2025. február 10. hétfő

febr. 10
7:54
Kulcsár Edina kifakadt: "Bárcsak itt tartanék!" (Ripost)
Keményen dolgozik, amit a nyilvánosság nem lát.
febr. 10
7:54
Ezzel a 2 perces szabállyal örökre leszokhatsz a halogatásról (Glamour)
A halogatás az egyik legnagyobb akadálya a személyes és szakmai fejlődésnek. Mindannyiunk életében előfordulhat, hogy elnapoljuk a fontos feladatokat, és a motivációnál erősebb az érzés, hogy később is ráér megcsinálni valamit még akkor is, ha tudjuk, hogy az rendkívül fontos.
febr. 10
7:54
Szinte bármelyik vállalati dolgozót rá lehetne venni gazdasági bűncselekményre (Márkamonitor)
Például sikkasztásra vagy csalásra a magyarok szerint – mutat rá a Ragány Ügyvédi Iroda és az Europion közös reprezentatív felmérése. A legtöbben 500 ezer és 5 millió forint közé teszik azt az összeget, amiért egy munkavállaló megfontolná, hogy visszaélést kövessen el a munkahelyén, vagy hagyná, hogy megvesztegessék. Lebukás esetén, a válaszadók tö
febr. 10
7:54
Egy zongora és négy generáció útja a 20. század történelmén át (WMN)
Roxanne de Bastion londoni zeneszerző-énekesnő, Bástyai István magyar zsidó zongorista unokája. Miután csaknem harminc évvel a rögzítést követően visszahallgatta nagyapja hangfelvételeit budapesti fiatalkoráról, a világháborúról és a holokausztról, regényt írt belőle.
febr. 10
7:54
Meghibásodást jelentettek a Paksi Atomerőmű egyik blokkjánál (Magyar Nemzet)
Működésbe lépett az automatikus védelmi rendszer.
febr. 10
7:54
Nőgyógyászok, mi volt a legfurcsább dolog, amit egy apa mondott? (Bien)
Orvosként hall az ember sok érdekességet, főleg ha az illető éppen friss apuka.
febr. 10
7:56
Tüttő Kata nagyon kellemetlen helyzetbe hozta az elvtársait, Magyar és Gyurcsány is idegeskedhet (Magyar Nemzet)
Ez a való világ.
febr. 10
8:00
Egyre több az oltásellenes Magyarországon, már a pereskedések is elindultak (Portfolio)
A kötelező védőoltások elleni pereskedés új szintre lépett Magyarországon: a Népszava információi szerint már több mint száz olyan eljárás indult, amelyben szülők próbálják gyermekeiket mentesíteni a kötelező oltások alól, ez a tendencia a Covid19-járvány óta erősödött fel jelentősen. Az oltásellenes mozgalom azonban eddig nem ért el jogi sikereket
febr. 10
8:00
Évente 1100-an lesznek tüdőrákosak a légszennyezettség miatt (ATV)
A tüdőrák és a légszennyezettség kapcsolatát vizsgálták az Egyesült Királyságban. Szakértők szerint az eredményeknek ébresztőként kellene szolgálniuk a miniszterek számára.
febr. 10
8:00
Bill Gates szerint Trump politikája veszélyezteti a globális egészségügyet (Igényesférfi.hu)
Bill Gates ismét felszólalt, ezúttal Donald Trump politikájának egészségügyi következményei miatt. A Microsoft társalapítója és a Gates Alapítvány vezetője szerint az új adminisztráció döntései komoly kockázatokat rejtenek magukban, különösen a globális egészségügyi programok szempontjából.
febr. 10
8:00
Taylor Swiftet kifütyülték a Super Bowlon — Nem értette, mi történik (Life)
A Philadelphia Eagles története során másodszor nyert Super Bowlt, hétfőn hajnalban 40-22-es győzelmet arattak a Kansas City Chiefs felett New Orleansban. A mérkőzésen Taylor Swift is ott volt, párja, Travis Kelce a vesztes csapat játékosa. Az énekesnővel olyan történt a meccs előtt, amilyen talán még soha.
febr. 10
8:00
Országszerte kemény fagyok és barátságtalan idő várható, egy régióban lesz jóval enyhébb az időjárás (Promotions)
Részletes időjárás előrejelzésünk a mai hétfői napra.
febr. 10
8:00
Hétfő reggeli forintárfolyamok (Magyar Hírlap)
Az eurót röviddel hét óra után 405,73 forinton jegyezték, magasabban a péntek esti 405,52 forintnál.
febr. 10
8:00
Super Bowl 2025: Donald Trump történelmet írt, Taylor Swiftet kifütyülték (naphire.hu)
A 2025-ös Super Bowl nem csupán az amerikai futballról szólt. A Philadelphia Eagles 40-22-es győzelmet aratott a Kansas City Chiefs felett a New Orleans-i Caesars Superdome-ban, de az este főszereplője végül nem egy sportoló, hanem az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump lett.
febr. 10
8:06
A kormányalakítás lelassult Ausztriában, de az autópályán a gázra lépnének (Infostart)
Elemzők szerint a január eleji biztató kezdet után lelassultak az osztrák kormányalakítási tárgyalások, és a sebesség felgyorsítására lenne szükség. Annyi azonban mégis kiszivárgott, hogy legalább az autópályákon gyorsítanának: növelni akarják a megengedett sebeséget. A gázpedált főként a Szabadságpárt (FPÖ) nyomja.
febr. 10
8:06
Mire számíthatunk a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében ma Európában az EKB elnökasszonyának a beszédére figyelhetnek a befektetők, ezen túl a nap fénypontja az amerikai lakossági inflációs várakozások lesznek - a Michigan-i Egyetem felmérése szerint óriásit emelkedtek a várakozások, nagy kérdés, hogy ma ez visszaigazolásra kerül-e. Ázsiában jó hangulatban zajlik a keresked
febr. 10
8:06
Észak-Korea felpörgetné nukleáris programját (vg.hu)
Kim Dzsongun szerint veszélyes az USA partnersége Japánnal és Dél-Koreával.
febr. 10
8:06
"Nem akartam megcsinálni!" – Fodor János vallomása Déri János utolsó interjújáról (SzMo)
Bár szakmai és személyes életének is egyik legmeghatóbb pillanata volt a beszélgetés, a műsorvezető szerint több sebből is vérzett az interjú.
febr. 10
8:06
Felgyorsulhat a nukleáris program Észak-Koreában (Magyar Hírlap)
Az amerikai–japán–dél-koreai biztonsági együttműködés fokozása miatt tett ígéretet Kim Dzsongün.
febr. 10
8:06
Új fajta sampon segít a haj hidratálásában (in.hu)
Egyre népszerűbbek az olajalapú samponok, melyek ígéretük szeirnt kíméletesen tisztítják a hajat, miközben újra feltöltik azt nedvességgel.Az olajalapú samponok talán ellentmondásosnak tűnhetnek – inkább a felesleges olajtól akarjuk megtisztítani a hajunkat, mintsem újra bejuttatni azt. De ezek a termékek még mindig tisztítanak, miközben több nedve
febr. 10
8:12
Katasztrofális helyzetbe került az ukrán mezőgazdaság (Infostart)
Egymillió ember hiányzik az ukrán agrárszektorból a mozgósítás miatt. Ez a szükséges munkaerő több mint fele.
febr. 10
8:12
Egyre több az oltásszkeptikus szülő Magyarországon: csoportos perekkel harcolnak a kötelező védőoltások ellen (Blikk)
Egyre erősödik Magyarországon az oltásellenes mozgalom. Eddig már száznál is több pert indítottak szülők, akik felmentenék a gyerekeiket a kötelező védőoltások alól. Például azért, mert az orvos nem ad olyan szakvéleményt, amellyel elkerülhették volna az oltást.
febr. 10
8:12
550 milliárd forintos kifizetés: A 13. havi nyugdíj februárban (TőzsdeFórum)
Vitályos Eszter kormányszóvivő bejelentette, hogy február 12-én, jövő szerdán több mint 2,5 millió nyugdíjas bankszámlájára érkezik a 13. havi nyugdíj. A postások pedig az azt követő napokban kezdik meg a kézbesítését. A kormány így betartja a nyugdíjasoknak tett ígéretét, és tovább erősíti a társadalmi biztonságot. A cikk részletesen bemutatja a k
febr. 10
8:12
Napsütéssel és éjszakai fagyokkal indul a hét, majd megérkeznek a felhők (hirado.hu)
A jövő hét első napjaiban még többfelé lehet akár többórás napsütés is.
febr. 10
8:12
melyik filmből származnak ezek az ikonikus idézetek? — Csak a legnagyobb rajongók tudhatják! (Life)
"Én vagyok a világ királya", "Jó reggelt, Vietnám!", "A nevem Bond, James Bond". Ha te is emlékszel ezekre az ikonikus filmes idézetekre, akkor az alábbi kvízben bizonyíthatod a tudásod.
febr. 10
8:12
Hátborzongató film érkezett a mozikba (MMonline)
Steven Soderbergh és David Koepp emberükre találtak egymásban ebben a hátborzongató pszichothrillerben, amiben a házban lakó identitás szemszögéből követjük egy bűntény kibomlását. A Jelenlét február 6-tól a mozikban.David Koepp, többek közt a Jurassic Park, a Mission: Impossible és a Pánikszoba forgatókönyvírója új pszichothrillerét Steven Soderbe
febr. 10
8:12
Biztonságpolitikai és technológiai kérdésekről tárgyal Európában J. D. Vance (Demokrata)
Az amerikai elnök először a francia fővárosban az AI Action Summit elnevezésű rendezvényen szólal fel, majd Münchenbe utazik.
febr. 10
8:12
Késes ámokfutó gyilkolt Dublinban (Demokrata)
A svájci külügyminisztérium közölte, hogy az áldozatok egyike és az őrizetbe vett személy is svájci-iráni kettős állampolgárok.
febr. 10
8:14
Időjárás: végre búcsúzhatunk a hajnali fagyoktól, ekkor jön az enyhülés (Life)
A jövő hét első napjaiban még többfelé lehet akár többórás napsütés is, de éjszakánként kemény fagyokra kell készülni és napközben is jellemzően 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet. Szerdától azonban egyre több lesz a felhő és megnő a csapadék esélye is, a hét végére pedig enyhülnek az éjszakai fagyok.
febr. 10
8:18
Donald Trump óriási összegű pazarlásra gyanakszik (Infostart)
Több száz milliárd dollárnyi pazarlást és csalást feltételez az amerikai szövetségi oktatási tárcánál és a hadseregnél Donald Trump elnök, aki erről egy vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
febr. 10
8:18
Ennek a csillagjegynek ma rázós bolygóállások borzolják az idegeit (Metropol)
A Kos ne makacsolja meg magát, a Bak inkább hallgasson!
febr. 10
8:18
Ecclestone: Hamilton nem fogja kitölteni a szerződését a Ferrarinál (F1világ)
A Forma-1 egykori irányítója, Bernie Ecclestone úgy véli, Lewis Hamilton nem fogja kitölteni a 2025-től érvényes, két évre szóló szerződését a Ferrarinál. A brit üzletember szerint a hétszeres világbajnok nem fog tudni beilleszkedni az olasz istálló struktúrájába, és Charles Leclerc élvez majd elsőbbséget a csapaton belül.
febr. 10
8:18
Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit (hirado.hu)
Az éjszakai orosz dróntámadások tüzet okoztak Kijevben, az északkeleti Szumiban pedig megsebesítettek egy nőt és több ház megrongálódott – közölték ukrán tisztviselők hétfőn.
febr. 10
8:18
Donald Trump az egész világra új vámokat vetne ki – az acél és az alumínium már terítékre került (vg.hu)
Az amerikai elnök a héten jelenti be az új vámtételeit.
febr. 10
8:18
Ámor nyilával jönnek a csalók is: ezzel a trükkel vernek át Valentin-napon (BorsOnline)
A csalók Valentin-napon sem nyugszanak.
febr. 10
8:18
Völgyi Péter: Nem a vasárnapi meccset kellett volna megnyerni (Magyar Hírlap)
Az előző Eb-n negyedik magyarok nem kerültek be a négy legjobb csoportmásodik közé, így lemaradnak a nyári kontinenstornáról.
febr. 10
8:18
Egymillió ember hiányzik az ukrán agrárszektorból a mozgósítás miatt (Demokrata)
Az orosz offenzíva kezdetét követően, 2022 márciusától elsőként a vidéki lakosokat és a mezőgazdasági munkásokat mozgósították.
febr. 10
8:18
Ezzel kezdte Trump a heti vámbejelentéseit (Forbes)
Máris újabb, 25 százalékos vámot jelentett be Donald Trump az Egyesült Államokba érkező acél – és alumíniumimportra.
febr. 10
8:18
Beperelte a TEK-et az esztergomi robbantásban meghalt rendőr családja (Telex)
Nem tudtak megegyezni a családnak járó kártérítés összegében.
febr. 10
8:18
Négy mellbimbi, tizenkét ujj: 9 híres ember, aki apró testi hibával született (InStyle)
Sosem volt kérdés, hogy a hírességek is éppen olyan hús-vér emberek, mint bárki más és bizony ők sem tökéletesek.
febr. 10
8:18
Belepi Magyarországot a sivatagi por, és ezt a pénztárcánk is megérzi (Most Hír)
A sivatagi por nem csak bosszúságot okoz, de még az energiatermelésre is hatással van.
febr. 10
8:20
Gyatrán kezdte a hetet a forint (vg.hu)
Gyengült a főbb devizákhoz képest a magyar fizetőeszköz.
febr. 10
8:20
Vádat emeltek a bőnyi lány ellen, aki hátba szúrta az osztálytársát (Telex)
Az ügyészség javítóintézeti nevelést indítványozott.
febr. 10
8:24
Elszorul a szíve, ha megnézi, mi történik a forinttal (Privátbankár)
Hétfő reggeli árfolyamok.
febr. 10
8:24
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (Piac és Profit)
A Vela Pékség több mint 30 évvel ezelőtt kezdte meg működését egy áruház pincéjében. Mára egy modern, 500 négyzetméteres sütödében készítik a kimagasló minőségű pékárukat. Az általuk sütött vajas kifli és foszlós kalács már a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet is elnyerte. Interjú.
febr. 10
8:24
Vitáztak a német kancellárjelöltek + elemzés videóval (HírTV)
Migrációpolitikai kérdések és az Alternatíva Németországnak (AfD) párttal való együttműködés is napirenden volt Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár és Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltjének vasárnapi, késő esti televíziós vitájáb
febr. 10
8:24
Tragikus: két gyermeket hagyott hátra a 31 éves édesanya (Ripost)
Azután hunyt el, hogy ismét rákot diagnosztizáltak nála.
febr. 10
8:24
Az izgalom elmaradt, a Philadelphia Eagles simán nyert és lett az NFL bajnoka (m4sport.hu)
A fináléban már 34-0-ra is vezettek a címvédő Kansas City Chiefs ellen.
febr. 10
8:24
Kínai horoszkóp: ezek a csillagjegy-kombinációk válnak el a leggyorsabban (Life)
Nem minden csillagjegy találja meg a közös hangot. A kínai horoszkóp szerint bizonyos párosítások viharos kapcsolatokat és folyamatos konfliktusokat hozhatnak.
febr. 10
8:24
Újabb brutalitás a kényszertoborzóktól (Magyar Hírlap)
Koponyatöréssel és agyduzzanattal találták meg a lembergi tanárt.

Keresés