Az advent fényei különösen hívogatóak a turisták számára ebben az ünnepi időszakban. Készült egy friss nemzetközi rangsor a karácsonyi vásárok kapcsán, hogy hová érdemes ilyenkor elutazni, és hogy miért. Budapest előkelő helyet foglal el a listán. Az adventi időszak látványosságai kétségtelenül az európai karácsonyi vásárok. Kollégánk, Tóth Péter n
Spanyolországban rendkívüli intézkedéseket vezettek be az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozására, amely veszélyezteti az ország 8 milliárd eurós sertéshús-exportját - számolt be a Reuters. A hatóságok drónokat, infravörös technológiát és keresőkutyákat vetnek be a fertőzött vaddisznók azonosítására, valamint lezárják az állatok vándorl
A SAFE-forrásokat Magyarország a védelmi képességek megerősítésére, védelmi iparának fejlesztésére, kettős célú infrastruktúra-fejlesztésekre, valamint hosszabb távon az államháztartás fenntarthatóságának javítására fordíthatja. Kedvező elbírálás esetén hazánk kedvező feltételekkel, hosszú futamidővel és alacsony kamatozással juthat hozzá a szükség
A Magyar Animációs Producer Szövetség (MAPSZ) az NFI és a Kreatív Európa Program támogatásával 2027 végéig új szakmai programot indít, amely hosszú távon növeli a magyar animáció nemzetközi jelenlétét és koprodukciós lehetőségeit. A kezdeményezés célja, hogy a hazai stúdiók és alkotók egységesen jelenjenek meg Európa vezető iparági fórumain, és tar
A hazai rockrajongók örülhetnek, hiszen alig esik le a tojáshéj január 9-én az Alter Bridge – a zenekarral azonos nevű – nyolcadik stúdióalbumáról, január 28-án már hallhatják is élőben az új dalokat a Barba Negrában. A bulit a Stardust és a Daughtry melegíti majd elő.
Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíj-kiegészítéssel emelt nyugdíjukat. A jóváírás december 2-án megjelent a bankszámlákon, és a Magyar Posta is ma kezdi meg a kézbesítést, olvasható az NGM közleményében.
A RingPay fizetőgyűrűk mostantól kompatibilisek a CIB Bank kártyáival a Fidesmo integráción keresztül - közölte a fizetésre alkalmas gyűrűt gyártó cég.
Már a Tokióban kiállított Sport Concept látványa is sokat sejtetett: fémes szürke külső, éles, légbeömlőkkel tagolt kontúrok, LFA-t idéző hátsó lámpák és az LC500-ra rímelő fényszórók. A hátsó aktív szárny alól két, nagyon is valós kipufogócső bukkant elő, miközben a műszerfalon a "Power" és "Charge" feliratok hibrid hajtásról árulkodtak. A Lexus n
Kedd délelőtt adták át a Dürer iskola új kültéri bútorát, mely az udvaron a téli és a nyári időben is jó szolgálatot tehet a gyermekeknek. Kiss Tamásné, az intézmény alapítványának vezetője elmondta, az elmúlt időszakban négy hasonló eszközt szereztek be, ez pedig már az ötödik a sorban. Az iskola vezetésének egyik fontos célja, hogy minél otthonos
A nyugdíjasok az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén decemberben is előrehozottan kapják meg a novemberi 1,6%-os emeléssel megfejelt nyugdíjukat. A jóváírás ma megjelent a bankszámlákon, és a Magyar Posta is ma kezdi meg a kézbesítést - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Leáll a szerbiai kőolajfinomító, mert az amerikai szankciók miatt nem kap kőolajat. A NIS vállalat számláin a külföldi bankok nem engedélyezik a pénzmozgást, ezért az autósok nemzetközi bankkártyával nem tudnak fizetni a NIS benzinkútjain, csak készpénzzel vagy hazai kártyával, de a jövő héttől várhatóan ez sem lesz lehetséges.
Karácsonyi filmnézés közben elvárjuk a meghittséget, a romantikát, meg azt a bizonyos "szikrát". A Karácsony az exemmel viszont olyan, mintha valaki elfelejtette volna bekapcsolni az ünnepi fényfüzért.
Miközben a Tisza Párt 600 oldalas, 1300 milliárdos megszorítócsomagja mindenki számára elérhető, a baloldali média továbbra is hallgat, vagy kétségbe vonja a dokumentum hitelességét.
Hiába kért az ügyészség akár örökös eltiltást, a bíróság most mégis visszaengedte az ügyvédi pályára a korrupcióval vádolt Völner Pált. Mi történt? Az idei utolsó tárgyalási napon újabb váratlan fejlemény rázta fel a Völner–Schadl vesztegetési pert: a Fővárosi Törvényszék döntése alapján visszaadták Völner Pál, volt igazságügyi államtitkár ügyvédi
A Földközi- és a Fekete-tengeren a halászati nyomás az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent, de a vizsgált halfajállományok valamivel több mint fele továbbra is túlhalászott. Eközben pedig a klímaváltozással miatt is nő nyomás – tette közzé az Ensz
Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence fetrengtek a nevetéstől, a két műsorvezető mosolya azonban korántsem volt túl őszinte. A Csillag Születik stand-uposai felszántották a színpadot, csak épp egy kicsit nehézkesen ment nekik a feladat. Ha rajongsz a faviccekért, akkor semmiképp se hagyd ki a kimaradt jeleneteket, a szórakozás garantált!
Ugyanúgy maradnak a reklámok, csak nem fülkéken, hanem segélyhívóval kombinált city lightokon. Soproni fideszes propagandától tart, és fogadkozik, hogy nem fogják engedni.
A családi gazdaságok működésében gyakran merül fel a kérdés, hogy milyen jogi keretek között vehet részt egy kiskorú gyermek a mezőgazdasági tevékenységben, és milyen földtulajdoni jogviszonyok érinthetik őt.