2025. február 3. hétfő

febr. 3
16:12
Újabb településeken jelent meg a kiskérődzők pestise (Adózóna)
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nébih. A szentgyörgyvölgyi esethez hasonlóan ezúttal is az állatok és a ragályfogó tárgyak hanyag, illetve felelőtlen szállítása játszhatott szerepet a vírus terjedésében. A hatóság kéri, hogy minden állattar
febr. 3
16:12
0-24-ben vennél részvényeket? Hamarosan lehetséges lesz! (Portfolio)
A Cboe Global Markets hétfőn bejelentette, hogy az amerikai részvények kereskedését 24 órás, heti ötnapos formátumra kívánja kiterjeszteni, mert úgy látják, hogy van rá kereslet, írja a Reutes.
febr. 3
16:12
Szirszkij kétségbeesett intézkedéseket tett (Magyar Hírlap)
Meg akarja reformálni a hadsereget.
febr. 3
16:12
Korrupció gyanújával indítottak nyomozást az újvidéki vasúti pályaudvar kapcsán (Demokrata)
Az eljárás elővizsgálati szakaszban van, ezért további részleteket egyelőre nem közöltek.
febr. 3
16:12
Berekesztették a MOME szenátusi ülését, az azt megzavaró diákok a rektor lemondását követelik (Telex)
Az ülést tapssal zavarták meg, nem engedték szóhoz jutni a rektort. A diákok az egyetemi kuratórium elnökét kritizáló plakátokat is kitettek az egyetemre.
febr. 3
16:12
A vállalatok 66 százaléka rendelkezik klímavédelmi célokkal (Gyártástrend)
A fenntartható átállásban elkötelezett magyarországi vállalatok 66 százaléka már rendelkezik konkrét klímavédelmi célokkal, és megduplázódott azon vállalatok száma, melyek a teljes értéklánc mentén mérik a kibocsátásukat, derült ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (Bcsdh) által, a Deloitte szakmai támogatásával készült legfr
febr. 3
16:14
Bizalmi válság és rekordinfláció: küzdenek a kanadai gyártók a vámok hatásaival (Portfolio)
Az amerikai vámfenyegetés árnyékában növekedett a kanadai feldolgozóipar, de a bizonytalanság erősödik a legfrissebb bmi-adatok szerint.
febr. 3
16:18
Meredeken ível felfelé a luxusórapiac (Piac és Profit)
A prémium és luxusórák iránti kereslet világszerte jelentős növekedést mutat az elmúlt években. Szakértők szerint a luxusóra-piac értéke 2032-re közel 135 milliárd dollárra emelkedhet, ami több mint 12 százalékos átlagos bővülést jelent évente. Az érdeklődés fokozódása hazánkban is tapasztalható.
febr. 3
16:18
Új partnerség a megújuló energiában: Photon Energy kezeli az EDP Renewables 101 MW-os magyarországi naperőművét (Portfolio)
A Photon Energy vállalatcsoport bejelentette, hogy magyarországi leányvállalata vagyonkezelési szerződést kötött az EDP Renewables (EDPR) céggel egy 101 MW összteljesítményű magyarországi fotovoltaikus (PV) erőmű kezelésére. A megállapodás értelmében a Photon Energy teljes körű vagyonkezelési szolgáltatást nyújt, beleértve a műszaki, kereskedelmi é
febr. 3
16:18
Vučić február 5-én tárgyalásra hívja a szerbiai tüntetőket (Magyar Hírlap)
Szerbiában 2024 novembere óta tartanak a diákok és az ellenzék kormányellenes tüntetései.
febr. 3
16:18
Medvegyev: reméljük, az amerikai mélyállam nem nyeli el Elon Muskot (Demokrata)
Dmitrij Medvegyev az Usaid körül kialakult helyzetet kommentálta.
febr. 3
16:18
Beyoncé letarolta az idei Grammy-díjátadót (AC News)
Az énekesnő rekordtartó. Eddig 99 Grammy-díjra jelölték, és idén is ő kapta a legtöbb jelölést, ezzel megelőzve a férjét, Jay-Z-t.
febr. 3
16:18
Uniós rákjelentés: Magyarország a legrosszabb a lakosságarányos halálozásoknál (Telex)
Az Európai Bizottság jelentése alapján Magyarországon javult a százezer főre jutó halálozások száma, de 29 országból így is a legmagasabb általánosan és több rákfajtában.
febr. 3
16:20
Ismét több százmilliárdnyi új állampapírt vettek a magyarok, mi áll a háttérben? (Portfolio)
Januárban összesen közel 250 milliárd forint landolhatott a PMÁP-befektetők számláján a 2033-ban és 2027-ben lejáró konstrukciók kamatfizetésének köszönhetően. A friss statisztikákból pedig az is kiderül, hogy mennyi új állampapírt vásároltak a lakossági befektetők akár ebből, akár más forrásból.
febr. 3
16:24
Fedd fel te is, mit rejt a jövő! Ismerd meg a hagyományos kínai jóslási technikákat (Blikk)
A legjobb módja annak, hogy üdvözöljük a Zöld Fa Kígyó évét, ha kipróbáljuk a hagyományos kínai jóslási technikákat.
febr. 3
16:24
Uniós főképviselő: az oroszok egész Ukrajnát el akarják foglalni (Infostart)
Oroszország nemcsak egész Ukrajnát akarja elfoglalni, hanem Európa létét is veszélyezteti - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az uniós nagykövetek éves konferenciáján elmondott beszédében hétfőn.
febr. 3
16:24
Egy kivétellel minden szektor részvényeitől szabadulnak a profi befektetők (Portfolio)
A globális hedge fundok mindentől szabadulnak, kivéve az ingatlanrészvényeket – állítja a Goldman Sachs a Reuters szerint.
febr. 3
16:24
NATO-főtitkár: Jó volt látni Orbán Viktort Brüsszelben (Demokrata)
A katonai szövetség védelmi képességének fontosságáról tárgyaltak a felek.
febr. 3
16:24
A magas olajsavas koncentráció jelentősége napraforgóban (Agrárágazat)
Kategóriájukban a Pioneer® hibrideknek kiugróan magas az olajsavtartalma. Ezt a Nébih 2024-es kísérleti eredménye is alátámasztja.
febr. 3
16:24
Intimplasztika-kisokos: 8 beavatkozás, amikor a nemi szervet kívánatosabbra műtik (Bien)
Ha plasztikai korrekcióról van szó, természetesen a nemi szervek sem maradhatnak ki, elvégre sokan elégedetlenek azzal, ahogy intim testrészeik kinéznek vagy működnek.
febr. 3
16:30
Több mint két év után ismét növekedésnek indult az amerikai feldolgozóipar (Portfolio)
Az amerikai feldolgozóipar januárban 26 hónapos visszaesés után ismét növekedési pályára állt, a gyártás és a kereslet élénkülésével. Az Institute for Supply Management (ISM) friss jelentése szerint a feldolgozóipari bmit 50,9 pontra emelkedett, jelezve a szektor bővülését.
febr. 3
16:30
Harc az aszállyal: Hatalmas program indul a téli-tavaszi vizek megtartására (Agroinform)
Kulcsfontosságú a vízgazdálkodás szemléletváltása, tárcaközi bizottság alakult.
febr. 3
16:30
A rendőrök előtt rúgta el a BMW-nek, 468 ezer forintos bírság lett a vége (Autónavigátor)
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésbiztonsági akciót tartott múlt héten. Az ellenőrzésekben a Békés, Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei, valamint a Készenléti
febr. 3
16:30
Magyar Péter bejelentette, a Decathlontól igazolt új operatív vezetőt a Tisza Párt (SzMo)
Pósfai Gábor érkezik a párthoz. Nem ő az egyetlen, akit a Tisza Párt elnöke hétfőn bemutatott a nyilvánosságnak: "Mától a közösségünk egyik korábbi vezetője, Farkas Dezső is visszatér a fedélzetre"
febr. 3
16:30
Mégsem egészséges a görög joghurt? (Agrofórum)
A görög joghurt háttértörténete nem olyan idilli, mint azt gondolnánk.
febr. 3
16:30
"A szülők többsége nem rosszindulatból üti meg a gyerekét, hanem frusztrációból" (WMN)
A Ki vele! harmadik adása az "atyai" pofon kérdését járja körbe. A vendégek arról vitáznak, hogy van-e helye a fizikai fenyítésnek a gyereknevelésben.
febr. 3
16:30
Gulyás Gergely: Civilek munkája nyomán halad előre az ország (Demokrata)
"Értékteremtő, közösségeket fenntartó emberek nélkül az ország nem lenne teljes."
febr. 3
16:30
Klaus Iohannis román államfő hivatalban marad utódja megválasztásáig (Demokrata)
Klaus Iohannis addig marad tisztségében, amíg az új államfő leteszi a hivatali esküt.
febr. 3
16:30
Bejárnád Európát? Hamarosan elindul a 7 nagyvárost is érintő hálókocsis vonatút! (Drive)
Európában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetbarát vonatos utazásokra, aminek köszönhetően a éjszakai járatok száma is jelentősen növekszik: ezúttal Brüsszel és Velence között indul el egy vadiúj hálókocsis útvonal.
febr. 3
16:32
Kreml: Korai még a rendezési tárgyalások lehetséges résztvevőinek körét mérlegelni (Demokrata)
A Kreml abból indul ki, hogy maga Zelenszkij tiltotta meg a párbeszédet Oroszországgal.
febr. 3
16:36
Emlékszik Dobó Kata első férjére? Nem sokáig tartott a házasságuk (Blikk)
Kevesen tudják, hogy ki volt Dobó Kata első férje, ugyanis nem sokáig maradtak együtt a házasságkötést követően: egy év múlva már kis is mondták a válást. Pedig nemcsak a színésznőt, de a férjét is sokat lehetett akkor a képernyőkön látni. Dobó Kata korábban arról beszélt, hogy nagyon megváltoztatta őt a szakításuk.
febr. 3
16:36
Autóbalesetben elhunyt a Gyöngyös fiatal játékosa (Infostart)
Pánczél Kevin autóbalesetben vesztette életét.
febr. 3
16:36
Beintett Donald Trumpnak az olajkartell, fittyet hánynak a követelésére (Portfolio)
Az OPEC+ a hétfői ülésén nem változtatott olajkitermelési tervein, figyelmen kívül hagyva Donald Trump amerikai elnök felszólítását az olajárak csökkentésére. A szervezet áprilistól fokozatosan kívánja növelni a kitermelést, miközben továbbra is óvatosan kezeli a globális kereslet ingadozásait – számolt be a Bloomberg.
febr. 3
16:36
Orbán: Trump 14 napja elnök és "a feje tetejére állította a világot" (ATV)
Orbán Viktor Brüsszelben a NATO-főtitkárral tárgyalt.
febr. 3
16:36
Napsütés után hózápor, majd kegyetlen fagy érkezik, de vannak országrészek, ahol szerencsésebbek - részletes időjárás előrejelzés (Promotions)
Mutatjuk, milyen idő várható a mai és a holnapi nap folyamán.
febr. 3
16:36
Menő vagy megvetendő Solberg monte-carlói driftje? (Autószektor)
Ugyan ki ne vágyott volna már rá, hogy saját maga is eltekerje a kormányt a nagy presztízsű Monte-Carlói Nagydíj híres Loews kanyarjában? Hogy egy kicsit versenypilótának érezhesse magát, és a legendák lábnyomain lépkedhessen. Én csak gyalogosan jártam a helyszínen, de így is megkönnyeztem, olyan atmoszférája van a helynek, csak elképzelni tudom, h
febr. 3
16:36
Rekordgyorshajtót fogtak a rendőrök Hajdú-Biharban, 90 helyett 199 km/h-val hajtott (Telex)
A büntetése a nyolc büntetőpont mellett több százezer forintra rúg.
febr. 3
16:42
Behuzhantak a Tesla eladásai az elektromos autózás fellegvárában (Portfolio)
A Tesla piaci részesedése jelentősen csökkent Svédországban és Norvégiában januárban, miközben az autóeladások összességében növekedtek a két skandináv országban. Az amerikai elektromosautó-gyártó népszerűsége láthatóan megingott, ami részben Elon Musk vezérigazgató politikai megnyilvánulásaival hozható összefüggésbe.
febr. 3
16:42
Öt budai lakás, 412 milliós megtakarítás – Lánczi Tamás nagyon jól él a friss vagyonnyilatkozata szerint (SzMo)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke közzétette csak a kinevezése óta 65 millióval lett gazdagabb. Lánczi részletesen sorol mindent a vagyonnyilatkozatában.
febr. 3
16:42
Különleges desszertre vágysz? Íme a legismertebb portugál édesség receptje (Hamu és Gyémánt)
Ha Portugáliában járva igazi ínyencséget kóstolnánk, a pastel de nata kihagyhatatlan desszert. Megízleléséhez azonban nem kell feltétlenül repülőgépre ülnünk, hiszen az alábbi recepttel saját konyhánkban is könnyedén elkészíthetjük a kosárka alakú krémes édességet.
febr. 3
16:42
Rekordgyorshajtót fogtak a rendőrök Hajdú-Biharban, 90 helyett 199 km/h-val hajtott (Telex)
A büntetése a nyolc büntetőpont mellett több százezer forintra rúg.
febr. 3
16:42
Szörnyű tragédia történt Kisunyomon, egy nő életét már nem lehetett megmenteni (naphire.hu)
Egy nő meghalt, miután tűz volt egy családi házban a Vas vármegyei Kisunyomon.
febr. 3
16:48
Emlékszik Dobó Kata első férjére? Nem sokáig tartott a házasságuk (Blikk)
Kevesen tudják, hogy ki volt Dobó Kata első férje, ugyanis nem sokáig maradtak együtt a házasságkötést követően: egy év múlva már kis is mondták a válást. Pedig nemcsak a színésznőt, de a férjét is sokat lehetett akkor a képernyőkön látni. Dobó Kata korábban arról beszélt, hogy nagyon megváltoztatta őt a szakításuk.
febr. 3
16:48
Rajnai Gergely: nagyon kemény ideológiai küzdelem kezdődik a Demokrata Pártban (Infostart)
Joe Biden visszavonulásával és Kamala Harris vereségével nem kizárt, hogy háttérbe szorulhat a mérsékeltebb politikai irányzat a demokrata eliten belül – mondta az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője. Rajnai Gergely arról is beszélt, melyek lesznek az új pártlenök, Kenneth Nathan Martin legfőbb feladatai.
febr. 3
16:48
Telefon és két táblagép egy készülékben – több mint egymillió forintért (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 3
16:48
Vérfürdőre készült Baján és Győrben egy középiskolás (AC News)
Életveszélyes bűnügyi mém terjed a kamaszok körében. Nyilvános vérengzésre készült egy bajai és egy győri középiskolás. A rendőrség elfogta a fiatalokat.
febr. 3
16:48
Tíz éve nyomoz a Direkt36 a hatalom titkai után. De mi is az a 36? (Telex)
Pegasustól a kórházi fertőzéseken át az Orbán-bánya titkaiig sok ügyet feltárt a Direkt36, amely most ünnepli tizedik születésnapját. Pedig ha nincs Lázár János, akkor talán el sem indult volna.
febr. 3
16:48
A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a Hatékonyság 2025 Konferencia & Kiállításon (Magro)
2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a Hatékonyság 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megsz
febr. 3
16:50
Hagymahéjba csomagolva marad friss a gyümölcs (AC News)
A hagymahéjból készült ehető bevonat növeli a frissességet és csökkenti a műanyag felhasználást.
febr. 3
16:54
Megtalálták az első Mere áruházat Magyarországon? (Infostart)
Tovább tart a rejtély, hogy az orosz diszkontlánc valóban nyit-e üzletet Magyarországon.

Keresés