Az IWG új kutatása szerint, a nagyobb munkahelyi rugalmasságot kínáló vállalkozások jelentősen optimistábbak, pozitív várakozásokkal és erős meggyőződéssel tekintenek erre az évre. A rugalmas munkavégzést valamilyen formában támogató vállalatok háromnegyede (75%) optimistább az üzleti környezettel kapcsolatban, mint egy évvel ezelőtt.
Az ESG területén több meghatározó trend rajzolódik ki 2025-re: Az amerikai klímapolitika és az európai "szabályrengeteg" új kockázatokat és lehetőségeket is hoznak az idei évben, míg ezekkel párhuzamosan a technológia fejlődése is tovább zakatol, az emberek pedig egyre sűrűbben kénytelenek megismerkedni a klímaváltozás következményeivel. Március 6-
Több mint 30 zenésztársa énekelte és játszotta januárban elhunyt kollégánk, Hó Márton dalait egy igazán szép emlékkoncerten, aminek az egyetlen hibája az volt, hogy meg sem lett volna szabad történnie.
A Liverpool a Manchester City legyőzésén már túl van, szerdán a Newcastle ellen meccsel az angol bajnokságban, jövő szerdán pedig Paris Saint-Germain–Liverpool Bajnokok Ligája-mérkőzést láthattok az RTL+ Premiumon. A nagy menetelés közben azért Arne Slot megfogalmazott némi kritikát a csapat (jobbára kispadról beálló) csatárával, Darwin Núnezzel ka
Călin Georgescu elnökjelöltet kirángatták a rendőrök az autójából, és kihallgatásra vitték a Legfőbb Ügyészségre. A nevére elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrök több embert előállítottak, hogy az ügyészségre szállítsák kihallgatásra.
Életének eddig soha nem hallott titkaiba is beavatja a TV2 Play nézőit Krausz Gábor. A TV2 Titkok Ramónával videós podcast új epizódjában a sztárséf most először kommentálja a válásával kapcsolatos híreket, és olyan részleteket is megoszt gyermekkorából, amik Lékai-Kiss Ramónát is felkavarják.
Ázik, fázik a főváros környéke Magyarországon. Épp Budapesten és környékén van a leghidegebb, ellenben délkeleten néhol 15 foknál is melegebb van. Még holnap is jellemző lesz a kontraszt a csapadékmentes keleti, délkeleti tájak és az ország többi része között, majd péntektől már kiegyenlítettebb lesz a hőmérséklet.
Pénteken felbőgnek a motorok, Thaiföldön kezdetét veszi a MotoGP valaha volt leghosszabb szezonja. Összesen 22 versenyhétvége vár a csapatokra és a nézőkre is. A Network4 Media Group idén is elhozza az összes futamot a magyar rajongóknak - köztük a történelmi Magyar Nagydíjat, amelyet 33 év után rendeznek meg újra hazánkban. A Balaton Park Circuito
Gyermekkereskedelem gyanúja miatt a bosznia-hercegovinai rendőrség elfogott három embert, két férfit és egy nőt, miután több mint harminc gyerekre bukkantak egy kelet-boszniai házban - közölte a rendőrség szerdán.
Hamarosan kezdődik a költési időszak, amikor a széncinegék előszeretettel foglalják el a postaládákat. Ezeknek a hasznos madaraknak a védelmére hívja most fela figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME).
Mi a közös Ariana Grandéban, Orlando Bloomban és Katalin hercegnében? Például az, hogy mindhármuknak van gribedlije - talán emiatt is népszerűek annyira?
A spanyol és a marokkói állam eddig nem erőltette túlzottan egy közlekedést megkönnyítő alagút megépítését, így a Gibraltári-szoroson egyelőre kizárólag komppal kelhetünk át. Ezen változtathat a közelgő, 2030-as labdarúgó-világbajnokság, amelynek mindkét ország házigazdája lesz – mindez pedig jelentősen felgyorsíthatja a grandiózus projekt létrejöt
Erőteljes növekedés a latin-amerikai (+19,1 százalék), és az afrikai közel-keleti régióban (+27,1 százalék). Az Egyesült Államokban a szépségápolási és testápolási termékek értékesítésének 41 százalékát az e-kereskedelem vezérli. A világ szépségápolási vásárlásainak 68 százalékát a közösségi kereskedelem hajtja.
A 2023. október 7-i terrortámadás áldozatainak hozzátartozói, köztük Morris Schneider, az egyik fogságban meggyilkolt túsz, Siri Bibasz nagybátyja beperli az al-Dzsazíra katari TV-hálózatot, mert szerintük a csatorna elősegítette a terrortámadást – jelentette az Iszrael Hajom című izraeli újság hírportálja.
A filmet a mesterséges intelligenciával készítették. Az elnök saját bejáratú közösségi oldalára feltöltött videóban többek között olyan hírességek szerepelnek, mint Benjamin Netanjahu, Elon Musk és maga Donald Trump.
A kormány célja a lakásbiztosítási kampánnyal a családok legértékesebb, legfontosabb vagyontárgyának, a lakóingatlannak a védelme. Az egy hónapos kampánytól a verseny növekedését, a szolgáltatási színvonal javulását és a lakásbiztosítások kedvezőbb ár-érték arányát várják - mondta Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkár
A Toyota bár tökéletes szezonrajtot mutatott be a WRC-ben, Cyril Abiteboul szerint a Hyundai Svédországban megmutatta, hogy képes felvenni a harcot a japán gyártóval.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, a Truth Social közösségi platformon osztott meg egy mesterséges intelligenciával (AI) készült videót, amely Gáza jövőjét ábrázolja. A videó egy idealizált, futurisztikus képet fest a háború sújtotta területről, modern épületekkel, felhőkarcolókkal és fejlett infrastruktúrával.
A bitcoin árfolyama jelenleg 90 000 dollár alatt konszolidálódik. Kitört az utóbbi időszak oldalazó sávjából, és visszatért az elmúlt év november közepi szintekre. A választások utáni lendület alábbhagyott, részben Trump elnök vámintézkedései és az inflációs aggodalmak miatt, miközben az ETF-ekből történő tőkekivonás és az óvatos piaci hangulat tov
Mint ismert, a kormányzati döntés lehetőséget teremtett arra, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat adómentesen használhassuk fel 2025-ben lakáscélra. Azonban egy ügyes pénzügyi trükkel akár 150 ezer forint extra hozam is szerezhető emiatt. A módszer egyszerű: a pénzt kiveszünk adómentesen, felhasználjuk - például jelzálog előtörlesztés
Február 17-én és 18-án egy olaszországi szakács shown vett részt a Békés Megyei Culinary Team, a Riminiben megtartott rendezvény egy világverseny selejtezője volt. A culinary team csapatkapitánya, a gyulai származású Szeidler Zsolt séf, olimpiai aranyérmes mesterszakács képviseltette Magyarországot. Az ő munkáját a kisvárdai Mudri Nóra szakácstan
Az amerikai elnök bejelentett egy új bevándorlási programot, amiben a gazdag külföldi befektetők 5 millió dollár fejében tartózkodási engedélyt és állampolgársági lehetőséget kaphatnak. A program két héten belül elindul.
A Nissan újabb hitelminősítői leminősítést kapott, így már mindhárom nagy hitelminősítőnél a bóvli kategóriába került, miközben a cég jelentős veszteségekre számít a jelenlegi pénzügyi évben - tudósított a Bloomberg.
Két év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy vállalkozót, aki a felesége nevén működtett céggel két, európai uniós finanszírozású projekttel is csalást követett el Keszthelyen -közölte a törvényszék szóvivője. Az ítélet nem jogerős, mert a férfi távollétében az ügyvédje fellebbezett. A tájékoztatás szerint ténylegesen a fér
Jövő hétfőtől, azaz március 3-tól új sorozat indul a Magyar Állampapír Pluszból, a konstrukció fontosabb paraméterei nem változnak: marad az 5 éves futamidő, lépcsős, 5,75-6,75% között mozgó kamatozással. Nemrég a FixMÁP-ból is új sorozatot bocsátottak ki, de ott sem változtak a feltételek, kivéve egyet.