Egyes szakaszokon már a Duna is elkezdett befagyni. A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is – hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
Egy friss régészeti kutatás alaposan átírja azt, amit a római kori Közép-Európa mindennapjairól eddig gondoltunk. A mai Bázel területén feltárt állatcsontok ugyanis azt bizonyítják, hogy mintegy 1700 évvel ezelőtt tevék nemcsak megfordultak a térségben, hanem aktív szerepet töltöttek be a római logisztikai és katonai rendszerben.
A biztos választás a kormánypártok új szlogenje. Kövér László Peter Magyarnak nevezte a Tisza Párt elnökét, Szijjártó Péter arról beszélt, hogy meg kell húzni a következő három hónapot, Tóth Gabi pedig Eye of the Tigert énekelt. Percről percre követjük a Fidesz kongresszusát.
Drámai küzdelem zajlik Új-Zélandon: miközben már hat pilótabálna elpusztult, önkéntesek és természetvédők versenyt futnak az idővel, hogy a partra sodródott, még élő állatokat visszajuttassák a tengerbe a hírhedt Farewell Spit-nél.
Kellemetlen meglepetések érhetik azokat, akik nem elég körültekintően közelítik meg az adásvétel folyamatát – erről beszélt Garam Dániel, a money.hu hitelszakértője az InfoRádióban.
A komáromi szakaszon kiépített terelésben, az átterelt sávon, a 88-as kilométernél összeütközött egy kamion, öt személygépkocsi és egy feltehetőleg az egyik autó által vontatott tréler. Az egyik járműbe beszorult két ember, őket a műszaki mentést végző komáromi és a tatabányai hivatásos, valamint ácsi önkormányzati tűzoltók szabadították ki a ronc
Az ország szűkítette azoknak az állami forrásoknak a körét, amelyekkel eddig a brit egyetemeken tanuló állampolgárait támogatta, mivel veszélyesnek ítélik az Egyesült Királyságot a radikális iszlám térnyerése miatt.
Kai Trump, Donald Trump amerikai elnök unokája egy új interjúban beszélt nagyapjáról és politikai nézeteiről, miközben betekintést engedett a családi kapcsolatukba - írja a tyla.com.
Ismerős az az érzés, amikor a belső akkumulátorunk napok óta a pirosban van? Minden alkalmazás a maximumon fut, a processzor forrósodik, mi pedig kétségbeesetten próbálunk energiát spórolni. Ez a stressz. A kiégés pedig a sötét képernyő, amikor az aksi végleg lemerült, és a rendszer pedig már a töltőre sem reagál. A hétköznapi beszédben hajlamosak
Kínában három éve a legkisebb ütemben, 3,9 százalékkal, 23,7 millió darabra nőtt a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása tavaly. Egy évvel korábban, 2024-ben az éves növekedés 5,3 százalék volt - közölte a Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA).
Negyed évszázados diplomáciai kötélhúzás után az EU tagállamai jóváhagyták a Mercosur-országokkal (Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay) kötendő szabadkereskedelmi megállapodás aláírását.
A Solana-alapú mémcoin indulóplatform, a Pump.fun, radikálisan átalakítja jutalékstruktúráját, hogy fenntarthatóbb és átláthatóbb ösztönzőket biztosítson az alkotóknak.
Egy hét a Range Rover Sporttal gyorsan helyre teszi az emberben a márkát, és hogy miért lett a Range Rover név a luxus SUV-műfaj mértékegysége. A tesztautó a palettán a méretben második legnagyobb, plug-in hibrid Sport volt 3 literes sorhatos benzinmotorral, 460 lóerővel és 660 newtonméterrel, amely papíron bármire képes, a gyakorlatban mégis nyuga