A K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adatai alapján mérsékelt rosszkedv érzékelhető a magyar kkv vezetőkön. A mutató jelenleg -11 ponton áll, ami a nyári szintnek felel meg. Leginkább a legnagyobb, 300 millió és kétmilliárd forint közötti árbevételű cégvezetők körében érezhető a hangulatváltás: az ő esetükben az elmúlt negyedév 5
Fotó: Scout Motors Jan Spies, a Scout Motors gyártásvezetője és a Volkswagen-csoport hosszú ideig vezető menedzsere január 26-án, 54 éves korában elhunyt. Ahogy Scott Keogh, a Scout vezérigazgatója egy LinkedIn-bejegyzésben bejelentette, a halál oka rák volt. Az autóipar gyászolja Dr. Jan Spies-t, a Scout Motors gyártási igazgatóját, aki 54 évesen
A kommunisták elmebeteg és életidegen ideológiától átfűtött diktatúrájában az egyik legnagyobb vád, a politikai megbélyegzés minősített esete volt, ha valakit reakciósnak neveztek. A mai napig van a szónak egy erősen negatív kontextusa, pedig valójában annyi történt, hogy a marxizmus eszméjének talajára felépítettek egy, a normalitástól eltérő vilá
Bár a Bitcoin rendkívül ingadozó, egyre több szülő dönt úgy, hogy inkább kriptovalutába fekteti a gyermekei oktatására szánt pénzt, mintsem hagyományos 529-es főiskolai megtakarítási tervbe. A Bloomberg szerint egyre több család tekint a Bitcoinra infláció elleni védelemként, különösen azután, hogy az inflációs ráta 2024 decemberében elérte a 2,6%-
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben tárgyalást folytat Mark Rutte NATO-főtikárral. Szijjártó Péter szerint meg kell erősíteni az elkötelezettséget Európa biztonsága iránt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az AP-nek adott interjújában azt állította, hogy a nyugati és az orosz hírszerzés közötti titkos megállapodás akadályozza Ukrajna fegyverellátását.
A magyar boltláncoknál hódítanak a saját márkák, vagy más néven kereskedelmi márkák. Ezt azt jelenti, hogy például a gyártó márkák, mint a Mizo tejtermékek, a Pick szalámik, a Knorr fűszerek kaphatók minden boltban, a nagy üzletláncoknak viszont megvan a maga tejtermék, húsáru vagy akár fűszermárkája. Ez a kereskedelmi márka, avagy saját márka csak
Az Iowai Szójaszövetség (Isa) rávetéses kettős termesztéssel kapcsolatos munkájának alapvető célja, hogy növelje a mezőgazdasági termelők jövedelmét és javítsa a talaj egészségét.
Egy Hamupipőkét időző ruha és egy kastély is felkerült a legjobb szettek listájára. A sztárok látványos kreációkban vonultak fel a Grammy-gála vörös szőnyegén.
Így működött távirányítással Magyarország: még két indiai tuktukozás között is a miniszterelnöknek kellett igazgatnia a minisztereit. Pedig van helyettese, de Semjén Zsolt januárban alig nyilvánult meg, és Gulyás Gergely sem volt sehol. Az űrt aztán Lázár János töltötte be, aki naponta telefonozott a miniszterelnökkel, így egy időre ő lehetett a ko
Jellemzően napos, de az átlagosnál hidegebb idővel kezdődik február első hete: a hőmérséklet csúcsértéke 1-6 Celsius-fok között alakul, a fagyzugokban és a hóval fedett tájakon pedig akár mínusz 10 fok is lehet hajnalban. A hét második felében feltámad a szél és általában felhős időjárásra kell készülni, emellett többfelé lehet havazás, havas eső -
Lukács Mikire a szülésnél is számíthatott a párja, ugyanis végig mellette volt, amíg a 14 órás vajúdás tartott, valamint akkor is, amikor világra hozta az első közös gyermeküket. Az édesapának Peller Annától korábban már született egy kislánya, most pedig Alexától egy kisfia. A büszke apuka édes fotót osztott meg a picivel.
Unod már a hagyományos sült csirkecombot? Dobd fel a hétköznapjaidat ezekkel az izgalmas receptekkel. Készülj fel, mert ezek az ételek nemcsak a konyhád repertoárját bővítik, de könnyen új kedvencekké is válhatnak! Mézes-gyömbéres csirkecomb vele sült répával és brokkolival Hozzávalók: Elkészítése: Előszőr is, a fogásunk köretéhez a répákat közepes
Egyre nagyobb esést láthatunk az európai tőzsdéken, nem ok nélkül: kedden élesednek a Donald Trump által hétvégén bejelentett vámintézkedések, de emellett például az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett szankciók is korbácsolják a kedélyeket. A devizapiacon is megjöttek a markáns reakciók, szárnyal ugyanis a dollár, miközben szenved az euró
Ha te is unod a klasszikus rántott húst beborító panírt, itt van néhány tipp, amivel megbolondíthatod nemcsak a húst, de a zöldségeidet vagy akár sajtjaidat is. Íme néhány recept, amik bebizonyítják, hogy van élet a zsemlemorzsán túl is!
A Huawei Mate XT a tavalyi év egyik legnagyobb durranása volt, köszönhetően annak, hogy a telefon kijelzőjét két helyen is lehet hajlítani, így tulajdonképpen egy okostelefont és két táblagépet kapunk egyben.
Trump hétfőn vámokat vetett ki Kanadára, Mexikóra és Kínára, ami azonnali heves piaci reakciókat váltott ki, mivel a befektetők egy kereskedelmi háború veszélyét kezdték árazni. A döntés hatására a dollár jelentősen erősödött, miközben a kanadai és mexikói devizák, valamint a kínai jüan történelmi mélypontra zuhantak. A forint a dollárral szemben t