Jennifer Aniston több mint három évtizede reflektorfényben van, és karrierje során számtalan exkluzív eseményen mutatta meg lenyűgöző alakját és természetes szépségét. De vajon mennyit változott az évek során? Első vörös szőnyeges megjelenése óta rengeteg idő telt el – nézzük, milyen átalakulásokon ment keresztül!
"Szakácsnak tanultam, 20 évig voltam kenusként a világ élvonalában, 35 éven át vezettem az üzletemet. Össze lehet adni. Az életem javát folyamatosan olyan tevékenység töltötte ki, amiben nagyon oda kellett figyelni ahhoz, hogy kiteljesedjek benne" – ez akár Wichmann Tamás ars poeticája is lehetne.
Szinte naponta jelennek meg hírek arról, hogy a Naprendszer távoli bolygói és azok holdjai ilyen vagy olyan formában vizet rejthetnek. A gond csak az, hogy ezek a feltételezett víztömegek, óceánok mind a felszín alatt rejtőznek, így szinte lehetetlen vizsgálni őket. Ám úgy tűnik, az Uránusz egyik holdjának, az Arielnek a felszíne lehetővé teszi, ho
Korábban már írtunk a "növényvakságról", hogy az emberek többsége a közvetlen környezetében élő növényeket sem ismeri. De van egy egyszerű a gyógymód a természettől való elidegenedés szindrómára.
Ha már te is alig várod a tavaszt, van egy jó hírünk: egy kis szerencsével már márciusra, de akár február végére is virágba borulhat a kerted vagy az erkélyed, csak be kell szerezned néhányat az elsőként nyíló virágokból. Mutatjuk, kik bontják ki először a színes szirmokat.
Orbán Viktor és Alice Weidel AfD-társelnök sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a magyar miniszterelnök leendő szövetségest lát a szélsőjobboldali pártban. Orbán nemzetközi kampányeseményt biztosított Weidelnek, ezzel pedig eljátszotta maradék kreditjeit is a német centrumpártoknál. Olyan kockázatot vállalt, ami Donald Trumpnál egyszer már bejött nek
A WRC idei második versenyét, a Svéd Rallyt február 13-16. között rendezik Umea környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a havas versenyről.
2024-ben a TV2 Play exkluzív online tartalmaként elindult Lékai Kiss Ramóna podcast-sorozata, a TV2 Titkok Ramónával. A hetente jelentkező beszélgetések során minden epizódban a magyar celebvilág és a TV2 műsorainak sztárjai engednek betekintést életük kulisszatitkaiba. A beszélgetések során az interjúalanyok megnyílnak és bizalmukba fogadják Ramón
Felejtsd el állásinterjúra az általános, "chatgpt-gyanús" készülési tippeket. Akkor teljesítesz a legjobban, ha önazonos vagy, nem színészkedni akarsz. Előkészített kérdések helyett akkor kérdezz, ha tényleg érdekel valami. Igyekezz pontos lenni, de nem meszel el a késés, ha jól kezeled. Az állásinterjú pedig nem kihallgatás, inkább üzleti beszélge
Csehországban 2,8 százalékra mérséklődött az éves szintű infláció januárban a decemberi 3,0 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában, megerősítve ezzel korábbi becslését.
Szinte kizárt, hogy létrejöhessen egy AfD–CDU koalíció az előre hozott németországi választások után, és a németek többsége talán nem is kívánja ezt – mondta az InfoRádióban Boris Kálnoky. Az MCC Média Iskola vezetője arról is beszélt, hogy a CDU/CSU szövetségnek vélhetően nem lesz abszolút többsége a Bundestagban, bizonyos ügyek mentén azonban egy
Alice Weidelről szólva Orbán Viktor elmondta: vezető és szabadságharcos, akit azért hívott meg, mert minden kancellárjelöltet szívesen lát, noha "nagy sorállás azért nem volt".
A tőlünk északnyugatra, északra kialakuló ciklon melegfrontja alakítja a Kárpát-medence időjárását, csütörtökön késő este a hidegfrontja is megérkezik.
Veszélyjelzésükben azt írták, éjszaka előbb a középső országrészben, majd hajnaltól már északkeleten is valószínű a csapadék. Elsősorban Bács-Kiskun vármegyében egy milliméternél is több ónos eső is előfordulhat, másutt a havazás lehet a jellemző, illetve délnyugat felől egyre inkább az eső hullhat. Csütörtök reggeltől éjfélig az ország északkeleti
A Hanse 360 elnyerte az Év európai vitorlása 2025 díjat, leginkább valószínűleg azért, mert 37 lábas hajók térkínálatával büszkélkedhet. A könnyű és élvezetes vitorlázás elvárásaihoz igazodva minden kezelőkötél hátra van vezetve a kormányhoz, így a hajó egyedül is könnyedén irányítható. A kabintetőre szerelt grószschottfordító csiga és az önváltós
2024. augusztus 1-jétől a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke megnőtt: az átutalások, postai befizetések és értékpapír-tranzakciók esetében 0,3%-ról 0,45%-ra, a készpénzfelvételeknél pedig 0,6%-ról 0,9%-ra emelkedett. Az illeték maximális összege is változott, 10 ezer forintról 20 ezer forintra nőtt. A kormány 2024. október 1-jétől további kiegész
A bálnák és az intézményi befektetők továbbra is bitcoint halmoznak fel. Az OTC készletek csökkennek, ami egy lehetséges árfolyam kitörést vetíthet előre 100000 USD fölé. Lehetséges forgatókönyvek egyike, hogy a piaci szereplők hamarosan félelmet vagy rallyt válthatnak ki, mivel körülbelül csak 140 000 BTC maradt az OTC pultokban. (Fontos megjegyez
Egy magyar cég, a Navitasoft Zrt. segíti a balti államok energiahálózatainak lekapcsolódását az orosz áramhálózatról, és az ő szoftvereik biztosítják Ukrajna villamosenergiáját is. Erről és az energia hatékony termelésének, tárolásának kihívásairól is beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi
Négy mérkőzést játszanak szerdán a Bajnokok Ligájában. A program a Club Brugge és az Atalanta találkozójával kezdődött, 2-1-re nyertek a belgák. Este 9 órától a Monaco a Benficát, a Celtic a Bayern Münchent, a Feyenoord pedig az AC Milant fogadja.
Lemondott pozíciójáról a FoxPostnál Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató. Az alapítók döntésüket azzal indokolták, hogy kitűzött céljaikat elérték, valamint megtalálták a vállalat irányítására alkalmas utódot. Küldetésüket befejezettnek tekintik, és nyugodt szívvel távoznak.
Hozott voksokat vagy vitt Magyar Péter kedd esti Partizán-interjúja? Bölcs volt-e a Tisza elnökétől miniszterelnök-jelöltségének lebegtetése, és hogy "börtönt" emlegetett, amikor a bennfentes kereskedésről kapott kérdést? Mráz Ágoston Sámuelt és Ranschburg Zoltánt kértük értékelésre.
Az amerikai elnök szerint megállapodtak, hogy azonnal elkezdik a tárgyalásokat az orosz–ukrán háború befejezéséről. A Kreml ennél szűkszavúbban kommentált.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.