2025. február 10. hétfő

febr. 10
0:26
Hat év börtönre ítélték a csaló James Bondot: százmilliókat csalt ki hiszékeny nőktől a kamu kém (Blikk)
Egymillió fontot (470 millió forint) csalt ki hiszékeny nőktől és diákoktól egy brit férfi, aki a brit titkosszolgálat ügynökének adta ki magát. Robert Hendy-Free­gardnak emellett is sok bűn van a számláján, és most hat év börtönre ítélte a francia bíróság.
febr. 10
0:26
Meg is van Dáka új polgármestere (Infostart)
A független Nagy Dávidot választották Dáka polgármesterének – közölte a Veszprém vármegyei település jegyzője vasárnap az MTI-vel.
febr. 10
0:26
Komoly a baj? Ferenc pápa nagyon beteg, félbe kellett szakítani a beszédét a Vatikánban (Blikk)
Légzési nehézségei miatt Ferenc pápa nem tudta felolvasni a szentbeszédet vasárnap a római Szent Péter téren. A szentatya már napok óta hörghuruttal küzd, így az sem volt biztos, hogy részt tud venni a fegyveres erők jubileumának alkalmából tartott mai misén. Az elmúlt napokban már nem ez volt az első alkalom, hogy a katolikus egyházfő nem tudta fe
febr. 10
0:26
Elképesztő felvétel: családi házak és parkoló autók között rohangált egy szarvascsorda Kisterenyén (Blikk)
Kisterenye lakói vasárnap meglepődve tapasztalhatták, hogy fényes nappal szarvasok rohangálnak az utakon. A vadállatok váratlan látogatása nem mindennapi látványt nyújtott a családi házak és parkoló autók között. A Nógrád vármegyei településen nagyjából 9-10 szarvas bukkant fel, a szarvascsordát pedig sikerült is megörökíteni.
febr. 10
0:26
Dráma Bremerhavenben: nem lesznek ott az olimpián a hokis lányok (Infostart)
A magyar női jégkorong-válogatott drámai körülmények között 2–1-re kikapott a német csapattól a bremerhaveni selejtező utolsó mérkőzésén, és ezzel nem jutott ki a jövő évi olimpiára.
febr. 10
0:26
Justin Bieber házassága romokban (Metropol)
Hiába lettek szülők, a gyerek sem tartja őket együtt.
febr. 10
0:26
Tom Hiddleston melyik karaktere illik Önhöz leginkább? A hősszerelmes, avagy az izmos akcióhős? Derítse ki ezzel a teszttel! (Blikk)
Tom Hiddleston napjaink egyik legsokoldalúbb színésze is: láthattuk már a gonosz szerepében, hős szerelmesként, de attól sem riad vissza, ha titokzatos akcióhőst, háborús katonát vagy éppen egy vámpírt kell játszania. Színészi tehetségére pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy elbűvölően sármos is, nem véletlen, hogy máig rengeteg nő kedvence. Épp ez
febr. 10
0:26
Több drónt is észleltek az ukrán katonák kiképzésére is használt német légibázis felett, orosz kémekre gyanakodnak (444.hu)
Hiába észlelték a drónokat, nem sikerült elkapni őket.
febr. 10
0:26
Karrier- és pénzhoroszkóp (február 10-16): Kellemetlen fényszögek és telihold alakítja a hét eseményeit (Life)
Kellemetlen fényszögek okoznak zavart a hét első felében. Ezekhez csatlakozik a telihold is, amelynek hatására vitákba, összetűzésekbe keveredhetsz, és még a pénztárcádat is meglékelheti.
febr. 10
0:26
Mégsincs halálos áldozata a dublini késelésnek (Magyar Hírlap)
Az áldozatok egyike és az őrizetbe vett személy is svájci-iráni kettős állampolgárok.
febr. 10
0:26
Magyar Péter új operatív vezetője szerint a bevándorlás előnyös (Magyar Nemzet)
Ezzel szemben a Fidesz–Kdnp határozottan nemet mond a bevándorlásra.
febr. 10
0:26
Megtörtént, amire sokan vártak: Donald Trump telefonon egyeztetett Putyinnal (naphire.hu)
Donald Trump az ukrajnai háború lezárása érdekében telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
febr. 10
0:26
A májgyulladás kezdeti, megtévesztő tünetei - sokan nem is gondolnak erre az állapotra (EgészségKalauz)
A májgyulladás korai tünetei számos más betegség esetén is előfordulhatnak, ezért sokszor nem is gyanakodnak erre az érintettek.
febr. 10
0:26
Milyen színű a bejárati ajtód? Ezt árulja el az otthonodról (Bien)
Gondoltad volna, hogy be sem kell lépni a lakásodba, máris tudni lehet valami arról, hogy milyen otthon is ez? A bejárati ajtó olyan, mint az ember szeme: sokat elárul arról, mi van odabent!
febr. 10
0:26
Lefaragnának a heti munkaidő-keretből egy EU-s tagállamban (Haszon.hu)
Heti 2,5 órával - egy napra bontva napi 30 perccel - csökkentené a munkaidőt a spanyol kormány. Az a munkaadó, amely munkaidő után is keresi alkalmazottját, pénzbírságra számíthat. A spanyol kormány által elfogadott tervezet szerint a jelenlegi heti 40 óráról 37,5 órára mérsékelnék a munkaidőt anélkül, hogy a munkavállalók bére csökkenne. A
febr. 10
0:30
Beckhamék a királyi családnál jártak: Victoria lenyűgöző, félmillió forint értékű ruhában tündökölt (Blikk)
David Beckham és felesége, Victoria a brit királyi család vendégei voltak egy exkluzív vacsorán. Az este során az exfocista és III. Károly király között jó hangulatú beszélgetés alakult ki, amit egy közös fotó is megörökített a kandalló előtt. Azonban a háttérben komolyabb szándékok is húzódhatnak. Nézze meg képeinket a különleges eseményről!
febr. 10
0:30
Pánik a levegőben: összeesett az utasszállító kapitánya, kényszerleszállást hajtott végre a gép Athénban (Blikk)
Egy EasyJet-járat utasai rémálomba illő helyzetet éltek át, amikor a pilóta rosszulléte miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk Athénban. Az egyiptomi Hurghadából Manchesterbe tartó gép fedélzetén pánik tört ki, amikor kiderült, hogy a pilóta összeesett. Az utasokat végül egy hotelben szállásolták el.
febr. 10
0:30
Nem úszták meg: tiltott jelképek miatt két embert előállítottak a kitörés napján (Blikk)
A Kitörés Emléktúra idején két személyt állítottak elő Budapesten önkényuralmi jelképek viselése miatt. A rendőrség fokozott ellenőrzése során 34 embert igazoltattak, miután a túráról készült fotókon tiltott szimbólumok jelentek meg. Sokan alapból második világháborús magyar vagy német katonai egyenruhában vesznek részt az eseményen.
febr. 10
0:30
Nem jutott ki a női kosárcsapatunk az Eb-re (Infostart)
A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után 92-89-re kikapott a bolgár csapattól vasárnap Botevgradban az Európa-bajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában, így nem jutott ki a júniusi Eb-re.
febr. 10
0:30
Palvin Barbara és férje: előkerült egy werkfilm (Metropol)
Palvin Barbara a napokban férjével közös projekten vettek részt, az ominózus felvételekről pedig most előkerültek a kulisszatitkok is.
febr. 10
0:30
Csak nézünk, mint a moziban: 700 ezer felett a Demjén-film nézettsége! (Blikk)
Az utóbbi évek egyik legnagyobb durranása a mozikban a Hogyan tudnék élni nélküled? című film, a nézők szó szerint özönlenek, hogy láthassák a Demjén Ferenc-dalokkal aláfestett történetet. És nem csak a hazai mozikban!
febr. 10
0:30
Játszódélelőtt a Kesztyűgyárban (Metropol)
Gyertek, hogy együtt játszhassunk, beszélgethessünk és kapcsolódhassunk egymáshoz!
febr. 10
0:30
Várta a találkozást a családjával az izraeli túsz, de nem tudta, hogy a felesége és a lánya meghalt az október 7-i támadásokban (444.hu)
A palesztin hatóságok eközben arra panaszkodnak, hogy több Izraelből elengedett palesztin fogoly is rossz állapotban került haza.
febr. 10
0:30
Super Bowl csajos kivitelben: Drukkernénik a Netflixen (Life)
Méghogy egy amerikaifutball-mérkőzés nem lehet csajos program! A Drukkernénik a Netflixen Jane Fonda és Tom Brady főszereplésével megy szembe minden sztereotípiával.
febr. 10
0:30
Brit lap: A Nyugatnak együtt kell fellépnie a zsarnok Trump ellen! (Magyar Hírlap)
Azokat, akik egyetértenek az amerikai elnökkel, sakáloknak és talpnyalóknak nevezi a cikk szerzője.
febr. 10
0:30
Megdöbbentő, hogyan ünnepel a Szoboszlai Dominikékat kiejtő másodosztályú Plymouth edzője (Magyar Nemzet)
A 42 éves bosnyák Miron Muslic január 12-én vette át a Championshipben utolsó helyen álló zöldek vezetését.
febr. 10
0:30
Döbbenetes, ami Srí Lankán történt: országos áramszünetet okozott egy csapatnyi majom (naphire.hu)
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba - közölték kormánytisztviselők.
febr. 10
0:30
Úszkáló foltok lebegnek a látóterében? Ez okozza (EgészségKalauz)
Nincs egyedül, ha a látását apró, úszkáló pöttyök zavarják. Elmondjuk, mit tehet ellene.
febr. 10
0:30
5 kólás trükk: szuper háztartási tippek, amik tényleg beválnak (Bien)
Ez a titkos összetevőjű édes üdítő szinte itatja magát, nem csoda, hogy millióan isszuk. Most viszont nem az ivásáról lesz szó - bevetjük takarítás közben. Mutatunk néhány háztartási praktikát, amihez a kólát fel tudod használni.
febr. 10
0:34
Seregély Míra: fáj… nagyon közel voltunk álmainkhoz (Infostart)
Seregély Míra, az olimpiáról lemaradt magyar női jégkorong-válogatott csatára könnyeivel küszködve nyilatkozta, hogy nagy fájdalmat érez a drámai körülmények között a németekről elszenvedett 2–1-es vereséget követően.
febr. 10
0:34
"Annyira bombacsaj vagy" - ultraszexi fotókat közölt Hunyadi Donatella (Metropol)
A gyönyörű modell érzéki fotókkal jelentkezett be.
febr. 10
0:34
Tévedésben volt az egész világ: Ralph Fiennes kimondta, amit mindenkinek illett volna tudni (Blikk)
Ralf Fínsz vagy Réf Fájnsz? Nem mindegy! Ralph Fiennest napjaink egyik legsokoldalúbb művészeként tartják számon, azt azonban csak kevesen tudják, hogyan is kell helyesen kiejteni a nevét. A brit színész most egy interjú során öntött tiszta vizet a pohárba, és elárulta, miért is ragaszkodik a "Ralph" régimódi kiejtéséhez.
febr. 10
0:34
Richard Gere szerint egy bűnöző az Egyesült Államok elnöke (444.hu)
A színész szerint sötét időket élnek Amerikában.
febr. 10
0:34
Szerelmi horoszkóp (február 10-16.): Inspiráló bolygótömörülés alakítja a szerelmesek életét (Life)
Egy hatalmas bolygóháromszög, zavart hozó fényszögek és a telihold is befolyásolja az év hetedik hetében a párkapcsolatban élőket. Nem lesz kihívásoktól mentes a hét, de a Valentin-nap jó alkalom lehet a közös pihenésre és feltöltődésre. Türelemmel, optimizmussal és az érzelmek kimutatása sokat segíthet.
febr. 10
0:34
Robbie Keane: Az idei bajnokság megnyerése nem lesz olyan egyszerű, mint az előző években volt (Magyar Hírlap)
A Ferencváros vezetőedzője zaklatottan értékelt a Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után.
febr. 10
0:34
Hatalmas olajszállító futott zátonyra a Szahalin-szigeten (Magyar Nemzet)
A helyi hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek ki.
febr. 10
0:34
Horror Romániában: meghalt két ember, amikor összecsapott két alvilági klán (naphire.hu)
Két alvilági klán több mint 25 tagja támadt egymásra szombat este a romániai Urziceni városában, közülük öten kórházba kerültek, ketten életüket vesztették, a Ialomita megyében indított bűnvádi eljárást átvette a bukaresti táblabíróság melletti ügyészség.
febr. 10
0:34
Kapar a torka? Hétköznapi torokfájással, berekedéssel is jelezhet a pajzsmirigyrák (EgészségKalauz)
A pajzsmirigydaganat első tünetei könnyen felismerhetők. Ezekre figyeljen!
febr. 10
0:34
8 hajszárítós trükk: elképesztő, mennyi mindenre használhatod! (Bien)
Nem biztos, hogy eszedbe jutott már, hogy a hajszárítót előkaphatod akkor is, ha éppen nem a hajadat akarod beszárítani, hanem mondjuk le akarsz szedni egy címkét egy üvegről, vagy a lecsöppent viaszt akarod eltüntetni. Mutatunk pár hajszárítós tippet!
febr. 10
0:36
Melyik csokoládé hosszabbítja és melyik rövidíti meg az életet? (Magyar Hírlap)
Erősíti az immunrendszerét, segít megbirkózni a stresszel, és még a szívet is védi.
febr. 10
0:38
Benne maradt egy kínos baki a Titanic végső változatában: évtizedek után vették csak észre (Blikk)
James Cameron ikonikus filmjét, amely Leonardo DiCaprio és Kate Winslet főszereplésével hódította meg a világot, már közel három évtizede mutatták be. A produkció amellett, hogy számos díjat bezsebelhetett, hosszú ideig vezette a legtöbb bevételt hozó filmek listáját is. A legtöbb néző figyelmét azonban így is elkerülte egy apró, de annál kínosabb
febr. 10
0:38
Hörghurut miatt nem tudta befejezni a beszédét Ferenc pápa (444.hu)
Egyébként sem volt biztos, hogy meg tudja tartani a beszédet, de legalább megpróbálta.
febr. 10
0:38
Teszt: átlag felett vagy, ha megtalálod az elrejtett kígyót a képen (Life)
A képes tesztek kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy próbára tegyük megfigyelőképességünket. Készen állsz a kihívásra?
febr. 10
0:38
A Magyarázat mindenre vitte el a 44. Magyar Filmszemle fődíját (Magyar Hírlap)
Oktatással, gyerekekkel, családi gyásszal foglalkozó filmek kapták a legtöbb díjat.
febr. 10
0:38
Kuleba: "Aki lemond ukrán területekről, azt meg fogják ölni" (Magyar Nemzet)
Úgy tűnik, hogy Kuleba tovább folytatná a totális háborút.
febr. 10
0:38
Putyin kiadta a kegyetlen parancsot: masszív dróntámadást indítottak Kijev ellen az oroszok (naphire.hu)
Újabb masszív dróntámadást indított Oroszország az ukrán főváros, Kijev és környéke ellen vasárnapra virradó éjjel - közölte a megyei kormányzói hivatal, kiemelve, hogy a drónokat a légvédelem a levegőben megsemmisítette.
febr. 10
0:38
Fertőző? Kiújulhat? Mi jó ellene? Tények és tévhitek a tüdőgyulladásról (EgészségKalauz)
A tüdőgyulladás a tíz leggyakoribb halálok közt szerepel a fejlett országokban. Lássuk, mit kell tudni erről a betegségről.
febr. 10
0:38
Mi történik, ha sosem eszel zöldséget vagy gyümölcsöt? Megmondjuk! (Bien)
Megeshet, hogy sokszor hetekig elfelejtesz rendesen zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztani.
febr. 10
0:42
Búvárkodni vitte fiát Majka (Blikk)
Hétköznapi, de nem mindennapi programot szervezett fiának Majoros Péter, azaz Majka, aki búvárkodni vitte legidősebb gyermekét.
febr. 10
0:42
Tesz-vesz muzsika (Metropol)
"Arra törekszem, hogy a szülők megtalálják maguk és gyermekük számára azokat játékkal kísért dalokat, mondókákat, amik hozzájárulnak szeretetteljes kapcsolatuk mélyítéséhez."

Keresés