2025. február 28. péntek

febr. 28
11:57
Változás állt be Ferenc pápa állapotában (Femcafe)
A klinikai kórkép összetettsége miatt a kórházi kezelés folytatása mellett még további napokra van szükség ahhoz, hogy Ferenc pápa állapotával kapcsolatban prognózist lehessen készíteni - közölte a Szentszék csütörtök este a Gemelli-klinika orvoscsapatának véleménye alapján.
febr. 28
11:57
A világ most a veszélyek korában él (Magyar Hírlap)
A keresztények számíthatnak a magyar kormányra.
febr. 28
11:57
Kína az év végére megszüntetné a súlyos légszennyezést (Öko-drive)
Kína célja, hogy 2025 végére, a tizennegyedik ötéves terv utolsó évére megszüntesse a súlyos légszennyezést az országban - jelentette a kínai állami média egy kínai környezetvédelmi tisztviselőre hivatkozva.
febr. 28
11:57
Ettől a színtől vadulnak a férfiak. Csak felelősséggel viseld! (Bien)
Mindkét nem erőteljesen vonzódik a piros, vörös színekhez. Jellemzően a hatalomra és erotikára asszociálunk a szín kapcsán, ami gyakran kéz a kézben jár. Igazán harminc felett kezd el dominálni ez a szín a nők életében, talán azért, mert ekkor érünk igazi nőkké. Ezt pedig a férfiak is észreveszik.
febr. 28
11:57
Ezt csomagold szendvics helyett a gyereknek: olcsó, és biztos nem fog reklamálni (Hóvége)
Szendvics helyett ez is kerülhet az uzsonnás táskába!
febr. 28
11:59
Fejlesztette pozsonyi hidrogén-töltőállomását a Mol (Öko-drive)
Újabb lépést tett a hidrogénmobilitás fejlesztése érdekében a Mol-csoport, Pozsonyban fejlesztették a buszok és teherautók töltését szolgáló hidrogén-töltőállomásukat - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
febr. 28
12:03
Gálik Zoltán: Donald Trump már az oroszok által elfoglalt területek ügyében is finomabban fogalmaz (Infostart)
Az ukránok és a támogatóik is azt szeretnék, hogy biztonsági garanciákról is szóljon az amerikai részről egyelőre gazdasági megállapodásként említett amerikai-ukrán megállapodás, amelyet várhatóan pénteken írnak alá a Fehér Házban.
febr. 28
12:03
Itt a lista, rengeteg neves autógyár húzhatja le a rolót: már nem éri meg nekik termelni? (Pénzcentrum)
A 108 európai, török és észak-afrikai autógyár közül húsz kiemelkedően jól, míg ugyanennyi kiemelkedően rosszul teljesített a nyereségesség szempontjából - derül ki egy elemzésből. A veszteséges üzemek túlnyomórészt Nyugat-Európában találhatók, míg a nyereségesek földrajzilag szélesebb körben elhelyezkednek. Magyarországon nincsenek a legrosszabbul
febr. 28
12:03
Éjfélig dönthetünk a sorsunk felől (Magyar Hírlap)
Fontos változás lépett életbe.
febr. 28
12:03
Lord Rothermere, az angol arisztokrata, aki ellenezte Magyarország trianoni feldarabolását (Helló Magyar)
A lord a napi egymillió példányban megjelenő Daily Mail tulajdonosa volt, ezért 1927-ben egy Magyarország mellett kiálló cikket publikált Magyarország helye a nap alatt címmel.
febr. 28
12:03
Kathleen Kennedy nem vonul vissza, de az utódját már keresik a Star Wars-franchise élére (Telex)
Kathleen Kennedy cáfolta a távozásáról szóló pletykákat, és még évekig Star Wars-projekteken fog dolgozni.
febr. 28
12:03
A csúcshekkerek már 6G-s technológiával zavarják a wi-fis eszközöket (Gyártástrend)
Az átkonfigurálható intelligens felületek célzottan zavarhatják a kiválasztott vezeték nélküli eszközöket, míg másokat érintetlenül hagynak.
febr. 28
12:03
Saját drón vásárlása – hosszú távú befektetés vagy felesleges kiadás? (Magro)
A mezőgazdasági permetező drónok alkalmazása egyre elterjedtebbé válik a modern agráriumban, mivel számos előnyt kínálnak a hagyományos permetezési módszerekkel szemben. Azonban a gazdálkodók számára fontos kérdés, hogy érdemes-e saját drónt vásárolniuk, vagy inkább egy szolgáltató cég szolgáltatásait vegyék igénybe.
febr. 28
12:03
Nagy munkában lepték meg a nyírségi családot a fináncok (Haszon.hu)
Épp a feketepiaci dohányt dolgozta fel egy család, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei meglepték őket az otthonukban. A pénzügyőrök egy nyírségi portán tartottak váratlan ellenőrzést. Amikor a házigazda ajtót nyitott, átadták neki az ellenőrzésről szóló végzést. A járőrök a házba lépve különös zaj
febr. 28
12:03
Oscar 2025: Magyarországon itt követheted élőben a közvetítést (Médiapiac)
Már csak néhány nap, és kezdetét veszi a 97. Oscar-díjátadó, amelyet március 3-án, hétfőn hajnalban élőben közvetít Magyarországon a Disney+. A vörös szőnyeges bevonulás 0:30-kor indul, maga a gála pedig 1:00-kor kezdődik. Az est házigazdája Conan O'Brien lesz, aki először vállalja a rangos esemény műsorvezetését.
febr. 28
12:09
Raiffeisen: a békét övező optimizmus rövid távon folytatódhat (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
febr. 28
12:09
Két hónapja eltűnt Kína technológiai minisztere, most leváltották (444.hu)
Nem ő az első, akinek így vész nyoma.
febr. 28
12:09
Nincs pénz sebészeti varrógépre, ezért 40 percig varrnak egy vágást kézzel – mondja egy szentesi sebész (SzMo)
A 75 éves Dinka Tibor a saját pénzén vette volna meg a szükséges eszközt, de erre nem volt lehetősége. Délután négy óra után ultrahangot sem tudnak csinálni, mert nincs szakember a készülékhez.
febr. 28
12:09
Kemény vádak Zelenszkij ellen (Magyar Hírlap)
A Rada értékelte Zelenszkij készségét az Egyesült Államokkal való alkura.
febr. 28
12:09
Íme Magyar Péter gyerekeket érzékenyítő LMBTQ-aktivistája (Demokrata)
Magyar Péter győzelme esetén országos szintre emelné Bódis Krisztina "módszertanát".
febr. 28
12:09
A Zwack Unicum Nyrt. is támogatja a Nemzeti Faültetés Napját (Digital Hungary)
Az első Nemzeti Faültetés Napjával kezdődik a tavasz március elsején. A 10 millió Fa közösség által meghirdetett kezdeményezés összefogásra buzdítja a lakosságot, bízva abban, hogy együtt tehetünk a fentarthatóbb jövőért. Az alapítvány felhívásához a Zwack Unicum Nyrt. is csatlakozott, a több sikeres zöldítő együttműködés után az országos faültetés
febr. 28
12:11
Az ukránok még most is belerángatnák Európát a háborúba (Magyar Hírlap)
Elvárnák, hogy mindenki velük legyen.
febr. 28
12:15
Érzékelhető árcsökkenés jön a benzinkutakon (Infostart)
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is csökken, ami megjelenhet a töltőállomások áraiban.
febr. 28
12:15
A magyar sztárorvos, aki Einsteint kezelte, és Jászai Marit szerette (SzMo)
Plesch János Európa egyik legmenőbb belgyógyásza volt a 20. század elején, ráadásul Jászai Marival folytatott románcának köszönhetően igencsak előkelő baráti körre tett szert, például Marlene Dietrich és Görgey Artúr személyében.
febr. 28
12:15
Zelenszkijjel találkozhat Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
Az ukrán államfő is meghívót kapott.
febr. 28
12:15
Bűntett miatt felelnek a sebességkotlátozó tábla szülinapos ajándékozói (Autószektor)
A két fiú keresztapjuk 50. születésnapjára készült tavaly decemberben. Több fajta ajándékon is gondolkoztak, de az jutott eszükbe, hogy stílusos lenne, ha egy 50 km/h sebességkorlátozó jelzőtáblát is adnának az ünnepeltnek. Autóba ültek, és a 4-es számú főúton nekiálltak leszerelni egy ilyen táblát. A testvéreket az sem zavarta, hogy ezen az útszak
febr. 28
12:15
James Cameron szerint Trump újraválasztása borzalmas, és alig várja, hogy új-zélandi állampolgár legyen (Telex)
A háromszoros Oscar-díjas rendező azt mondta, "az Egyesült Államok elfordult mindentől, ami tisztességes."
febr. 28
12:21
Karácsonykor mindenki, év elején senki? (Kreatív Online)
Az adventi időszakban az emberek és vállalatok adakozási kedve kiugróan magas, de az ünnepek elteltével a hajlandóság drasztikusan csökken. Vannak olyan hajléktalanszállók, ahova ezután hónapokig egyáltalán nem érkezik adomány. Ezen szeretne változtatni a Budapest Bike Maffia és a Ringier Hungary összefogása.
febr. 28
12:21
2025-ben tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége (ProfitLine)
A SZÉP-kártya egyre fontosabb szerepet kap a magyar háztartások pénzügyi életében, népszerűsége pedig tavaly tovább növekedett, ezzel hozzájárulva a hazai turizmus és vendéglátóipar fejlődéséhez is. 2024-ben a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 454,4 milliárd forintot, a kártyatulajdonosok pedig összesen
febr. 28
12:21
Brutális drágulást jeleznek előre a friss adatok: most jön csak az igazi pokol a magyar boltokban? (Pénzcentrum)
2025 januárjában az ipari termelői árak átlagosan 9,1%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, amit főként a forint gyengülése és az előállítási költségek növekedése okozott - közölte a KSH. A belföldi értékesítési árak 6,1%-kal, az exportértékesítés árai pedig 10,6%-kal emelkedtek az előző év januárjához képest.
febr. 28
12:21
VIG: a Káprázatos Hetes részvények között erős divergencia mutatkozik (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
febr. 28
12:21
Borzalmasan sikerült AI-képekkel reklámozza a kormány adócsökkentését egy fideszes politikus (444.hu)
Simon Róbert Balázs két posztban is felhasznált ilyen képeket, az egyiket már törölte.
febr. 28
12:21
Sorozatban negyedszer Ferencváros-Győr döntőt ígér a papírforma (HírTV)
A papírforma alapján jó esély mutatkozik rá, hogy egymást követő negyedik évben a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros jusson a fináléba hétvégén a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.
febr. 28
12:21
Titkos egyeztetések indultak a Vatikánban (Magyar Hírlap)
Minden idők legizgalmasabb konklávéjára készülhetnek.
febr. 28
12:21
Szánthó Miklós: Donald Trump nem a megmentőnk, harcostársunk (Demokrata)
"Az erős vezetők nemcsak békét teremtenek, de tisztelik is egymást."
febr. 28
12:21
Márciusban megemelik a nyugdíjat – de nem mindenkinek (AC News)
Az emelésé értéke 10 százalék lesz – de a többséget nem érinti, mintegy 18 ezer nyugdijas kalkulálhat csak vele.
febr. 28
12:21
Esterházy Péter házának tetőszerkezete rákkeltő azbesztpalával van borítva (Librarius)
A felújítás során az Esterházy-villa esetében is elengedhetetlen lesz az azbeszttartalmú tetőfedés teljes cseréje.
febr. 28
12:27
Megmozdulhat a lakásbiztosítási szerződések negyede (Piac és Profit)
Március 1-jén megkezdődik az idei lakásbiztosítási kampány, melynek során márciusban minden lakástulajdonosnak lehetősége nyílik arra, hogy felülvizsgálja, és adott esetben lecserélje vagy átalakítsa meglévő lakásbiztosítását. Az immár második alkalommal sorra kerülő kampányban kiemelt szerepet kapnak a független alkuszok, akik a széles biztosítói
febr. 28
12:27
Fontos ügyben lépett Orbán Viktor (Infostart)
A kormányfő már ki is nevezte a USAID-pénzek kivizsgálásával foglalkozó kormánybiztost.
febr. 28
12:27
Ismét két számjegyű hozammal zártak tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak (HR Portál)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2024-ben 13,79 százalékos átlagos nettó hozamot értek el, ezzel az elmúlt két évtizedben először sikerült két egymást követő évben is két számjegyű hozamot elérni. A pénztárak az utóbbi húsz évben versenyképes, az inflációt csaknem két százalékponttal meghaladó hozamot írtak jóvá tagjaiknak - ismertette adatait pénteken
febr. 28
12:27
Az instant tésztalevesek korában nem meglepő a kecskeméti bővítés (Agroinform)
Helyi alapanyagot használ majd a japán Nissin Foods új gyára.
febr. 28
12:27
Már az ókori egyiptomiak is tudták, hogy ez egy csodafűszer (Magyar Hírlap)
Segít a cukorbetegségen és a gyomorproblémákat is megoldja.
febr. 28
12:27
Két nap alatt lepipálta tíz év kutatói munkáját a mesterséges intelligencia (Nyugati Fény)
Az MI számára nem álltak rendelkezésre a korábbi kutatási adatok.
febr. 28
12:27
Töltöttárdé-csorba (egy.hu)
Gáll Tímea receptje
febr. 28
12:27
Piacon a Xiaomi új villanyautója, ezrek ugrottak rá rögtön (Villanyautósok)
Sokkal olcsóbb lett, mint vártuk.
febr. 28
12:27
Májusban megszűnik a Skype (Telex)
Az üzenetküldésre és online hívásra is alkalmas applikációt 2011-ben vásárolta meg a Microsoft 8,56 milliárd dollárért.
febr. 28
12:27
15 trükkös nyelvtörő – Hányat sikerül kimondanod? (Bien)
A nyelvtörők nem csak a gyerekek artikulációját, a beszéd ritmusát fejleszthetik, felnőttként is hasonlóan hasznosak lehetnek. Szerencsére itthon bővelkedünk olyan rövid mondatokban, amiket elsőre keveseknek sikerül kimondaniuk. Ha van kedved egy kis játékhoz, próbáld meg minél gyorsabban kimondani a következő nyelvtörőket és írd meg, hányat sikerü
febr. 28
12:29
Megegyezett Kijev és Washington az ukrán ásványkincsekről (Magyar Hírlap)
Ukrajna nem kért biztonsági garanciákat.
febr. 28
12:33
Példátlan fejlesztés: Félmilliárd forintos beruházás kezdődik ezen a településen (ATV)
A Békés vármegyei Dévaványán csaknem félmilliárd forintos uniós és hazai forrásból kezdődött el egy új közpark és rendezvényhelyszín kialakítása.
febr. 28
12:33
Nyilvánosságra került hangfelvétel, amit Gene Hackman holttestének megtalálásakor rögzítettek (SzMo)
A házaspár holttestére két karbantartó talált rá, ők hívták segélyhívót is.

Keresés