Thibaut Courtois fantasztikusan védett 2022-ben, amikor Párizsban a Real Madrid és Liverpool vívta egymás ellen a Bajnokok Ligája döntőjét. Akkor végül Vinícius Júnior góljának, illetve a belga kapus kilenc védésének (!) köszönhetően 1-0-ra a spanyol csapat győzött. Courtois szívesen játszana megint a Liverpoollal…
Úgy tűnik, hogy a PMÁP-kamatok és visszaváltás esetén a tőke egy része befektetési alapokban landolt. Januárban 218 milliárd forint friss pénz érkezett ebbe a befektetési formába. Kétszer is jelentős kamatban részesültek januárban a Prémium Magyar Állampapír tulajdonosok: a 2033/I és a 2027/J kötvények tulajdonosainak számláján összesen 249
Szerda reggel kígyózó sorokban torlódnak az autók az M3-as autópálya bevezető szakaszán, akkora dugó alakult ki. Nem is meglepő, hiszen a fővárosba érkező delegáció közlekedése miatt több helyen lezárásokra figyelmeztették a budapesti lakosokat korábban. Jelenleg lelassult a forgalom Budapest és Mogyoród között, ahol több kilométeres a torlódás.
Több mint egymillió szíriai, köztük mintegy 800 ezer belső menekült és 280 ezer menekült tért vissza lakhelyére Szíriában az ország volt elnöke, Bassár el-Aszad bukása óta - jelentette be az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
Nehézkes elalvás, éjszakai forgolódás, hajnali ébredések, napközben pedig folyamatos fáradtságérzet – sok nő számára ezek a menopauza kellemetlen mellékhatásai. De miért borul fel ilyenkor az alvás, és hogyan lehet visszaszerezni a pihentető éjszakákat? Menopauza sorozatunk második részében MacPherson Éva okleveles természetgyógyász, funkcionális t
Nagy szaktudással rendelkező, elhivatott szakemberekre van szükség az áldozatvédelemben. Ez a célja az Igazságügyi Minisztérium és a Pannon Egyetem között létrejött együttműködési megállapodásnak - mondta az egyetemen tartott keddi sajtótájékoztatón Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Alighanem még sokáig fognak beszélni Theo Hernández műesés miatt kapott második sárga lapjáról, amely szinte biztosan megpecsételte a Milan sorsát a Feyenoord ellen. Az RTL meccs utáni stúdiós értékelésében a műsorvezető, Matthesz Flóra megkérdezte Hrutka Jánostól, hogy volt-e olyan csapattársa, aki hasonló homorításokat mutatott be, mint a Milan f
A bélmikrobiom, vagyis a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok összessége, jelentős szerepet játszik az anyagcserében és a testsúly szabályozásában. A legújabb kutatások szerint bizonyos bélbaktériumok befolyásolhatják az étvágyat, az energiafelhasználást és a zsírraktározást, ezáltal hozzájárulva a fogyáshoz. 1. A GLP-1 hormon és a bélmikrobiom
Úgy tűnik, hogy a PMÁP-kamatok és visszaváltás esetén a tőke egy része befektetési alapokban landolt. Januárban 218 milliárd forint friss pénz érkezett ebbe a befektetési formába. Kétszer is jelentős kamatban részesültek januárban a Prémium Magyar Állampapír tulajdonosok: a 2033/I és a 2027/J kötvények tulajdonosainak számláján összesen 249
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Nyolc csapat számára eljött az igazság pillanata a Bajnokok Ligájában. A Bayern München és a Benfica már az idegenbeli odavágón előnybe került, így nyugodtabban várhatta a kedd estét, míg a Milannak és az Atalantának minimális vereségről kellett hazai pályán fordítania. Kedden este nem az történt, amire a futballban járatos szurkolók számítottak
Az Európai Bizottság tervei szerint bevezetné a "Made in the EU" kvótákat és karbonkibocsátási termékcímkéket, hogy fellendítse a szenvedő uniós gyártóipart és elérje a klímavédelmi célokat. A Bizottság Tiszta Ipari Megállapodásának (Clean Industrial Plan) tervezetében foglalták össze, amelyet a Politico a február 26-i bemutatója előtt megszerzett.
Az Ikea jelentősen egyszerűsíti a bútorvásárlás és -összeszerelés folyamatát a Taskrabbit leányvállalata által kínált szolgáltatás integrálásával. Az új rendszer lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy közvetlenül a pénztárnál rendeljék meg a professzionális összeszerelést, ami növeli az eladásokat és csökkenti a visszaküldések számát. Az új integr
Karnics Krisztina ugyan megnyerte a Való Világ 11. évadát, ám ráébredt a szomorú igazságra, miszerint a pénz nem boldogít. A fiatal lány nem sokkal a győzelem után a pokol bugyraiban találta magát, és szakemberi segítségre volt szüksége, hogy túllépjen ezen a nehéz időszakon. A kiutat végül Gál Viktornak, az ország egyik legismertebb pszichológusán
Jelentősen átalakulhat a közlekedési szabályozás Magyarországon, ha elfogadják a KRESZ tervezett módosításait. A változások között szerepel a sebességhatárok emelése: autóutakon akár 120 km/óra, autópályán pedig egyes szakaszokon 140 km/óra is megengedett lehet. Emellett szigorítások is várhatók, például 30 km/órás korlátozás az iskolák és óvodák k
A Bekcsény Vadásztársaság egyedülálló módon ötvözi a fenntartható vadgazdálkodást, az agrárium érdekeit és a helyi közösséggel való szoros együttműködést.
Szőke András legutóbbi filmjében, a Brigádnaplóban, már felbukkantak a szigetcsépi tojások, de akkor még csak egy pár perces jelenet erejéig. A most befejezett nagyjátékfilmjében, a Palackpostában ennél sokkal hangsúlyosabban, sőt, a film jelentős részét a tojásfeldolgozó üzemhez tartozó panzióban forgatták. Méghozzá olyan színészek közreműködéséve
Milyen állatot látsz a képen? Ez elárulja ki vagy a lelked mélyén. Ez a teszt a lelked olyan oldalát mutatja meg, amit nem vagy csak kevesen ismernek. Sőt, talán még te sem tudod ezt magadról, vagy nem igazán szívesen vallod be önmagadnak ezt a tulajdonságodat. Nem szabad gondolkodni a kép megtekintése során, egyszerűen csak nézz
Duplarésszel indul a Hunyadi televíziós sorozat a TV2 műsorán. A grandiózus történelmi széria, melynek a magyar származású Robert Lantos a producere, több mint hatszáz színész és kaszkadőr részvételével készült.
Az Európai Bizottság tervei szerint bevezetné a "Made in the EU" kvótákat és karbonkibocsátási termékcímkéket, hogy fellendítse a szenvedő uniós gyártóipart és elérje a klímavédelmi célokat. A Bizottság Tiszta Ipari Megállapodásának (Clean Industrial Plan) tervezetében foglalták össze, amelyet a Politico a február 26-i bemutatója előtt megszerzett.
A Szakcsi Jazz All Stars koncerten a magyar dzsessz színe-java, a Szakcsi Jazz Egyesület huszonnégy tagja áll színpadra, máshol nem hallható formációkban.
Minimálisan változott a forint árfolyama szerda reggelre a kedd esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró jegyzése hét órakor 400,83 forint volt az előző este hat órai 400,80 forint után. A dollár jegyzése 383,32 forintról 383,38 forintra, a svájci franké pedig 424,80 forintról 424,55 forintra vá
A módosítások érintenék a gyalogosokat, kerékpárosokat, elektromos rollerezőket, autósokat és tanulóvezetőket, valamint a motoros védőfelszerelések használatát is.
Nacsa Olivér és 18 évvel fiatalabb felesége, Tripolszky Anna – elmondásuk szerint – minden napjukat úgy élik meg, mint a turbékoló tinédzserek. Eddig még nem nyíltak meg a nyilvánosság előtt a házasságukról és kettejük szövetségéről, ám most betekintést engedtek a szerelmükbe. A házaspár nemrég a Távol-Keleten töltött egy hónapot, ahonnan csodás em
A 2025. évi tavaszi lomtalanítás Pécs történelmi belvárosában március 17-e és május 21-e között lesz. A pontos dátumokat utcánkénti bontásban tette közzé a Dél-Kom Kft. a korábbi évek gyakorlatának megfelelően. A történelmi belvároson kívül a házhozmenő térítésmentes lomtalanítás kérhető.
A Call of Duty: Black Ops 6 és Warzone legutóbbi frissítése nem is olyan régen, körülbelül 2 héttel ezelőtt élesedett a szervereken. A Season 2-es frissítés több új fegyverrel, rengeteg kozmetikai tárggyal és sok-sok fejlesztéssel ajándékozta meg a játékosokat.
Lemondásra szólítja fel az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ártámogatási főosztályának vezetőjét – derült ki az OSZ Népszavához eljuttatott közleményéből – írja a nepszava.hu.