Több mint ezer megbetegedést és 60 halálesetet jelentettek az év eleje óta a kelet-kongói Egyenlítői tartományból, a tünetek lázrohamtól migrénes fejfájáson át izomfájdalmakig terjedtek.
Takács Boglárka az előfutamban és a döntőben is beállította 7.20 másodperces országos csúcsát a nemzetközi szövetség fedettpályás sorozatának arany kategóriás versenyén, Madridban, ahol a fináléban a negyedik helyen ért célba.
A négyéves eltiltással sújtott olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás kijelentette, soha életében nem doppingolt, ezért nem adja fel a harcot azok után sem, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön elutasította a fellebbezését, így jogerőssé vált a büntetése.
A súlyos köhögési roham hányást váltott ki az egyházfőnél, emiatt pedig oxigénmaszkot és lélegeztetőgépet is kellett használnia. A következő időszak kritikus lehet a pápa állapotában.
Idén is lesz lakásbiztosítási kampány, amelynek célja a meglévő szerződések áttekintése és szükség esetén újrakötése – közölte a K&H, amely a múlt évhez hasonlóan 2025-ben is nagy erőkkel készül a márciusi időszakra. A kampány elsődleges célja, hogy a lakástulajdonosok aktualizálják lakásbiztosításaikat. A K&H biztos jövő kutatás szerint a középkor
Bár a gazdasági válság kihívások elé állította a magyar ingatlanszektort, a piaci szereplők előre menekülve új értékeket hoztak létre új megoldásokkal. Az energiahatékonyság a fenntarthatósággal és az innovatív szolgáltatásokkal együtt meghatározó célkitűzések, miközben a vásárlók és a bérlők körében a legfontosabb az élményszerűség, legyen az laká
Mit láttál meg először a képen? Ez felfedi az igazi személyiségedet. Ahhoz, hogy folyamatosan tudjál fejlődni, nagyon fontos, hogy igazán ismerd önmagad. Ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen mindig hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindent, de mindent tudunk önmagunkról, a személyiségünkről, a lelkünkről. De ez nem igaz, hiszen akadhatnak o
A Kifli.hu vásárlóinak 72 százaléka időnként, 50 százaléka viszont rendszeresen tesz sajtot a kosarába, ami jól mutatja a termékkategória iránti stabil keresletet. Az online áruház tavaly közel hárommillió darab sajtot értékesített, a legnépszerűbb fajták továbbra is a trappista, a gouda és a mozzarella.
Donald Trump a Truth közösségi oldalon osztotta meg gondolatait Volodimir Zelenszkij Fehér Házban tett látogatásáról. Az amerikai elnök szerint a megbeszélés feszült hangulatban zajlott, de rávilágított az ukrán elnök valódi szándékaira a Magyar Nemzet beszámolója szerint.
A vállalkozók számára jó hír, hogy a BinX mostantól többféle számlacsomagot is kínál, melyek közül a cégtulajdonosok vagy egyéni vállalkozók kiválaszthatják a számukra leginkább megfelelőt. Bármelyiket választják, biztosan olcsóbban bankolnak majd, mint eddig – írja a BiztosDöntés.hu.
A világbajnok Losonczi Dávid remek birkózással döntőbe jutott, melytől aztán visszalépett, így ezüstérmet nyert pénteken a kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában a nemzetközi szövetség (UWW) rangsorverseny-sorozatának második állomásán Tiranában, ahol ugyanebben a kategóriában Lévai Tamás harmadik lett.
Március első napján az M4 Sporton három OTP Bank Liga-mérkőzést mutatunk, míg az M4 Sport+-on képernyőre tűzzük a női kézilabda MK elődöntőit, valamint a Kaposvár-MÁV Előre rangadót a férfi röplabda Extraligából, a weben pedig a gyorskorcsolya-vk holland állomását követhetik nyomon.
A júliusban honosított Kim Minszok pénteken a tizedik helyen végzett 1500 méteren a gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának utolsó, hollandiai állomásán.
A Hydro Fehérvár AV19 negyeddöntőbe jutott az osztrák jégkorongligában, mivel házigazdaként 3-2-re legyőzte a Vienna Capitals csapatát pénteken, a rájátszás első fordulójának harmadik mérkőzésén.
A Budapest Jégkorong Akadémia HC 3-2-re győzött a DEAC otthonában az ob I döntőjének második, pénteki mérkőzésén, így az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban már 2-0-ra vezet, és vasárnap hazai jégen bajnok lehet.
Amikor már sokan arra számítottak, hogy rekordszintű nyereséget mutat ki 2024 egészére a CIG Pannónia, váratlanul egy fél évtizeddel ezelőtti, már-már a feledés homályába merült sötét ügy árnyéka vetül most újra a biztosítóra. Több mint 4,5 milliárd forintnyi tartalékemelést kellett ugyanis végrehajtani a korábban viszontbiztosítási csalás áldozatá
Az erős vezetők békét csinálnak. A gyengék háborút – írta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán Donald Trump amerikai elnök és Volodmir Zelenszkij washingtoni találkozója után. Ma Trump elnök bátran kiállt a béke mellett. Akkor is, ha ezt sokaknak nehéz megemészteni. Köszönet érte! – fogalmazott Orbán Viktor. Vezetőkép: A Miniszte
Donald Trump a Truth közösségi oldalon osztotta meg gondolatait Volodimir Zelenszkij Fehér Házban tett látogatásáról. Az amerikai elnök szerint a megbeszélés feszült hangulatban zajlott, de rávilágított az ukrán elnök valódi szándékaira a Magyar Nemzet beszámolója szerint.
Egy ritka kullancsok által terjesztett fertőzést diagnosztizáltak egy vesetranszplantáción átesett betegben az Egyesült Államokban. A kórokozót nem közvetlenül egy kullancs, hanem maga a szervdonor adta tovább, akit korábban megcsípett egy fertőzött vérszívó.
A 2024-től hatályos új kutatás-fejlesztési (K+F) adókedvezmény jelentős előnyt kínál azon vállalatok számára, amelyek eddig nem tudták teljes mértékben kihasználni a társasági adóalap-kedvezményeket. Az új rendszernek köszönhetően a cégek a fel nem használt kedvezményösszegeket a későbbi években érvényesíthetik, sőt, bizonyos esetekben az adóhatósá
Van egy olyan trópusi gyümölcs, amit sokféle fogyókúrás étrend-kiegészítőbe használnak fel jótékony hatásai miatt, ám a májat a szakemberek szerint akár komolyan károsíthatja.
A Bitcoin (BTC), a Ripple (XRP), a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyamzuhanása egyre intenzívebbé válik a kriptopiacon. Egy vezető kriptoelemző szerint ez egy évekig tartó medvepiac kezdetét jelentheti – sőt, előrejelzése szerint a Bitcoin hamarosan még alacsonyabb szintekre süllyedhet. Mire készüljenek a befektetők? Hol lesz a Bitcoin 5 év mú
A zárónapon beugrót játszott, összességében kevés kört ment, az Aston Martin nem tett csodákat, de Fernando Alonso higgadtan várja a szezont. És nem csak a 2026-ost.