Szantorini 16 ezer fős lakosságának kétharmada távozott a szárazföldre a szigetről, ahol szerdán is folytatódtak a néhánypercenkénti kisebb földrengések.
Szerző: Heimer György A próbagyártás hónapjai után, a debreceni BMW autógyárban az év vége felé kezdődik az üzemszerű termelés – hangzott el a BMW Group Magyarország évadnyitó sajtótájékoztatóján. Bár a debreceni modell paramétereiről ezúttal sem hangzott el újabb információ, néhány fontos részlet már ismert. Eszerint az ultramodern technológiájú,
Titkos szerződéseken keresztül pénzelt úgynevezett civil szervezeteket az Európai Bizottság - derült ki a holland De Telegraaf által bemutatott titkos szerződésekből. A lap által megvizsgált dokumentumok szerint a cél az volt hogy a civil szervezetek a bizottság számára kedvező álláspontot képviseljenek az egyes előterjesztésekről szóló vitákban.
A baloldal által sokszor példaként emlegetett Romániában komoly megszorítások következhetnek, hiszen az elmúlt években részben hitelből finanszírozták román gazdaság növekedését. Ezért pedig súlyos árat fizethet az új román vezetés.
Sokak számára különösen megterhelő lehet a hosszú lappangási idő és az elhúzódó tünetek. Az immunológus szakértő szerint továbbra is a megelőzés a legjobb védekezés.
A kormány 2025-ös "repülőrajtjához" szükség lenne az export felfutására (a kivitel a GDP 77,4 százaléka, míg a nettó export a GDP 6,8 százaléka). Mindezt olyan körülmények között, amikor a nemzetközi kereskedelem lassul, és a látóhatáron már látszanak a "Trumpizmus" első jelei (pl. vámemelések). A hazai tulajdonú exportáló vállalkozások, jellemzően
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.
Megújult és ismét használatba került a mentett ragadozó madarak röpdéje a Fővárosi Állat- és Növénykert által működtetett Margitszigeti Kisállatkertben.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.
Ha van egy német juhászkutyád, akkor tudhatod, hogy a legfontosabb dolog amit szerető gazdiként tehetsz, hogy tisztán tartsd a kutyusodat. Mi ebben is segítünk neked.
Az Al Habtoor Group hivatalosan is elindította ultra-luxus márkáját, az Al Habtoor Palace Budapestet a korábbi The Ritz-Carlton helyén, amely az első emirátusi luxushotel-márkát hozza el Európába. Az ünnepélyes megnyitót a szálloda Erzsébet téren található helyszínén tartották, Budapest szívében. Az eseményen diplomáciai elöljárók, üzleti vezetők,
Általában mindenkinek van egy kedvenc alvó pozíciója, egy olyan testhelyzet, amelyben kényelmesen, biztonságosan érzi magát ahhoz, hogy álomba szenderüljön. Ez a póz azonban hiába komfortos, korántsem biztos, hogy egészséges is.
Európai viszonylatban a magyar főváros az egy főre jutó zöldfelületet tekintve nagyjából a középmezőnyhöz tartozik. Pedig területének csupán mintegy 10 százalékát borítja erdő.
Február 6-án indul a 2025-ös Darts Premier League a Sport Tv-n. A nyitónap negyeddöntőinek slágermérkőzésén a darts történetének legfiatalabb világbajnoka, Luke Littler a pár héttel ezelőtti vb-döntőt megismételve, a háromszoros világbajnokkal, Michael van Gerwennel méri össze az erejét. A Premier League tizenhét helyszínen és hét országban (Angl
Az orosz külügyminisztérium minden korábbinál nyíltabban jelezte, hogy Moszkva valamiféle alkut szeretne kötni az ukrajnai harcok leállítására, bár a megjegyzés egy alacsonyabb beosztású hivatalnok szájából hangzott el.
Az ukrán elnök bevallotta, hogy 2022-ben Ukrajna gazdasága lényegében összeomlott, mert külföldre menekülő polgárai 35 milliárd dollárnyi pénzt vittek ki az országból.
Albérlet vagy saját lakás? Van, aki előbbibe kényszerül, mert az utóbbit nem engedheti meg anyagilag, de sokan inkább a hitelt fizetik, mint az albérleti díjat. A Dancing with the Stars táncosa friss lakástulajdonos, elárulta, neki miért volt fontos a saját.
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2024 decemberében az Európai Unióban, az egy évvel korábbi szintet pedig 0,1 százalékkal haladták meg.
Témák: Könyvet és újságot is kevesebbet olvasnak az emberek, de az is elvitathatatlan, hogy sokat olvasnak – mondta a 3Témában a gyulai könyvtár igazgatója. A műsorban Dézsi János bemutatta a tavalyi év napokban elkészült olvasói toplistáját, melyet a gyermekkönyveknél Pásztohy Panka, a felnőtteknél Náray Tamás nyert. Nem először szerveztek szakmai
Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen - erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott szerdai sajtóértekezletén.
A csípő- és könyökízületi diszplázia egy örökletes mozgásszervi betegség, amelyben az ízületek rendellenesen fejlődnek, ami fájdalmat, gyulladást és mozgáskorlátozottságot okozhat.
A népegészségügyi hatósággal szemben az Országos Mentőszolgálat továbbra is úgy látja, hogy nincs miért magyarázkodni a komáromi orvosi ügyeleten történtek miatt, noha azt követően Szlovákiába vitték az idős férfit, hogy meg ne haljon. Az első, a kártérítést elutasító válasz után most Győrfi Pál kommunikációs és PR-vezető azt válaszolta, a doktornő
Február 6-án indul a 2025-ös Darts Premier League a Sport TV-n. A dartsrajongóknak így meg is van a következő 4 hónap állandó csütörtöki esti programja. A nyitónap negyeddöntőinek slágermérkőzésén a darts történetének legfiatalabb világbajnoka, Luke Littler a pár héttel ezelőtti vb-döntőt megismételve, a háromszoros világbajnokkal, Michael van Gerw
Könyvet és újságot is kevesebbet olvasnak az emberek, de az is elvitathatatlan, hogy sokat olvasnak – mondta a 3Témában a gyulai könyvtár igazgatója. A műsorban Dézsi János bemutatta a tavalyi év napokban elkészült olvasói toplistáját, melyet a gyermekkönyveknél Pásztohy Panka, a felnőtteknél Náray Tamás nyert.
A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint a britek több mint kétharmada támogatná a fiatalok szabad mozgási és letelepedési jogának kölcsönös helyreállítását Nagy-Britannia és az Európai Unió között.
Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről, a