Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő beismerte bűnösségét a tavaly augusztusi nőbántalmazási ügyben. A politikus három áldozat bántalmazását ismerte el, köztük egy nőét, akinek betörte az orrát. A politikai karrierjét derékba törő botrány augusztus 23-án hajnalban kezdődött, amikor Győrffy Balázs egy szórakozóhelyen puszta kézzel támadt rá egy
A mezei pocok a téli időszakban sem kíméli növényeinket. Soron következő esettanulmányunkban, melyet hosszabb, téli kihagyás után ,,énekelt meg" videóban az Agrofórum csapata, a szélsőségesen polifág kártevő tevékenységével foglalkozunk, és a megoldásoknak is időt szentelünk. Szakértőnk a már megszokott módon Hertelendy Péter növényorvos.
"Hibáztunk" – mondja a rendőrség, és mi örülünk. Szinte tapsra nyitjuk a tenyerünket is, mintha valami igazán nagy teljesítményt kellene elismerni. Örülünk, mert nem ahhoz vagyunk szokva, hogy ezekben a körökben beismerik a hibát, így minden elénk vetett morzsát nagyra értékelünk. Mert ez is valami, a morzsa is valami.
Felemás teljesítményt mutattak a hazai blue chipek: az OTP és a Magyar Telekom árfolyama feljebb került, a Mol stagnált, a Richter részvénye azonban esett.
Margot Robbie-t és testvéreit mesés külsővel áldotta meg az élet, bár egyikük sem modellként tevékenykedik, sőt, az egyik családtagja mindent megtesz azért, hogy távol tartsa magától a nyilvánosságot. Vess egy pillantást a színésznő rokonságára!
A Londonban élő újságíró nevetségesnek és szánalmasnak tartja azt is, amikor a magyar kormány idegen ügynöknek bélyegez mindenkit, aki a viselt ügyeikről ír.
Egy, az ízpreferenciákkal kapcsolatos globális fogyasztói trendeket vizsgáló kutatás szerint a fogyasztók szinte fele a hagyományos ízeket és fogásokat részesíti előnyben, és ilyen termékeket keres a boltok és éttermek választékában is. A jelenség a biztonságra törekvés növekvő tendenciáival, az életmódunkat befolyásoló stressz mérséklésének igényé
A Pokoli rokonok az RTL vadonatúj napi sorozata, amely tele van fordulatokkal, érzelmekkel és izgalmas karakterekkel. A nézők minden hétköznap este követhetik a Guba család történetét, ahogyan megpróbálnak alkalmazkodni az új vidéki életükhöz. De hol lehet megnézni a sorozatot? Mutatjuk a lehetőségeket!
Sütőben sült krumplis pogácsa recept: ez a trükk mindenkit levesz a lábáról Ha valaha is azt hitted, hogy a tökéletes, omlós pogácsa elkészítése bonyolult és időigényes feladat, akkor most megcáfolom ezt az elképzelést. Szabó Péter receptje olyan egyszerű, hogy még egy kezdő sütni vágyó is bátran belevághat. Az eredmény pedig minden várakozást felü
Sam Altman elutasította Elon Musk majdnem 100 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát az OpenAI-ért. Az üzleti küzdelem azonban ezzel még nem ért véget. Elon Musk, a Tesla és az X vezetője 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI megvásárlására. Sam Altman, a cég vezérigazgatója visszautasította az üzletet. Az ajánlat és az elutasítás továb
Mi az demokrácia? Mi az a demokrácia, ami az AfD elnökének is tetszik? Közben a Patrióták újra naggyá tennék Európát, miközben martalócok lövöldöznek Nyugaton.
Kevesebb mint egy év kihagyás után ismét üzembe helyezték a vonatjáratot, ráadásul megnövekedett kapacitással.Hivatalosan is közlekedik a Londont és Amszterdamot összekötő vonatjárat. Az Eurostar közvetlen járata kilenc hónap szüneteltetés urán február 10-én indult újra. A szolgáltatás szüneteltetésére az Amszterdamban található Centraal pályaudvar
A család nem hagyott morzsát sem: ez a foszlós kalács recept függőséget okoz Nincs is jobb annál, mint amikor az otthonunkat belengi a frissen sült kalács édes, vajas illata. Most egy igazán foszlós, mégsem túl édes fonott kalács receptjét hoztam el neked, ami tökéletes reggeli lehet egy kis margarinnal megkenve. Sőt, ha a család nem
Ma érkezik a magyar szépkorúaknak a 13. havi nyugdíj, de ezen felül is szükség lehet az idén korrekcióra, ha az infláció nem lassul - mondták a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők. Farkas András szerint egy nyári, rendkívüli nyugdíjemelés is beiktatható lehet, ha annyira rosszra fordul a helyzet. Kiderült az is, hogy bőven lenne még hol hozzányúlni
A mezei pocok nem újkeletű jelenség: fejfájást okoz a konvencionális talajművelést folytatóktól kezdve a regeneratív vonal képviselői számára egyaránt. Soron következő videónkban, melyet a ,,Tábla széléről" forgattunk kedves nézőinknek, a kártevő élettanáról, a károkozás módjáról beszélgetünk Hertelendy Péter növényorvossal.
Tavaly is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok által megtakarított vagyon tempós növekedése, de tovább gyarapodott a taglétszám is. A nyugdíjkasszák átlagosan az inflációt jóval meghaladó, 12 százalék feletti hozamot írtak jóvá tagjaik számára.
Az LG Electronics (LG) a barcelonai Integrated Systems Europe (ISE) kiállításon mutatta be legújabb digitális kijelzőinnovációit. Az LG „Testreszabott megoldások, optimalizált növekedés” témájú kiállítási standja a kiskereskedelmi, vállalati, oktatási, közlekedési és vendéglátóipari felhasználásra szánt kijelzőket szektorokra bontott zónákban mutat