A DANTE Közösségi Alkotótér egy valódi közösség. Egy sikeresen működő, hangulatos tér született, amit anyagi háttér nélkül valósított meg két fiatal, barátok és önkéntesek összefogásával.
A kőolaj ára tovább süllyedt a hétvégén. A piac arra számít, hogy többlet orosz és iraki olaj jöhet a piacra a következő hónapok során, miután Trump elnök a jövő hónap elején leül tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.
A müncheni biztonságpolitikai konferencián elhangzottak alapján egy olyan világ jöhet, amelyben nehezebb lesz függni az Egyesült Államoktól, Európa mozgástere pedig várhatóan nagyon beszűkül, ha nem tesz konkrét lépéseket – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének egyetemi docense. A
Gyakrabban üríti a szelektív csomagolási kukákat a MOHU 2025-től minden olyan, ötezer főnél nagyobb lélekszámú településen, ahol eddig havonta egyszer ürítették a szelektív kukákat. Az új rendszer mintegy 1,5 millió magyar lakost érint – olvasható a cég közleményében.
Nagyon sokan érdeklődnek a január 1-je óta igényelhető munkáshitel iránt, a fiatalok jellemzően vállalkozás elindításához kapcsolódó eszközökre, vagy az életkezdéshez szükséges körülményekre, lakhatásra, gépjárművásárlásra tervezik fordítani az összeget - közölte az MTI.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet féltve óvják magánéletüket a nyilvánosság elől, azonban az utóbbi időben egyre többször mutatkoznak együtt a különböző díjátadó gálákon. Legutóbb a 2025-ös BAFTA-gálán olvadtak egymásba, a páros szinte egy pillanatra sem engedte el egymás kezét.
Bár az Európa Ligában már kétszer is sikerült nyerniük, Robbie Keane irányítása alatt a magyar bajnokságban továbbra is képtelen győzni a Ferencváros. Az NB I-ben a csapat eddig csak döntetleneket és vereségeket halmozott, legutóbb pedig a Paks ellen maradt alul 2-0-ra.
Utolsó fejezetéhez érkezhetett a kerítés bűntettével vádolt K. Zoltán, Sz. Vivien és P. Szilvia pere, akiket azzal vádolnak, hogy az ismerősi körükből közvetítettek ki lányokat úgynevezett hoszteszmunkákra belföldre, illetve az Egyesült Arab Emírségbe, Dubajba, Abu-Dzabiba, Ibizára, de Orlandóba, Párizsba, Saint-Tropez-ba és Monacóba is.
A működő társas vállalkozások száma idén januárban az Opten adatai szerint tovább csökkent. A céginformációs szolgáltató bíztatónak látja, hogy az elmúlt három év legmagasabb januári cégalapítási számát regisztrálták. Több mint 40 százalékkal lett viszont több az új kényszertörlés.
A 62 éves hollywoodi színésznő A szer című tavalyi testhorrorral tért vissza szakmája élvonalába. Moore a jelenlegi díjszezon egyik nagy kedvezményezettje, aki természetesen a 2025-ös Bafta-gálán is mágnesként vonzotta a vizslató tekinteteket.
Lassan végére értünk a beadási időszaknak! A tavalyi év tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt 2024-ben is az Egn-beadás követelményeinek való megfelelésben. Elsők közt reagált a jogszabályváltozásokra és az új naplózási követelményekre.
Tequila, triple sec és lime: ez a hármas alkotja a világ egyik legkedveltebb koktélját, a Margaritát, melynek nagyszerűségét február 17-23. között itthon is megünnepelhetjük a World Margarita Day keretében. Volcán de mi TierraA tequila ma három kifejezést rejt magában: először is egy mexikói várost neveznek így, másodszor utal egy vulkánra
Az államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjút, kitért arra is, hogy szerinte a globalista, illiberális hálózat tehet arról, hogy Németország is megszavazta a migrációs paktumot.
A német gazdasági aktivitás lassulása lecsökkentette a szakképzett munkaerő iránti keresletet, a vállalatok kevésbé érzik a munkaerőhiányt – állapítja meg a müncheni ifo gazdaságkutató intézet hétfőn publikált tanulmánya.
Egy szombat esti Miami Beach-i incidens során 17 lövés dördült el, melynek következtében két ember került kórházba. A rendőrség szerint a támadást egy félautomata kézifegyverrel hajtották végre, és a gyanúsított, Mordechai Brafman, már őrizetben van. Mint kiderült, az elkövető azt hitte, palesztinok ülnek az autóban, ezért nyitott tüzet.
A Nógrád vármegyei Zabarban mínusz 14 Celsius-fokig hűlt a levegő hétfő hajnalban, ez az idei tél legalacsonyabb hőmérséklete - közölte a HungaroMet Zrt.
2024 harmadik negyedévében az Európai Unió gazdaságának és háztartásainak üvegházhatásúgáz-kibocsátása az Eurostat becslése szerint 767 millió tonna Co2-egyenérték volt, ami éves szinten 0,6 százalékos csökkenést jelent.
Már 9 bank is bejelentette az inflációs díjemelését a vállalkozók felé. A banki díjak a tavalyi infláció mértékével, azaz kevesebb, mint 4 százalékkal emelkednek. A vállalkozók számára a folyamatos, egyre emelkedő díjak ellen ma már van megoldás – írja a BiztosDöntés.hu.
Már elérhető A sebhelyes lány című spanyol sorozat első három epizódja az RTL+ Premium kínálatában. A teljes évad február 25-től lesz megnézhető. A Juan Gómez-Jurado azonos című regénye alapján készült sorozat középpontjában Simón, a különc és társaságkerülő informatikus áll, akinek felfordul az élete, amikor egy társkeresőn megismer és beleszeret
Újabb komoly botrány rázta meg a kriptopiacot, amikor a Libra (LIBRA) névre keresztelt token, amelyet az argentin elnök, Javier Milei is népszerűsített, alig néhány óra alatt elvesztette értékének 94 százalékát. A háttérben nem piaci turbulencia, hanem egy jól szervezett bennfentes akció állhatott, amely során több mint 107 millió dollárnyi tőkét v
Oroszországban 9,92 százalékra gyorsult az éves infláció januárban a decemberi 9,52 százalékról, míg a szakértői várakozások átlagában 10 százalék szerepelt - közölte az orosz statisztikai hivatal.
Az iraki központi bank öt újabb helyi bankot tiltott el az amerikai dollárban történő tranzakcióktól, miután az amerikai pénzügyminisztérium tisztviselőivel tárgyalt a pénzmosás, a dollárcsempészet és más jogszabálysértések visszaszorítása érdekében – tudta meg a Reuters.
Az amerikai külügyminiszter árnyalta Trump különmegbízottjának korábbi kijelentését. Keith Kellogg ugyanis nemrég arról beszélt, kihagynák az EU-t a tárgyalásokból.
Szantorini történelme során több pusztító földrengést és vulkánkitörést átvészelt már. Az egyik legjelentősebb ilyen esemény Kr. e. 1600 körül történt, amikor a sziget nagy része megsemmisült. A legutóbbi nagyobb földmozgás 1956. július 9-én következett be, amikor egy 7,5-ös magnitúdójú esemény sújtott le a térségre. 2025 január vége óta pedig ismé