Minden idők legmagasabb januári utasforgalmával indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol hat új járat indulása mellett forgalmi változásokat is bejelentettek.
2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte honlapján a KSH. A kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.
Plusz egy hónap fizetett szabadságot vezet be a Yettel, az extra juttatás minden ötödik ledolgozott év után jár a munkatársaknak - számolt be közleményében a vállalat.
A szerelem és a szexualitás elengedhetetlenül fontosak a fajfenntartás szempontjából. Ennek ellenére károsak is lehetnek, ha nem egészséges módon viszonyulunk hozzájuk.
A K&H 2024 második féléves innovációs index kutatása szerint a magyar vállalatok innovációs aktivitása nagyot zuhant az elmúlt időszakban. A megvalósult innováció alindex jelentős csökkenést mutatott, és a digitalizáció is megtorpanni látszik, ahogy kimerülni tűnik a mesterséges intelligencia-láz is. A vállalatok rendkívül óvatosak és egyre keveseb
A következő 5-10 évben még a méret- és teljesítménynövekedés lesz az általános trend a mezőgazdasági gépek terén, de aztán egyre inkább a kisebb, de autonóm egységek felé fog eltolódni az ágazat - mondta el Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője a vállalkozás szokásos évértékelőjén. A szakember Pintér Zsolttal, a vállalat ügyvezetőjév
Sokan spekulálnak arról, hogy vajon mi boronálta össze az amerikai elnököt és a milliárdos üzletembert, illetve arról, hogy "a két dudás egy csárdában" esete áll-e fenn, és meddig tart ki a barátság. Közös interjúban beszéltek arról, hogy ki próbál éket verni közéjük.
Tüttő Kata megválasztásával az első magyar, aki egy uniós intézmény élére került a Régiók Európai Bizottságának elnökeként. Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter a bizottság növekvő befolyását emelte ki, amely az Európai Parlament súlyával vetekedik, miközben még nem vesz részt közvetlenül a döntéshozatalban. Az új elnök, Tüttő Kata hangsú
A két DJ előbb élőben, majd a közösségi médiában esett egymásnak, miután egy fellépésen összetűzésbe keveredtek. A Rádió 1 most közleményben reagált a botrányra, és békésebb megoldást sürget.
A globális gazdaság gyorsulását a magyarországi cégvezetők 70 százaléka várja, a hazai gazdasággal kapcsolatban 60% nyilatkozott optimistán, de a saját vállalata növekedésében csak 39% bízik. A 14. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésben megkérdezettek 1,8 százalékos GDP-növekedést és 415 forintos euróárfolyamot jósolnak 2025-re 4,8 százalékos
Az év eleji lakáspiaci fellendülésben kiemelt szerepet játszott az új építésű lakások iránti kirobbanó kereslet - derült ki az ingatlan.com legfrissebb, saját adatokon alapuló elemzéséből. Az összefoglaló szerint míg az eladó használt lakásoknál és házaknál éves összehasonlításban 3 százalékkal nőtt a kereslet januárban, addig az új építésű
Návai Anikó évtizedeken át bejáratos volt a vörös szőnyeg legbelsőbb köreibe, exkluzív interjúkat készített a legnagyobb világsztárokkal, és egyetlen magyarként a Golden Globe-díjakat odaítélő szervezet tagja lett. Hogyan csinálta?
Rekordszámú, 400 kortárs művész közreműködésével, négy tematikus nappal várja az érdeklődőket az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2024-ban végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítása és a hozzá kapcsolódó programsorozat a Pesti Vigadóban március 1. és május 10. között.
A fiatalok lesznek a jövő középkorú, tapasztalt munkatársai, és közülük kerülnek majd ki a vezetők. Tehát az a vállalat, amelyik nem fókuszál arra, hogy a fiatalok számára attraktív legyen, az csak rövid távon tud sikeres lenni, mert hosszú távon nem fogja kitermelni azt a következő generációt, amely 10-20-30 év múlva sikerre viszi a céget. Épp ezé
Az elektronikus aláírással sokan találkozhattak már, hiszen az Nmhh adatai szerint már több mint 1 évvel ezelőtt is közel 150 ezer elektronikus aláírással rendelkező természetes személy volt Magyarországon. Akinek pedig van Ügyfélkapuja, az ismerhette és talán használta is dokumentumok hitelesítésére az Avdh (Azonosításra Visszavezetett Dokumentum
Paradicsomi helyszín - Pipa! Rejtélyes nyaralók a csodálatos környezetben - Pipa! Sokkoló nyitány, ami után mindenki végig akarja nézni Mike White A Fehér Lótuszát - Szintén Pipa!
A kormányközeli sajtóban egy több éves videóban tett kijelentései miatt kezdték el azzal vádolni, hogy relativizálja és felmenti a bűn alól a pedofíliát.
Zala vármegye nyugati részén egyre nagyobb problémát jelent a nutria terjedése, amely komoly gazdasági és természetvédelmi károkat okozhat az élőhelyek átalakításával és a vízfolyások töltéseinek rongálásával. A faj visszaszorítása érdekében 2024-ben állami védekezést rendeltek el, amely során a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület több mint 100
Friss adatok alapján januárban nem okozott nagy meglepetést a hirdetési ranglista győztese: Budapest és Pest vármegye toronymagasan első, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron fért még fel a dobogóra a vármegyék versenyében. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogyan alakultak a hirdetésszá
Gelencsér Tímea boldogabb, mint valaha! A népszerű influenszer és korábbi Miss World Hungary-győztes a közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt, miszerint párja, Simon Mátyás eljegyezte őt
"Megosztani az adakozás örömét ügyfeleinkkel mindig különleges élmény számunkra" - mondta el Ján Hrivnák, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. "Ez a kampány nemcsak azt tette lehetővé, hogy támogassuk a Máltai Szeretetszolgálat felbecsülhetetlen értékű munkáját, de bemutatta a kollektív jóakarat erejét is. Minden egyes adományozott forint közvetle
A fiatalok lesznek a jövő középkorú, tapasztalt munkatársai, és közülük kerülnek majd ki a vezetők. Tehát az a vállalat, amelyik nem fókuszál arra, hogy a fiatalok számára attraktív legyen, az csak rövid távon tud sikeres lenni, mert hosszú távon nem fogja kitermelni azt a következő generációt, amely 10-20-30 év múlva sikerre viszi a céget. Épp ezé