A fotó csak illusztráció. Forrás: SEAT A most tárgyalt állami támogatások csökkentése valószínűleg tovább mérsékelné az elektromos autók vásárlási hajlandóságát – derül ki a Deloitte tanácsadó cég friss tanulmányának eredményeiből. "Döbbenetesen alacsony számok" "A tanulmány szerint a válaszadók mindössze hét százaléka választana egy teljesen akkum
Egy uniós felmérésből kiderült, hogy az európaiak kevesebb halat esznek, mint korábban, jobban figyelnek az árra, és részletesebb címkéket szeretnének. A környezeti és etikai hatásra viszont alig figyelnek.
Akár már húsvétra bekerülhet az alaptörvény szerkezetébe az a módosítás, ami azt tartalmazza majd, hogy két nem van: az ember vagy férfi, vagy nő. Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) országgyűlési képviselője, pártügyésze a Vasárnap.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a módosítás közvetve akár a budapesti Pride betiltását is eredményezheti –
Az Europion gyors felmérést készített Orbán Viktor szombati évérétekelő beszédével kapcsolatban. Ebből az derült ki, hogy korlátozott érdeklődést váltott ki az emberekből.
Olaszország már egy ideje hangos a túlturizmusról szóló vitáktól, de nem Velence és Róma az egyetlen olyan város, ahol a nagyszámú látogató kezdi megterhelni a helyiek életet.Firenze nemrég megtiltotta, hogy történelmi belvárosában új rövid távú bérleményeket nyissanak, most pedig a városi tanács bejelentette, hogy hamarosan újabb intézkedést vezet
A közmédia a magyar színház- és filmművészet meghatározó alakja, a 90 éves korában elhunyt Harkányi Endre életműve előtt tiszteleg. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes- és kiváló művész életművét február 24-én és 26-án különleges műsorokkal idézi meg.
Az Európai Unió külügyi tanácsa az Ukrajna ellen folyó háború miatt elfogadta a tizenhatodik szankciós csomagot, amely többek között az orosz alumíniumipart, további orosz bankokat, médiacégeket, valamint az úgynevezett orosz "árnyékflotta" tankhajóit célozza.
Az Evo 60 modern megjelenésű luxuskatamarán 2026-ban debütál a Nemzetközi Többtestű Kiállításon (International Multihull Show). Ez a szemrevaló, teljesítményközpontú luxus-túrakatamarán teljes mértékben Dél-Afrikában megvalósuló projekt. Tervezője Anton Du Toit (a Balance Yachts tervezője), aki hajón nőtt fel és autodidakta módon tanult bele a hajó
A közösségi média mára elengedhetetlen eszközzé vált a márkák számára, ha el szeretnék juttatni üzenetüket vagy termékeiket a fogyasztókhoz. Azonban a különböző platformok hatékony kihasználása, a változó trendek és a folyamatosan átalakuló digitális világ kérdéseket vet fel. Hogyan lehet jól navigálni ezen a változékony terepen? Mennyire kiszámíth
Az Európai Unió külügyi tanácsa "az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel" elfogadta tizenhatodik szankciós csomagját, amely egyebek mellett az orosz alumíniumipart, további orosz bankokat és médiumokat, valamint az úgynevezett orosz "árnyékflotta" tankhajóit célozza.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Több évnyi győzködés után Robert De Niro színész javaslatára nyitotta meg első éttermét a világhírű séf, Nobu Matsuhisa. A márka sikere azóta is töretlen, világszerte 60 étteremből, köztük a budapestiből, és 20 hotelből áll a NOBU kollekció.