Akár a választási csalás gyanúja is megállhat a Tisza Párt alelnöke szerint a közpénzből kampányoló kormánypárti politikusok esetében. Vitályos Esztert Fidesz-logó nélkül egy olyan egyesület mutogatja választókörzetében, a választások előtt 3 hónappal óriásplakátokon, amely 10 millió forintot kapott a kormánytól az elmúlt években.
Lángoló autók, lövések, tömegek az utcán - Iránból egyre hevesebb demonstrációkról érkeznek képek. N. Rózsa Erzsébet iranisztikus szerint ennek fő oka a gazdasági helyzet. Az elégedetlenség egyértelmű, de a monarchia visszaállítására kevesen vágynak.
A szlávok vándorlása az utolsó demográfiai esemény volt, amely alapvetően rajzolta át Európa képét. Sikerük nem a hódításban, hanem egy pragmatikus, alulról szerveződő életformában rejlett.
A változás nem mindig a leglátványosabb dolgokban van, hanem sokszor teljesen hétköznapi történések hozzák el a várva várt szerencsénket. Elég egyetlen apró szikra, egy ötlet, s máris egy teljesen más szemlélettel nézhetjük ezt a cudar világot. Most, ennek a hat csillagjegynek lehetősége van arra, hogy megváltoztathassa az életét, méghozzá, egy poz
Öt vármegyében vannak kiesések az áramszolgáltatásban, több településen pénteken a hulladékszállítás is akadozott – közölte a katasztrófavédelem szombaton a honlapján.
Az újév első igazi komoly futballhétvégéje áll előttünk, megannyi izgalmas mérkőzést, érdekes összecsapást játszanak Európa számos bajnokságában. Angliában kupamérkőzések lesznek, újra beindul a német Bundesliga, gazdára talál a spanyol szuperkupa, Olaszországban pedig a bajnokság csúcsrangadója következik, valamint Afrikában is fokozódik a hangula
A közösségi mediában pörgő #makeachange trendek inspirálóak lehetnek, mégsem biztos, hogy valódi elköteleződéshez vezetnek. De miért olyan félelmetes a változás, és hogyan lehet mégis fenntartható, hosszú távú irányváltásokat beépíteni az életünkbe?
2026-ban a szépségipar új, izgalmas irányokat vesz: a smink és a bőrápolás világában egyszerre lesznek visszatérő klasszikusok és radikálisan új ötletek. Amanda Benko youtuber elárulta azt a 10 trendet, amit érdemes lesz figyelni 2026-ban.
Tudjuk.. első hallásra talán nagyon furcsának tűnhet amit a címben olvastak, de ez az egyszerű trükk toalettpapír-gurigával és alufóliával, egy meglepően praktikus megoldásnak bizonyul a mindennapokban. Olvassák el cikkünket és bizonyosodjanak meg róla önök is! Így csinálja lépésről lépésre A módszer rendkívül egyszerű. Vegyen egy új toalettpapír-t
Varsó bekérette Magyarország lengyelországi nagykövetét, miután Budapest menedékjogot biztosított két, egyelőre meg nem nevezett lengyel állampolgár számára – közölte pénteken a lengyel külügyminisztérium szóvivője. A lépés tovább élezi a korábban legendásan jó kapcsolatot ápoló országok közötti diplomáciai feszültséget.
A legtöbb okostelefonra letölthető funkció első látásra mindig hasznosnak tűnik, a valóságban azonban komolyan megterheli a telefon akkumulátorát. Az egyik ilyen jónak tűnő alkalmazás is ilyen, ami nem más mint az Always-On kijelző. A mérések szerint ez a funkció, ha alkalmazzuk a telefonunkon akár négyszer gyorsabban is képes lemeríteni a telefont
Öt vármegyében vannak kiesések az áramszolgáltatásban, több településen pénteken a hulladékszállítás is akadozott – közölte a katasztrófavédelem szombaton a honlapján.
A Mercedes-Benz CLA lett a 2026-os Év Autója. A Brüsszeli Nemzetközi Autószalonon pénteken tartott gálán, az Eurovíziós stílusú szavazáson az Év Autója díj 59 zsűritagja hozta meg ítéletét, kiválasztva az európai autópiac új "királyát". Az idén 63 éves egy prémium márkát juttatott vissza a csúcsra. A Mercedes-Benz CLA a Citroën C5 Aircrosst, a Daci
Megszólalt az építési és közlekedési miniszter az extrém időjárási helyzetről. Miután a hét elején annyi hó esett, amennyit már évek óta nem láttunk és extrém hideg is tombol, a hét vége felé megérkezett az ónos eső is. Lázár János szerint a vasút rendben van, és autóbusszal is csak néhány települést nem lehet megközelíteni.
A Bolgár Értéktőzsde jelentős árfolyamemelkedéssel reagált az euró január elsejei bevezetésére, az idei első kereskedési héten a bolgár börze legrégebbi indexe, a Sofix 14,4 százalékkal 18 éves csúcsra emelkedett.
"A három hónapos kényszerszünet után olyan lemaradásba kerültünk, hogy jelenleg örülünk, ha még egyáltalán tudunk olyan fellépőket találni, akik ráérnek ebben az időszakban" – mondta a Sziget régi-új tulaja, Gerendai Károly. Mi történt? Nehezen találnak olyan fellépőt a 2026-os Szigetre, aki még ráérne a fesztivál időpontjában – erről Gerendai Káro
Egyes szakaszokon már megkezdődött a Duna jegesedése, különösen a holtágakban és mellékágakban. A látvány azonban megtévesztő: a jégréteg sehol sem elég vastag, jelenleg Magyarországon nincs olyan szabad vízfelület, amely biztonságosan terhelhető lenne. A hatóságok nyomatékosan figyelmeztetnek: a jégre lépni tilos és életveszélyes.
Dudás Miki és kedvese, Szigligeti Ivett 11 éven át alkotott egy párt, kapcsolatukat számos szakítás és békülés kísérte. Bár korábban eljegyezték egymást, a tervezett esküvőre már nem került sor, ugyanis a világbajnok kajakos hétfőn tragikusan fiatalon elhunyt. Most előkerült egy szívszorító videó arról, hogyan készültek a nagy napra.
Megtörtént eset a kiindulópontja Pass Andrea új darabjának, amely a szülővé válás témája mellett arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mit ér egy nő 40, vagy 50 év felett. A Budapesten játszódó történet olykor szürreálissá, álomszerűvé válik. Léda szerepét alakító Nagy-Kálózy Eszter az InfoRádióban csodálatos történetnek nevezte az ősbemutató ü
A NAV honlapjáról letölthető információs füzetben az egyéni vállalkozónak és őstermelőnek nem minősülő, önálló tevékenységet végző magánszemély adókötelezettségéről olvashat.
A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre - ismertette Papp Zoltán, a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria márkaigazgatója.
Ritka pillanat, amikor Magyarország hosszabb időre megmutatja télies arcát. Az elmúlt napok jelentős havazása után azonban szinte mindenhol kifehéredett a táj, ami a kirándulók kedvét is meghozta: sokan keresik azokat a helyeket, ahol a hó nem olvad el egyetlen napsütéses délután alatt. Remek hír, hogy több olyan úti cél is akad, ahol a téli hangul
A Fitopedon® technológia a talaj–növény–környezet kapcsolatot dinamikus rendszerként kezeli, és ennek megfelelően alakítja a növénytáplálási döntéseket.
A tavaszi youtube-os podcast-turnéhoz képest a decemberi kevesebb mint negyedakkora átlagos nézettséget hozott. A milliós nézettségű ATV-s interjú mutatná az utat a kampányra, de ez elég kockázatosnak tűnik a Fidesz számára.
Az elnök szerint Putyin csak Amerikától fél, Európát pedig a bevándorlás miatt már fel sem lehet ismerni. Az amerikai olajcégek közben már Venezuelára készülnek.