2025. február 5. szerda

febr. 5
17:12
"Mintha rajzolták volna" – elképesztően bájos képet osztott meg kisfiáról Tornóczky Anita (BorsOnline)
Egyszerűen nem lehet betelni a kis Noel látványával.
febr. 5
17:12
Magyarország a terrorellenes küzdelem éllovasa (Magyar Hírlap)
Az ENSZ Budapesten nyithat terrorellenes központot.
febr. 5
17:12
Ukrán ejtőernyősök orosz katonákat fogtak el Kurszkban (Demokrata)
Ukrán ejtőernyősök 21 orosz katonát fogtak el a Kurszki területen.
febr. 5
17:12
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat (Demokrata)
Február 5-étől lehet pályázni a Tehetségbarát Önkormányzat Díjra, mondta Varga-Bajusz Veronika.
febr. 5
17:12
Nagy Ervin Magyar Péter helyében még több felvételt készített volna Varga Juditról (Magyar Nemzet)
Ráadásul a Tisza Párt színésze ugyanebben a beszélgetésben "elvtársaknak" nevezte a párt híveit.
febr. 5
17:12
Pontosan egy éve indult és március végéig tart a vállalati e-autó program (Autószektor)
A tájékoztató szerint a 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 22 milliárd forintra érkezett be már igény. A fennmaradt forrásmennyiségből 2025 március végéig kérhetnek támogatást a cégek. Kiemelték: az elektromos autók helyi légszennyezés és zajterhelés nélkül használhatók, üzemeltetésük és karbantartásuk olcsóbb, mint benzines-dízeles társ
febr. 5
17:12
Az igazságszolgáltatás függetlenségéért tüntetnek majd a magyar bírók (Telex)
A február 22-ére szervezett demonstráció során az Igazságügyi Palotától az Igazságügyi Minisztériumig sétálnak, az eseményre mindenkit várnak, aki "fontosnak tartja a bírói függetlenség értékének megőrzését".
febr. 5
17:18
Bárki rászedhető? A leggyakoribb céges bűncselekmények (Piac és Profit)
Szinte bármelyik vállalati dolgozót rá lehetne venni gazdasági bűncselekményre, például sikkasztásra vagy csalásra a magyarok szerint – mutat rá a Ragány Ügyvédi Iroda és az Europion közös reprezentatív felmérése. A legtöbben 500 ezer és 5 millió forint közé teszik azt az összeget, amiért egy munkavállaló megfontolná, hogy visszaélést kövessen el a
febr. 5
17:18
Kulcsár Edina elárulta, terveznek-e még gyereket G.w.M-mel (Metropol)
Tovább bővül a 6 gyermekes mozaikcsalád?
febr. 5
17:18
Váratlan fordulat a rejtélyesen felrobbantott Északi Áramlat 2-nél: főnixmadárként éledhet újjá (Portfolio)
Bár a német vezetés hivatalosan még nem nyilatkozott az ügyben, de kormányzathoz közel álló iparági értesülések szerint új szerepet kaphat a 2022-ben felrobbantott Északi Áramlat 2 gázvezeték - értesült a Handelsblatt német portál. A tervek szerint a vezetékszakaszt a Finnországból származó zöld hidrogén importálására élesztenék fel hamvaiból. Ninc
febr. 5
17:18
Több orosz katonát fogságba ejtettek Kurszkban az ukrán légideszant jelentése szerint (hirado.hu)
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel két Iszkander-M ballisztikus rakétával és 104 drónnal támadta Ukrajnát, ebből 57 drónt megsemmisítettek, 42 pedig eltűnt a radarról.
febr. 5
17:18
Kitálalt az egykori betörő: így védekezz a besurranó tolvajok ellen! (BorsOnline)
A családanya teljesen őszintén mesélt a múltjáról.
febr. 5
17:18
Ezt az 5 szépségtrükköt érdemes ellesni Demi Moore-tól (Life)
A színésznő a 60-at átlépve még mindig bombasztikus formában van! Viszont akárhány éves is vagy ezt az 5 szépségleckét, jobb ha eltanulod Demi Moore-tól.
febr. 5
17:18
Így indulhat ismét magyar zenekar az Eurovíziós dalfesztiválon, furcsa kerülővel juthatnak ki a világversenyre (Promotions)
Ezzel a módszerrel még nem próbált meg kijutni magyarországi előadó a zenei megmérettetésre.
febr. 5
17:18
Opera készül a Vaslady életéről (Magyar Hírlap)
Egy asszony kalandjai a politikában.
febr. 5
17:18
Kovászkészítés, kenyérsütés: a mindennapok csodája (Demokrata)
Mindennapi eledelünk az idők kezdete óta, benne foglaltatik a Miatyánkban és Krisztus testét jelképezi.
febr. 5
17:18
Újabb sokkoló részletek derültek ki az V. kerületben megölt japán nő ügyében (Nyugati Fény)
Friss információk derültek ki a gyilkos rémisztő terveiről.
febr. 5
17:18
Nagy Ervin Magyar Péter helyében még több hangfelvételt készített volna Varga Juditról (Magyar Nemzet)
Ráadásul a Tisza Párt színésze egyúttal "elvtársaknak" nevezte a párt híveit.
febr. 5
17:18
Egy 35 éves, felnőttképzésben tanuló férfi lehetett az örebrói iskolai lövöldöző (Telex)
Rickard Anderssonnak nem volt érettségije, utoljára 2021-ben vett részt valamilyen kurzuson. Azóta nem is keresett pénzt.
febr. 5
17:18
Kanye végleg a lovak közé dobta a gyeplőt (Telex)
Kanye West márkája nem tűnt el teljesen, de lassan heverte ki, hogy antiszemita kijelentései miatt az Adidas ajtót mutatott neki. West a Grammy-gálán is a márkáját promózta, ami felett már semmi kontroll nincs.
febr. 5
17:20
A nyugdíjasokat érintő változásokról döntött a kormány (Magyar Nemzet)
Csütörtökön ismertetik az intézkedéseket.
febr. 5
17:24
Újra a 365 nap sztárjával, Michele Morronéval forgatta reklámfilmjét a Hell (Kreatív Online)
A film rendezője és főszereplője is az olasz énekes, színész.
febr. 5
17:24
Időjárás: Lesz itt minden, szél, szitálás, napsütés (Agroinform)
A Nyugat-Dunántúlon lesz barátságtalanabb az idő.
febr. 5
17:24
Így húznak le most rengeteg magyar gyereket az interneten: óriási pénzeket bukhatnak a szülők (Pénzcentrum)
Számos kutatás bizonyítja, hogy a fiatalok egyre több időt töltenek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékokkal. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért egyre nagyobb figyelmet fordít a sokak által nagyon kedvelt mobil- és videójátékok vizsgálatára, illetve az ezekkel kapcsolatos ismeretterjesztésre. A GVH most a játék
febr. 5
17:24
"Emlékszem a kezdetre..." - Óriási elismerést kapott Curtis (Ripost)
Trófeával a kezében köszönte meg a támogatást a rapper.
febr. 5
17:24
Bottas elismerte, több csapattal is tárgyalt (m4sport.hu)
Elárulta, kikkel volt kapcsolatban, és azt is, miért nem valósult meg egyik opció sem.
febr. 5
17:24
Orosz vállalatok: a nehéz hitelfelvétel jobban fáj, mint a nyugati szankciók – emiatt nem tud a legtöbb növekedni (vg.hu)
A cégek negyede nem tud mit kezdeni a magas alapkamattal.
febr. 5
17:24
Marsi Anikóék ennyire spóroltak anno, nagyon meg kellett nézni minden forint helyét (Femcafe)
Marsi Anikóéknak anno kevés pénzük volt, de ez abszolút nem akadályozta meg abban, hogy boldog gyerekkora legyen.
febr. 5
17:24
A stílus örök – Pataki Ágival indul a Bcefw Fashion Hub divatikonokat bemutató életműsorozata (Glamour)
A divat világa folyamatosan változik, de vannak olyan ikonikus alakjai, akiknek stílusa és karrierje évtizedeken át inspirálja a következő generációkat. Pataki Ági neve összeforrt a magyar divattal, hiszen pályafutása modellként indult, majd filmproducerként és a szépségipar meghatározó szereplőjeként is maradandót alkotott. A divat nemcsak egy sza
febr. 5
17:24
Hunyor: a téli kert bájos színfoltja (Agrofórum)
A keleti hunyor egy különleges évelő növény, amely akkor virágzik, amikor a legtöbb növény még téli nyugalmi állapotban van. Ha megfelelő helyet és gondozást kap, évtizedeken át gyönyörködhetünk virágaiban.
febr. 5
17:24
Hazánkban tudnak a legolcsóbban sportolni a gyermekek (Magyar Hírlap)
Hatékony a kormány és az egyesületek együttműködése.
febr. 5
17:24
A hajánál fogva a földön húzta a nyolcéves kislányt a szabolcsi édesanyja, ezzel indokolta a tettét (Magyar Nemzet)
Ütötte is.
febr. 5
17:24
Az élet sója – 12 recept sóval készült házi szerekhez (egy.hu)
Nem is gondolnánk, hány területen milyen hasznos, szinte univerzális eleme az életnek a só: hajmosáshoz, testradírhoz, fürdővízhez, gargalizáláshoz, folttisztításhoz. Kipróbáltuk!
febr. 5
17:26
Stollárék a nyolc között párosban (Magyar Hírlap)
Jó hírek Kolozsvárról.
febr. 5
17:27
A vallásszabadság ügyének előmozdítására kérik Donald Trumpot (vasárnap.hu)
A vallásszabadság szószólói azt kérik a Trump-adminisztrációtól, hogy a következő négy év külpolitikai menetrendjében helyezzék előtérbe a vallásszabadság globális előmozdítását. Kedden megkezdődött a Nemzetközi Vallásszabadság Csúcstalálkozó (International Religious Freedom; IRF) Washingtonban. Az első panelbeszélgetésen arról volt szó, hogy a kül
febr. 5
17:27
Milyen lakberendezési stílus passzol a személyiségedhez? Teszteld! (Bien)
Egy kényelmes otthon, ahol feltöltődhetsz és igazán önmagad lehetsz – mindenki vágyik egy ilyen helyre. De vajon milyen belsőépítészeti stílus passzol hozzád igazán?
febr. 5
17:27
Baj van nyugdíjasok, szörnyű hírt kaptunk nemrég – mindenki pénzéről van szó (Most Hír)
Farkas András szerint sürgős reformra lenne szükség, ugyanis előbb-utóbb a rendszer nem bírja majd el a nyugdíjasok ellátását.
febr. 5
17:30
Több híd már el is készült az M49-esen (Infostart)
Javában zajlik a Mátészalka és Ököritófülpös közötti gyorsforgalmi út kivitelezése. Részletes videó is érkezett a munkálatokról.
febr. 5
17:30
Spórolni a gyomirtóval, tervezni a munkát? Ebben is segít az Ai! (Agroinform)
Az adatalapú döntéshozatal forradalmasítja a mezőgazdaságot.
febr. 5
17:30
A müncheni biztonságpolitikai konferencián is részt vesz J. D. Vance az első európai körútján (hirado.hu)
A február 14-én kezdődő müncheni biztonsági konferencia egyik legfontosabb témája várhatóan az orosz–ukrán háború lesz.
febr. 5
17:30
Látványos fényoszlopok jelentek meg az égen Borsod felett (hirado.hu)
A jelenséget szerda éjjel, hajnali fél egy és két óra között észlelték.
febr. 5
17:30
Az orosz állam nem fizetett ki egy kurszki vállalkozót, tüntetni akart, lecsukták (444.hu)
Igor Rugajev vasárnap üzent a hasonlóan járt vállalkozóknak, hogy menjenek a kurszki Vörös térre, és ott követeljék a jussukat.
febr. 5
17:30
Horváth Csenge őszintén beszámolt róla, hogy mi van köztük Michele Morronéval, a 365 nap sztárjával (Ripost)
A két fantasztikusan kinéző sztár intim viszonyba került.
febr. 5
17:30
Újra összeáll a Black Sabbath, minden idők legnagyobb metálbulija jöhet (SzMo)
2017-ben volt a búcsúturné, de most mégis újra összeállnak. A minifesztiválon fellép a Metallica, a Slayer és a Pantera is.
febr. 5
17:30
Ősgabona, kovász: tegyük tisztába! (Agrofórum)
Az ősbúzák vajon mennyire alkalmasak arra, hogy ökológiai termesztésbe vonjuk be őket? Mit is értünk pontosan kovász alatt?
febr. 5
17:30
A Sherlock főgonoszával forog a legújabb magyar film, a tavalyi Oscar-esélyes mozi főszereplője is csatlakozott a stábhoz (Magyar Nemzet)
A Jegyzeteim a Marsról című film 585,8 millió forintból fog elkészülni.
febr. 5
17:30
24 éve vált hivatalossá, hogy Fernando Alonso bemutatkozik a Forma–1-ben (Racing)
Alonso még most, 43 évesen is a mezőny tagja. Ezt akkor aligha gondolta volna bárki is, miközben a spanyol már a Minardival is bizonyított.
febr. 5
17:30
Gyanúsított marad Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke (Telex)
A Legfőbb Ügyészség alaptalannak tartotta, így elutasította Biró panaszát a gyanúsítás ellen.
febr. 5
17:32
Videón, ahogy egy férfi megpróbál átmászni a Fehér Ház kerítésén (hirado.hu)
Vakmerő kísérlete kudarcba fulladt.
febr. 5
17:34
Cápatámadás áldozata lett egy tinédzser lány a népszerű ausztrál strandon (hirado.hu)
Halálos cápatámadás rázta meg Ausztrália egyik leglátogatottabb turistastrandját.

Keresés