2025. február 15. szombat

febr. 15
20:14
Puntföldtől a Vatikánig, avagy hogyan lett Észak-Szomália az Iszlám Állam egyik globális központja (Demokrata)
Az iszlám Állam Afrikában vetette meg lábát, de onnan is könnyedék eléri Európát.
febr. 15
20:14
Jude Bellingham csúnyát mondott a játékvezetőnek, kihagyta a ziccert az Atlético (Magyar Nemzet)
Az Atlético Madrid nem tudta kihasználni a Real Madrid botlását, hazai pályán emberhátrányban mentett pontot.
febr. 15
20:16
Trump befenyítette a BRICS-et, hogy ne szórakozzanak a dollárral (Demokrata)
Komoly vámokkal fenyegeti a konkurenciát az Egyesült Államok elnöke.
febr. 15
20:18
Megvan a Mosonmagyaróvár első győzelme az Európa-ligában (m4sport.hu)
A Mosonmagyaróvár az első győzelmét aratta a női kézilabda Európa-liga csoportkörében, amelynek ötödik fordulójában, szombaton 33-25-re nyert a Zaglebie Lubin ellen.
febr. 15
20:18
Az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki Berezikva települést (Demokrata)
Berezikva annak az útnak a közelében fekszik, amely Pokrovszk várost összeköti az ugyancsak stratégiai fontosságú Kosztyantinyivka településsel.
febr. 15
20:18
Rég nem látott hideg közelít Magyarország felé: -20 fok is lehet (Demokrata)
Rég nem látott hideg közelít Magyarország felé: -20 fok is lehet. Magyarországot napokon belül rendkívüli hideghullám érheti el, amelyre 2022 óta nem volt példa –
febr. 15
20:20
Távozik a horvát kormány egyik minisztere (Demokrata)
Sime Erlic: Vállalnom kell a felelősséget.
febr. 15
20:22
Pokoli hideg érkezik, akár -20 C° is lehet (Demokrata)
Jelentős lehűlésre számíthatunk az elkövetkezendő napokban, lesz olyan hely az országban, ahol éjszaka akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet. Ismét megnyílik az esély, hogy egyes részeken akár mínusz 15 fok alá csökkenjen a hőmérséklet, amire utoljára 2022-ben volt példa – adta hírül Facebook-oldalán a HungaroMet. A bejegyzésből kiderül, hogy enn
febr. 15
20:24
Holdampf Gergő: Ez egy megbocsáthatatlan vereség, sokat kell dolgoznunk, hogy kárpótoljuk a szurkolóinkat (m4sport.hu)
Holdampf Gergő szerint sokat kell dolgozniuk a megbocsáthatatlan vereség után.
febr. 15
20:24
Kiderült, ajánlott-e a kutyával aludni a pszichológusok szerint (Glamour)
A kutyák minden háztartásban szeretett családtagok, és nem véletlenül választjuk őket társunknak. Sok kutyatulajdonos nap mint nap megerősíti, mennyire fontos számára, hogy négylábú barátját maga mellett tudja. Azonban egyre többen teszik fel maguknak a kérdést: vajon jó ötlet kutyával aludni?
febr. 15
20:24
Meghalt a müncheni gázolásos támadás két sérültje (Demokrata)
Életét vesztette a csütörtökön Münchenben elkövetett gázolásos támadás két legsúlyosabb sérültje, egy 37 éves nő és kétéves kislánya - jelentette be a rendőrség szombaton.
febr. 15
20:24
Miért jó télen motort, vagy kabriót venni? (Autószektor)
Az áresés legendája ma is él Ha valaki folyamatosan monitorozza a piacot, akkor észre vehet 10-20 százalékos árcsökkenést a téli időszakban a motorkerékpárok, illetve a nyitott tetejű autók piacán. Mi okozhatja ezt az időszakos árcsökkenést? Nos, több dolog is. Ha egy idényjárműről beszélünk, akkor azt nem lehet teljes mértékben kihasználni egész é
febr. 15
20:24
Zárt kertekben, szabadon (Magyar Mezőgazdaság)
Gondolkoztak már azon, miért kirándulunk az erdőben? Talán érezni akarjuk bőrünkön a természet lágy ölelését, amire a hétköznapokban annyira vágyunk? Látni akarjuk a hatalmas faóriásokat, a patak fodrozódó vizét, a hegygerincen ugrándozó szarvasokat?
febr. 15
20:30
Schäfer ezúttal sem állt be, az Union Berlin kikapott (m4sport.hu)
Az Union Berlin saját közönsége előtt vereséget szenvedett a Borussia Mönchengladbachtól szombaton a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
febr. 15
20:30
Farmer helyett: 4 nadrág, melyre minden nőnek szüksége lesz idén tavasszal (Femcafe)
Stílusos és elegáns megjelenést kölcsönöznek a mindennapokban.
febr. 15
20:30
Trumpék több száz embert kirúgtak Nemzeti Nukleáris Biztonsági Hivataltól, majd hirtelen visszavonták a döntést (SzMo)
A Trump-kormányzat több mint 300 alkalmazottat küldött el az amerikai nukleáris fegyvereket felügyelő ügynökségtől, de másnap már visszavonták a döntést. Egy forrás szerint senki sem értette, milyen fontos munkát végeztek.
febr. 15
20:30
Több embert megkéselt egy szíriai férfi Ausztriában (Demokrata)
Az egyik áldozat, egy 14 éves fiú belehalt sebesüléseibe.
febr. 15
20:30
Már Szaúd-Arábiába tartanak az amerikai béketárgyalók (Demokrata)
Nem tervezik, hogy más európai államok képviselőit is meghívják a tárgyalásokra.
febr. 15
20:32
Meghalt a müncheni gázolásos támadás két sérültje (Demokrata)
A két sérült egy 37 éves nő és kétéves kislánya.
febr. 15
20:36
Íme, a titok: így maradnak karcsúak az olasz nők (Mindmegette)
A pizza és tészta hazájában élőkről kézenfekvő volna feltételezni, hogy súlyproblémákkal küzdenek, de a valóság távol áll ettől. A gyönyörű és karcsú olasz nők titka elsősorban az étkezési szokásaikban keresendő.
febr. 15
20:36
Meghalt a müncheni gázolásos támadás két sérültje (Demokrata)
A két sérült egy 37 éves nő és kétéves kislánya.
febr. 15
20:36
Valentin-napi iskolai lövöldözést tervezett egy tinilány (Magyar Nemzet)
A tizenéves lány példaképei tömeggyilkosok, hozzájuk akart hasonlítani.
febr. 15
20:38
Menczer Tamás: Ironikus, hogy pont Magyar Péter indítana Út a börtönbe programot (Magyar Nemzet)
A kommunikációs igazgató mondta, Magyar Péter megy elöl.
febr. 15
20:42
Szörnyű hírek érkeztek: meghalt a müncheni gázolásos támadás két sérültje (Pénzcentrum)
Életét vesztette a csütörtökön Münchenben elkövetett gázolásos támadás két legsúlyosabb sérültje, egy 37 éves nő és kétéves kislánya - jelentette be a rendőrség szombaton.
febr. 15
20:42
Halálos késelés történt Ausztriában, szír férfi támadt a járókelőkre (Magyar Nemzet)
Egy 14 éves fiú belehalt sebesüléseibe.
febr. 15
20:44
Orbán Viktor: Péntek esti durchmars (Magyar Nemzet)
Itt a folytatás.
febr. 15
20:48
Érthetetlen leolvadás: nyolcat vert a NEKA a Tatabányára (m4sport.hu)
Az FTC és a Szeged nyert, a Tatabánya viszont meglepő vereséget szenvedett a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.
febr. 15
20:54
Rejtélyes vérzéses vírus ütötte fel a fejét: minden második ember belehal (Ripost)
A WHO figyelmeztetést adott ki.
febr. 15
20:54
Különös szerepet kaptak szombaton a Bundesliga magyar játékosai (Magyar Nemzet)
A forduló rangadóján a Leverkusen nem tudta legyőzni a nagyon gyengén futballozó Bayern Münchent.
febr. 15
20:54
Vitézy nekiment Lázárnak: Leleplezte a miniszter hazugságait (Nyugati Fény)
A vasúti fejlesztést is a miniszter húzta le 2022-ben.
febr. 15
21:00
Kihúzták sokak kedvenc számát az ötös lottón - nyerőszámok, nyeremények (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. közzétette a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsolás eredményét. A nyerőszámok között van a 42, a Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fi regényéből elhíresült szám, mely a regényben válasz az életet, a világmindenséget, meg mindent érintő végső kérdésre.
febr. 15
21:06
A Sopron és a Szekszárd is hozta a kötelezőt (m4sport.hu)
A Sopron Basket simán, 25 ponttal legyőzte a vendég TFSE-MTK-t a női kosárlabda NB I utolsó szombati mérkőzésén.
febr. 15
21:06
Látványos fotókon a területvédelmi tartalékosok gyakorlata (Magyar Nemzet)
Hajdúhadházon lövészeti szakfelkészítést tartanak.
febr. 15
21:06
Kiderült, tényleg válik-e Kanye West és Bianca Censori (in.hu)
A Grammy-díjátadó vörös szőnyegén való meztelenkedése után ismét Kanye West felesége miatt hangos a bulvár: a hírek szerint két év után beadták a válópert. A sztárpár szóvivője azonban rövidre zárta a találgatásokat. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Kanye West felesége, Bianca Censori teljesen meztelenül (csupán egy átlátszó "ruha“ és egy fek
febr. 15
21:12
Megháromszorozza az erdőtelepítésekre szánt összeget a kormány - itt vannak a helyszínek (Infostart)
Az Agárminisztérium tájékoztatása szerint kiemelten Somogy és Baranya vármegyében, valamint a Nyírségben lesznek erdőtelepítések, és elsősorban az őshonos fafajok, ezen belül is a tölgy kap prioritást. Lesznek azonban olyan területek is, ahová akácot ültetnek. A program keretében 310 milliárd forintot használnak fel 2027-ig.
febr. 15
21:12
A volt vezérkari főnök után újabb katona tálalt ki: elkeseredésről, kilátástalanságról ír (SzMo)
Egy csaknem 40 éve szolgáló katonatiszt hosszú levélben számolt be "a Kaszinós alatt senyvedő Honvédség áldatlan állapotairól".
febr. 15
21:18
Zelenszkij Orbánt emlegette, és egy erős európai hadsereg felállítását javasolta müncheni biztonsági konferencián (SzMo)
Az ukrán elnök szerint Európának saját védelmi erejét kell fejlesztenie, mert nem biztos, hogy az Egyesült Államok segít. A müncheni konferencián Orbán Viktorra is utalt egy megjegyzésével.
febr. 15
21:24
Ferenc pápa a kórházból sem tarthatja meg vasárnapi beszédét (Infostart)
Ferenc pápának szigorú pihenést írtak elő az orvosok a mielőbbi gyógyulás érdekében, ezért hagyományos vasárnapi beszédét sem tartja meg - közölte a Szentszék szombat este.
febr. 15
21:24
Távozik posztjáról az országos meddőségi hálózat vezetője (Portfolio)
Távozik posztjáról a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője, Vesztergom Dóra - írta meg a 444.hu.
febr. 15
21:24
Ez aztán az álommunkahely: egy új Fiat Panda árát kapják bónuszként a Ferrari dolgozói (Pénzcentrum)
Eladott autók számában és bevételek tekintetében is új rekordot ért el 2024-ben a Ferrari. Az olasz márka ezért hatalmas bónusszal jutalmazta a dolgozókat. Az összeg kis híján annyi, mint egy új Fiat Panda olaszországi indulóára. Bár az európai autóipar jelentős része továbbra is a padlóról próbál felállni, a Ferrari köszöni szépen, jól van. Olyann
febr. 15
21:24
Forró sorozat: így vetkőzött le a szőke bombázó (Ripost)
Micsoda fotók!
febr. 15
21:24
Ez a 3 viselkedés leplezi le az intelligens, de önbizalomhiányos embert (Femcafe)
Az önbizalomhiány a magas Iq-val rendelkező embereknek is keresztbe tehet.
febr. 15
21:24
Ilyen nagyok már Meghan Markle és Harry herceg tündéri gyerekei, több év után most először kerültek újra reflektorfénybe (Glamour)
Meghan Markle és Harry herceg gyerekei végre újra felbukkantak egy videóban – és egyszerűen imádnivalóak! Archie herceg és Lilibet hercegnő édesanyjukkal közösen sürögtek-forogtak a konyhában Valentin-napon, a közös pillanatokból pedig egy tündéri kisfilm született. Mutatjuk!
febr. 15
21:30
Meghalt egy idős nő, valószínűleg főzés közben (Magyar Nemzet)
Sok életet követelnek a lakástüzek.
febr. 15
21:30
Gyógynövények a kutya szája íze szerint: mi kerüljön az elsősegély dobozukba? (Magyar Mezőgazdaság)
A sérülés mindig a legrosszabbkor jön. Senkinek sem jutna eszébe szombat délután az, hogy milyen klassz ez a kis együttlét, mókázás, most még egy kis baleset is beleférne. De a kutyákat is érhetik kisebb-nagyobb balesetek.
febr. 15
21:36
Ötöspárbajban kapott ki a Fradi, még nem biztos a csoportelsőség a BL-ben (m4sport.hu)
Az éllovas FTC ötméteresekkel kikapott spanyol vendégétől, a második helyen álló CN Matarótól a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportszakaszának ötödik fordulójában, így a zárókörben dől majd el az elsőség.
febr. 15
21:36
Madárhimlő: ezt tegye, ha ilyen madarat lát! (Magyar Nemzet)
A betegség főképp a téli időszakban terjed.
febr. 15
21:36
A mi kis bakink – Csuja Imre nyelvbotlása után logopédust kért, a stáb dőlt a nevetéstől (rtl.hu)
A mi kis falunk 137. részében váratlan bútorszállítmány érkezik a pajkaszegi önkormányzatra. A polgármester, Füleki úgy dönt, hogy ha már így hozta a sors, megtartják az "ajándékot". A forgatás közben Csuja Imre többször is belezavarodott a szövegbe, Döbrösi Laura és Bánki Gergely pedig a hasukat fogták a nevetéstől!
febr. 15
21:38
Horror, ami történt Ausztriában Kickl szerint (Magyar Nemzet)
Az Osztrák Szabadságpárt vezetője közösségi oldalán reagált az Ausztriában történt késes támadásra, melyben egy 14 éves fiú meghalt. A politikus részvétét fejezte ki az áldozat családjának, és a bevándorláspolitikát okolta a történtekért.
febr. 15
21:38
Mindent elsöprő karaoke buli Pajkaszegen – Így lepte meg Bazsó Zsófiát (rtl.hu)
András elhatározta, hogy egy meglepetésbulival lepi meg exfeleségét, Zsófiát a 43. születésnapja alkalmából. A szervezéssel Bazsót bízta meg, aki mellalakú lufikkal és egy gigantikus tortából kiugró sztriptíztáncossal lepte meg Pajkaszeg doktornőjét. Amikor a falu lakói már jócskán a pohár fenekére néztek, egy szenzációs karaoke bulival koronázták

Keresés