2025. február 9. vasárnap

febr. 9
9:00
"Zavart, amit a tükörben láttam" – Műtéte után Majkára támaszkodott Majoros Hajnalka (Blikk)
Majoros Hajnalka sohasem tagadta, hogy hasfali rekonstrukciós műtéten esett át. Erre azért volt szüksége, mert szülése után szétnyílt a hasizma, valamint az orvosok köldöksérvet is megállapítottak nála, így nem volt más választása, mint az operáció. A műtét utáni időszakban pedig nagyban támaszkodhatott férjére, Majkára, aki sokat segített neki az
febr. 9
9:00
Ezrek lehetnek áldozatai Gázában a fel nem robbant lőszereknek (ATV)
A Handicap International attól tart, hogy több ezer áldozata is lehet a jövőben a Gázai övezet romjai alatt lévő, fel nem robbant több tízezer lőszernek - mondta szombaton a civilszervezet egyik szakértője az AFP francia hírügynökségnek.
febr. 9
9:00
Két zöldség, amit soha ne tárolj egy helyen (Femcafe)
Létezik két gyakori zöldség, amelyet soha nem szabad egymás mellé tenni, mert egymásra gyakorolt hatásuk miatt mindkettő gyorsabban tönkremegy.
febr. 9
9:00
Gyerekkorában nem járhatott edzésre, most tesz azért, hogy mások bokszolhassanak (WMN)
Török Livi gyerekeknek tart bokszedzést – nem a versenyeztetés az elsődleges célja, hanem hogy megszerettesse velük a sportot és a sportágat. Egyesületében hátrányos helyzetű gyerekeket is felkarol, akiknek ingyenes edzési lehetőséget biztosít egy Tolna megyei kisvárosban. Ahogy mondja, a bokszedzői hivatást soha nem tudná abbahagyni, bármit is hoz
febr. 9
9:00
Közeledik a háború vége? Kiderült, mikor tárgyalhat Donald Trump Zelenszkijjel és Putyinnal (naphire.hu)
Donald Trump jövő heti találkozót helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírói kérdésre.
febr. 9
9:00
Tényleg tisztítják a szobanövények a levegőt? Itt az igazság (in.hu)
1989-ben a NASA közzétett egy ígéretes tanulmányt, amely szerint a szobanövények tisztítják a beltéri levegőt. Eredményei azt sugallták, hogy bizonyos gyakori szobanövények, mint például a futóka, a borostyán és a fikusz, fotoszintézis révén szén-dioxidot nyelhetnek el és oxigént bocsáthatnak ki, és természetes módon eltávolíthatják a levegőből a m
febr. 9
9:00
Most jött a figyelmeztetés milliónyi idősnek: Tilos így segítened az unokádnak (Most Hír)
Kerüld el ezeket a nagy pénzügyi baklövéseket, amikor nagymamaként vagy nagypapaként az unokáidnak szeretnél segíteni.
febr. 9
9:06
Elhunyt Sam Nujoma, akit Namíbia atyjaként tartanak számon (Magyar Hírlap)
Az afrikai ország 1990-ben vívta ki függetlenségét.
febr. 9
9:08
Közösségi költségvetés: van, de minek? (Magyar Hírlap)
A nyertes ötletek többsége egyelőre papíron maradt.
febr. 9
9:12
Ki gondolta volna, hogy egyszer Bradley Cooper fogja kiszolgálni Gyenesi Leilát? (Blikk)
Bradley Cooper, a híres amerikai színész most nem a filmvásznon, hanem egy egészen váratlan helyen, egy büfékocsiban tűnt fel, és még Gyenesi Leilát is megetette. A Philadelphia Eagles rajongójaként Cooper és barátja, Chef Danny összefogtak, hogy különleges élményt nyújtsanak a Super Bowlra készülő közönségnek. Közös foodtruckjuk ugyanis jelenleg N
febr. 9
9:12
Liverpool, Barca, Lazio, vagy Fradi? – sport a tévében (Infostart)
A sok-sok labdarúgáson túl gyorskorcsolya, jégkoron, kézilabda és kerékpár is szerepel a sportcsatornák vasárnapi élő kínálatában.
febr. 9
9:12
Koponyasérülést szenvedett a címmérkőzésen, egy hét múlva meghalt az ír bokszoló (Telex)
A 28 éves John Cooney-t koponyaűri vérzés miatt műtötték meg a meccs után, de az életét nem sikerült megmenteni.
febr. 9
9:18
Elkülönítették a szuperbaktérium fertőzöttjeit az Uzsoki Utcai Kórházban (Menedzsment Fórum)
A rendkívül antibiotikum-ellenálló Klebsiella pneumoniae törzs támadta meg őket.
febr. 9
9:18
Elérheti az FXGuys token a 3 dollárt? Az elemzők felfedik a bikapiaci ütemtervet, amelyről mindenki beszél (ProfitLine)
A FXGuys körüli izgalom egyre növekszik, mivel az elemzők egy lehetséges emelkedést jósolnak egészen 3 dollárig. A piaci lendület fokozódásával a befektetők szorosan figyelik azokat a kulcsfontosságú mutatókat, amelyek egy erős bikapiaci ciklusra utalnak.
febr. 9
9:18
Trump felhívta Putyint, és tárgyalt Ukrajnáról (Magyar Hírlap)
Oroszország korábban sem zárkózott el az Ukrajnáról szóló tárgyalásoktól, ellentétben a Nyugattal.
febr. 9
9:18
Nagyon kell a győzelem (Demokrata)
A magyar női jégkorong-válogatott akkor jut ki a téli olimpiára, ha legyőzi a német csapatot a bremerhaveni selejtező zárómérkőzésén.
febr. 9
9:18
Kim Dzsongun megint atommal fenyeget, Putyint teljes mellszélességgel támogatja (Növekedés)
.
febr. 9
9:18
Mi számít magas koleszterinszintnek? (EgészségKalauz)
Az ideális koleszterinszintet több tényező is befolyásolja.
febr. 9
9:21
Taylor Swift nagyon kiakadt Blake Lively manipulációja miatt: "Nem vagyok a sárkányod" (Sassy)
Taylor Swift berágott Blake Livelyre: "Ne használj ki!"
febr. 9
9:21
Egy dögunalmas vakáció, amire igazán vágysz! Mondjuk, miért (Roadster)
Kipihenni a nyaralást viccesen hangzik, de valójában fárasztó. Miért is ne döntenénk a slow living vakáció mellett?
febr. 9
9:24
Fogyás életkor szerint: Így érheted el, hogy gyorsan olvadjon a zsír 30, 40, 50 vagy 60 felett (Blikk)
Ezek a legjobb fogyókúrák az életkorod szerint.
febr. 9
9:24
Trump nem deportálja Harry herceget: "Békén hagyom. Van elég gondja a feleségével. Szörnyű nő" (SzMo)
A sussexi hercegi pár és Trump között már korábban is feszült volt a viszony. Meghan Markle korábban nőgyűlölőnek nevezte Trumpot, ami tovább mélyítette az ellentétet köztük.
febr. 9
9:24
Negyven százalékos minimálbér-növekedés két év alatt (Demokrata)
Már tavaly is tartós reálbér-emelkedés volt, és ez várható idén is.
febr. 9
9:24
A legfurcsább autós üldözés, a négyszeres eltiltás és az elvágott biztonsági öv esete (videóval) (Autószektor)
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai járőröztek a 6-os főúton, amikor arra lettek figyelmesek, hogy előttük egy autós hirtelen sávot vált, és a forgalom elől elzárt területen – irányjelzés nélkül – balra fordul a 63-as főútra. Az autós ezt követően hirtelen megállt, majd átmászott a jobb oldali ülésbe.
febr. 9
9:24
Hazánk aprónak tűnő természeti kincse lett az Év Emlőse (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei évre megválasztott Év Emlőséről az ezredforduló előtt mindössze annyit sejtettek a szakemberek, hogy Magyarországon él egy különleges kisemlős, amely bár a nevében egér, de távoli rokonságot ápol velük.
febr. 9
9:24
Tudod, milyen holdfázisban születtél? Ilyen hatással van az életedre (Bien)
A Hold évezredek óta kíséri a kultúrákat és a vallásokat, megannyi spirituális rutin szerves részét képezi. De vajon milyen hatással van az életedre születési dátumod alapján?
febr. 9
9:30
Újabb döntés a december 24-ei munkaszünetről, jött az elutasítás (Infostart)
A Kúria megtagadta a népszavazás kiírását arról, hogy a szenteste munkaszüneti nap legyen.
febr. 9
9:30
Félmeztelen aktivista zavarta meg Orbánékat Madridban (ATV)
A jobboldali konzervatívok madridi csúcstalálkozóját a Femen félmeztelen aktivistája zavarta meg.
febr. 9
9:30
Szoboszlai rendkívüli tette az angol újságok címlapján, nem volt példa ilyenre már évek óta Liverpoolban (Promotions)
Olyat tett Szoboszlai Dominik, amit azonnal kiemeltek a lapok a szigetországban.v
febr. 9
9:30
A kínai hadsereg hajói és repülői körülvették Tajvant (Magyar Hírlap)
Összesen tizennégy repülő és hat hajó közelítette meg a szigetet.
febr. 9
9:30
Ne feledkezzen meg az adója 1 százalékának felajánlásáról! (Demokrata)
Magyarországon több mint ötvenháromezer civil szervezet működik.
febr. 9
9:30
Hódít a plasztika a férfiak körében: egy orvos elárulta, melyek a legnépszerűbb beavatkozások (naphire.hu)
Hölgyek, tessék hátrébb lépni — egyre több férfi dönt úgy, hogy kés alá fekszik és plasztikai beavatkozást vállal, hogy javítson megjelenésén, ezzel elindítva egy merész új trendet, amely felrázza a szépségipart.
febr. 9
9:30
400 ezer palack muzeális tokaji bor különös története (Vince)
400 ezer palack muzeális aszút és esszenciát őriznek a Tokaji borvidéken. Párat ezek közül már bárki megkóstolhat, a kincseket rejtő pincék viszont „titkosak”. A Vince Magazinnak mégis sikerült bejutnia. 2024.
febr. 9
9:36
Trump nem deportálja Harry herceget, mondván: "Van elég problémája a feleségével" (Blikk)
Az elnök szerint, Meghan egyszerűen borzalmas.
febr. 9
9:36
Újfajta rendszám bukkant fel (Autónavigátor)
Amikor megjelentek az új formátumú rendszámtáblák, el kellett búcsúzni  2012. 10. 22. óta létező SP jelölésű azonosítóktól, tehát a "sportrendszámoktól".
febr. 9
9:36
Debbie Reynolds 32 éves unokája gyönyörű nő: a ritkán látott Billie világhírű anyja és nagyanyja génjeit örökölte (Femcafe)
Billie Lourd nem csupán szakmáját tekintve lépett édesanyja és nagymamája nyomdokaiba, de belőle is hasonlóan szép nő vált felnőtt korára, mint híres elődjeiből.
febr. 9
9:36
A korábbi hírekkel ellentétben nincs komoly sérülése Sallai Rolandnak (Demokrata)
A 27 éves támadó egészségesen várja a soron következő mérkőzést.
febr. 9
9:36
Hamarabb indult a szezonja: puffadás és gyulladások ellen is jó lehet a medvehagyma (EgészségKalauz)
A medvehagyma az elmúlt években rendkívül népszerű fűszernövénnyé vált. Mit érdemes tudni róla? Miért jó, ha beillesztjük az étrendünkbe?
febr. 9
9:42
Új kihívásokra kell felkészülnie a cégeknek? (Piac és Profit)
A Sophos új jelentésében 400 IT-vezetőt kérdeztek meg az MI biztonsági célú felhasználásáról.
febr. 9
9:42
Sallai Roland egészséges, már ma pályára léphet (Magyar Hírlap)
A korábbi hírekkel ellentétben nincs komoly sérülése a magyar válogatott játékosnak.
febr. 9
9:42
Majd 200 állami weboldal érhető el a Digitális Állampolgárság Alkalmazással (Növekedés)
A Digitális Állampolgárság Alkalmazással (DÁP) csaknem kétszáz állami weboldalra lehet belépni, ilyen például az eSZJA is, ahol az adónk egy százalékát tudjuk felajánlani - közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebookon vasárnap közzétett videójában.
febr. 9
9:48
Súlyos helyzet állt elő az Audi győri beszállítójánál (Infostart)
A Munkástanácsok Országos Szövetsége szombaton jelezte, hogy sztrájkkészültséget rendeltek el az Audinak beszállító Lear Corporation Hungary Kft. győri telephelyén. A szakszervezet alapbérfejlesztést, valamint egy egyösszegű kifizetést követel, különben a vállalat munkavállalói rövid időn belül beszüntethetik a munkavégzést.
febr. 9
9:48
A minimálbér több mint negyven százalékkal emelkedik (Magyar Hírlap)
Palóc André hozzátette, hogy a reálkeresetek is egyre inkább növekednek ennek köszönhetően.
febr. 9
9:48
Régészek lehet, hogy felfedezték az emberi faj eddig ismeretlen ősét (Hamu és Gyémánt)
Szakértők újravizsgáltak egy ősi hominin fajtól származó csontmaradványt, amivel kapcsolatban megdöbbentő felfedezést tettek. Szerintük ugyanis elképzelhető, hogy az emberi faj családfája egy új ággal bővülhet.
febr. 9
9:48
Megszólalt Nagy Márton az állampapír-befektetésekről (Növekedés)
A lakossági állampapírok után kifizetett kamatoknak a 44 százaléka került újra befektetésre magyar állampapírokba, 56 százaléka pedig a lakosság rendelkezésére áll, ami már vagy a gazdaságba áramlott, vagy még a pénzszámlákon áll - számolt be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
febr. 9
9:48
Orbán Balázs keményen megfenyegette az EU-t: Szerinte mindenkinek "befellegzett" (Nyugati Fény)
Harcias bejelentéseket tett Orbán Viktor beosztottja.
febr. 9
9:48
Hol fáj pontosan a gyomorfekély? Innen tudhatja, ha már baj van! (EgészségKalauz)
Szimpla hasfájás vagy fekély okozta gyomorfájást? Nem mindegy: a kezeletlen gyomorfekély komoly szövődményekhez vezethet.
febr. 9
9:54
Visszatértek az észak-koreai katonák a frontra (444.hu)
Korábban a brutális veszteségeik miatt vonták őket vissza a harcoktól.
febr. 9
9:54
"Ha nincs a World of Warcraft, sosem találom meg életem szerelmét": három kapcsolat, ahol a közös hobbi hozta össze a párt (Glamour)
Van egy olyan tényező, ami fiatalabb és idősebb korban is összehozza az embereket, remek ismerkedési terepet biztosít az egyedülállók számára: ez a közös hobbi. Míg évekkel, évtizedekkel ezelőtt sokkal inkább a kártyajáték, a bridzsezés, a bingó, esetleg az olvasás hozta össze a szingliket, addig ma már szinte végtelen lehetőségünk van arra, hogy p
febr. 9
9:54
Knox: legyőzné a Samsung a jövő kvantum-számítógépeket (Mínuszos)
A Samsung a Galaxy S25 sorozattal kezdve egy új, csúcstechnológiás mobilbiztonsági megoldáson dolgozik. Az úgynevezett posztkvantum-kriptográfia (vagy kvantum utáni titkosítás) olyan fejlett algoritmusokat alkalmaz, amelyek célja, hogy megvédjék az adatokat a kvantum-számítógépek által jelentett potenciális veszélyekkel szemben. A Samsung már most

Keresés