Hetvennyolcadik életévében elhunyt Nagy Miklósné dr. Kun Margit, aki hét éven keresztül szolgálta Algyő nagyközség képviselő-testületének tagjaként a települést.
Mintegy tucatnyi külföldi politikus, közük kormány- és államfők üdvözölték a Fidesz szombati, Budapesten tartott 31. kongresszusát videóüzeneteikkel, amelyekben Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök nemzetközi és hazai politikai tevékenységét, valamint a nagyobbik kormánypártot méltatták.
A XIX. században még lenézték azt, aki nem volt hófehér bőrű. Aztán a divatikon elutazott a francia Riviérára, és egy csapásra mindent a feje tetejére állított.
Ha már szombaton nem lettél dúsgazdag az Ötöslottó sorsolás után, nem érdemes csüggedni. Az élet vasárnap újabb lehetőséget dob eléd, ugyanis délután jön a Hatoslottó sorsolás.
A 13. és 14. havi nyugdíj valóságos vörös posztó Magyar Péterék szemében, kormányra kerülve feltehetően az idősek pluszjuttatását törölnék el az első intézkedéseik egyikeként - írja a Magyar Nemzet. A lap kiszúrta, hogy egy minapi podcastben egy Tisza-sziget titkára, valamint Virágh Gabriella tiszás országgyűlési képviselőjelölt kampányfőnöke kommu
Az év eleji havazás Európa-szerte komoly fennakadásokat okozott a légi közlekedésben: az amszterdami Schipholon egyetlen hétvége alatt több mint 700 járatot töröltek, és utasok százai rekedtek a terminálokon. Ilyen helyzetekben nem mindegy, tisztában vagyunk-e azzal, milyen jogok illetnek meg bennünket, és mikor számíthatunk kártérítésre.
A börtönből üzent Nicolás Maduro elrabolt venezuelai elnök, az amerikai külügyminisztérium pedig felszólította Venezuelában élő állampolgárait, hogy sürgősen hagyják el az országot, mert az ottani helyzet nem biztonságos.
A volt olimpikont január 5-én találták holtan a lakásában. Dudás Miki ajtaja zárva volt, párja, Szigligeti Ivett egy zárszakértőt hívott, hogy bejusson hozzá.
Éjfél előtt néhány perccel jelent meg az idei év első sarki fénye a magyar égbolton. Az Aurora Borealis nagyjából fél órán keresztül volt megfigyelhető az északi horizont fölött, miután egy hidegfront hatására többfelé felszakadozott a felhőzet, és kedvezővé váltak a megfigyelési körülmények.
Szakértők vizsgálják annak a 8-10 méter széles és ugyanilyen mély kráternek az eredetét, amely a napokban keletkezett a nógrádi település külterületén fekvő szántóföldön.
Január elsejétől ígérték az ingyenességet a jeggyel vagy bérlettel utazóknak. Ehhez képest a Keletiben és a Népligetben is a zsebükbe kell nyúlniuk az embereknek, ha vécére mennének.
Fotó: Útinform Mint írták, a gyorsforgalmi utak a Dunántúlon jellemzően sónedvesek, az ország keleti részén már nagyrészt szárazak. A főutak ugyancsak sónedvesek, de az Alföld keleti részén, az északkeleti tájakon, a Kisalföldön valamint az ország legdélebbi pontjain szárazak. A mellékutak burkolata szintén az ország túlnyomó részén sónedves, de Ha
A Kréta Idegennyelvi Felkészítő Modul térítésmentesen elérhető platform nemcsak a diákoknak és a tanároknak, hanem a Kréta-azonosítóval rendelkező szülőknek is lehetőséget ad a fejlődésre, a tanulásra, a nyelvtudásuk felfrissítésére.
Az Egyesült Államok újabb légicsapást intézett Szíriában az Iszlám Állam ellen szombaton – közölte az amerikai Központi Parancsnokság (Uscentcom). A bejelentés szerint az amerikai művelet az Iszlám Állam terrorszervezet több célpontja ellen irányult újabb megtorló akcióként az iszlamisták decemberi támadásáért, amelyben két amerikai katona és egy
Pszichológusok szerint a boldogság három alappillére az emberi kapcsolódás, a kompetencia érzése és az autonómia. A magas Iq-val rendelkező emberek gyakran épp ezekben sérülékenyek.
A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.
Három síelő halt meg egy hóomlásban szombaton Kelet-Franciaországban, a meteorológusok a közelmúltbeli havazás miatt a Nyugati-Alpokban megnövekedett lavinaveszélyre figyelmeztettek.
Télen rettegünk a náthától, megfázástól és influenzától, ezért a szokásosnál több vitamint, táplálékkiegészítőt és más „csodaszert” eszünk. Nem mindegyik segít mindig.
A Bitcoin világában van egy alapelv, amely több mint egy évtizede végigkíséri a közösséget: „nem a te kulcsod, nem a te bitcoinod”, vagy az eredeti angol megfogalmazásban: not your keys, not your coins. Ez nem csupán egy menő szlogen a self-custody-ról, hanem a Bitcoin egész működésének a lényege. A mondat azt fejezi ki, hogy valódi
Egy 37 perces, sokkoló mérkőzés forgatta fel az internetet: a nairobi ITF-tornán egy szabadkártyás, gyakorlatilag felkészületlen játékos 6–0, 6–0-s veresége virális botránnyá nőtte ki magát, és komoly kérdéseket vet fel a profi teniszversenyekről.
Berezeltek Ottawában. A jelek szerint Kanada a Venezuelában történtek után elkezdte komolyan venni Trump azon kijelentését, miszerint ők lesznek az USA 51. állama.
Jelentős melegedés várható a következő napokban, jövő keddtől a hőmérséklet komótos emelkedése lesz meghatározó, de a magasban ugrásszerűen akár 15-20 fokkal is melegebbé válhat az idő - tájékoztatott a Weather on Maps.