2025. február 19. szerda

febr. 19
7:39
Ezért fontos, hogy felhúzzuk az ablaksötétítőt, amikor a repülő ereszkedni kezd (Roadster)
Jobb, ha nem blicceljük el ezt a jelentéktelennek tűnő kérést.
febr. 19
7:41
Egy szakértő végre elmondja, mikor kell borravalót hagyni, hogy abból ne legyen sértődés (Roadster)
Zavaró lehet, hogy mikor és mennyi borravalóval kell kalkulálni. Ezért segítünk.
febr. 19
7:42
"Pocsék a munkához való hozzáállásuk" – Igaza van? Árpa Attila totálisan kiakadt a mai fiatalokra (Blikk)
Árpa Attila úgy érzi, óriási a szakadék az ő és a mostani fiatalok generációja között. A színész lánya, Amira is az utóbbi korosztályba tartozik, mivel a fiatal lány már tizennyolc éves, Árpa pedig úgy látja, teljesen más lett a világ azóta, amikor ő volt ennyi idős. Épp ezért igyekszik megvédeni a lányát, amennyire csak tudja.
febr. 19
7:42
A Renault újítása életmentő lehet az e-autók tűzeseteinél (autopro)
A Renault ingyenesen elérhetővé tette az „Fireman Access" nevű rendszerét az autóipar számára.
febr. 19
7:42
Együttműködés az amerikai Voyager Technologies-zal (Magyar Hírlap)
A magyar kormány nevében Szijjártó Péter külügyminiszter megállapodást ír alá az űripari vállalattal.
febr. 19
7:42
A csőd szélére került az egyik legnagyobb agglomerációs település (Forbes)
Érd infrastrukturális fejlesztése nem tudta követni a lakosság növekedését, a település teljes adóbevétele csak a legalapvetőbb működésre elég. A polgármester szerint kormányzati támogatásra van szükségük.
febr. 19
7:43
Van egy lenyűgöző falu Spanyolországban, amit idén egész egyszerűen kihagyhatatlan úti célnak mondanak (Roadster)
Tavasszal valódi felüdülést ígér a téli álom után.
febr. 19
7:44
Sokba kerültek az akkugyárak, de a bezárásuk még fájdalmasabb lesz (Forbes)
Csökken az akkumulátorok iránti kereslet, ezért a koreai SK hatalmas magyarországi akkumulátorgyárai csak őrlángon üzemelek, folyamatos a leépítés, egyre inkább úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen a bezárás.
febr. 19
7:48
Tavaly újra nőtt a sörfogyasztás Magyarországon (Portfolio)
A Covid-járvány időszakát idéző, 2023. évi 10 százalékos forgalomcsökkenés után 2024-ben 2,8 százalékkal, 5,55 millió hektoliterre nőtt az öt legnagyobb magyar sörgyártó belföldi forgalma - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. Ezzel a bővülés dinamikája visszatért a 2021-ben és 2022-ben mért 3 százalék körüli mértékh
febr. 19
7:48
A 2-es típusú cukorbetegség korai jelei (Magyar Hírlap)
Fontos, hogy minél előbb elkezdjük a kezelést.
febr. 19
7:48
2025. február 19. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
febr. 19
7:54
Már nem kell sokat várni az enyhülésre, ma is kellemes pluszfokokat élvezhetünk: ennyit mutathat a hőmérő szerdán (Blikk)
Hamarosan megérkezik a tavaszias időjárás.
febr. 19
7:54
Durván átírja a KRESZ-t a kormány: változnak a sebességhatárok, új táblák jönnek az utcákon (Portfolio)
A kormány átfogó KRESZ-módosítást tervez - számolt be a Telex. A tervezet számos új elemet tartalmaz a gyalogosokra, kerékpárosokra, elektromos görgőkre és autósokra vonatkozóan, valamint a motoros védőfelszerelések használatát illetően is.
febr. 19
7:54
Az élő kultúra körülvesz bennünket, mindannyiunk ajándéka és felelőssége! – interjú Koltai Bori műsorvezetővel (Femcafe)
Koltai Bori, az M5 kulturális csatorna Junior Prima díjas műsorvezetője igazán sokoldalú személyiség, kitartása és küldetéstudata példaértékű lehet pályatársai és a mai fiatalok számára is.
febr. 19
7:54
A tökéletes rántotta titka, hogy kihagyd belőle ezt az egy hozzávalót: igen, tényleg működik! (Glamour)
Nincs is jobb, mint vasárnap reggel egy mennyei, krémes rántottával indítani a napot. Ropogós pirítóssal, friss zöldségekkel és egy nagy bögre teával vagy kávéval kiegészítve igazi gasztro mennyország lehet - persze csak akkor, ha a rántottád nem lesz túlságosan száraz, gumis állagú. Mutatjuk, hogy készíthetsz tökéleteset!
febr. 19
7:54
Küszöbön az új hidegháború, amit a világűrben is megvívhat az Usa, Kína és Oroszország (SzMo)
Trump szerint már az ő elnöki ciklusában elindul az emberes Mars-misszió, de közben Kína és Oroszország sem tétlenkedik: előbbi vizet keres a Holdon, utóbbi azt állítja, egy új plazmahajtóművel egy hónap alatt érheti el a vörös bolygót.
febr. 19
7:54
Vele születünk, vele halunk, vele ünneplünk – a virágok szimbolikája az egész életünket végigkíséri (WMN)
A londoni Saatchi Galéria időszakos kiállítása 500 műalkotással mutatja meg: a virágok a mindennapjaink szerves résztvevői és kísérői, szimbolikájuk pedig nemtől, kortól, társadalmi osztálytól függetlenül hordoz számunkra üzeneteket.
febr. 19
7:54
Krumplileves és krumplis pogácsa (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
febr. 19
7:54
Ha ezek a tulajdonságok megvannak a pasiban, igazi úriemberrel van dolgod (Bien)
A valódi "úriemberség" nem a drága öltönyökben vagy a nagy gesztusokban rejlik, hanem azokban a következetes tettekben, amelyek tiszteletet, figyelmességet és hitelességet sugároznak.
febr. 19
7:56
Háromhavi csúcsközelben a forint (Portfolio)
Háromhavi csúcsra erősödött kedden a forint az euróval szemben 401 alatt, és szerdán reggel is kitartott az ereje, így elkezdte tesztelni a devizaárfolyam az itt húzódó fontos technikai szintet, a 200 napos mozgóátlagot. Ma az orosz-amerikai béketárgyalási kilátásokkal kapcsolatos híráramlás mellett az este érkező Fed kamatdöntési jegyzőkönyv lehet
febr. 19
7:57
Hunyadi premier hétvége a Tv2 műsorán (Digital Hungary)
Duplarésszel indul a várva várt Hunyadi televíziós sorozat március 8-án a TV2 műsorán. A grandiózus történelmi széria, melynek a magyar származású Robert Lantos a producere, több mint hatszáz színész és kaszkadőr részvételével készült, és korábban nagy sikerrel mutatták be a Cannes-i televíziós fesztiválon.
febr. 19
8:00
Óriási pénzügyi bajban ban Amerika (Infostart)
Donald Trump üzletemberi múltja rendre visszaköszön elnöki rendeleteiben: kemény tárgyalási pozíciókkal nyit, hogy engedményeket csikarjon ki partnereitől. Elemzők szerint a háttérben egy másik ok húzódik meg: siralmas az amerikai államháztartás helyzete.
febr. 19
8:00
Durván átírja a KRESZ-t a kormány: változnak a sebességhatárok, új táblák jönnek az utakon (Portfolio)
A kormány átfogó KRESZ-módosítást tervez - számolt be a Telex. A tervezet számos új elemet tartalmaz a gyalogosokra, kerékpárosokra, elektromos görgőkre és autósokra vonatkozóan, valamint a motoros védőfelszerelések használatát illetően is.
febr. 19
8:00
Nyüzsögnek az élőlények a mélyben, de a felszínt tönkretettük (Agroinform)
Biodiverzitás: a szót már ismerjük, de ritkán vesszük komolyan.
febr. 19
8:00
Mínusz 35 fok volt az abszolút hidegrekord Magyarországon, 85 éve ezekben a napokban nagyon erős fagyokat mértek (Promotions)
A mostani fagyok meg sem közelítik az 1940-ben tapasztaltakat.
febr. 19
8:00
Bemutatták a Grok 3-at, ami Elon Musk szerint mindenben felülmúlja a többi mesterséges intelligenciát (Rakéta)
Az xAI legújabb nagy nyelvi modelljén alapuló chatbot az első teszteredmények szerint matematikában, természettudományokkal kapcsolatos kérdésekben és programozási feladatokban is felülmúlja a ChatGPT-t, a Geminit és a DeepSeeket is.
febr. 19
8:00
Ijesztő Ukrajna sorsa (Magyar Hírlap)
Porosenko aggódik.
febr. 19
8:00
Franciaország nem készül harcoló szárazföldi csapatok küldésére (Demokrata)
Franciaország nem készül harcoló szárazföldi csapatokat küldeni Ukrajnába.
febr. 19
8:00
Ennyi megtakarítása még soha nem volt a magyar lakosságnak (Forbes)
A családok vagyonának az eloszlása viszont egyenetlen, a felső pár százalék zsebében összpontosul, és egyre több pénz áramlik külföldre.
febr. 19
8:00
Egy éve nincs előrelépés az állami milliárdos bizniszben érintett, túlárazottnak tűnő Covid-gyorstesztek ügyében (Telex)
A NAV és a rendőrség is nyomoz, de nem árulnak el semmit az ügyről. Az érintett három cég mind a Fidesz korábbi politikusaihoz köthető.
febr. 19
8:00
Valami nem stimmel a nyugdíjasok otthonfelújítási programja körül? (naphire.hu)
Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke szerint az intézkedés nem segíti érdemben a nyugdíjasokat, mivel az érintett kistelepüléseken élők többsége nem tudja igénybe venni az önrész hiánya miatt.
febr. 19
8:00
Ennyi időbe tellik egy rossz szokást leküzdeni (in.hu)
Másfél jónap telt el az újévből, amikor sokan fogadnak meg valamit. Kitartottunk idáig, beépültek már az új szokások és leküzdöttük a rosszul beépülteket?Tényleg 21 nap kell ahhoz, hogy megtörjön egy szokás?A közhiedelem szerint 21 nap kell, míg beépülnek az új szokások és kioltódnak a régiek. Valójában azonban ez a nézet egy plasztikai sebésztől s
febr. 19
8:00
Berágott az OpenSea a kritikákra, egyenlőre nincs több airdrop (KriptoMagazin)
Az NFT piactér, az OpenSea, ideiglenesen felfüggesztette új airdrop jutalmazási rendszerét, miután a felhasználók kritikát fogalmaztak meg annak mechanikájával kapcsolatban. Új mechanizmusok és XP rendszer bevezetése Január 28-án az OpenSea elérhetővé tette OS2 nevű frissített piacterének bétaverzióját. Az új verzióban bevezettek egy pontgyűjtő ren
febr. 19
8:02
Öt mód a kerék újrafeltalálására - a lebegő gömbtől a transzformerig (Rakéta)
A kerék az emberiség több ezer éves, jól működő találmánya, ami nélkül az élet elképzelhetetlen lenne. A mérnökök azonban sosem dőlhetnek hátra elégedetten, még ezen az alapvető eszközön is van mit változtatni.
febr. 19
8:02
Kalmár Ferenc: Európa már nem tényező a globális politikában (Demokrata)
Európa oda jutott, hogy nem tényező a globális politikában, mondta Kalmár Ferenc.
febr. 19
8:06
"Fel sem fogtam, hogy esküvői ruhában látom" – Kiss Endiék nagy napot ünnepeltek, csak úgy rohan az idő (Blikk)
Hogy szalad az idő! Minden szülő életében vannak mérföldkövek, amikor a gyermeke döbbenti rá az idő múlására. Kiss Endi lánya a felnőtté válás küszöbén áll: nemrég volt a szalagavatója, az édesapja pedig szinte fel sem fogta, hogy esküvői ruhában látja Bodzát. Az apuka persze, néhány jó tanáccsal is ellátta a lányát a jeles alkalomból.
febr. 19
8:06
Díjazták Magyarország legjobb gimnáziumait (HR Portál)
Ünnepélyes gála keretében ismerte el és díjazta Magyarország 100 legjobb gimnáziumát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH). A két intézmény az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében azt írta, a gálán több mint háromszáz vendég, köztük oktatási szakemberek, iskolaigazgatók és diákok gyűltek össze, hogy közösen ünnepe
febr. 19
8:06
MMA edzőként tér vissza Russell Crowe (MMonline)
Megjöttek az első képek Russell Crowe Beast in Me című MMA-filmjéből, melynek nemcsak szereplője, hanem társírója is. Az Ausztráliában és Bangkokban forgatott filmet Magyarországon az ADS filmforgalmazó mutatja be.A Beast in Me Patton James (MacPherson) történetét követi, aki feladja MMA (mixed martial arts) harcművészeti álmait, hogy biztonságot t
febr. 19
8:06
Itt tart a forint szerda reggel (Magyar Hírlap)
Az euró jegyzése hét órakor 400,83 forint volt az előző este hat órai 400,80 forint után.
febr. 19
8:06
A háború kezdete óta nem látott eredményt ért el az ukrán haderő (Növekedés)
.
febr. 19
8:12
Maximalista vagy és lételemed a luxus? 5 jel, hogy előző életedben dúsgazdag voltál (Blikk)
Ha soha semmi nem elég jó és nagyon válogatós vagy, talán ez lehet az oka.
febr. 19
8:12
Orbán Viktor: Tiltsák ki Magyarországról azokat a médiumokat és szervezeteket, amelyek részesültek az amerikai pénzekből (SzMo)
A miniszterelnök arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy hozzanak szigorú törvényeket ez ügyben, és harcra hívta őket.
febr. 19
8:12
A magyar kormány megállapodást ír alá az amerikai Voyager Technologies-zal (Demokrata)
A hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre.
febr. 19
8:12
Csaknem négyezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 10 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 19
8:12
Vádat emeltek Jair Bolsonaro volt brazil elnök ellen puccskísérlet miatt (Demokrata)
A brazil főügyész hivatalosan is vádat emelt Jair Bolsonaro volt brazil elnök ellen.
febr. 19
8:18
Jól nyissa ki a szemét: ritka tünemény történt a forinttal (Menedzsment Fórum)
Csoda történt?
febr. 19
8:18
Csoda történt a forinttal? Vagy csak káprázik a szemünk? (Privátbankár)
Itt vannak a friss árfolyamok!
febr. 19
8:18
Több kilométeres a torlódás az M3-ason, delegáció miatt van lezárás (Infostart)
A főváros felé közeledik a delegáció az M3-ason a 13-as kilométernél, az M0-s csomópontnál.
febr. 19
8:18
Kivételes pillanat: Bochkor Gábor a vörös szőnyegen mutatta meg Várkonyi Andreával közös lányát, aki mára kész nővé cseperedett (Femcafe)
Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor lánya 2007 áprilisában látta meg a napvilágot, vagyis idén tavasszal már 18. születésnapját ünnepli.
febr. 19
8:18
Trump mintegy 25 százalékos vámot tervez kivetni az importált autókra (Demokrata)
Donald Trump szerint a vámok elősegítik a hazai gyártás felélesztését.

Keresés