Március 8-án pártpolitikus-mentes társadalmi megmozdulást szervez a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ugyanakkor a február 1-jétől dübörgő plakátkampányukat már most nehezíti, hogy a megbízott cégek rajtuk kívül álló okokra hivatkozva visszamondták a hirdetések kihelyezését.
A rosacea, ekcéma vagy a pikkelysömör igencsak kellemetlen tünetekkel jelentkezhet, ilyenek többek között a viszketés, irritáció vagy kipirosodás. Szerencsére nem kell örök életére küzdenie ezekkel a bőrproblémákkal: kutatások szerint számos természetes módszer létezik, amelyek hatékonyan enyhíthetik a legmakacsabb bőrpanaszokat is. Ezek a megoldás
Rengeteg témával érkezik a Víz Összeköt Podcast első februári adása. Szóba kerül Kenderesi Tamás ügye, aki január végén szólalt meg először az évek óta húzódó doppingeljárásával kapcsolatban. Konkoly Zsófia háromszoros paralimpiai bajnokról nevezték el a pécsi Hullámfürdő sportmedencéjének nyolcas számú pályáját, amely egy újabb pozitív visszajelzé
Kevés olyan sportágat láthatunk az olimpián, mint a szinkronúszás, amely ennyire magas szinten ötvözi a kimagasló sportteljesítményt és a művészi előadásmódot, valamint a közönséget is magával ragadja. A kecses mozdulatok és a csillogó dresszek mögött azonban kemény munka van. Az úszás, a tánc és az akrobatika különleges egyvelege olyan fizikai meg
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 41 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank ügyfél-átvilágítási gyakorlata több ponton nem felelt meg a jogszabályoknak, valamint a bank egyes ügyfeleket nem a megfelelő kockázati s
A Kopaszi-gát után most végre egész évben élvezhetjük a Fruska Bistro otthonos hangulatát és minőségi konyháját. A belvárosi egység nemcsak az ismerős ízeket hozza el a Nádor utcába, hanem egy olyan bisztróélményt is, ahol reggeltől estig jólesik elidőzni.
A gízai Nagy Piramis monumentális tömbjétől a lenyűgöző Tádzs Mahalig a történelem leghíresebb építészeti emlékei örök tanúbizonyságot tesznek arról, hogy mi mindent képes elérni az emberi összefogás és kitartás.
Javier Milei elnök utasítást adott Gerardo Werthein külügyminiszternek, hogy léptesse ki Argentínát a WHO-ból – mondta Manuel Adorni elnöki szóvivő. Milei elnök a lépést azzal indokolta, hogy "súlyos ellentétek" vannak hazája és a WHO között több egészségügyi kérdésben. Különös tekintettel a koronavírus-járvány kezelésére – tette hozzá a szóvivő, é
Számos stratégiai fontosságú intézmény, köztük a NATO és az Egyesült Államok hadseregének adatbázisaiba tört be egy spanyol hacker, akinek elfogásáról szerdán számolt be a spanyol belügyminisztérium.
Az egészen biztos, hogy több millió nő irigyli most Horváth Csengét: Fésűs Nelly szépséges lánya nemrég egy reklámfilmforgatáson vett részt, ahol nem más volt a partnere, mint Michele Morrone.
A Magyar Marketing Szövetség Döntéshozói Klubjának 2025. január 30-i rendezvényén azt járták körül a résztvevők, hogy a vállalatok és a márkák hogyan gazdálkodhatnak felelősen az adatvagyonukkal, és hogy mindez hogyan járulhat hozzá ahhoz, hogy jobban kiaknázhassák az eddig esetleg kevéssé igénybe vett marketing-, média- és üzleti potenciálokat. A
A hajó – amint a nevéből is látszik – a BYD tulajdona, és a kínai vállalat nyilvánvalóan arra fogja használni, hogy beterítse vele a világot autóival. A monstrumot a kelet-kínai Jangcsou dokkjából bocsájtották vízre. A BYD Shenzhen a tengeri teherszállítás igazi óriása. Méretei lenyűgözőek: két focipályányi, 219 méter hosszú és 37,7 méter széles,
A csokoládé szerelmesei számára különleges dátum a február 5-e, ugyanis ekkor ünneplik a Nutella világnapját. Nemrég elterjedt egy TikTok-videó, melyben a felhasználó ellátogatott az édesség szülőhazájában. Szerinte ugyanis ebben a városban valójában sokkal finomabb a mogyorós csokoládékrém, mint a világ többi részén.
Idén is megrendezték a zeneipar legnagyobb eseményét, a Grammy-gálát, hogy a hírességek megünnepeljék az év legjobb dalait, előadóit és albumait. A fényűző vörös szőnyeg és a felejthetetlen előadások természetesen elmaradhatatlanok, de most az egész zeneipar egy nagyobb cél érdekében dolgozik együtt: hogy támogassák a Los Angeles-i erdőtüzek áldoza
A terrorista profilja és a támadás körülményei újra fellobbantotta a migráció és a terrorizmus összefüggései körül kibontakozott vitát– írta összefoglaló írásában a Századvég.
Február 1-től újra csatlakozhatnak a gazdák a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, amely nemcsak az időjárási kockázatok – aszály, fagy vagy jégeső –, hanem olyan kockázatok mérséklésére is alkalmas, mint az állat- és növénybetegségek okozta bevételcsökkenés vagy a termelési költségek növekedése.
Évtizedeken keresztül számtalan ember számára volt probléma, hogy meghatározza szexualitását, ami annak volt köszönhető, hogy a társadalom alig ismert el egy maroknyit: hetero-, homo-, biszexuális, csak ezek léteztek, de ma már szélesebb a spektrum.
Egyre többet hallani a madárinfluenza (H5N1) emberre való terjedésének veszélyeiről. A Science folyóiratban nemrég megjelent tanulmány vizsgálata is arra jutott, hogy egyetlen mutáció elegendő lehet ahhoz, hogy a vírus könnyebben fertőzhessen embert.
Esapekka Lappi elárulta, egy ideig még reménykedett benne, hogy folytathatja karrierjét a Hyundai Motorsporttal akár a finn bajnokságban is, most azonban már a WRC-be sem vágyik vissza.