2025. február 3. hétfő

febr. 3
10:24
12 mondat, amiből rögtön felismered az érzelmileg éretlen embereket (Igényesférfi.hu)
Mindannyian találkoztunk már érzelmileg éretlen emberekkel. Ők azok, akik egy apró kritikától is azonnal védekező pozíciót vesznek fel, másokat hibáztatnak, és végül mégis elérik, hogy te érezd magad rosszul. Az ilyen kommunikáció nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is komoly kihívást jelenthet.
febr. 3
10:24
Szép új világ felé (Magyar Hírlap)
Kezdjük a címmel: "Nincs demográfiai válság". Ez vajon azt jelenti, hogy még nincs, mert a teljes termékenységi ráta (TFR) – bár jócskán az egyszerű reprodukció szintje alatt van – annyira azért nem alacsony, hogy ezt válságnak minősítsük?.
febr. 3
10:24
Indul a Demján Sándor Program digitalizációt segítő pályázata (Demokrata)
Legalább 5000 magyar vállalkozás versenykésessége javulhat a programnak hála – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
febr. 3
10:24
Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen? (Mezőhír)
Az éghajlat melegedése kedvez az új trópusi-szubtrópusi gombakórokozók megjelenésének és elterjedésének.
febr. 3
10:24
Nem elég a nagy verés, brutális, ami a Cityre vár (Magyar Nemzet)
Pep Guardiola csapatának gyorsan össze kell kapnia magát az Arsenal elleni 5-1-es zakó után.
febr. 3
10:24
Riadót fújt a Magyar Orvosi Kamara: Ezért halnak meg betegek tízezrei ellátatlanul Magyarországon (Nyugati Fény)
60 ezer magyart veszítünk el évente elkerülhető halálozások miatt.
febr. 3
10:24
Nem a szabályozói környezet hajtja a Scania zöldülését (Villanyautósok)
A saját kibocsátásán túl a Scania a régi dízelek szén-dioxid-lábnyomát is csökkenti.
febr. 3
10:24
Nettó 234 ezret kerestek a magyar 19-29 évesek 2024 végén (Hungarianpress)
A 19-29 évesek anyagi helyzetét is vizsgáló K&H ifjúsági index szerint 2024 végére 234 ezer forintra nőtt a fiatalok átlagos havi nettó jövedelme, a tavalyi év harmadik negyedévében elért 225 ezer, valamint az egy évvel korábbi 200 ezer forintról – közölte a K&H Bank hétfőn az MTI-vel. Hozzátették, hogy a fiatalok személyes jövedelmébe beletartozna
febr. 3
10:24
Egy dolog, amit semmiképp se csinálj, ha éjszakánként felébredsz (Bien)
Nagyon frusztráló, amikor az éjszaka közepén felébredsz, és bármennyire is igyekszel, sehogy sem tudsz visszaaludni.
febr. 3
10:26
Bardóczky Kornél: Ez a siker nagy lökést adhat a magyar tenisznek (Magyar Hírlap)
A válogatott a szuperdöntő 16 csapatos selejtezőjében folytatja szereplését.
febr. 3
10:26
Karácsonyéknál rejtélyes milliárdok bukkantak elő a semmiből (Magyar Nemzet)
Összeállt a Magyar–Karácsony–Gyurcsány-paktum.
febr. 3
10:30
Átlag 234 ezer forintból gazdálkodhatnak a fiatalok (Piac és Profit)
Rekordszintre nőtt a fiatalok jövedelme.
febr. 3
10:30
Továbbra is szenved Európa két nagy gazdaságában az ipar (Portfolio)
A német feldolgozóipar visszaesése enyhült januárban, amit a termelés és az új megrendelések hónapok óta leglassabb csökkenése segített elő. Az olasz bmi viszont katasztrofális helyzetet mutat.
febr. 3
10:30
Drasztikus döntést hozott Elon Musk, valószínűleg Trump is támogatja (vg.hu)
A milliárdos a Usaid bezárását tűzte ki célul.
febr. 3
10:30
Trump bekeményít, vámokat vet ki az EU-ra is: "Sok pénzzel tartoznak nekünk, fizetni fognak" (SzMo)
Kanada, Mexikó és Kína után az EU is Donald Trump célkeresztjébe került. Pontos részleteket nem árult el a készülő vámokról, de azt igen, hogy "nagyon hamar" bevezeti őket.
febr. 3
10:30
Palóc André: Várakozáson felül teljesített a magyar gazdaság (Magyar Hírlap)
Fél százalékkal nőtt a GDP.
febr. 3
10:30
Befektetők pörgették fel januárban az ingatlanpiacot (Forbes)
A prémium állampapírok kifutása után vágtázni kezdett az ingatlanpiac, a hullám várhatóan június végéig kitart.
febr. 3
10:30
Orbán Viktor álláspontja lett az amerikai álláspont is a háború ügyében (Magyar Nemzet)
Európának is igazodnia kell ehhez, és egy önálló Európa-politikát kialakítani.
febr. 3
10:30
Solberg dicsérte a Rally2-es Toyotát, amit még meg kell szoknia (Racing)
Oliver Solberg a Montén versenyzett először Rally2-es Toyotával, ami elsőre jó benyomást tett rá, de elismerte, még meg kell tanulnia.
febr. 3
10:30
Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat (Üzletem)
A Kap Stratégiai Terv keretei között megjelent, 35 milliárd forint keretösszegű felhívásra 2025. március 5-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
febr. 3
10:30
Farkasházy Tivadar drámai vallomása: "3 éve arról szól az életem, hogy megpróbálom elviselhetőbbé tenni Mimi mindennapjait" (naphire.hu)
Farkasházy Tivadar a Blikknek beszélt arról, hogy milyen állapoban van most a felesége, Benedek Noémi, vagy ahogy az ország ismeri: Mimi.
febr. 3
10:30
Repülőrajtot vett januárban a lakáspiac (Digital Hungary)
Erősödő kereslet, több feladott hirdetés, ugyanakkor kínálatcsökkenés jellemezte a januárt az országos lakáspiacon az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. Az élénkülés viszont nem egyenletes az országos belül, és a különböző ingatlantípusokat sem ugyanúgy érinti.
febr. 3
10:30
Kipróbáltam a Veganuárt – ezeket a változásokat tapasztaltam (Life&Body)
Gyerekkorom óta megrögzött húsevő voltam – ezt fontos az elején leszögezni. Nem telt el úgy nap, hogy állati eredetű terméket ne fogyasztottam volna, így mikor először megjelent a vegánság, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ez nekem valaha beválhat. De most itt volt a veganuár, kipróbáltam – és milyen jól tettem! De az is igaz, hogy nem nagyon
febr. 3
10:32
A Liverpool meccsének egyik jelenetén vitatkozik egész Anglia, szájról olvasók előnyben (Magyar Nemzet)
A Premier League hivatalos álláspontja szerint egyértelmű, hogy helyes döntés született.
febr. 3
10:36
Drámai döntést hozott Elon Musk (Infostart)
A milliárdos - aki Donald Trump amerikai elnök Kormányhatékonysági Hivatalát (DOGE) vezeti - a szövetségi kormányzat méretének csökkentése érdekében közölte, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) bezárásán munkálkodnak.
febr. 3
10:36
Magyar tervező fejdíszével pózolt Jaden Smith a Grammy-gálán (Kreatív Online)
Will Smith fiának stylistja kérte fel az Abodi Transylvania divattervezőjét, Abodi Dórát a kastélyt ábrázoló fejdísz elkészítésére.
febr. 3
10:36
Putyin jóváhagyta egy amerikai nagybank kivonulását Oroszországból (Portfolio)
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin jóváhagyta a Goldman Sachs oroszországi leányvállalatának eladását egy örmény befektetési alapnak. Ez a lépés lehetővé teheti az amerikai pénzintézet teljes kivonulását az orosz piacról - írja a Reuters.
febr. 3
10:36
Elképesztő égi jelenség a Balaton fölött: mi lehetett ez a felrobbanó zöld fénycsóva? (Pénzcentrum)
Zöld tűzgömb robbant szét a Balaton felett, erről pedig szerencsére videófelvétel is készült.
febr. 3
10:36
Az Arbat egység alapítója volt a célpont (Magyar Hírlap)
A hírek szerint a moszkvai robbantás célzott művelet lehetett.
febr. 3
10:36
Tízzel ment, mégis súlyos balesetet okozott (Magyar Nemzet)
Több mint két év után emeltek vádat.
febr. 3
10:36
Figyelmeztetnek a meteorológusok: hó vágtat felénk, ekkor csap le az országra (Most Hír)
Időjárás: A friss előrejelzés szerint a hét végén jelentős mennyiségű hó érkezik Magyarországra február első hetében.
febr. 3
10:38
Elkezdődött a fordulat, amiről a kormány beszélt (Magyar Nemzet)
A kormány legfontosabb célja most, hogy a gazdaság fejlődésével szélesedjen és erősödjön a középosztály.
febr. 3
10:42
GVH: a Wizz Air tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott – a légitársaság elismerte ezt, és fizet az utasoknak (Adózóna)
Lényeges információt hallgatott el az ingyenes online utasfelvétellel kapcsolatban a Wizz Air, ezzel plusz költségeket okozva az utasoknak – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A légitársaság elismerte a történteket és vállalta, hogy több ezer fogyasztónak fizet pénzben is lehívható kompenzációt, amelynek összértéke meghaladja a 80 millió f
febr. 3
10:42
A Scania húzhatja ki a bajból a svéd akkugyártót (autopro)
Az elektromosautó-akkumulátorokat gyártó Northvolt számára ez az utolsó lehetőség arra, hogy stabilizálja helyzetét.
febr. 3
10:42
Végre kiderült, Magyarországon vagy Ausztriában drágábbak-e az élelmiszerek: lehervad a mosolyod, ha szembesülsz ezekkel a számokkal (Femcafe)
Magyarországon az utóbbi néhány évben hihetetlenül megdrágult az élet, de vajon az osztrákok e téren is előznek bennünket?
febr. 3
10:42
Bejelentés: vezetőváltásról döntöttek fontos állami cégeknél (vg.hu)
Hoffmann Mihály februártól tölti be vezérigazgatói posztot.
febr. 3
10:42
Rashford az Aston Villához került kölcsönbe (Magyar Hírlap)
A szezon végéig maradna.
febr. 3
10:42
A K&H; bekerült a játékba – Hódítanak az in-game kampányok, íme az első eredmények (Media1)
A K&H alkalmazta először hazánkban téli kampányához az Adaptive Media új, hirdetési megoldását. Az applikáció alapú játékok részeként megjelenő úgynevezett in-game hirdetési megoldások a felhasználókat egyedi játékélménnyel, a kampánycélokat iparági átlag feletti átkattintási eredményekkel támogatták. Horváth Magyary Voljc Nóra, a K&H kommunikációs
febr. 3
10:42
Bme-s újítással lehetne fenntarthatóbb a hazai útépítés (Gyártástrend)
Az Építőmérnöki Karon kidolgozott módszerrel nagy arányban újrahasznosíthatók a régi burkolatok.
febr. 3
10:48
Sorra zárnak be az üzemek, most 1300 embert küldenek el szomszédunknál (Piac és Profit)
Csaknem 1300 dolgozó kollektív elbocsátására kerül sor a romániai Brassó és Máramaros megyében.
febr. 3
10:48
Vajon mi lehet az ön rejtett szuperképessége? Amit először meglát a képen, felfedi a titkot! (Blikk)
Azt mondják, hogy mindenkinek van egy titkos tehetsége, ezért hoztunk egy személyiségtesztet, amely segítségével felfedheti, hogy önnek mi ez a rejtett adottsága. A kutatások szerint bár a stresszes környezet negatív hatással lehet bizonyos mentális képességekre, a nehéz körülmények akár fejleszthetik is a társas és kognitív képességeket, amelyek s
febr. 3
10:48
10 dolog, amitől meg kell szabadulnod, ha rendet szeretnél a lakásban (Mindmegette)
Úgy érzed, zsúfolt az otthonod és képtelen vagy rendet tenni? A tavaszi nagytakarítás jó alkalom arra, hogy megszabadulj jó néhány felesleges tárgytól, amelyek túl sok helyet foglalnak el.
febr. 3
10:48
Figyelmeztet a MOK: 2500 milliárd forinttal alulfinanszírozott a magyar egészségügy (Portfolio)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) kampányt indított az egészségügy súlyos problémáira és az ágazat alulfinanszírozottságára hívva fel a figyelmet. A szervezet szerint legalább 2500 milliárd forint hiányzik az ellátórendszerből.
febr. 3
10:48
Orbán Viktor a Karmelitában fogadja az AfD elnökét (ATV)
A találkozó a jövő héten lesz, Alice Weidel (AfD) hívta fel a magyar miniszterelnököt.
febr. 3
10:48
Orbán Viktor: A mi célunk, hogy Magyarország a változások nyertese legyen (hirado.hu)
A miniszterelnök részt vesz az uniós vezetők nem hivatalos brüsszeli ülésén is. Az EU állam- és kormányfői a brüsszeli Egmont-palotában gyűlnek össze, ahol az európai védelemről fognak megbeszéléseket folytatni.
febr. 3
10:48
Trump vámjai felrúgták a piacokat, pirosba borultak a tőzsdék – a földgáz és az olaj ára viszont elszállt (vg.hu)
A bitcoin közel 5 százalékot esett.
febr. 3
10:48
Egy férfi nagyon akarta Sanna Marint – egyre gyakoribb a zaklatás Finnországban (Magyar Hírlap)
Az eseteknek egy része politikai indíttatású, egy részük az áldozat hírnevével vagy az elkövető saját problémáival magyarázható.
febr. 3
10:48
Új sorozattal erősített az RTL+ Premium (MMonline)
Megérkezett Robyn Carr, a Virgin River szerzőjének új sorozata az RTL+ Premium kínálatába. A Sullivan’s Crossing két húzóneve a Szívek szállodája Luke-ja, Scott Patterson és a szintén a Szívek szállodájából, valamint a Tuti gimiből is ismert Chad Michael Murray. Egy menő bostoni sebész, Maggie (Morgan Kohan) élete darabjaira hullik, ezért hazautazi
febr. 3
10:48
Itt a vége: Megszűnt egy népszerű egyetemi szak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (Nyugati Fény)
Az Elte még tartja magát.
febr. 3
10:48
Tabudöntögető üzlet a Cápatalin: ilyen az, amikor 3 férfi áll a menstruációs kehely ügye mellé (rtl.hu)
Bár a Cápák elsőre meghökkentek, végül mégis beszálltak a Tsuki Cup-ba, ami Tóth Imre, biomérnök okos menstruációs kelyhén alapul. A vállalkozó férfiként lépett egy tipikusan női témájú piacra, és bár kezdetben sokan értetlenkedve fogadták, elhivatottságával és szakmaiságával meggyőzte a befektetőket.

Keresés