Megszólalt az építési és közlekedési miniszter az extrém időjárási helyzetről. Miután a hét elején annyi hó esett, amennyit már évek óta nem láttunk és extrém hideg is tombol, a hét vége felé megérkezett az ónos eső is. Lázár János szerint a vasút rendben van, és autóbusszal is csak néhány települést nem lehet megközelíteni.
A Bolgár Értéktőzsde jelentős árfolyamemelkedéssel reagált az euró január elsejei bevezetésére, az idei első kereskedési héten a bolgár börze legrégebbi indexe, a Sofix 14,4 százalékkal 18 éves csúcsra emelkedett.
"A három hónapos kényszerszünet után olyan lemaradásba kerültünk, hogy jelenleg örülünk, ha még egyáltalán tudunk olyan fellépőket találni, akik ráérnek ebben az időszakban" – mondta a Sziget régi-új tulaja, Gerendai Károly. Mi történt? Nehezen találnak olyan fellépőt a 2026-os Szigetre, aki még ráérne a fesztivál időpontjában – erről Gerendai Káro
Egyes szakaszokon már megkezdődött a Duna jegesedése, különösen a holtágakban és mellékágakban. A látvány azonban megtévesztő: a jégréteg sehol sem elég vastag, jelenleg Magyarországon nincs olyan szabad vízfelület, amely biztonságosan terhelhető lenne. A hatóságok nyomatékosan figyelmeztetnek: a jégre lépni tilos és életveszélyes.
Első világértékelő beszédében XIV. Leó pápa aggodalmát fejezte ki a venezuelai annektálás, a „háború iránti lelkesedés terjedése” miatt és óva intette a kormányokat attól, hogy a bűnözés és az emberkereskedelem
Krakovszki Bence, az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott balszélsője napokig aludni sem tudott ikertestvére, Zsolt múlt heti sérülése után.
Dudás Miki és kedvese, Szigligeti Ivett 11 éven át alkotott egy párt, kapcsolatukat számos szakítás és békülés kísérte. Bár korábban eljegyezték egymást, a tervezett esküvőre már nem került sor, ugyanis a világbajnok kajakos hétfőn tragikusan fiatalon elhunyt. Most előkerült egy szívszorító videó arról, hogyan készültek a nagy napra.
Megtörtént eset a kiindulópontja Pass Andrea új darabjának, amely a szülővé válás témája mellett arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mit ér egy nő 40, vagy 50 év felett. A Budapesten játszódó történet olykor szürreálissá, álomszerűvé válik. Léda szerepét alakító Nagy-Kálózy Eszter az InfoRádióban csodálatos történetnek nevezte az ősbemutató ü
A NAV honlapjáról letölthető információs füzetben az egyéni vállalkozónak és őstermelőnek nem minősülő, önálló tevékenységet végző magánszemély adókötelezettségéről olvashat.
A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre - ismertette Papp Zoltán, a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria márkaigazgatója.
A magyar férfi vízilabda-válogatott már a nyitónapon bemutatkozik a belgrádi Európa-bajnokságon, amelyet megelőzően Manchercz Krisztiánt, Nagy Ádámot és Csoma Kristófot kérdeztük a felkészülésről és a tornáról.
A Megasztáros győzelme után egyik napról a másikra minden felgyorsult körülötte, a pihenésre pedig szinte nem is maradt ideje. Lengyel Johanna most először mesélt arról, mi történik a reflektorfény mögött, és miért kellett hirtelen eltűnnie a világ elől.
Ritka pillanat, amikor Magyarország hosszabb időre megmutatja télies arcát. Az elmúlt napok jelentős havazása után azonban szinte mindenhol kifehéredett a táj, ami a kirándulók kedvét is meghozta: sokan keresik azokat a helyeket, ahol a hó nem olvad el egyetlen napsütéses délután alatt. Remek hír, hogy több olyan úti cél is akad, ahol a téli hangul
A Fitopedon® technológia a talaj–növény–környezet kapcsolatot dinamikus rendszerként kezeli, és ennek megfelelően alakítja a növénytáplálási döntéseket.
A tavaszi youtube-os podcast-turnéhoz képest a decemberi kevesebb mint negyedakkora átlagos nézettséget hozott. A milliós nézettségű ATV-s interjú mutatná az utat a kampányra, de ez elég kockázatosnak tűnik a Fidesz számára.
Vannak ételek, amelyekről már a látvány is heves vitát indít el. Egyesek rajonganak értük, mások messziről elkerülik, és ez teljesen rendben is van. A mai feladvány pontosan ilyen: sok emléket, ízt és véleményt hív elő egyszerre. Vajon te az igenek vagy inkább a határozott nemek oldalán állsz? Megosztó falatok nyomában Ebben a kvízben nemcsak az […
Nem fogyott el a pezsgő az ünnepek alatt? Semmi gond, főzzük el - mutatjuk milyen ételek elkészítésénél használhatjuk fel a szilveszterről megmaradt pezsgőt.
Minneapolis utcái továbbra is feszült légkörben tartanak tiltakozásokat, miután egy amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) ügynöke lelőtt egy helyi lakost szerdán délután egy bevándorlási végrehajtási akció közben. A 37
Az elnök szerint Putyin csak Amerikától fél, Európát pedig a bevándorlás miatt már fel sem lehet ismerni. Az amerikai olajcégek közben már Venezuelára készülnek.
Már nemcsak a háborús védekezés, hanem a hétköznapi állami kiadások fedezetét is a mi pénztárcáinkból vennék el – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Czepek Gábor, energiaügyi miniszterhelyettes.
A Bitcoin hálózat több mint 56%-át ma már fenntartható módon működtetik, és ez az arány várhatóan tovább fog növekedni, mivel a Bitcoin bányászat egyre több zöldenergia-projektet létesít, állítja Daniel Batten befektető és ESG szakértő. „A Bitcoin bányászat lehet az évszázad legfontosabb fenntartható innovációja.” – magyarázta Batten egy hosszú X b
Donald Tusk lengyel miniszterelnök aggasztónak nevezte pénteki varsói sajtóértekezletén, hogy Grönland miatt veszélybe kerülhet a Nato egysége. A miniszterelnök azt követően tartott sajtóértekezletet, hogy pénteken az ellenzéki jelöltként megválasztott Karol Nawrocki elnök fogadta őt. A találkozón megvitatták az ország nemzetbiztonságát és külpol
Nyilatkozatot adott ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Eu és a Mercosur közötti kereskedelmi megállapodás jóváhagyásáról szóló tanácsi határozatról. Ebben üdvözölte a Tanács határozatát, és jelezte, hogy a jelenleg a Mercosur országokba exportáló 60 ezer európai vállalatra így a jövőben alacsonyabb vámtarifák és egyszerűbb eljá
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója károsnak tartja ugyan Nagy Ervin, tiszás színész kijelentéseit, de nem futna el egy vita elől. Pintér Béla Kabuki darabját pedig morálisan elfogadhatatlannak tartja, habár még nem tekintette meg személyesen.
2025 utolsó hónapjában a streamingnézők egyértelműen a biztos kedvencekre mentek rá. Decembert a karácsonyi filmek, a klasszikus akciók és a nagy franchise-visszatérések uralták: az ünnepi hangulat mellé bőven jutott robbanás, rejtély és nosztalgia is. A listák alapján a régijó és az újdonságok tökéletes egyensúlyban voltak.
A CNN Travel összeállítása szerint 2026-ban világszerte több ismert turisztikai attrakció is bezárja kapuit átmenetileg. A listán három kiemelkedő franciaországi helyszín is szerepel, amelyek felújítás vagy korszerűsítés miatt nem lesznek látogathatók –…