2025. február 10. hétfő

febr. 10
5:12
Kendrick Lamar bevállalta (Telex)
Teljesült Drake rémálma: Kendrick Lamar kimondta a nevét a Super Bowl félidei show-ján. A comptoni rapper fellépése jogosan lesz megosztó, de ez aligha érdekli őt. A provokatív performansz a nagybetűs hiphopnak szólt.
febr. 10
5:18
Nagyot fordulhat az időjárás (Infostart)
A hét első napjaiban még többfelé lehet akár többórás napsütés is, de éjszakánként kemény fagyokra kell készülni és napközben is jellemzően 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet. Szerdától azonban egyre több lesz a felhő és megnő a csapadék esélye is, a hét végére pedig enyhülnek az éjszakai fagyok – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzé
febr. 10
5:18
Csak bugyi, semmi más: nyilvánosan pucérkodott a vadító színésznő (BorsOnline)
Elizabeth Hurley rendesen felforrósította a hangulatot.
febr. 10
5:18
Utolsó esély a Netflixen: Figyelem, minden idők egyik legsikeresebb akciófilmje hamarosan eltűnik a platformról! (Mafab)
A Halálos iramban franchise hetedik része James Wan rendezésében még elérhető a Netflixen. De már nem sokáig.
febr. 10
5:18
Kilátástalan az ukrán hadsereg helyzete (Magyar Hírlap)
Nem lassítanak.
febr. 10
5:21
Párizs klisék nélkül – Öt kihagyhatatlan program a fények városában (Roadster)
Igazi rejtett kis szpotok is vannak köztük.
febr. 10
5:24
400 millióra perelte a Tek-et a gyászoló család – Az ügyvéd szerint értelmetlenül küldték a halálba Kónya Gábor Lajost (Blikk)
Már tizenhét hónap telt el azóta, hogy Esztergom külvárosában egy ámokfutó felrobbantotta a házát, amivel önmaga mellett a Terrorelhárító Központ egyik kommandósát is megölte. A hősi halottá nyilvánított Kónya Gábor Lajos családja képtelen volt feldolgozni a fiatalember értelmetlen halálát, ráadásul az idő múlásával mit sem enyhült a fájdalmuk.
febr. 10
5:24
10 mítosz a fogyásról: ezért nem tudsz tartósan kilókat veszteni (Éva Magazin)
Rengeteg tévhit kering a fogyókúra körül, amelyek gyakran félrevezetik az embereket és megnehezítik a sikeres fogyást, vagy éppen egyenesen megakadályozzák azt. Éppen ezért az alábbiakban utánajárunk annak, hogy mi a sikeres és egészséges fogyókúra titka, és olyan mítoszokat döntögetünk le, amelyek a sikertelen fogyókúrák hátterében állnak.
febr. 10
5:24
7 napos időjárás-előrejelzés: Élvezd a napsütést, mert szerdán komoly változás érkezik! (Agroinform)
Vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat.
febr. 10
5:24
Nem tudják a civilek, milyen szankciók várhatnak rájuk a külföldi támogatások miatt (ATV)
Egyelőre nem tudják a vidéki civil szervezetek, hogy milyen szankciókkal lehet őket büntetni abban az esetben, ha külföldről fogadtak el támogatást a működésükhöz. Orbán Viktor arról beszélt pénteki rádióinterjújában, hogy az ilyen szervezeteket ki kell söpörni, velük szemben a jog eszközeivel kell fellépni.
febr. 10
5:24
Hét másodperc, ennyi idő alatt történt minden: elvesztette gyermekeit az édesanya (Ripost)
Egy vidámparkban történt a tragédia.
febr. 10
5:24
Kevesen tudják, de valójában erre való a sütő alatti rejtélyes fiók (Femcafe)
A konyhában minden eszköznek, tárolónak és háztartási gépnek külön funkciója van, ám az, hogy a sütő alatt kialakított, széles, keskeny fiókot mégis mire kéne használni, már kevésbé egyértelmű.
febr. 10
5:24
Toplista: A tudomány szerint ők a világ leggyönyörűbb modelljei (Joy)
A szépség szubjektív – vagy mégsem? Dr. Julian De Silva plasztikai sebész a híres görög "Aranymetszés" szabályát használva matematikailag meghatározta, kik rendelkeznek a legszimmetrikusabb és legarányosabb vonásokkal a divatvilágban.
febr. 10
5:24
Kiszivárgott Henry Cavill 007-es castingvideója (Igényesférfi.hu)
James Bond szerepe mindig is a legnagyobb presztízsű filmes karakterek közé tartozott, és az utóbbi években számos pletyka keringett arról, hogy Henry Cavill lehet a következő 007-es ügynök.
febr. 10
5:24
A festői Lillafüred alatt szupertitkos objektum rejtőzik, atomtámadás esetén innen irányították volna a légvédelmet (Promotions)
Majdnem megcsapolták a Hámori-tavat a bunker építésének idején.
febr. 10
5:24
Miért emlékezünk (vagy nem) az álmainkra? (Magyar Hírlap)
Egyre többet tudunk arról, mi játszódik le bennünk az éjszaka folyamán.
febr. 10
5:24
Hétköznapi hőseink (Magyar Nemzet)
Lassan a testtel, haramiák!
febr. 10
5:24
Díjugratás: mezítláb a legmagasabb szinten? (Magyar Mezőgazdaság)
A lovakat legtöbbször patkóval lovagolják, főleg profi szinten. Akadnak azonban kivételek.
febr. 10
5:24
Rejtélyes halált halt egy brit házaspár Franciaországban – nyomoznak a rendőrök, hogy kiderítsék, mégis mi történhetett (naphire.hu)
Folytatódik a nyomozás egy brit házaspár halálának ügyében Franciaországban, miután csütörtökön egy szomszédjuk felfedezte a holttestüket.
febr. 10
5:24
A kétezres évek elején egy egész sziget függött rá a kokainra (Telex)
Egy félresikerült csempészakció miatt 2001 júniusában féltonnányi tiszta kokain bukkant fel a 140 ezer fős São Miguel partjainál. A portugál szigeten kitört a káosz, egy idő után már a kávét is kokainnal ízesítették.
febr. 10
5:24
Amikor a pasidnak lány barátja van – van értelme féltékenynek lenni? (Bien)
Aki azt mondja, hogy nem létezik fiú-lány közötti barátság, még nem volt olyan szerencsés, hogy megtapasztalhasson egy őszinte baráti kapcsolatot az ellenkező nemmel. Vannak fiú barátaid? Akkor teljesen elképzelhető, hogy a párodnak is van lány barátja. Ilyenkor nem kell egyből rosszra gondolni, hiszen ha te sem szeretnél semmit a srác haverjaidtól
febr. 10
5:24
Nagyot ment tavaly a félvezető-ágazat (ICT Global)
A Samsung 2024-ben visszaszerezte pozícióját a globális félvezető-piacon, így ismét a koreai cég számít a legnagyobb gyártónak.
febr. 10
5:24
13. havi fogyatékossági támogatás: változtak a szabályok, mutatjuk, kinek jár (Hóvége)
2025-ben is a februári ellátással együtt utalja a Kincstár a jogosultak részére a 13. havi nyugdíjat, illetve a 13. havi ellátást. A két kifejezést gyakran használják egymás megfelelőiként, azonban különböző juttatásokról van szó. A 342/2020. (VII. 14.) kormányrendelet rögzíti, hogy pontosan kiknek jár a 13. havi ellátás, és bár a jogosultak köre n
febr. 10
5:26
Matador (Magyar Nemzet)
Akit nem érdekelnek a tudományos magyarázatok, az értelmiségi locsifecsik, valójában a tettekben és a cselekvésben hisz.
febr. 10
5:27
Hegyen – völgyön kishazánkban – 3 kirándulóhely, ami hegyre visz (Life&Body)
Amint napsütésessé válik az idő, az embernek kedve támad egy kis kiránduláshoz, hideg idő ide vagy oda. Cikkünkben bemutatunk három úticélt, kirándulóhely alternatívát, amely Magyarország festői szépségű hegyvidéki tájait mutatja be, így nincs más hátra, mint a következő alkalommal felhúzni a túrabakancsot és nekivágni! Galyatető, Mátra Habár a Kék
febr. 10
5:30
Megdöbbentő számokat közöltek a bűnöző migránsokról (Magyar Nemzet)
Tarthatatlan a helyzet Németországban, egyre nagyobb az elégedetlenség a kormánnyal szemben.
febr. 10
5:33
Az elmúlt 25 év legjobb videójátékai - I. rész (InStyle Men)
Valószínűleg nem véletlen, hogy a lista majdnem minden régebbi címéből készült már egy felújított verzió, az újabbakat pedig a mai napig pörgetik a játékosok.
febr. 10
5:36
Így vizsgázott a hatóság újfajta ellenőrző módszere (Infostart)
Százszázalékos megállapítással zárultak az ellenőrzések egy fesztiválon, ahol csak elektronikusan lehetett fizetni. A fizetési rendszer és a bankkártyás fizetések adatait hasonlította össze a NAV az online pénztárgépek adataival. Az elemzés pontos volt, az ellenőrzésre kiválasztott húsz cég összességében majd kétezerszer nem adott nyugtát és több m
febr. 10
5:36
A magas vagy alacsony emberek élnek tovább? (Magyar Hírlap)
A tudósok megállapították, hogy a magasság hogyan befolyásolja a várható élettartamot.
febr. 10
5:36
Csellók Ománban (Magyar Nemzet)
A hazai hangszerkészítő szakma magas színvonalú, ezt igazolják vissza a magyar és a nemzetközi versenyek díjai is.
febr. 10
5:36
Száraz köhögés: eleinte megfázásnak is tűnhet, pedig komoly tüdőbetegséget jelezhet (EgészségKalauz)
A tünetek átlagosságuk miatt könnyedén betudhatók megfázásnak, vagy az időskor velejáróinak, így a betegek sokszor csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már a betegség előrehaladott állapotban van.
febr. 10
5:38
Infláció: kiderül, hogyan indult az év (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
febr. 10
5:42
Nagy gaztettet követtek el a Balatonnál, és ezt tetézni is tudták (Infostart)
Egy Natura 2000-es védett területen horgásztak halőrök, ráadásul tilalom alatt lévő csukára. Súlyosbítja a helyzetüket, hogy az általuk őrizetlenül hagyott autóban egy sörétes puska és lőszerek is voltak.
febr. 10
5:42
A tíz legnagyobb hiba, amit elkövethetünk álláskereséskor (HR Portál)
Az álláskeresés során sok hibát elkövethetünk, ilyen például az önéletrajzunk elhanyagolása vagy a nem professzionális e-mail cím használata, de az sem mindegy, hogyan beszélünk korábbi munkaadónkról.
febr. 10
5:42
Van hűtőmágnes a hűtőnkön? Ha igen, ezt tudnunk kell! (Vince)
Valóban ártalmas az egészségre, ha hűtőmágnes kerül a hűtőszekrény ajtajára? Meglepő válasz kering az interneten erről. Az elmúlt évtizedekben igen népszerűbbé váltak a hűtőmágnesek, amiket az emberek általában a nyaralásukról
febr. 10
5:42
El sem fogod hinni! 15 film, ami 2025-ben bizony már 25 éves lett (InStyle)
Sablonos, de igaz, hogy csak úgy rohan az idő, erre pedig többek közt a legjobb bizonyíték, hogy ezek a filmek idén már 25 évesek. Ezen a listán most meg fogsz lepődni!
febr. 10
5:48
Olaszországnak több mint ezer négyzetkilométert kell megtisztítania a mérgező hulladéktól (Vital)
A Nápoly és Caserta közötti térségben több mint ezer négyzetkilométer területet kell megtisztítania a földalatti elásott mérgező ipari hulladéktól az olasz államnak, a szennyezés az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete szerint több mint közel hárommillió lakos egészségét veszélyezti.
febr. 10
5:48
Lehet-e befektetés a sportfogadás? (vg.hu)
Az amerikai szabályozók egyelőre külön választanák a szerencsejáték és a befektetések világát.
febr. 10
5:48
Tragédia: 1 éves gyermeke és barátnője szeme láttára ölték meg a 27 éves édesapát (BorsOnline)
A tragédiát vitatkozás előzte meg.
febr. 10
5:48
Új üzletet nyitott a PENNY (MMonline)
A PENNY Magyarország február 6-án, Pilisvörösváron nyitotta meg legújabb üzletét, amely modern kialakítással, széles termékválasztékkal, nyitási ajándékokkal és a megszokott kedvező árakkal várja a vásárlókat. A modern, pilisvörösvári diszkont számos környezetvédelmi megoldással került kialakításra, és immár 22 fő számára biztosít állandó, stabil m
febr. 10
5:48
Koronavírus: nem vagyunk világelsők a halálozások számában (Magyar Nemzet)
Rihmer Zoltán Széchenyi-díjas professzor szerint nem kell infektológusnak lenni ahhoz, hogy hiteles képet alkothassunk a Covid–19-járvány okozta elhalálozásokról.
febr. 10
5:50
A Puskás Akadémia edzője elmondta a Ferencváros legyőzésének titkát (Magyar Nemzet)
Sikerével a felcsúti csapat megelőzte a tabella élén a Ferencvárost.
febr. 10
5:54
Új szintre emelte a tilosban parkolást (Infostart)
Horribilis lehet a bírság, de nem tudni, ki fogja kapni.
febr. 10
5:54
8 tipp, amivel akár milliókat is spórolhatsz az esküvődön: mutatjuk, milyen trükkökkel csípheted le a legtöbb összeget (Éva Magazin)
Menyasszonyként úgy gondolom, hogy nem kétséges az, hogy az esküvő az egyik legfontosabb nap az ember életében, de egyben az egyik legdrágább is. Sokan el sem tudják képzelni, hogy ennyi pénzt rááldozzanak egyetlen napra. Nem kell azonban csődbe menni ahhoz, hogy egy gyönyörű és emlékezetes esküvőnk legyen, ugyanis rengeteg spórolási tipp van, amiv
febr. 10
5:54
Siralmasan keveset keresnek a kormánytisztviselők – hamarosan sztrájk jöhet (ATV)
Annyira kevés a kormányhivatalnokok fizetése, hogy van olyan, aki fekete szalaggal körbetekert cipőben jár, míg mások nem tudják kifizetni gyermekeik kirándulását az iskolában - ezt mondta az ATV Híradójának a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
febr. 10
5:54
A bankok kétharmada készül a lakáshitelek drágítására (Azenpenzem)
Az idén emelkedésnek indult a lakáshitelek kamata, de a folyamatnak aligha van vége. Mint ugyanis kiderült, a lakáshitelek felárát az idei első félévben a bankok kétharmada növelné. Ez azt jelenti, hogy nagyobb rést szeretnének a hitelkamat és a forrásköltségek között, praktikusan így drágábbá válnak az ingatlankölcsönök.
febr. 10
5:54
Bizarr tragédia: egy tányér étel miatt végződött halállal a vita (Ripost)
A boncolás során minden kiderült.
febr. 10
5:54
Brutálisan tartós alumínium akkumulátor: 10000 ciklus után is 99%-os kapacitású (NRGreport)
A szilárd elektrolit létrehozásához a kutatók semleges alumínium-fluorid sót adtak az alumíniumionokat tartalmazó folyékony elektrolithoz.
febr. 10
5:54
Egy bizonyítás körvonalai a Centrál Színházban (Márkamonitor)
David Auburn színdarabjának 2005-ös megfilmesítése Anthony Hopkins és Gwyneth Paltrow főszereplésével világsiker lett. A darabot most a Centrál Színház tűzte műsorára Puskás Tamás rendezésében.   A Nemzeti Színházban megsérült Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia ismét együtt áll színpadra, apa-lánya párost alakítanak. Az apa zseniális matematikus vol
febr. 10
5:54
Autista gyerekek: amit mi agresszív viselkedésnek látunk, számukra egész mást jelent (WMN)
Dr. Madarassy-Szücs Anna gyermekpszichiáterrel arról beszélgettünk, mi minden befolyásolhatja azt, hogy megjelenik-e az agresszió egy atipikus idegrendszeri fejlődésű gyereknél. És arról is, hogyha igen, hogyan segíthetünk a megoldások megtalálásában.

Keresés