A Rossmann bolti dolgozóik egy ideje már influencerként is képviselik a márkát a TikTokon. A vállalat által 2023 elején indított belső verseny célja a tehetségek felfedezése és hiteles tartalmak létrehozása volt, amelynek eredményeként hat munkatárs szerződést kapott havi videós tartalomgyártásra. A drogérialánc TikTok-csatornája most érte el a 200
A digitális folyamatok és a papírmentes ügyintézés terjedésével megnőtt az elektronikus aláírások használata iránti igény: a piaci értékelés szerint a Digitális Állampolgár Program (DÁP) az átállás motorjaként is hat, illetve erősíti azt a transzformációs hullámot, amely egyszerűbbé, olcsóbbá és gyorsabbá teszi ügyintézést, mivel nem kell például e
Megtérültek a hosszútávú, mesterséges intelligencia fejlesztésekbe tett befektetések, a Stripe cégértéke ismét megközelítette a 100 milliárd dollárt. A fintech által lebonyolított fizetési volumen meghaladta az 1,4 ezermilliárd dollárt. A Stripe, a világ egyik vezető fizetési szolgáltatója új tenderajánlatot jelentett be, amelynek keretein belül ré
A The Walking Dead világának egyik spin-offja, a Dead City új évaddal folytatódik. Május 5-én az amerikai premierrel egy időben érkezik Magyarországra. Az AMC csatornán hajnali 3-kor eredeti nyelven, majd aznap este 22:00-kor magyar szinkronnal is megtekinthető lesz az első epizód.
Összefogás indult a Balatonnál az illegálisan hagyott horgászkarók eltávolítására, amelyek súlyos balesetveszélyt jelentenek a fürdőzők számára. A Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület és partnerei az elmúlt években több mint 700 veszélyes karót távolítottak el a tóból - számolt be a sonline.hu.
Az Nvidia 2024-ben megduplázta profitját, és a mesterséges intelligencia (AI) piacon betöltött vezető szerepe továbbra is szilárd marad. A vállalat pénzügyi jelentése szerint az év végére elért evételei és nyeresége messze felülmúlták a Wall Street várakozásait, és még az AI-piac bizonytalanságai sem csökkentették a befektetői bizalmat.
A versenyeket közvetlenül megelőző pillanatokban is sokat fejlődött, többek között ennek a "rendbe tétele" is segítette olimpiai bajnoki címhez az úszó Kós Hubertet.
A cikk elkészítését a Panshibi (SHIBI) támogatta. A bemutató a projekt weboldalának és a whitepaperének aktuális tartalma alapján készült. A Kripto Akadémia nem vállal felelősséget az információk pontosságát vagy időszerűségét illetően. A jelenlegi piaci visszaesés olyan erős, hogy még a vezető altcoinokat, például a PEPE-t is érinti. Emiatt sokan
A vagyoni kommunális jellegű adók közül az egyik a magánszemély kommunális adója, amelynek bevezetéséről az önkormányzatok hozhatnak döntést. Az adóalany főszabály szerint az a magánszemély, aki az év első napján építmény, valamint telek tulajdonjogával, továbbá nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik. A Magyar Államkin
Ha akarjuk, home office alatt a pizsamánk lehet a munkaruhánk, de vannak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy egy szigorú rutint betartva otthon is rendesen felöltözzenek. Nézzük, hogy csillagjegyed alapján milyen a te otthoni outfited, szexi vagy slampos?
A Facebook anyavállalata, a Meta egy önálló AI-alkalmazás kiadását tervezi, amely versenyre kelne az olyan termékekkel, mint az OpenAI ChatGPT, a Google Gemini és a Microsoft Copilot – számolt be róla a CNBC
A Rossmann bolti dolgozói egy ideje már influencerként is képviselik a márkát a TikTokon. A vállalat által 2023 elején indított belső verseny célja a tehetségek felfedezése és hiteles tartalmak létrehozása volt, amelynek eredményeként hat munkatárs szerződést kapott havi videós tartalomgyártásra. A drogérialánc TikTok-csatornája most érte el a 200
Féltávnál a blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom árfolyama van pluszban, a kisebb kapitalizációjú részvényeknél láthatunk nagyobb izgalmakat, az emelkedést az Alteo vezeti, eközben azonban csúnya mínuszban van a Duna House.
A növénytermesztés szempontjából újabban az egyik legmeghatározóbb kérdés, hogy vajon idén lesz-e elegendő csapadékunk? Az adott év eredményessége a legtöbb gazdaság esetében alapvetően ezen múlik.
A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool FC labdarúgóklub 57 millió fontos (27,6 milliárd forint) adózás előtti veszteséggel zárta az előző pénzügyi évet.
Mi a gamma-GT, és mikor szükséges vizsgálni? Mire lehet következtetni a mért értékéből? Mire utalhat, ha a normálisnál magasabb, és mire, ha alacsonyabb a szintje?
Egy felmérés szerint a megkérdezettek közel 36%-át károsították már meg csalók, és a növekedés a férfiak esetében szembetűnő különösen: a másfél évvel ezelőtti adatokhoz képest megduplázódott! Pozitív változás ugyanakkor, hogy a kiberbiztonsági tájékoztató kampányok és az egyre komolyabb banki technológiai védelem eredményeként végre csökkent a kib
Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója ünnepélyes pillanatnak nevezte, hogy a múzeum a magyar járműgyártás ikonikus gyára, az Ikarus legelsőként legyártott típusának egy példányát végre gyűjteményébe vehette. Elmondta, hogy az Ikarus 30-as típusból 3175 darab készült, amiből csupán négy maradt fenn Magyarországon,
A BYD szegedi gyárának dolgozóit már most Kínában készítik fel az üzem indítására, ahol speciális festési, összeszerelési és robothegesztési folyamatokat sajátítanak el.
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma (MEEF) együttműködési megállapodást kötött mely lehetőséget nyújt a jövőben számos közös izgalmas projektek megvalósítására. A partnerség célja, hogy támogassa az élsportolók karrier utáni civil integrációját, miközben a METU hallgatói számára inspiráló és szakmaila
A Richter ma reggel tette közzé 2024. negyedik negyedéves számait. Az árbevétel a forint biztosította hátszélnek köszönhetően éves szinten 8,8%-kal 221,1 milliárd forintra nőtt.
A digitális folyamatok és a papírmentes ügyintézés terjedésével megnőtt az elektronikus aláírások használata iránti igény: a piaci értékelés szerint a Digitális Állampolgár Program (DÁP) az átállás motorjaként is hat, illetve erősíti azt a transzformációs hullámot, amely egyszerűbbé, olcsóbbá és gyorsabbá teszi ügyintézést, mivel nem kell például e
A német konzervatív és balközép pártok pénteken kezdik meg a koalíciós tárgyalásokat, abban a reményben, hogy elkerülhetik a választások utáni politikai bizonytalanság elhúzódását.
2025 izgalmas év lesz a kerékpár sport rajongóinak. A Max és Eurosport kínálatában idén több mint 1000 élő kerékpár-közvetítés és 2500 órányi verseny lesz látható. Továbbá a férfi és női UCI World Tour összes versenye elérhető lesz a Max platformon egész Európában. Ezenkívül pedig exkluzív tartalmak is érkeznek, például egy Mads Pedersenről szóló d
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2024-ben 13,79 százalékos átlagos nettó hozamot értek el, ezzel az elmúlt két évtizedben először sikerült két egymást követő évben is két számjegyű hozamot elérni. A pénztárak az utóbbi húsz évben versenyképes, az inflációt csaknem két százalékponttal meghaladó hozamot írtak jóvá tagjaiknak - közölte a Magyar Nemzeti Ba
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón bejelentette, hogy végső eszközként hatósági árak bevezetését tervezik, amennyiben nem sikerül megállapodni a kereskedelmi láncokkal. A kormány reményei szerint az élelmiszerláncokkal és beszállítókkal közösen kidolgozandó akcióterv, amely árcsökkentéseket, piacvédelmi intézkedéseke
A vállalati nyelvoktatás ma már alapvető eszköze a cégek fejlődésének, hiszen az angol vagy német nyelvtudás nélkülözhetetlen a nemzetközi kapcsolatokban. Mégis sok vállalat azt tapasztalja, hogy a nyelvtanfolyamok nem hozzák meg a várt eredményt: a dolgozók ugyan részt vesznek a képzéseken, de a fejlődésük lassú, vagy teljesen elmarad.
A kormány új, szigorúbb szankciókkal lép fel a környezetszennyezőkkel szemben: emelkednek a környezetvédelmi bírságok, megjelenik a helyszíni büntetés és a legsúlyosabb szabályszegők nyilvánosságra kerülnek - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
mínuszos.hu - A [-] minuszos.hu az informatika és a távközlés világának híreiből válogat Idén várhatóan 1,26 milliárd okostelefon kiszállítása történik meg globálisan, ami 2,3 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest, amikor a bővülés 6,1 százalék volt. Az International Data Corporation (IDC) amerikai piackutató cég előrejelzése szerint az Andr