A multifunkciós modelleknek köszönhetően már nincs szükség sokféle táska megvásárlására a különböző aktivitásokhoz. Az átgondolt megoldásoknak és a tartós anyagok használatának köszönhetően a Fjällräven legújabb fejlesztései révén egy sokoldalú hátizsák ma már a munkába járás mellett repülős utak során vagy akár egynapos túrákra is használható.
Két nappal Orbán Viktor évértékelő beszéde után kiábrándító adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a magyar beruházásokról. A számok szerint tavaly 13,8 százalékkal csökkentek a beruházások, ami történelmi mélypontot jelent.
Tíz éves kisfiú – a Dinnyési Várpark és Skanzen tulajdonosának gyermeke – ötlete alapján indul el 2025. március 1-től a több mint fél kilométeres pályán, menetrendszerűen, fél óránként közlekedő kisvonat. Az ötszörösen is Guinness-rekorder dinnyési komplexum már eddig is számtalan érdekességgel várta a vendégeket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 70 ezer vállalkozástól várja 2025. február 25-éig a tavalyi évről szóló áfabevallását. Az eÁFA az érintetteknek jelentősen megkönnyítheti a kötelezettség teljesítését, a tavaly indult eÁFA rendszerében ugyanis már az éves bevallás is egyszerűen elkészíthető és beadható, akár a webes felületen, akár gép-gép
Tizenhat epizódos krimit gyártott a budapesti központú Paprika Studios a vezető szlovák csatornának, a TV Markízának. A VINA című széria a brit sikersorozat, a Broadchurch szlovák adaptációja. A lebilincselő történetet feldolgozó széria három országban készült, és az utóbbi időszak egyik legnagyszabásúbb dramatikus produkciója Szlovákiában. Február
Ez már a tizenhatodik. A focicsapatok természetesen külön bánásmódban részesülnek, de a hajókra ezúttal sikerült lecsapni. Mi történt? Az Európai Unió külügyminiszterei a hétfői ülésükön elfogadták a 16. szankciócsomagot Oroszország ellen, írja a Telex. Az EU Tanácsának közleménye szerint 83 személy és cég, szervezet ellen vezetnek be büntetőintézk
Ruszin-Szendi Romulusz, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos munkatársa közalkalmazotti jogviszonyát az egyetem pénteken felmentéssel megszüntette - közölte az intézmény.
A nyolcadik két jelentős változást hozott a GSMArena trend listáján – véget ért a Samsung Galaxy S25 Ultra uralma, amely az év eleje óta vezette a rangsort, és az egyik legváltozatosabb toplistát láthatjuk az utóbbi időben
Európai részvények pénteken emelkedéssel zártak, a pán-európai Stoxx 600 index 0,5%-kal emelkedett azt követően, hogy csütörtökön egyhetes mélypontra esett.
A szolgáltatóipart az ág is húzza, az építőiparban nincsenek megrendelések, bár a feldolgozóipar egyre stabilabb. Mi történt? A vártnál gyengébbnek bizonyult az üzleti hangulat februárban Németországban, írja az MTI. Az ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint ez elsősorban az aktuális üzleti környezet romló megítélésének köszönhető, bár a köve
A Parkinson-kór egyik legismertebb és legjellegzetesebb tünete a kézremegés, amely eleinte leginkább csak az egyik oldalon alakul ki, és esetleg remeghet a láb és az áll is. Ugyanakkor nem minden kézremegés oka a Parkinson, ez csak az alapos kivizsgálás során derülhet ki.
Az Apple bemutatta az iPhone SE utódját, a 16-e-t, amely nálunk péntektől lesz megvásárolható. Ára 300 000 forinttól kezdődik. A telefonon nincs többé Touch ID, helyette van arcbeolvasós Face ID a kijelző tetején található méretes szigetben, a burkolat alatt pedig egy új, hatmagos A18 chip variáns dolgozik, illetve innen sem hiányoznak az A
Az elmúlt napokban Donald Trump egy kulcsfontosságú kormányzati bizottságot utasított arra, hogy korlátozza a kínai beruházásokat a technológiai, energetikai és más stratégiai fontosságú amerikai ágazatokban.
Befejeződött az Energocell Kft. Vörösiszap felhasználásával gyártott üveghab granulátum és tábla receptúrájának és gyártástechnológiájának fejlesztése című projektje, amelynek megvalósításához a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési forrásból 142,17 millió forint vissza nem
Azt írják, hogy az irányelv most megjelent változatát korábban sosem látták, megjelenéséről csak véletlenül értesültek, kidolgozásában pedig nem vettek részt.
Gázolás miatt késésekre kell számítani a Keleti pályaudvarra érkező, illetve onnan induló vonatok közlekedésében, valamint a balatoni vasútvonalakon is hétfő reggel.
Az elvont szolidaritási adó 6 milliárdnyi kamata visszajár Budapestnek a Fővárosi Törvényszék szerint. A többi 28 milliárdért még perel az önkormányzat.
Az Acer Inc. bejelentette, hogy az Enrich Investment Inc. 25,6 százalékának és az Embedded City Limited (ECL) törzsrészvényeinek 100 százalékának megvásárlását tervezi, összesen legfeljebb 3,45 milliárd tajvani dollárért (1 NT$~11,7 forint). Az Acer az elmúlt év elején közvetett befektetéssel megszerezte a Posiflex Technology, Inc. 10,8 százalékos
Tovább bővülnek a Petrányi Csoport szolgáltatásai a Liszt Ferenc repülőtéren: a Green Motion mellett megjelent a U-Save autókölcsönző márka is Kettős új igazolást jelentett be a Petrányi Csoport és a Green Motion Hungary Zrt.
Magyarország páratlan természeti örökséggel rendelkezik, mely világviszonylatban is különlegesnek mondható - hangsúlyozta a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár szerdán Miskolcon, az Év emlőse című kezdeményezés nyitórendezvényén.
Tizenhat epizódos krimit gyártott a budapesti központú és magyar tulajdonban lévő Paprika Studios a szlovák vezető csatornának, a TV Markízának. A VINA című sorozat a brit sikersorozat, a Broadchurch szlovák adaptációja. A forgatások egy része Magyarországon zajlott és más magyar vonatkozások is vannak.
Frizurád sok minden elárulhat rólad, az aktuális hangulatodtól kezdve, a személyiségeden át, egészen a stílusérzékedig. A haj minőségét illetve megjelenését nem persze csupán genetikai tényezők befolyásolhatják, életmódunk egyaránt meghatározó lehet szépségünk megőrzésében. Így tehát, ha hajszálaid töredezni, vékonyodni, netán hullani kezdenek, érd
A digitális korban a választás szabadsága sokszor már inkább bénító, mintsem felszabadító élmény – és ez nem véletlen. Hiába hisszük, hogy saját döntéseink urai vagyunk, a streaming platformok láthatatlan kezei finoman, de határozottan terelgetnek minket egy meghatározott irányba. Ebben a cikkben mélyebbre ásunk a vizuális manipuláció világában, és
A német autómárkák régóta erős jelenlétet élveznek Délkelet-Ázsiában, de a legújabb trendek arra utalnak, hogy dominanciájuk csökkenőben van, mivel az olcsóbb és egyre megbízhatóbb kínai járművek eladásai tavaly megugrottak.
Alig várod, hogy délután megtudd, milyen napja volt szemed fényének, ám a klasszikus „Milyen volt ma az iskolában?” kérdésre csak annyit szokott kinyögni, hogy „Jó”? Ha nem szeretnéd ennyire rövidre zárni a beszélgetést, akkor mostantól próbálkozz más kérdésekkel, amelyekre általában nem egyszavas válasz érkezik.