Novak Djokovic hosszabb kihagyás után ismét pályára lép – a szerb világklasszis a február 17-én kezdődő dohai tornán tér vissza, ahol akár pályafutása 100. tornagyőzelmét is megszerezheti.
A minap egy beszélgetés során rádöbbentem, hogy a "mindig minden rendelkezésre áll a szupermarketekben"-feeling közepette teljesen elfelejtettük, honnan is származnak az élelmiszereink. Nem tudjuk, mi terem idehaza, és mi utazza be a fél világot, mielőtt a süteményünkbe kerül. Lassacskán már halvány lila gőzünk sincs arról, mi lenne a választék, ha
Ma különösen izgalmas nap elé nézünk, hiszen a csillagok új lehetőségeket és kihívásokat tartogatnak számunkra. Nézzük meg, mit üzennek a csillagok a különböző csillagjegyek számára.
Annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy Trump tegnap megint megváltoztatta az eddigi elképzelését, s úgy tűnik, hogy ejtette a korábban belengetett 10-20 százalékos vámokat, emelkedtek az amerikai piacok.
Ukrajnának addig, amíg nem csatlakozik a NATO-hoz, 1,5 milliós hadseregre van szüksége ahhoz, hogy megvédje magát Oroszország agresszióival szemben – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia margóján tett nyilatkozatában.
Vizsgálatot folytat a rendőrség a kolozsvári iskolákban, miután pénteken több tanintézetet is e-mailben bombafenyegetést kapott – közölte a Kolozs megyei rendőrfőkapitányság.
Egy szakítás nem mindig jósolható meg előre, bármennyire is megvannak már az előjelei. Mert az is megtörténhet, hogy párod a legváratlanabb helyzetben teszi meg ezt a fájdalmas lépést. Ilyenkor pedig lányos zavarunkban sok mindent mondhatunk, vagy tehetünk, amit talán nem kellene. Figyelem hölgyeim! Bármennyire is fájdalmas az eset, a következőket
Folytatjuk a legjobb technikumokat bemutató sorozatunkat, amelynek célja, hogy segítsünk a pályaválasztás előtt álló fiataloknak megtalálni azt az iskolát, ahol valóban kibontakozhatnak és sikeres jövőt építhetnek. Ezúttal a szombathelyi Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum bemutatásával. Miért fontos a jó iskolaválasztás? Pály
Húsz évad után bezár az RTL konyhája, a csatorna ugyanis úgy döntött, idén és valószínűleg a közeljövőben sem tűzi műsorra A Konyhafőnököt. Mindennek hátterében információink szerint az utóbbi időszak egyre hanyatló nézettsége áll.
Aki már kísérletezett a kínai konyhával, az biztosan szembesült vele, hogy rengeteg recepthez szükséges az úgynevezett ötfűszer. Habár a fűszerkeverék egyes üzletekben már itthon is készen beszerezhető, ha mégsem találnánk meg a polcokon, akkor jó hír, hogy otthon is könnyedén elkészíthetjük.
Az egykor közkedvelt ital népszerűsége rendkívül lecsökkent a viharos 20. században. Az Európában csak kevesek által ismert kínai sárga bort a távol-keleti országban jellemzően az őszi csemegének számító kesztyűs rákkal
A francia bor- és szeszesital-export 2024-ben 4%-kal csökkent, elsősorban a kínai kereslet visszaesése és az amerikai vámok fenyegetése miatt. A Champagne és a konyak eladások különösen megsínylették az évet.
Scarlett Johansson a "mesterséges intelligenciával való visszaélésre" figyelmeztetett, miután egy deepfake videó őt és más zsidó származású hírességeket ábrázolt, amint tiltakozó üzenetet küldenek Kanye Westnek.
Az ember néha akaratlanul is olyat mond a másiknak, amivel nagyon csúnyán megbántja őt. Persze ilyenkor hamar rájövünk, hogy a kimondott szavakkal milyen hatást értünk el, és bocsánatot kérünk a szeretett személytől.
Az olaszországi Trentóban régészek egy római kor előtti civilizáció eddig ismeretlen, monumentális nekropoliszát fedezték fel, amely magas rangú személyek sírjait is tartalmazza. A felfedezés Santa Croce városrészben, egy épület helyreállítási munkálatai során történt. A tartományi tanács sajtóirodájának közleménye szerint több mint 200 sí
Egy felmérés során embereket kérdeztek arról, hogy meg tudják-e különböztetni a hamis hirdetéseket az igaziaktól, ha nyaralóhelyeket mutatnak nekik. Az eredmény nem az lett, amire számítottak.Bár a megkérdezettek 68 százaléka biztos volt abban, hogy képes felismerni az igaziakat, valójában közel kétharmaduk nem tudta megkülönböztetni a mesterséges
A zöldségek termesztése nem csak a gyakorlott kertészek privilégiuma. Akik most szeretnék kipróbálni magukat, akár egy kis balkonon vagy házuk udvarában is megtermelhetik a friss zöldségeket. Itt a toplista, mit érdemes vetni! Bár a tapasztalat fontos, nem szükséges mélyreható tudás a kezdéshez. Egyes zöldségeket már a kezdő kertészek is kö
Pitvarfibrilláció esetén a szív pitvara sokkal gyorsabban húzódik össze, mint a kamrák. Ez általában gyors, szabálytalan szívverést okoz tünetként, de előfordulnak olyan esetek is, amikor tünetmentesen van jelen ez a szívritmuszavar. Miért lehet mégis fontos a diagnosztizálás és a kezelés, ha a páciens nem érzi rosszul magát?
Az előző évhez képest csaknem 7 százalékkal nőtt tavaly Zalakaroson a vendégéjszakák száma, de 4 százalékkal kevesebb vendég látogatott el a Zalakarosi Fürdőbe - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Az Európai Unió napjai meg vannak számlálva, nem kell kilépni belőle, szétesik az magától is - ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök reagált arra is, hogy az amerikai és az orosz elnök telefonon egyeztetett az ukrajnai háború lezárásáról. Úgy fogalmazott, hogy a kormány erre várt, erre építette a magyar stratégiát. Szerinte,
A legtöbb embernek Ridley Scott 2001-es filmje, A sólyom végveszélyben ugrik be, ha a mogadishui csatáról hall, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb és összetettebb.
Bár a felmelegedés után érkező fagy sokaknak kedvét szeghette a tervezésben, az igazán eltökélt kertbarát időjárástól függetlenül teljes magbeszerzési lázban ég a tél utolsó hónapjában. Nem is ok nélkül, hiszen épp ideje elkezdeni azon gondolkodni, miképp rendezzük el kertünket, és milyen vetőmagokra lesz szükség növényeink felneveléséhez. Kezdetét
Tavaly kapott állami elismerést Kozák Antal két homoktövisfajtája, a termő Remény és a porzó Vitéz. Bevezetésükhöz bemutatókertek létesítését és szakmai bemutatókat tervez a nemesítő, akinek a családi cége szaporítja a fajtákat
A romantikát nem kedvelők és az összetört szívűek szokatlan módokat keresnek a Valentin-nap megünneplésére, és egy valóságos "bosszúipar" alakult ki, hogy kielégítse ezt az igényt.
Bár az időjárást elnézve szinte hihetetlen, hogy már csak hetek kérdése, és beköszönt a tavasz, az üzletek polcain már megjelentek az évszak legkedveltebb virágai, melyek nem csak vágott formában festenek jól a lakásban. Cikkünkben a hagymás virágok lakásdekorációs felhasználásara találhatsz inspirációt.
A Napenergia Plusz Program keretében már több mint 21 ezer család nyert támogatást, közülük több mint 10 ezernek már ki is utalták a részét, miközben a kormány összesen 260 milliárd forinttal segíti a háztartásokat és vállalkozásokat a zöldenergia terjedésében.
A tavalyi Hungária koncert egyszeri és megismételhetetlen volt. Legalábbis ezt gondolta mindenki, ám a legendás csapat engedett a visszatapsolásnak és júniusban újra színpadra áll. A Hungária basszusgitárosa és számos slágerük szerzője, Novai Gábor a születésnapján mesélt többek között a legendás banda jelenéről és múltjáról.