A Pokoli rokonok című napi sorozat hatalmas sikert aratott a nézők körében, ami nem is meglepő, hiszen tele van olyan karakterekkel és szituációkkal, amikkel az emberek nagyon könnyen tudnak azonosulni. A sorozat a Guba család bukásának és újrakezdésének történetét mutatja be. Árulások, csatározások a pénzért, hatalomért, családi konfliktusok és s
A 19. század végén a nagyobb helyőrségekben kórházakat hoztak létre a sebesült katonák ellátására és az egészségügyi személyzet kiképzésére. A XVII. Császári és Királyi Budai Helyőrségi Kórház építéséről 1870-ben döntött a katonai kincstár. Az intézményt a mai Alkotás utca nyugati oldalán, egy akkor még szinte beépítetlen területen kezdték kialakít
Jelentősen esett decemberben a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon: az előző hónaphoz képest a kiigazított adat szerint 1,2 százalékkal. Éves bázison 0,1 százalékos volt mindössze a növekedés, jelentősen elmaradva 2,6 százalékos egész éves adattól. A kormány két magyarázatot is adott erre a gyenge adatra, az egyik adatait még nem ismerjük, amel
Mindannyian tudjuk, hogy a megfelelő hidratáltság elengedhetetlen az egészségünk szempontjából, mégis sokan küzdenek azzal, hogy elegendő vizet igyanak naponta. A rohanó mindennapokban könnyen megfeledkezünk a rendszeres folyadékpótlásról, pedig a dehidratáltság fáradtsághoz, fejfájáshoz és akár lassabb anyagcseréhez is vezethet. De miért ilyen neh
A Pokoli rokonok című napi sorozat hatalmas sikert aratott a nézők körében, ami nem is meglepő, hiszen tele van olyan karakterekkel és szituációkkal, amikkel az emberek nagyon könnyen tudnak azonosulni. A sorozat a Guba család bukásának és újrakezdésének történetét mutatja be. Árulások, csatározások a pénzért, hatalomért, családi konfliktusok és s
Előfordult már veled, hogy egy előadás hallgatása, nézése közben szexuális izgalomba kerültél? Fantáziáltál egy könyvbéli szereplőről olvasás közben? Netán lúdbőrös lettél az író szellemességétől, nyelvi brillírozásától? Forró bizsergés kerít hatalmába, ha egy szenvedélyes érvelés fültanúja és/vagy szereplője lehetsz? Igen? Akkor nagy a valószínűsé
A 36 éves Heidi Reichinnek vezetésével óriásit hajrázott a német választási kampányban a Baloldal Pártja, és ha vasárnap bejut a Bundestagba, jelentősen megnehezítheti a kormányalakítást.
Ha nőként számodra is nehéz téma az öregedés, nyugodj meg, nem vagy egyedül! Legújabb, videós beszélgetéssorozatunkban pszichológus szakértő segítségével járjuk körül, hogyan állhatunk hozzá mégis pozitívan az idő múlásához és arról is beszélünk, hogyan hat ránk a társadalom vagy a családi minták a kérdésben.
Az európai tőzsdékkel együtt a magyar piac is esett a mai kereskedésben, a BUX mínuszban fejezte be a napot, miután a blue chipek többsége lefelé vette az irányt.
Borbély Alexandra úgy érzi, hogy az Európai Filmdíjat Szlovákiának és nem Magyarországnak nyerte. Miért hat rá gyógyítóan, amikor szlovák stábbal dolgozik, és hogy néz ki, amikor otthon Nagy Ervinnel közéleti kérdésekről beszélgetnek?
A WHC legfrissebb elemzése szerint a munkáltatóknak idén is kihívást jelenthet a szakképzett és betanított munkaerő hiánya. Így a szakemberek megtartása és megszerzésében kulcsfontosságúvá válhat a bérek versenyképességének megőrzése és a munkakörülmények javítása. Az iparági verseny és az új generációk elvárásai miatt a vállalatoknak gyors alkalma
Borbély Alexandra több szerepet kap Szlovákiában, mint Magyarországon, és szerinte naivitás lenne azt gondolni, hogy férjével, Nagy Ervinnel nincsenek tiltólistán sok produkciónál.
A palacsintát mindenki szereti, és nem is lehet betelni vele, hiszen sokféle fajtája és receptje létezik, így mindenki megtalálhatja azt, ami igazán közel áll a szívéhez. Szeretjük édesen és sósan is, de kóstoltad már krumplisan?
Meg kell őriznie a politikai semlegességét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új elnökének - jelentette ki a posztjáról hamarosan távozó Thomas Bach.
Harkai Péter útja az Szdsz-ből a Jobbikba vezetett, majd Márki-Zay és Gyurcsány koalíciójához csatlakozott, most pedig Magyar Péter mozgalmába lépett be.
Magyarország nem fogja támogatni az orosz és belarusz személyek elleni szankciók meghosszabbítását az európai uniós külügyi tanács ülésén, mert időt kell hagyni az amerikai-orosz tárgyalásoknak, ráadásul az Európai Bizottság máris megszegte az egyik vállalását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban
Kitiltanák a fővárosi aluljárókból a büféket, látványpékségeket és egyéb vendéglátóegységeket, mert a városvezetés szerint miattuk van bűz és szemét, viszont a hajléktalanok maradhatnának.
Az Airbus vezérigazgatója bejelentette, hogy amennyiben az Egyesült Államok vámokat vezetne be, a vállalat a szállítások során más, nem amerikai ügyfeleket helyezne előtérbe - számolt be a Cnbc.
Vannak lakások, amelyek úgy néznek ki, mint egy botanikus kert: a zöld növények egymásba érnek, kisebbek, nagyobbak, különleges és hagyományos fajták váltják egymást. Ez első pillantásra különlegesnek és szépnek hathat, de egyáltalán nem biztos, hogy jó ez így a növényeknek. Hogy miért? Mert nem mindegyik alkalmas arra, hogy szobanövényként tartsuk
Magyar kutatók szerint sok a közös a részecskegyorsítókban és az éghajlatváltozásban: a kulcs a Lévy-séta. A Paul Lévy matematikus után Lévy-sétának (vagy bizonyos esetekben Lévy-repülésnek) nevezett jelenség a véletlen bolyongásnak egy fajtája, amely a természetben rengeteg különféle esetben előfordul, ragadozó állatok élelemkeresésétől kezdve köz
A Futni mentem a magyar mozikban hatalmas sikert aratott, de tudtad, hogy Herendi Gábor több legendás alkotása is elérhető az RTL+ Premium kínálatában? Ha megnézted az új filmet és szeretnéd felfedezni a rendező korábbi munkáit, itt a tökéletes alkalom! Összegyűjtöttük azokat a filmeket és sorozatokat, amelyeket vétek lenne kihagyni.