miközben a biztonsági garanciákról szóló tárgyalások előrehaladott állapotban vannak - közölte a RBK.
dec. 1
22:15
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik (Helló Sajtó!)
Zelenszkij ukrán elnök a Macronnal tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Ukrajna méltósággal szeretné lezárni a háborút, miközben a biztonsági garanciákról szóló tárgyalások előrehaladott állapotban vannak - közölte a RBK.
dec. 1
22:15
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik (Magro)
Zelenszkij ukrán elnök a Macronnal tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Ukrajna méltósággal szeretné lezárni a háborút, miközben a biztonsági garanciákról szóló tárgyalások előrehaladott állapotban vannak - közölte a RBK.
dec. 1
22:15
Újabb orosz-kínai közeledés (PlanetZ)
Vízummentes belépés.
dec. 1
22:15
Illegális kriptoszolgáltatást számolt fel az Interpol (Magyar Hírlap)
Dolgoztak a rendőrök.
dec. 1
22:17
Nagy volt az aggodalom: kiderült, miért került kórházba Donald Trump (Telex)
Közleményt adott ki a Fehér Ház.
dec. 1
22:17
Nagy volt az aggodalom: kiderült, miért került kórházba Donald Trump (Helló Sajtó!)
Közleményt adott ki a Fehér Ház.
dec. 1
22:17
Nagy volt az aggodalom: kiderült, miért került kórházba Donald Trump (Magro)
Közleményt adott ki a Fehér Ház.
dec. 1
22:17
Hiánypótló "víztükör": új oldal térképezi fel az ország legsikeresebb vízmegtartási megoldásait (PlanetZ)
Új, közérthető és kifejezetten gyakorlatias ismeretterjesztő honlap indult Víztükör néven, amely Magyarország legsikeresebb helyi vízmegtartási projektjeit gyűjti össze.
dec. 1
22:19
Tájékoztató a szőlő-szaporítóanyag termelőket érintő agrárkamarai tagságról (Telex)
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi Cxxvi. törvény (Nak tv.) alapján, agrárgazdasági tevékenység bejegyzése Nak tagságot keletkeztet. Az agrárgazdasági tevékenységeket a...
dec. 1
22:19
Tájékoztató a szőlő-szaporítóanyag termelőket érintő agrárkamarai tagságról (Helló Sajtó!)
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi Cxxvi. törvény (Nak tv.) alapján, agrárgazdasági tevékenység bejegyzése Nak tagságot keletkeztet. Az agrárgazdasági tevékenységeket a...
dec. 1
22:19
Tájékoztató a szőlő-szaporítóanyag termelőket érintő agrárkamarai tagságról (Magro)
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi Cxxvi. törvény (Nak tv.) alapján, agrárgazdasági tevékenység bejegyzése Nak tagságot keletkeztet. Az agrárgazdasági tevékenységeket a...
dec. 1
22:19
Decemberi horoszkóp: Ismerjük fel a sorsunk felé terelő jeleket! (PlanetZ)
Szeretettel és szerelemmel teli karácsony elé nézünk. A hónapban előre mozdulhatnak a korlátozások miatt megrekedt folyamataink. Figyeljünk oda az élet jelzéseire, min kellene változtatnunk. December közepétől kulturális és társasági események várnak ránk.
dec. 1
22:21
Tökéletes megtévesztés: összeházasodnak, viccelődnek, összevesznek, meccsre járnak a fideszes kamuprofilok az AI-képeik alapján (SzMo)
A megtévesztés tökéletes: a profilok mögött komplex sorsok és kitalált drámák állnak. A cél, hogy a kormánypárti üzenetek minél több emberhez jussanak el, hitelesnek tűnve.
dec. 1
22:21
Zelenszkij megnevezte a béketerv három legkritikusabb pontját (Telex)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök párizsi látogatása során, Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott tárgyalását követően vázolta az ukrajnai béketervvel kapcsolatos viták három legfontosabb és legnehezebb kérdéskörét.   Zelenszkij elmondása szerint a legbonyolultabb és legtöbb vitát kiváltó téma a területi kérdés.   A második kulcsfontosságú ele
dec. 1
22:21
Zelenszkij megnevezte a béketerv három legkritikusabb pontját (Helló Sajtó!)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök párizsi látogatása során, Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott tárgyalását követően vázolta az ukrajnai béketervvel kapcsolatos viták három legfontosabb és legnehezebb kérdéskörét.   Zelenszkij elmondása szerint a legbonyolultabb és legtöbb vitát kiváltó téma a területi kérdés.   A második kulcsfontosságú ele
dec. 1
22:21
Zelenszkij megnevezte a béketerv három legkritikusabb pontját (Magro)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök párizsi látogatása során, Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott tárgyalását követően vázolta az ukrajnai béketervvel kapcsolatos viták három legfontosabb és legnehezebb kérdéskörét.   Zelenszkij elmondása szerint a legbonyolultabb és legtöbb vitát kiváltó téma a területi kérdés.   A második kulcsfontosságú ele
dec. 1
22:21
Ötven pincészet 150 borát kóstolhatták meg az érdeklődők a Xiv. Debreceni Bormustrán (PlanetZ)
A Csokonai Fórumba szervezett program a mértékletes, gasztronómiai élményt szerző borfogyasztást képviseli, miközben fókuszba helyezik a magyar borkultúra erősítését, a fajták sokszínűsége és a termőhelyi...
dec. 1
22:23
Valóban a méret a lényeg az örömszerzésnél? A válasz garantáltan meglep (Telex)
Most kiderül az igazság az örök kérsédről!
dec. 1
22:23
Valóban a méret a lényeg az örömszerzésnél? A válasz garantáltan meglep (Helló Sajtó!)
Most kiderül az igazság az örök kérsédről!
dec. 1
22:23
Valóban a méret a lényeg az örömszerzésnél? A válasz garantáltan meglep (Magro)
Most kiderül az igazság az örök kérsédről!
dec. 1
22:25
A legnehezebb napok sem tartanak örökké, mert a lelki immunrendszered erősebb mint hinnéd (Telex)
Vannak időszakok, amikor a világ hirtelen elveszíti a színeit. Amikor az, ami addig biztosnak tűnt, egyik pillanatról a másikra elcsúszik a lábunk alól. Olyankor a levegő is nehezebb, a gondolatok is sötétebbek, és úgy érezzük, sosem lesz már könnyebb. Mégis, van bennünk valami, ami újra és újra a felszínre segít. Egy belső erő, ami halk, de rendít
dec. 1
22:25
A legnehezebb napok sem tartanak örökké, mert a lelki immunrendszered erősebb mint hinnéd (Helló Sajtó!)
Vannak időszakok, amikor a világ hirtelen elveszíti a színeit. Amikor az, ami addig biztosnak tűnt, egyik pillanatról a másikra elcsúszik a lábunk alól. Olyankor a levegő is nehezebb, a gondolatok is sötétebbek, és úgy érezzük, sosem lesz már könnyebb. Mégis, van bennünk valami, ami újra és újra a felszínre segít. Egy belső erő, ami halk, de rendít
dec. 1
22:25
A legnehezebb napok sem tartanak örökké, mert a lelki immunrendszered erősebb mint hinnéd (Magro)
Vannak időszakok, amikor a világ hirtelen elveszíti a színeit. Amikor az, ami addig biztosnak tűnt, egyik pillanatról a másikra elcsúszik a lábunk alól. Olyankor a levegő is nehezebb, a gondolatok is sötétebbek, és úgy érezzük, sosem lesz már könnyebb. Mégis, van bennünk valami, ami újra és újra a felszínre segít. Egy belső erő, ami halk, de rendít
dec. 1
22:27
Erősödött a forint estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 1
22:27
A svájciakat is legyőzték női kéziseink (Magyar Hírlap)
A csoportdöntőt kínkeserves első félidő után a kulcsemberek feljavulásával húzták be a Golovin-tanítványok.
dec. 1
22:27
Nehezebb súlyok vagy több ismétlés? Így építs izmot okosan (Telex)
Nagy súly vagy sok ismétlés? A kutatások szerint nem ez dönt, hanem az, mennyire közelítesz a határaidhoz. Így építs izmot okosan, biztonságosan.
dec. 1
22:27
Nehezebb súlyok vagy több ismétlés? Így építs izmot okosan (Helló Sajtó!)
Nagy súly vagy sok ismétlés? A kutatások szerint nem ez dönt, hanem az, mennyire közelítesz a határaidhoz. Így építs izmot okosan, biztonságosan.
dec. 1
22:27
Nehezebb súlyok vagy több ismétlés? Így építs izmot okosan (Magro)
Nagy súly vagy sok ismétlés? A kutatások szerint nem ez dönt, hanem az, mennyire közelítesz a határaidhoz. Így építs izmot okosan, biztonságosan.

Keresés