Hazánkban egyre kevésbé növekszik, néhány uniós országban pedig csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők tábora – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A tanulmány szerint a folyamatosan fejlődő és egyre kedvezőbb árú mobilinternet a jövőben fokozatosan felválthatja a vezetékes technológiát – hasonlóan ah
Az igazságügyi miniszter megérti, hogy feszültségek vannak a szervezeten belül, de ezeket a konfliktusokat "házon belül" kell rendezni, az OBT magatartásával a komolyságát veszélyezteti.
Egy tízéves fiú okozott riadalmat Budapesten, amikor fenyegető e-mailt küldött egy X. kerületi iskolának. Az eset február 2-án történt, és azonnal rendőri intézkedést vont maga után. A rendőrség a fiatal elkövető édesanyját is meghallgatta, azonban sem ő, sem a gyermeke nem tudott magyarázatot adni a fenyegetés okára.
A közel három hónapja tartó szerbiai tüntetéshullám kezd fájni a gazdaságnak, januárban például hároméves mélypontra esett a külföldi befektetések volumene - jelezte szerdán Milos Vucevic, már lemondott miniszterelnök.
Nőtt az euróövezet gazdasági teljesítménye januárban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értéke alapján.
A független országgyűlési képviselő szerint alsó hangon két-háromszoros, de inkább még durvább túlárazásról lehet szó a szalkszentmártoni nyilvános wc esetében.
Az amerikai filmekben gyakran feltűnik a népszerű étel, amiről sokan nem tudják, de bármilyen otthoni maradék zöldségből vagy húsból elkészülhet. Cikkünkben egy gazdag ízvilágú, laktatóbb, húsmentes változatát mutatjuk be. Amerikában kifejezetten népszerűnek számít a casserole, amelyről sokan nem tudják, de valójában nem egy konkrét ételt
Pár nappal korábban a nemzet színészei nyílt levélben követelték, hogy teljesítsék Gobbi Hilda végakaratát, az ingatlan alkotóház és közösségi tér legyen a művészek számára.
A Samsung bejelenti együttműködését a Nexon Korea és Neople játékfejlesztő vállalatokkal, amelynek köszönhetően a hamarosan érkező "The First Berserker: Khazan" című videójátékkal páratlan 3D élményt nyújthat. A videójáték 3D elemeit a fejlesztés során speciálisan testre szabják és megtervezik, hogy a Samsung technológiájának és Odyssey 3D monitora
A kriptovaluta-piac stabilizálódik az elmúlt időszak nagy ármozgásai után. Ahogy a piac újra egyensúlyba kerül, a befektetők olyan erős projektekre figyelnek, amelyek jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek. A Cardano (ADA) és a Dogecoin (DOGE) kiemelkedő figyelmet kapnak, mivel friss hírek hatására az árfolyamuk jelentős emelkedést mutathat.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy a választások nagyon fontosak, de csak akkor lehet őket megtartani, ha véget ér a háború forró szakasza és feloldják a hadiállapotot.
A Grammy-gála nem csak a zene ünnepe, hanem remek alkalom a divat és a szépség ünneplésére is. Az elmúlt évtizedek során számos emlékezetes szépségpillanatot láthattunk a vörös szőnyegen, amelyek a mai napig inspirációként szolgálnak.
Megtalálták és egy kivételével azonosították a múlt heti washingtoni légi katasztrófa valamennyi halálos áldozatának holttestét - közölték a kutatásban részt vevő szervek kedden.
Az Ikrekről az a hír járja, hogy kicsit – vagy talán nem is olyan kicsit – szétszórtak, pedig erre az összetett, különleges csillagjegyre messze nemcsak ez jellemző.
Új pályázatot hirdet a Miniszterelnökség a városi civil szervezetek számára – közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán a kormány YouTube-csatornáján.
A hosszú Covid sok milliárd dollárjába kerül a nemzetgazdaságoknak a termelékenység csökkenése, valamint a megnövekedett egészségügyi és szociális jóléti költségek miatt. Összefoglalójában konkrét számokat tett közzé erről a Reuters.
Január 28-án a dél-koreai Gimhae repülőtéren egy Hongkongba tartó járat, az Air Busan egyik Airbus 321-es repülőgépe kigyulladt még a felszállás előtt. Bár a fedélzeten tartózkodó 169 utas és a…
A vállalkozások visszajelzéseit figyelembe véve módosulnak a GINOP Plusz kkv technológiai hitelprogramok feltételei a rendelkezésre álló források felhasználásának növelése érdekében, a változtatással több vállalkozás számára teszik elérhetővé a támogatást - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fej
A vállalkozások visszajelzéseit figyelembe véve módosulnak a GINOP Plusz kkv technológiai hitelprogramok feltételei a rendelkezésre álló források felhasználásának növelése érdekében, a változtatással több vállalkozás számára teszik elérhetővé a támogatást – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fej
Az esküvő az egyik legkülönlegesebb nap az életünkben, így nem csoda, hogy mindenki azt szeretné, hogy ez a nap tökéletes legyen. Az esküvői trendek évről évre változnak, de a 2025-ös szezonban a környezettudatosság, az egyediség és az élmények kerülnek előtérbe, végre a párok lesznek a fókuszban. Mutatjuk is, mely trendek uralkodnak 2025-ben.
A vádhatóság azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a férfi kiszemelt egy XIII. kerületi autószalont, amelyről tudta, hogy nagy értékű gépkocsikat forgalmaz. Egy bérelt luxusautóval vidékről többször is a fővárosba utazott, hogy megfigyelje a szalon működését és a kereskedés környékét. 2022. december 6-án este leparkolt a közelben, megvárta a zárórát
A Miskolci Egyetem több mint 4000 állami ösztöndíjas hellyel és új képzésekkel várja leendő hallgatóit 2025 szeptemberétől! Az intézmény február 6-án újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt egy izgalmas nyílt nap keretében, ahol a résztvevők első kézből szerezhetnek információt a képzésekről, a felvételi folyamatról és a hallgatói életről. Nézzük