Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az első kihívásoknál felhagy a nagy elhatározások teljesítésével. Vajon át lehet-e lendülni a mélyponton? Vagy mivel lehet megelőzni, hogy ez a helyzet előálljon? Mit tehet a HR a munkahelyi motiváció megőrzéséé
Katalin hercegné január 9-én ünnepli a 44. születésnapját, ebből az alkalomból pedig kivételesen nem egy portrét vagy családi fotót osztott meg, hanem a Mother Nature című videósorozatának utolsó részét, amiben ő maga is feltűnik. A kisfilm gyakorlatilag egy őszinte vallomás arról, hogyan segítette a rákbetegségéből való gyógyulását a természet.
A csillagászok egy olyan égi különlegességre bukkantak, amilyenre eddig még nem volt példa: egy rejtélyes objektumra, amely új megvilágításba helyezheti a galaxisok születését és a világegyetem legkorábbi korszakának fejlődését.
Instabil tricikliként indult, aztán négy keréken stabilizálódott az első belsőégésű motoros önjáró jármű, melyet nem csak megálmodott, de el is készített feltalálója. Karl Benz 1864. november 25-én Mühlburgban született egy szolgálólány és mozdonyvezető törvénytelen gyermekként. Apját kétévesen elvesztette, szegénységük miatt csak a gépipari pol
A hatalmas hónak többen megörültek a magyar hírességek közül: volt, aki rögtön le is dobta a textilt. DJ Yamina, Barta Sylvia, Tóth Vera és Berecz Szafira is megmutatta, mit gondol a hidegről, a testről és a határokról. Van, aki poénra vette, más tudatos rituáléként élte meg. A felvételek sokakat megosztanak. Neked mi a véleményed a hófürdőről?
Rohamtempóban fejlesztik nukleáris arzenáljukat, százával építik az új rakétasilókat a sivatagban, rakétákat telepítenek, amikkel az Egyesült Államok egész területét elérhetik. A jelek szerint feladhatták korábbi vállalásukat is, hogy csak akkor vetik be a nukleáris fegyvereiket, ha az országukat atomcsapás éri.
A rendőrség szerint a kamion szabálytalanul, a forgalommal szemben várakozott, később a sofőr elismerte a szabálysértést, és elhajtott az M1-es autópálya melletti bekötőútról.
Utolsó frissítés: 2026-01-10 2026 január 10-én erős energiák mozgatják a csillagjegyeket: a Nyilas pénzügyi áttörés előtt áll, míg a Baknak komolyan oda kell figyelnie az egészségére. A nap több jegy számára is fordulatot hoz, legyen szó munkáról, szerelemről vagy önbizalomról. Ez a nap nem a megszokott ritmusban indul: több csillagjegy életében mo
Székesfehérváron szombattól hétfő estig ingyenesen használható lesz a helyi buszközlekedés. A hírt Cser-Palkovics András polgármester jelentette be pénteken a közösségi oldalán.
Az Európai Unió Tanácsa közölte, hogy újabb egy évvel, 2027. január 13-ig megújította a békés hatalomátadás érdekében Guatemalára vonatkozóan létrehozott korlátozó intézkedések hatályát.
Magyarország hírnevét a világban két típusú bor határozta meg, de most egyik sem divat. Ám nem éri meg kivágni a szőlőket, hogy a mostani ízlésnek megfeleljenek a borászok, mert mire az új telepítések termőre fordulnak, már ismét más lesz a fogyasztók kedvence – mondta Nagy István agrárminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt egy lehets
A fosszilis energiahordozóktól való elmozdulás soha nem látott munkaerő-igényt teremt az elektromos hálózatok körül: tízezrével nyílnak új állások, a fizetések az átlag felett alakulnak, miközben pályakezdők, tapasztalt szakemberek és átképzésre nyitott munkavállalók előtt is új karrierutak nyílnak meg. A brit energiaszektor példája megmutatja, hog
Vannak időszakok az életben, amikor úgy tűnik, csak magunkra számíthatunk. Ilyenkor a túléléshez páncélt növesztünk, és olyan erősnek látszunk, hogy senki nem sejti, mennyi félelem és múltbéli seb tartja össze ezt a látszólag rendíthetetlen függetlenséget. A jelenség azonban sokkal több egyszerű önállóságnál: csendes távolságtartás, amely megóv a c
15 kilós fogyása után tökéletesen megújulva áll hatvanadik születésnapja elé Csomor Csilla. A Barátok közt korábbi színésznőjéről ultradögös fotók is készültek, és elárulta, hogyan várja a nagy napot.
Kemény munkába vágott Szabó András, aki saját kezűleg látott neki a háza előtti hó eltakarításának. Szerencséjére már jóval a nagy havazás előtt beszerezte a szükséges eszközöket, így a munka jóval könnyebben haladt, s a friss hó sem jelentett akadályt számára.
A Szlovákiában dolgozó emberek többsége negatívan ítéli meg a kormány konszolidációs intézkedéseit, és tart azok hatásától a nettó jövedelmekre és a munkaerőpiacra. A Szlovák Nemzeti Bank elemzése szerint a megszorító intézkedések lassítják majd a gazdasági növekedést, ami nem éri majd el az 1 százalékos szintet sem. Ennek hatására a jegybank szeri
Már elérhető a Mandiner YouTube-csatornáján a Mesterterv következő adása, amelyben Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, a Magyar Nemzet főmunkatársa elemzi az elmúlt időszak politikai eseményeit.
A magyar bor a nemzeti identitásunk része, hozzátartozik a kultúránkhoz, ezért az ágazat támogatása, a termékek piaci pozícióinak erősítése kiemelt feladata az agrártárcának - mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Marcaliban, a Somogy vármegyei gazdáknak rendezett fórumon az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.
Már gyerekként tudta, hogy zenélni fog. Klasszikus gitáron kezdte, később a dobokat és a rockot fedezte fel, mígnem Ganxsta Zolee lett a gengszterrap hazai keresztapja. Volt argentinfocimeccs-kommentátor, és még egy hidat is elneveztek róla. A Fókusz riportere a hatvanadik születésnapján találkozott a zenésszel, aki a kerek évfordulót is ugyanúgy t
Pénteken este ugyan felszakadozik, ám nem sokkal később több helyen újraképződik a felhőzet az égen. Emiatt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az idő, foltokban pedig zúzmarás köd is képződhet.
Július 1-től Szlovákia veszi át a V4 soros elnöki tisztségét. Robert Fico elmondta, hogy különösen aktívak lesznek ezen a téren. Visszatérnek a csehekkel közös kormányülések, de más újdonság is lesz.
Lengyelország "sajnálattal fogadja" azt az információt, hogy Magyarország menedéket nyújtott két újabb lengyel állampolgárnak - közölte a varsói külügyminisztérium pénteken a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióval.
Hiába a választások közeledte, 2026-ban sem várható érdemi béremelés az egészségügyi szakdolgozóknak. Az ápolók jövedelmét ma sok esetben a túlmunka tartja életben: vannak, akik havi 300 órát dolgoznak a megélhetésért. A Népszava szerint a korábbi béremelések reálértéke már elolvadt, miközben az ágazat munkaerőhiánya tovább súlyosbodik.
Új év, új buli - ez is lehetne a mottója a Palvin Barbara-Dylan Sprouse házaspárnak, akik egy hatalmas partival indították az esztendőt. Volt mit lezárni, és volt is mit beindítani az egyik legsikeresebb magyar modellnek és a férjének.
Pénteken a Tiszán több helyen összefüggő jégréteg alakult ki, míg a Dunán egyelőre csak zajlik a jég. A Tisza-tónál a rendőrség is ellenőrizte a helyzetet, és figyelmeztetett, hogy a jég vastagsága még nem biztonságos a sportolásra vagy bármilyen tevékenységre.
HR continues to play an operational rather than a strategic role in most companies. Complacency and professional apathy are spreading. There is a lack of professional debate, we rejoice in (fake) awards, and we uncritically praise current trends. Ákos Jagudits, member of the OHE board and HR director, harshly criticizes the profession.
Dudás Miki éveken át dolgozott egy könyvön, amelyben őszintén akarta elmesélni pályafutását, a doppingügy hátterét és az élsport árnyoldalait. A történeteket leírta, az elszántság megvolt, de a könyv végül nem készülhetett el. Most azokból az üzenetekből mutatunk részleteket, amelyek egy kettétört karrier mögé engednek betekintést.
Úgy tűnik, a rendkívüli időjárás problémákat okozhat az áramszolgáltatásban is. Egy olvasónk különös hibáról tájékoztatott minket az egyik Pest megyei településről.
2024 novemberében, hosszú évek küzdelme után, végre megérkezett Tornóczky Anitáék első gyermeke, Noel, akire a szülei régóta vágytak. A család története azonban itt nem ért véget: most újra belevágtak a lombikprogramba, hogy testvére lehessen a fiuknak. Bár az út nehéz és megterhelő mind fizikailag, mind lelkileg, Anita és a párja eltökéltek, hogy
Új szereplő érkezik a Gólkirályság legújabb részébe szombat este, akit a tragikusan fiatalon elhunyt Kálloy Molnár Péter alakít. Ez volt az egyik utolsó filmes szereplése, amelyben még ereje teljében láthatják a nézők. A sorozat rendezőjével, Kapitány Ivánnal idéztük fel a közel 25 éves szakmai és emberi múltjuk legfontosabb állomásait.
Kovács Dóra ezúttal nem a formás alakját, hanem a tanulás iránti elhivatottságát villantotta meg, megmutatva, hogy a sikerhez vezető út nem csak a külsőről szól. A műsorvezető jelenleg minden kitartását és koncentrációját mozgósítja, hiszen épp vizsgaidőszakára készül, és láthatóan nem veszi félvállról a rábízott feladatokat.