Az Erdélyben megbúvó Kék-tó egy eldugott természeti csoda, amely egy kráterszerű mélyedésben alakult ki, és az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb érdeklődést váltott ki világszerte.
Ismételten mérsékelnünk kellene a cukorbevitelünket, ha nem csupán az alkatunkat, de az egészségünket is szeretnénk hosszútávon megőrizni. Bár sokan mumusként tekintenek erre az alapanyagra, ha ügyelünk a mennyiségre, a WHO szerint nem lehet baj.
Ha használt vagy új autót, esetleg más gépjárművet (például motorkerékpárt) vásárolunk, öröklünk vagy kapunk ajándékba, akkor jó eséllyel visszterhes vagyonszerzési illetéket kell fizetnünk. Azért csak jó eséllyel, mert vannak bizonyos helyzetek, amikor a tulajdonjog vagy vagyoni értékű jog (üzembentartó) megszerzése nem jár illetékfizetési kötelez
A budavári Karmelitában fogadta a magyar miniszterelnök Alice Weidelt, a német AfD párt vezetőjét, majd bejelentéseket tettek újságírók előtt. Orbán Viktort példaképnek nevezte a német pártelnök, a magyar miniszterelnök pedig hat pontban foglalta össze a világ gondolkodásának megváltozását. Alice Weidel szerint kell lennie egy olyan európai vezetőn
A Nápoly és Caserta közötti térségben több mint ezer négyzetkilométer területet kell megtisztítania a földalatti elásott mérgező ipari hulladéktól az olasz államnak, a szennyezés az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete szerint több mint közel hárommillió lakos egészségét veszélyezti.
India földgázfogyasztása az elkövetkező években látványosan megugorhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint akár 103-120 milliárd köbméter gázigénye is lehet az országnak 2030-ig. A gázszektor növekedést a kapcsolódó infrastruktúra gyors bővülése, a hazai kitermelés várható növekedése és a nemzetközi gázpiaci árak enyhülése haj
Orbán Viktor közös sajtótájékoztatót tartott a német szélsőjobb vezetőjével, Alice Weidellel, aki liberálisnak nevezte magát. Ez volt az első alkalom, hogy az eddig karanténba zárt AfD vezető politikusát hivatalban lévő miniszterelnök fogadja.
A lengyelországi Falentyben tartották legutóbbi találkozójukat a Visegrádi Csoport (V4) országainak agrárkamarái. A tanácskozáson a felek megvitatták a régió mezőgazdasága előtt álló kulcsfontosságú kihívásokat, és közös fellépésben állapodtak meg az Európai Unió jelenlegi és jövőbeni agrárpolitikájával kapcsolatban.
A Németországban politikai karanténban lévő szélsőséges AfD vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint vannak őrültek a német pártban, de le akarja bontani a köré húzott falakat.
A horvát fogyasztók újabb bojkottra készülnek, ezúttal a pékségek ellen tiltakozva az emelkedő árak és a csökkenő termékminőség miatt. A Halo, inspektore nevű platform február 14-re, péntekre egynapos vásárlási tilalmat hirdetett meg a pékárut árusító üzletekkel szemben. A kezdeményezés jelentős támogatást élvez, különösen a középiskolások körében
A Németországban politikai karanténban lévő szélsőséges AfD vezetőjével, Alice Weidellel tart közös sajtótájékoztatót Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint vannak őrültek a német pártban, de le akarja bontani a köré húzott falakat.
Jótékonysági koncertet ad a Broadway Stars Company a Budapesti Rendőr-Főkapitányság kórusával és a Készenléti Rendőrség zenekarával közösen február 28-án, szombaton este az Erzsébetligeti Színházban. Az est bevételével a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány támogatják.
Ha a pároddal egy felejthetetlen hétvégét szeretnétek eltölteni a fővárosban, de nem szeretnétek vagyonokat költeni, akkor van egy jó hírünk: a Budapest Kártya segítségével számos izgalmas és romantikus programot élvezhettek…
A tegnapi inflációs adatok után újra kemény éve lehet a magyar munkavállalóknak, ha így haladnak tovább a dolgok. Mi történt? Gyorsult az infláció: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint januárban 5,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére kevés cégnél terveznek 10 százalék fölötti béremelése
Környezetünk megóvása és a fenntarthatóság korunk legsürgetőbb és legösszetettebb problémája, amiről bőven van még mit tanulnunk. A téma különösen aktuális napjainkban. De mekkora valójában a baj? Tehetünk-e bármit a környezetkárosító folyamatokkal szemben? Milyen szerep jut a vállalatoknak? És milyen utakat kínálnak a megoldáshoz az innovatív tech
Tavalyhoz képest országszerte 2,4 százalékot drágultak a panellakások, míg a fővárosban a 20 százalékot is elérte az áremelkedés – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Így Budapesten egy átlagos 50 négyzetméteres lakótelepi lakásért 51,3 millió forintot kérnek el.
Politikai beavatkozások, manipuláció és társadalmi destabilizáció. Ezekre a célokra törekedett a Usaid világszerte, miközben médiumokat és NGO-kat pénzelt - jelentette ki Bryan Leib esetleges budapesti nagykövetjelölt.
Tavaly 15,56 milliárd euró értékben exportált Franciaország bort és szeszesitalokat, ami 4 százalékkal elmaradt a 2023. évitől - áll a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (Fevs) a honlapján.
Nagykőrösön februártól októberig a hónap utolsó vasárnapján tartanak országos állat- és kirakodóvásárt, míg az utolsó vásár 2025-ben december 7-én lesz. A Vásártér a város mellett, a Szolnoki út elágazása után található, az úgynevezett Alsójárás dűlőnél, a Törteli út és a Kocséri út által közrefogott területen. Mutatjuk a pontos dátumokat, fontos t
A magyar miniszterelnök szerdán a Karmelitában fogadta a német szélsőjobboldali AfD vezetőjét. Alice Weidel és Orbán Viktor a találkozó után közös sajtótájékoztatót tartott.
Durva bírság járhat a csaló pecásoknak, akiket többnyire nem azért büntetik, mert tiltott helyen próbálnak szerencsét, hanem a kifogott halak számával próbálnak trükközni.
Gyönyörű, ikonikus estélyiben vette birtokba Zendaya a Madame Tussauds Budapest Rác fürdő ihlette termét. A világsztár viaszmása teljesen egyedi, kimondottan a budapesti produkció számára készült. A figurán Zendaya annak az outfitnek a másolatát viseli, amelyben a világsztár a legutóbbi Oscar-gálán tündökölt a vörös szőnyegen. Zendayát egyik álland
Gáspár Laci már 45 évesen le akarja lassítani az idő múlását, így szépészeti beavatkozásokra jár. Ráadásul nem is most kezdte el, hanem már hat éve, hogy fiatalon tartsa magát. Mint kiderült, ráncfeltöltésen esett át a minap. Ön mit gondol, látszik a kezelések eredménye?
Hadházy Ákos a Karmelita kolostor előtt tüntet Alice Weidel budapesti látogatása miatt. Az AfD német szélsőjobboldali párt társelnöke ugyanis Magyarországra látogatott, hogy Orbán Viktorral tárgyaljon. Fotókon mutatjuk, hogy milyen plakátokkal demonstrál Hadházy a német politikusnő látogatása miatt.
A Grammy-díjátadón látott botrányos performansza után most újabb problémás hírek láttak napvilágot Kanye Westről, ezúttal azonban jogi következményei is lehetnek a rapper tetteinek. A Yeezy egyik volt marketingese beperelte őt viselkedése miatt.
Az Airbus 2020-ban mutatta be a ZEROe projektjét, amelynek célja 2035-ös forgalomba állítási dátummal egy 100 férőhelyes, 1000 tengeri mérföld (1850 km) hatótávolságú, hidrogénüzemű repülőgép és az ehhez kapcsolódó üzemanyagcellás hajtáslánc kifejlesztése volt. A Force Ouvriere szakszervezet szerint azonban az Airbus február 6-án közölte a projekt