A TISZA Pártba átigazolt egykori vezérkari főnök 2021 óta tanított az egyetemen. Az indoklás szerint olyan kijelentéseket tett, amelyek "csökkenthetik a kedvet a katonai, illetve egyéb más hivatásos pálya iránt".
A vendéglátóipar egész 2024-ben, beleértve a nagyon erős negyedik negyedévet is, ellenállónak bizonyult egy nehezebb fogyasztói környezet ellenére is. Az Accor földrajzi és szegmensek szerinti diverzifikációjának köszönhetően még sikeresebb tevékenységet tudott felmutatni. Ennek eredményeképpen mindkét üzletág - a Premium, Midscale és Economy (PM
Három év háborúskodás után itt az esély a békére, ezért "mindent el is fogunk követni annak érdekében, hogy Brüsszel és a háborúpárti európaiak ne tudják megakadályozni a békét elhozó amerikai-orosz megállapodást"- közölte hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Több, mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni 2024-ben az Európai Unió Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (Rasff) alapján.
Idén 1700 milliárd forint kamatot fizet ki a lakossági állampapírok után, ilyen nagy mennyiségű kifizetésre még soha nem került sor – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Pénz7 – pénzügyi és vállalkozási témahét mai megnyitóján.
A harmadik leggyakoribb magyarországi halálokon segítene ez a startup, Wáberer György személyesen is érintett. Mi történt? Egy 300 ezer eurós üzletre csapott le Wáberer György a Cápák között legutóbbi részében, a Motion Scan nevű vállalkozás stroke-os betegeken segítene, írja a Pénzcentrum. A sztori. Dr. Árvai Péter és Pető Levente életek millióit
Az utóbbi időben a Tisza Párt egyik arcaként is tevékenykedő színész azt mondta, még akkor sem gratulált neki az RTL, amikor A Király nyerte a Filmszemlét, és szerepekre sem kérik fel.
Mindig azt mondják, hogy kerüljük el azokat az embereket, akiknél már a kapcsolat elején feltűnnek a piros zászlók, de pontosan milyen piros zászlókra kellene figyelnünk? Ha te is bizonytalan vagy a dologban, olvass tovább!Mik a piros zászlók egy kapcsolatban?A párkapcsolati red flagek olyan figyelmeztető jelek, amelyek arra utalnak, hogy egészségt
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összefoglalta az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGn) 2024. évi adatszolgáltatási eredményeit. A február 3-i határidőig csaknem 109 000 naplót rögzítettek a gazdálkodók, így 99%-os töltési aránnyal zárult a dokumentációs időszak. A nitrát adatközlésben érintett termelők március 31-ig rögzíthetik az erre
Nagy Márton a Pénz7 hétfői ünnepélyes eseményén tartott előadását követően újságírói kérdésekre válaszolt a hétvégén bejelentett kormányzati bejelentések kapcsán. Itt fontos információk derültek ki az anyáknak járó szja-mentességről, de a nyugdíjasok számára bejelentett áfa-visszatérítésről is lényeges részelteket ismertetett. Az is eldőlni látszik
Lecsapott a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) arra, aki ellenzékinek állt. Most vagy a nemzeti együttműködés nem működik, vagy a szavak jelentésének értelmezése.
A divatipar 2024-ben is bővelkedett izgalmas jogesetekben, amelyek több fontos kérdést is felvetettek a szellemi tulajdon védelme kapcsán. Az alábbiakban öt olyan ügyet mutatunk be, amelyek nagy figyelmet kaptak és precedenst teremthetnek a jövőre nézve. Dr. Kiss Dóra Bernadett, az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédjének írása.
Családtagom túlzott gyomorsav termelődése ellen ajánlották a kaukázusi kefirt. Ez hatásos lehet, esetleg van valami speciális diéta? Sokat hallottam a lúgosításról és az éhgyomorra fogyasztott almaecetes vízről is. A WEBBeteg orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Kiderült, hogyan fog működni a nyugdíjasok áfa-visszatérítése, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint nincs miért aggódnunk. Mi történt? Elárulta a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogyan fog működni az Orbán Viktor által a hétvégi fideszes évértékelőn bejelentett, a nyugdíjasok számára megnyíló áfa-visszatérítés. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerin
Licitálni egy lefoglalt sportautóra, lakásra vagy akár egy raklapnyi műszaki cikkre? Nemcsak a külföldi áldokumentarista sorozatok szereplőinek van erre lehetősége! A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen tart árveréseket, ahol lefoglalt ingóságokat és ingatlanokat kínálnak eladásra az eredeti ár töredékéért. Az online felületen böngészve m
Az akkor fideszes vezetésű Pécs 2015-ben az eredeti ajánlatnál százmilliókkal drágábban vett használt buszokat Hollandiából. Egyszer már született egy elsőfokú ítélet az ügyben, de az ítélőtábla eljárási és egyéb hibák miatt új tárgyalást rendelt el. Tanúként a fideszes Bánki Eriket, Csizi Pétert és Páva Zsoltot is meghallgatja majd a bíróság.
Nem feltétlenül ellenőrzésen kell, hogy kiderüljenek a hibák, idén a NAV már adategyeztetési eljárást is kezdeményezhet. Az eljárás teljes folyamata elektronikusan zajlik az Ügyfélportálon, így egyszerűen, gyorsan, online tisztázhatók az eltérések. Ma küldi ki a NAV az első felhívásokat. Az érintetteknek 15 napjuk van a hibák javítására.
A nyugdíjasok kedvezménykártyát kapnak majd - ezt tudják az áfa-visszatérítéskor igénybe venni. A visszakapott összeget pedig bankszámlájukra fogják utalni, vagy készpénzben, a nyugdíjjal együtt kaphatják meg - közölte az NGM.