Ön minek nevezne egy országot, ahol eddig tizenkétezer embert tartóztattak le csak azért, mert kommentelni mert a közösségi médiában? Elon Musk szerint egy ilyen ország fasiszta, mi pedig most nem vitatkozunk a milliárdossal.
Országos szinten decemberben mindössze 0,4 százalékos volt a havi lakásár-emelkedés, ami gyakorlatilag stagnálást jelent. Budapesten az árcsökkenés felgyorsult, a novemberi enyhe mérséklődést 0,7 százalékos hanyatlás követte decemberben. A budapesti agglomerációt magában foglaló Pest vármegyében jelentősen lassult, és 1 százalék alá csökkent a drág
Vitalik Buterin nemrégiben felhívta a figyelmet az általa „korposzlopnak” nevezett jelenség veszélyeire a kripto- és digitális térben. Mérgező keverékként írta le, amely olyan termékek létrehozásához vezet, amelyek első pillantásra felhasználóorientáltnak tűnnek, de valójában az emberek hatalomvesztésére szolgálnak. Buterin bejegyzése közvetlen vál
Erősen kezdődik az év streamingfronton, jön a Vészhelyzet Pittsburghben és a Hijack második évada, visszatér az Ipar, és tíz év után folytatódik a Night Manager.
Hajszálon múlt a szenzáció a férfivízilabda-Európa-bajnokság nyitányán! Míg a magyar válogatott simán kiütötte Franciaországot, addig este majdnem földbe döngölték a házigazda szerbeket. Végül azonban egy erősen vitatott VAR-ítélet megmentette őket a totális lebőgéstől Hollandia ellen.
Pontosabban ilyen is. Grexa Izabella történész Csupa paradicsom az élet című könyve a gyárból a vendéglátóiparra váltó Király Erzsébet élettörténetén keresztül teszi láthatóvá a Kádár-kor nem feltétlenül nosztalgiára érdemes mindennapjait.
Rendőri intézkedés történt szombaton Vácon, miután a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjének szórólaposztása során konfliktus alakult ki a jelölt és a helyi média stábja között.
Mindent bevet az iráni rezsim, hogy megtartsa a hatalmát, közben az Egyesült Államok elnöke azt fontolgatja, hogy beavatkozással segíti a rendszer ellen tiltakozókat.
Olasz sajtóértesülések szerint Tóth Alex és az S.S. Lazio labdarúgócsapata már mindenben megegyezett. Így a magyar válogatott fiatal tehetsége egy lépésre van attól, hogy a Serie A egyik legpatinásabb klubjához igazoljon.
A magyar tejágazat az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb válságát éli: alacsony felvásárlási árak, felesleg és tejkiöntések borzolják a kedélyeket. Mi vezetett idáig? Miért olcsóbb az import tej a hazainál, és
A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján - közölte a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó vállalat az MTI-vel.
A börtönből üzent Nicolás Maduro elrabolt venezuelai elnök, az amerikai külügyminisztérium pedig felszólította Venezuelában élő állampolgárait, hogy sürgősen hagyják el az országot, mert az ottani helyzet nem biztonságos. "Jól vagyunk. Harcosok vagyunk" – mondta Maduro a New York-i Brooklyn-i fogvatartási központból, fia szerint egy szombaton a v
Mit kezdjünk a lejárati dátumához közeledő élelmiszerrel - vajon, ha az utolsó pillanatban lefagyasztjuk, azzal még meghosszabbítható a felhasználhatósága?
Rosta Miklós szerint minden pontért meg kell majd szenvednie a jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatottnak. „Nagyon bízom benne, hogy tudunk majd olyan, vagy megközelítőleg olyan szinten játszani,
Jennifer Lopez imádja a merész szetteket és tudja is őket viselni. Ezt bizonyította a minap egy Los Angeles-i vörös szőnyeges eseményen, ahol egy káprázatos meztelenruhában vett le mindenkit a lábáról.
A hűvösebb hónapokban sem kell lemondanod az eleganciáról és a kényelemről. A kötött pulcsiruha most újra reneszánszát éli, és még trendibbnek számít, mint valaha.
Az elmúlt napokban évek óta nem látott havazás és fagyos hideg söpört végig az országon. A közlekedés mostanra többé-kevésbé zavartalanul halad, de még sok helyen havasak, jegesek lehetnek az utak és járdák, ami fokozott óvatosságot igényel. Életveszélyes a vékony jégre rámenni A kemény mínuszok miatt egy másik veszélyforrással is számolni kell: a
Az éves szinten járó kedvezményes földgázmennyiség nem vész el, azt legkésőbb az éves elszámolószámlában minden ügyfél esetében elszámolja az MVM - közölte a társaság a közösségi oldalán.
Az ELTE etológusainak új kutatása kiderítette, hogy kedvenceink a beszélgetéseinkből is képesek új szavakat megtanulni, hasonlóan ahhoz, ahogy a kisgyerekek is tanulnak.
Tanév közepén sok szülő szembesül azzal, hogy gyermeke iskolai felszerelése megkopott vagy elfogyott. A Lidl most egy komplett megoldást kínál, amely minden alapvető íróeszközt tartalmaz, ráadásul brutális áron.
Hosszúra nyúló sérülését követően két góllal tért vissza a pályára a Paks 28-szoros válogatott csatára, Ádám Martin, aki tavasszal gólókkal, gólpasszokkal szeretné dobogós helyre segíteni csapatát.
A TISZA vezetője keményen nekiment a miniszterelnöknek a Fidesz kongresszusa után. Szerinte "a Fidesz annyira biztos választás most, mint amennyire az MSZMP volt 1990-ben."
Henk Lategan teljesítette a vasárnapi Dakar-szakasz első felét a leggyorsabban, így már nagyon közel került az összetettben vezető Nasser Al-Attiyah-hoz.
Párnákat öltöztettek fel, A4-es papírra rajzoltak neki fejet: Bárdosi Sanyi története tanulságos lehet a környezetvédelem szerelmeseinek. A Nap Hírének részletesen beszámolt késése okairól.
Hollywoodba illő botrány rázta meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságot (NBA). A Sacramento Kings német sztárja, Dennis Schröder hárommeccses eltiltást kapott, miután a vádak szerint a meccs után a parkolóban akart rátámadni a világsztár Luka Doncicra.
A brit királyi családban a hagyományok nem puszta szokások, hanem olyan íratlan szabályok, amelyek generációkon átívelve határozzák meg a mindennapokat. Katalin hercegné azonban egyre egyértelműbben jelzi, hogy nem mindenben hajlandó engedelmeskedni ezeknek.