Völgyi Péter szövetségi kapitány kijelölte szűkített keretét a magyar női kosárlabda-válogatott csütörtöki, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőjére, amelynek Miskolc ad otthont.
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2024 decemberében az Európai Unióban, az egy évvel korábbi szintet pedig 0,1 százalékkal haladták meg.
Témák: Könyvet és újságot is kevesebbet olvasnak az emberek, de az is elvitathatatlan, hogy sokat olvasnak – mondta a 3Témában a gyulai könyvtár igazgatója. A műsorban Dézsi János bemutatta a tavalyi év napokban elkészült olvasói toplistáját, melyet a gyermekkönyveknél Pásztohy Panka, a felnőtteknél Náray Tamás nyert. Nem először szerveztek szakmai
Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen - erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott szerdai sajtóértekezletén.
A csípő- és könyökízületi diszplázia egy örökletes mozgásszervi betegség, amelyben az ízületek rendellenesen fejlődnek, ami fájdalmat, gyulladást és mozgáskorlátozottságot okozhat.
A népegészségügyi hatósággal szemben az Országos Mentőszolgálat továbbra is úgy látja, hogy nincs miért magyarázkodni a komáromi orvosi ügyeleten történtek miatt, noha azt követően Szlovákiába vitték az idős férfit, hogy meg ne haljon. Az első, a kártérítést elutasító válasz után most Győrfi Pál kommunikációs és PR-vezető azt válaszolta, a doktornő
Keith Kellogg korábban arról beszélt, hogy az Egyesült Államok egyértelmű szándéka, hogy Ukrajnában lehetőség szerint még az év vége előtt tartsanak választásokat, ha Kijev meg tud egyezni Moszkvával a tűzszünetben a következő hónapokban.
Február 6-án indul a 2025-ös Darts Premier League a Sport TV-n. A dartsrajongóknak így meg is van a következő 4 hónap állandó csütörtöki esti programja. A nyitónap negyeddöntőinek slágermérkőzésén a darts történetének legfiatalabb világbajnoka, Luke Littler a pár héttel ezelőtti vb-döntőt megismételve, a háromszoros világbajnokkal, Michael van Gerw
Könyvet és újságot is kevesebbet olvasnak az emberek, de az is elvitathatatlan, hogy sokat olvasnak – mondta a 3Témában a gyulai könyvtár igazgatója. A műsorban Dézsi János bemutatta a tavalyi év napokban elkészült olvasói toplistáját, melyet a gyermekkönyveknél Pásztohy Panka, a felnőtteknél Náray Tamás nyert.
A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint a britek több mint kétharmada támogatná a fiatalok szabad mozgási és letelepedési jogának kölcsönös helyreállítását Nagy-Britannia és az Európai Unió között.
A nyomozásnak még számos kérdésre kell választ találnia, de a svéd sajtóban kirajzolódni látszik egy hosszú évekig visszavonultan élő, lelki problémákkal küzdő gyilkos képe.
Kuramagomedov Murad bronzérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kilogrammos súlycsoportjában a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) rangsorverseny-sorozatának első állomásán szerdán Zágrábban.
Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen – erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott szerdai sajtóértekezletén. Az elnök elmondta, hogy már január végén aláírta a 60 oldalt számláló bejelentést, melyben
Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről, a
A tavalyi év a várakozás éve volt, az utolsó hónapok ingatlanpiaci fellendülése azonban optimizmusra ad okot. Előkerülnek a megtakarítások és visszatérnek a befektetők, ezekkel a várakozásokkal indul az év.Sokan mondogatják, hogy a befektetők nem fogják visszaönteni a pénzt az ingatlanpiacra, így nem nő majd a kereslet, de ez nem így van - fejti ki
Marihuána tartalmú elektromos dohányterméket, csaknem 1500 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát és közel 90 darab egyéb elektromos cigarettát rejtett költözési holmija közé egy magyar férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei már nem engedtek tovább, olvasható a NAV honlapján.
Egy éve indult a vállalati e-autó program: 2024. február 5. óta pályázhatnak a hazai gazdasági társaságok állami hozzájárulásra tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a közösségi oldalán szerdán.
A svéd miniszterelnök az ország történetének legszörnyűbb tömeges lövöldözésének nevezte a 11 halálos áldozattal járó örebrói támadást. Egyelőre még keveset tudni a feltételezett elkövetőről, aki magával is végzett, de úgy tűnik, nem ideológiai okokból kezdett lövöldözni az iskolában, ahol korábban felnőttképzési programban vett részt.
Oroszlán Ebben a hónapban össze szeded magad, és úgy tűnik, hogy végre lesz önbizalmad, ami majd szinte vonzza be a lehetőségeket számodra. Bárhol, akár a munkahelyeden, akár egy rokon miatt, az emberek felnéznek majd rád. Elég hamar meglepetésszerűen elhivatott leszel ünnepségekre, karrierlökésekre számíthatsz, vagy akár arra is, hogy olyan módon