Veled is gyakran megesik, hogy a múlton gondolkodsz, és azon töprengsz, mi lett volna, ha bizonyos dolgok másként történnek? Ez sokunkkal megesik, ami meggátolhatja, hogy igazán boldogan, felhőtlenül éljünk a jelenben és bizakodóan gondoljunk a jövőre.
Nem tudom, van-e ilyen emléketek, de amikor én gyerek voltam, nagyon mentek az úgynevezett "bárányhimlő-partik". Ez azt jelentette, hogy amikor egy gyerek megbetegedett, kifejezetten megfertőződni vittek hozzá más gyerekeket, mert akkor az volt a mondás, hogy jobb minél előbb átesni rajta. Bár lehet, hogy a legtöbb szülő ezt most is így gondolja, a
Nyáron, amikor belombosodik az erdő, észre sem lehet venni a budai Hegyvidék mélyén megbúvó omladozó villát. A romos épületről a mai állapotában is látszik, micsoda pompás kis palota lehetett egykor, még azelőtt, hogy a kommunista rezsim kisajátította, és gyermekotthon lett belőle, majd magára hagyta, hogy az enyészet és az erdő garázdái a megmarad
Jogosulatlanul használta az autót, amiben ráadásul vadászpuskába való töltényeket is találtak, ezért lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt is indult nyomozás.
A rendőrség nagy erőkkel, kutyás járőrökkel, drónokkal, speciális műveleti autókkal készül. Február 12-ig fokozott ellenőrzéseket tartanak, és a külföldi titkosszolgálatokkal is együttműködnek.
A mozgásszervi megbetegedések közül a legtöbb és legnagyobb kellemetlenséget a rheumatoid artritisz okozza, mely szinte az egész életre komoly hatással van. Tudjon meg mindent a probléma tüneteiről és terápiájáról.
Régen minden sokkal könnyebb volt– mondják az okosok, abban viszont talán van némi ráció, hogy a munkahelyek és az álláslehetőségek jóval szerteágazóbbak voltak, mint manapság.
Megjelent a februári Vince magazin. Vermutteszt, interjú Bacsó Andrással, kirándulás a Dunakanyarba, és az Agárdi Pálinkafőzde története. A Vince magazin februári lapszámában a vermutokat vettük górcső alá. Ez a rengeteg
Sok múlik azon, milyen reggeleket teremtünk magunknak. Egy átgondolt, tudatos reggeli rutin segíthet benne, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és aztán a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból a nap hátralevő részében. Ehhez az átgondoláshoz és tudatossághoz ad pár tippet a Sharlyn Lauby HR tanácsadó, a HR Bartender blog szerzője.
Három nap alatt négy lövöldözés történt Brüsszelben. A belügyminiszter az első lövöldözés után három nappal bejelentette: több rendőrt vezényelnek az utcára.
Belsős információk alapján cikket írtunk arról, miért nem tudott még elindulni Magyarországon az extrém olcsó orosz diszkontlánc, a kérdéseinkre kivételesen ők is reagáltak.
Már egy éve szó van róla, hogy a diszkontoknál 20 százalékkal alacsonyabb árakat ígérő orosz Mere Magyarországon terjeszkedne. A Telexhez eljutott dokumentumok és levelezések szerint jó oka van, hogy még egy boltot sem sikerült megnyitniuk.
Orbán Balázs a közösségi oldalán azt írta, eljött az idő, hogy Európa felismerje: a politikai akarat és a társadalom támogatása képes megváltoztatni a nemzetek sorsát.
Tudod, mi az empátia jelentése? Kit nevezünk "extrovertált" személyiségnek? Mit ábrázol a Maslow-piramis és milyen fontos emberi érték található a csúcsán? Mit vizsgálnak a pszichológiában a Rorschach-teszt segítségével? Hogyan nevezik Sigmund Freud korszakalkotó tudományos elméletét? Mikor született a pszichológia? Ha jártas vagy a pszichológiában
Mind a tíz ember életét vesztette a Bering Air repülőgépén, amely csütörtökön tűnt el a radarképernyőkről Alaszka felett – közölte az amerikai parti őrség szombaton. A beleset okát egyelőre nem tudni.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Világszerte számos város várja tárt karokkal a digitális nomádokat, s a Flatio új tanulmánya most górcső alá is vette a legmenőbb desztinációkat. A húszas toplistán a magyar főváros is szerepel, méghozzá igencsak előkelő helyezéssel.
Az új Macan Electric és Panamera modellek egyedi tervezésű Bridgestone Potenza Sport ultranagy teljesítményű gumiabroncsokkal kaphatóak. A Porsche harmadik generációs sportos luxusszedánja, a Panamera személyre szabott Bridgestone Blizzak Lm005 abroncsokkal is felszerelhető – ez a Bridgestone első téli gyári első szerelése a neves autómárka számára
Közeledik a tavasz, egyre gyakrabban van szép idő, és ha sikerül átvészelnünk az influenzaszezont, akkor tényleg lehetőségek széles tárháza vár minket a nagyvilágban. Ehhez kiváló partnerünk lehet okostelefonunk, valamint a rátölthető alkalmazások sokasága, amik izgalmassá, produktívabbá, vagy csak úgy általában élhetőbbé tehetik a hétköznapokat –
Minden eddiginél jobb lehetőség kínálkozik a beavatkozási kísérletek felszámolására. Alig telt egy fél hónap az új amerikai elnök beiktatása óta és a "Trump tornádó" előszele máris megcsapta Európát. Az öreg kontinensre nagyon komoly hatással vannak az új kormány gazdasági döntései mellett azok az intézkedések is, amelyekkel Trump és emberei az elő
A horoszkópodról rengeteget olvashatsz, azonban azt talán eddig nem tudtad, hogy az állatövi jegyeket személyiségtípusokba is be lehet osztani. Ez alapján több érdekességet is megtudhatsz magadról, hiszen az, hogy kardinális, szilárd vagy változó típus vagy, nagy mértékben befolyásolja a személyiségedet!
Mind a tíz ember életét vesztette a Bering Air repülőgépén, amely csütörtökön tűnt el a radarképernyőkről Alaszka felett - közölte az amerikai parti őrség szombaton. A beleset okát egyelőre nem tudni.
Egy friss felmérés szerint a magyar lakosság többsége negatívan értékeli Donald Trump javaslatát, miszerint az Egyesült Államok átvenné az irányítást Gáza felett, kitelepítené a palesztinokat, és amerikai tulajdonú "közel-keleti Riviérát" hozna létre a tengerparton.
Donald Trump jövő heti találkozót helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírói kérdésre – írja az MTI.
Berki Mazsi és Kajári Zoltán több mint két éve alkot egy párt. A szerelmesek együtt is élnek, és remekül működtetik a mozaikcsaládjukat, amibe az is belefér, hogy Zoltán volt párja is velük tart nyaralni.
Donald Trump jövő heti találkozót helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírói kérdésre.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.