A Budapest-Bamako rally idén ünnepelte 20. évfordulóját, és az afrikai kaland ezúttal sem múlt el meglepetések nélkül. A több mint 8000 kilométeres verseny során a résztvevők extrém körülményekkel, homokviharokkal és technikai kihívásokkal küzdöttek meg, de az idei futamot egy különösen váratlan esemény tette emlékezetessé: egy versenyzőt mérgeskíg
Február végéig kell lépniük azoknak a vállalkozásoknak, amelyek jövő év elejétől vámtehertől mentesen vagy csökkentett vámteherrel szeretnének importálni az Európai Unióban nem elérhető, vagy csak korlátozott mennyiségben beszerezhető árucikkeket. A vámfelfüggesztések és vámkontingensek alkalmazásával ugyanis jelentős megtakarításokat és így versen
Marco Rubio azt követően nyilatkozott, hogy kiderült, az USA és Oroszország mások kihagyásával fog megbeszéléseket tartani a következő napokban Szaúd-Arábiában.
A Saturday Night Live című legendás amerikai szkeccsműsor debütálásának 50. évfordulója alkalmából a készítők nagyszabású ünnepséget rendeztek, ahová azokat a hollywoodi nagyágyúkat is meghívták, akik korábban vendégszerepeltek a produkcióban.
A fanok számára hatalmas örömhírről számolt be Terence Hill. A legendás színész a közösségi oldalán osztotta meg, hogy dokumentumfilm készül az életéről. A filmet a Warner Bros. stúdió forgatja, és természetesen Hill is részt vesz a munkálatokban.
Az indiai repülőgépipar jelentős növekedésnek indult, miután több nagy nemzetközi vállalat is bővíti alkatrész-beszerzését az országból. A beszállítói válsággal küszködő Airbus, a Collins Aerospace, a Pratt & Whitney és a Rolls-Royce igyekeznek kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, ami iparági szakértők szerint az ázsiai-csendes-óceáni régió repül
Céltalan, a Momentum politikájára is hajazó beszédek hangzottak el a Tisza Párt hétvégi évértékelőjén – ezt a témát is részletesen kifejtették a Rapid délelőtti adásban kollégáink.
A Moderna biotechnológiai vállalat bevétele csaknem a harmadára csökkent, az adózás utáni vesztesége pedig meghaladta a vártat a tavalyi utolsó negyedévben.
Tizenegy évvel azután, hogy elkészítette első, kifejezetten hidrogéntüzelőanyag-cellás elektromos hajtásra fejlesztett, sorozatgyártású típusát, a Toyota bemutatja a Mirai szedánban és egyéb gépjárművekben alkalmazott technológia harmadik generációját. A rendszer részletes világpremierjére február 19-én kerül sor, ám a főbb fejlesztési pontokat már
Ma már Washingtonban és Moszkvában is látják, hogy a jelenlegi európai politikai vezetéssel nincs miről beszélni, mert ők még a régi narratívát fújják – mondta lapunknak Földi László titkosszolgálati szakértő.
Villányi Andrea, ismertebb nevén Fresh Andi, hosszú kihagyás után ismét színpadra állt – méghozzá Amerikában. A Fresh együttes egykori énekesnője éveken át súlyos betegséggel küzdött, de most újra teljes erőbedobással tért vissza a zenei világba.
Száztíz éve, 1915. február 19-én kezdődött meg az első világháborúban a gallipoli csata, amelyben az antant csapatai megkísérelték Isztambul és a Dardanellák elfoglalását, hogy kikapcsolják a háborúból a központi hatalmak oldalán harcoló Törökországot. A modern hadviselés első összehangolt tengeri és szárazföldi hadművelete majdnem egy évig elhúzód
A munkáshitel annak a legjobb, aki nem egyszerűen elvásárolja, hanem még fialtatni is tudja. Milliókat spórolhat a fiatal magának vagy a szüleinek, ha például saját vagy családi hitel kiváltására használja fel a kamatmentes kölcsönt. Befektetésnek is jó a 4 millió, mert az éves törlesztés fele már kijön az állampapírok vagy jobb bankbetétek kamatáb
Tovább emelkedtek a fizetések a hazai munkaerőpiacon, miközben a bérigények is rekordokat döntöttek 2024-ben: egyes régiókban akár 20-25 százalékkal kérnek magasabb bért a fehérgalléros munkavállalók. A WHC Csoport szakértői elemzése szerint a fizetések kiegyenlítődése ellenére a szakterületekként kirajzolódó különbségek továbbra is meghatározó sze
A 2020-as erdőtüzek milliárdos károkat okoztak a borászatoknak, de egy váratlan felfedezés mindent megváltoztathat! A füstös íz nemcsak hiba, hanem trend is lehet – a tudomány most erre erősít rá.
A MAVIR előzetes adatai szerint februárra 7750 megawatt fölé nőtt a hazai naperőművek összes beépített teljesítménye. A kapacitás közel kétharmadát, együttesen mintegy 5000 megawattot adott a nagyjából szintén 5000 ipari és saját célra termelő létesítmény - írta az Energiaügyi Minisztérium a Facebookon.
A Nógrád vármegyei Zabarban mínusz 14 Celsius-fokig hűlt a levegő hétfő hajnalban, ez az idei tél legalacsonyabb hőmérséklete – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
Fucsovics Márton tizenhárom, Bondár Anna pedig négy helyet javított előző pozíciójához képest a legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott tenisz-világranglistán.
Shakiráért aggódnak a rajongói, az énekesnő ugyanis bejelentette, hogy be kellett mennie a sürgősségire. Instagram-bejegyzésében úgy fogalmazott, "hasi problémákkal" küzdött, az orvosok pedig úgy ítélték meg, nincs elég jól ahhoz, hogy színpadra lépjen, ezért a koncertjét is le kellett mondania.
"A mai fiatalok aggódnak az emelkedő árak, az éghajlatváltozás, a biztonság és a jó munkahely megtalálásának esélyei miatt. Ezekkel az aggodalmakkal minden döntésünkben és minden törvényben foglalkoznunk kell."
Milorad Dodik és Orbán Viktor a Boszniai Szerb Köztársaság tudományos és technológiai fejlesztési és felsőoktatási miniszterével és Bosznia-Hercegovina nagykövetével is tartott megbeszélést.