A farsang a vízkereszttől húshagyókeddig, a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtig tartó időszak, melyet mulatságok, karneválok jellemeznek. A vigasságok célja a tél elüldözése, a tavasz üdvözlése, továbbá a bőség, gazdagság biztosítása az évre.
Az ausztrál kormány azt javasolta, hogy a következő évtizedekben a tengerszint emelkedése miatt több száz kókusz-szigeteki lakost telepítsenek át, a terv felháborodást váltott ki a lakosok körében.
Amerikai tisztségviselőkkel utazhat az amerikai elnök Oroszországba. A két világvezető tárgyalt országaik kétoldalú kapcsolatairól és az közel-keleti helyzetről is.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin végre megkezdte a tárgyalásokat. Sok nagy fontosságú ügy mellett egyeztettek az Ukrajnában dúló háború befejezéséről is.
Lemondott pozíciójáról Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató, a FoxPost alapítói. Az alapítók döntésüket azzal indokolták, hogy kitűzött céljaikat elérték, valamint megtalálták a vállalat irányítására alkalmas utódot. Küldetésüket befejezettnek tekintik, és nyugodt szívvel távoznak.
Tavaly 217 ezer vendég éjszakázott Gyulán, ami 1 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője a 3Témában a összegezte a fürdőváros 2024-es turisztikai teljesítményét és vázolta, milyen évre számítanak 2025-ben. A napokban megszülettek a 2024-es, országos vendégforgalmi adatok, e
Témák: Tavaly 217 ezer vendég éjszakázott Gyulán, ami 1 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője a 3Témában a összegezte a fürdőváros 2024-es turisztikai teljesítményét és vázolta, milyen évre számítanak 2025-ben. Minőségi szimbiózisban él Gyula városa és a Gál Ferenc Egyete
Több mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni tavaly az Európai Unió Élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere (RASFF) alapján – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Pattanásig feszült a helyzet a Közel-Keleten. A katari és egyiptomi közvetítők ismét intenzív diplomáciai erőfeszítéseket tesznek a Gázában zajló tűzszünet fenntartására, miután Izrael és az Egyesült Államok ultimátumot adott a Hamásznak: ha a terrorszervezet a hétvégéig nem engedi szabadon az izraeli túszokat, a harcok újraindulnak.
Új tájékoztatót tett közzé a honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az alanyi mentességgel kapcsolatos tudnivalókról - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
A tárcavezető arról számolt be a BMW vezetőivel folytatott egyeztetését követően, hogy a német autóipari vállalat debreceni üzemének területén az összes szükséges épület megépült, és a gépek is megérkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy az ősz folyamán a cég most először megkezdhesse a sorozatgyártását egy tisztán elektromos platformra
Tavaly 217 ezer vendég éjszakázott Gyulán, ami 1 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője a 3Témában a összegezte a fürdőváros 2024-es turisztikai teljesítményét és vázolta, milyen évre számítanak 2025-ben.
A magnézium nemcsak az izmaidnak és a szívednek tesz jót, hanem az alvásod minőségét is javíthatja! Mutatjuk, mely ételekkel pótolhatod ezt a létfontosságú ásványi anyagot.
Meghan Markle kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
Tavaly a globális átlagot jelentősen meghaladó mértékben, csaknem 12 százalékkal emelkedtek az európai NATO-tagországok védelmi kiadásai, de így sem érték el a Nato teljes védelmi költségvetésének egyharmadát - áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (Iiss) szerdán ismertetett éves világjelentésében.
A mezei pocok a téli időszakban sem kíméli növényeinket. Soron következő esettanulmányunkban, melyet hosszabb, téli kihagyás után ,,énekelt meg" videóban az Agrofórum csapata, a szélsőségesen polifág kártevő tevékenységével foglalkozunk, és a megoldásoknak is időt szentelünk. Szakértőnk a már megszokott módon Hertelendy Péter növényorvos.
Pihenőidejét töltő, szolgálaton kívüli mentős mentette meg a tűzhaláltól szomszédja életét. A hős két gázpalackot is kimentett a lángokba borult épületből.
Katalin hercegné stílusát nagyon sokan irigylik, természetes, hogy az emberek érdeklődnek aziránt, hogy mikor mit visel. Azonban ez egy ponton túl zavaróvá válhat a számára, nem véletlenül adott ki most egy nyilatkozatot a Kensington-palota.
A döntés állítólag csak a vita hevében hangzott el Egri Viktor szájából. Deákot továbbra is várják vissza a stúdióba, és még a YouTube-ra feltöltött adás címét is megváltoztatták.
A klímaváltozás hatására egyre északabbra vándorolnak egyes fajok. Nagy-Britannia esetében, lévén szigetország, ez nem is olyan egyszerű. Most azonban egy régi-új hüllőfaj megtelepedését vizsgálták.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/7. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten 151 millió forint lesz a várható főnyeremény a skandin.
Ömlött a magyarok pénze az értékpapírokba 2025-ben, és aki csak tehette, elkerülte, hogy adóznia kelljen a hozamuk után. Hatalmasat ugrott azoknak a speciális számláknak a száma, amelyekkel ezt el lehet érni, már csaknem 400 ezer van belőlük. Tömegesen lehetnek olyan pénzesebb befektetőknek, akiknek akár 6 ilyenjük is van egyszerre - írja elemzéséb
Az amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy ha Egyiptom és Jordánia vonakodna átvenni palesztin menekülteket, azzal a számukra biztosított amerikai támogatásokat kockáztatnák.
A magyar államnak visszavásárlási joga van a Rákosrendezőről szóló szerződés szerint, de ez túl bonyolultnak hangzik - mondta a Della podcastban Navracsics Tibor. A miniszter ismeretei szerint, nem az arab befektető lépett vissza.
Láttad már David Guetta legidősebb gyermekét? A 21 esztendős Tim Elvis nagyon sármos férfivá érett, és még ha akarná, sem tudná letagadni híres édesapját.
Drágulással nyitotta az évet az albérletpiac (is). Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a Ksh-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
Újabb eladási hullám indult szerdán az amerikai állampapírok piacán. A 10 és 30 éves hozamok már ötödik egymást követő napon emelkedtek, miután a januári fogyasztói árindex a vártnál magasabb lett, és kétségeket ébresztett a Fed további kamatvágásaival kapcsolatban.
Az alapítvány célja, hogy ösztönözze a közösségi aktivizmust, különösen a női egészség területein. Az elkötelezett munkatársakkal a nőkre fókuszáló programjaikról, azok társadalmi, kulturális hatásairól beszélgettünk.
Ki választhatja, milyen nyomtatványon, milyen határidővel? Kell-e arányosítani, hogyan áll át a pénztárgép, mi a teendő a már kiállított számlákkal, nyugtákkal? A Nav honlapján már elérhetők a válaszok a legtöbbeket érintő kérdésekre, jó néhány speciális eset megvilágításával egyetemben.