2026. január 11. vasárnap

jan. 11
7:03
Elszabadult az erőszak Minneapolisban: több tucat tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség (Blikk)
Több mint húsz embert vettek őrizetbe Minneapolisban, miután erőszakossá vált egy, a szövetségi bevándorlási hatóság (ICE) elleni tüntetés – közölték a város hatóságai. A rendőrség szerint a demonstráció elvesztette békés jellegét, miután a résztvevők vagyontárgyakat rongáltak meg, és megpróbáltak behatolni egy belvárosi szállodába, amelyről azt fe
jan. 11
7:03
Újabb légicsapást hajtott végre az Egyesült Államok Szíriában az Iszlám Állam ellen (hirado.hu)
Az amerikai művelet újabb megtorló akcióként szolgált az iszlamisták decemberi támadásáért, amelyben két amerikai katona és egy amerikai tolmács halt meg.
jan. 11
7:03
Javuló árérzet, múló drágulás – mit mutatnak az évvégi kiskereskedelmi adatok? (Magyar Nemzet)
Az Mnb szerint vége az élelmiszer világpiaci drágulásának.
jan. 11
7:03
Visszatérőben a 3D, de már szemüveg nélkül – kilestük az iparág urának terveit (Forbes)
Többfrontos támadást indít a Samsung az egyre erőteljesebben nyomuló kínai vetélytársakkal szemben. A tévé jövője a világ legnagyobb tech kiállításán.
jan. 11
7:09
Sok vonatot érintő változás jön a Keletiben (Infostart)
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform.
jan. 11
7:09
Stranger Things-láz a menhelyen: Millie Bobby Brown megtalálta cuki, szőrös alteregóját (Metropol)
Szívmelengető történet lett az egyszerű menhelylátogatásból.
jan. 11
7:09
Európa megtébolyodása (Magyar Nemzet)
Az okoskodásból már sokaknak joggal van elege. Aki nem vak, az látja, hogy Európa felszámolja önmagát. Lassan ez már múlt idő.
jan. 11
7:09
Ehető uborkacsomagolást tesztelnek Svédországban (Magyar Mezőgazdaság)
Az EU-ban évente körülbelül 3000 tonna műanyagot használnak fel kizárólag uborkacsomagolásra. Ha az új megoldás beválik, az uborkák csomagolásából teljes mértékben kiiktatható lesz a műanyag anélkül, hogy ez a minőségét hátrányosan befolyásolná.
jan. 11
7:11
Tóth Balázs visszatér Angliában, csapata megmentője lehet minden téren (Magyar Nemzet)
A 28 éves magyar kapus még november elején szenvedett súlyos térdsérülést.
jan. 11
7:12
Bojinka Miklós a Cápatalin mondta el, miért hisz igazán a Marokbabában (rtl.hu)
Bojinka Miklóst megérintette a Marokbaba megalkotóinak személyes története. A Cápa nem csak a termékek formatervezői kialakításával és a minőségi anyagfelhasználással volt elégedett, sokkal többet jelentett számára a fejlesztőjátékok mögött álló pedagógiai küldetéstudat. Hogy miben tud majd a dinamikusan fejlődő vállalkozás segítségére lenni? A Cáp
jan. 11
7:12
Miközben a Fideszt üti, Magyar Péter a Mi Hazánk szavazóit is simogatja (Telex)
A Tisza Párt elnöke a kezdetektől céloz a jobboldali szavazókra, ennek viszont most új színezetet adott a vendégmunkásokkal és a Beneš-dekrétumokkal, Toroczkai Lászlóék kedvenc témáival. Ez mégis inkább a kormánypártra lehet veszélyes Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója szerint.
jan. 11
7:15
Angyalföldi gyilkosság: gyárban dolgozott a halálra késelt fitneszmodell (BorsOnline)
A 33 éves E. Gábort gyanúsítják a gyilkossággal.
jan. 11
7:15
Nem kertelt a klublegenda, megvan a véleménye az MTK-ról (Ripost)
Az őszi 9. hely nem a dicső MTK-múlthoz illő.
jan. 11
7:15
Napi horoszkóp: Az Oroszlán ne kerteljen, a Vízöntő bizalmatlanná válhat január 11-én (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
jan. 11
7:15
Ha a vékony szálú haj beszélni tudna, ezeket a káliumban gazdag, banános hajápolókat kérné (Life)
Rendszerint lelapul, a hajcsavaró által készített hullámokat kirúgja, és még egy randira is képtelenség belőle menő frizurát készíteni. A vékony szálú haj már csak ilyen, de ki mondta, hogy ebbe bele kellene nyugodnod?
jan. 11
7:15
Gwyneth Paltrow egykor kikosarazta Leonardo DiCapriót (Magyar Hírlap)
A színésznő egy podcastben mesélt a sikertelen tinédzserkori randimeghívásról.
jan. 11
7:15
Éveken belül jöhet a magyar fejlesztésű rákgyógyszer – állatkísérletekben már teljes gyógyulást is hozott (Helló Magyar)
Magyar kutatóknak sikerült olyan daganatellenes hatóanyagot fejleszteniük, amely állatkísérletekben több agresszív ráktípusnál is kiemelkedő eredményeket hozott. Egyes esetekben a daganatok teljesen eltűntek, ráadásul olyan tumoroknál is működött a kezelés, amelyek a jelenlegi terápiákra már alig reagálnak.
jan. 11
7:18
Cápatali: Orbók Ilona orrát és szívét is elcsavarta a Brodeon luxus parfüm (rtl.hu)
Orbók Ilona nagy lelkesedéssel fektetett be Hidvégi Tom, az egykori marketinges szakember luxusparfüm-márkájába, a Brodeonba. Mindketten izgatottan tekintenek a közös munka elé, céljuk pedig nem kisebb, mint hogy a termékeket a nemzetközi piacon is sikerre vigyék. Terveikről a Cápatalin meséltek.
jan. 11
7:18
Az Atari egyszer kitalált egy kamupert, hogy lemásolhassa a Nintendo eredetiség-ellenőrző csipjét (Telex)
Aztán beperelte a riválisát a versenyszabályok megsértése miatt. A másolással a bíróságnak nem is volt baja, a kamuzással viszont igen, végül ez lett a cég veszte.
jan. 11
7:18
Itt az internet új kedvence: a kos, aki úgy viselkedik, mint egy kutya (Prove)
B’Dave, a 15 éves kos teljes meggyőződéssel viselkedik úgy, mintha kutya lenne: rendszeresen besétál a konyhába egy kis nasira és simogatásra. Nem ő ugyanakkor az első, akit hagyományosan haszonállatnak címkéznek, ő mégis háziállatként viselkedik: Esther, a csodamalac például 270 kilogrammos testsúlya mellett is házikedvenc maradt. Charlotte és Ant
jan. 11
7:18
Meleg és stílusos: 7 kabáttrend, ami ezen a télen minden tekintetet magára vonz (Bien)
Télen a kabát nem kiegészítő, hanem maga az outfit. Mutatjuk azt a 7 trendet, amely nemcsak praktikus, hanem garantáltan feldobja a téli megjelenésedet.
jan. 11
7:18
Ne tedd a vizes telefonod rizsbe, mert attól csak rosszabb lesz (Mirage)
Ha az okostelefonod vízbe esik, szinte biztos, hogy valaki azonnal rávágja: „Tedd rizsbe!” Ez a tanács az elmúlt években szinte megkérdőjelezhetetlen bölcsességgé vált. De működik?
jan. 11
7:18
Brüsszel felkészített minket az új világrendre (Pesti Srácok)
Képben vagyunk. Mi tudjuk, milyen együtt létezni egy rosszindulatú, mohó és ellenséges birodalommal. Nagy meglepetések nem várnak ránk abban a bizonyos új világrendben.
jan. 11
7:21
Slash is odáig van a magyar dinoszauruszoktól (HírExtra)
Igen, a Guns ‘N’ Roses legendás gitárosáról van szó, aki a Magyarországon talált Ajkaceratops-leletről beszámoló tanulmányt osztotta meg saját Instagram-oldalán. Egy Bakonyban megtalált koponyalelet bizonyítja, hogy Európa területén is változatos
jan. 11
7:21
Hamarosan kiderül, kik kaphatják idén a Halhatatlanok Társulata díjat (ATV)
Összeült a Halhatatlanok Társulatának kuratóriumi és szakmai bizottsága, hogy mind a négy kategóriában szavazzon az idei jelöltekről. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2026-ban is a nézők dönthetik majd el, hogy a szakmai kuratórium által kiválasztott jelöltek közül kik lesznek méltók a Halhatatlanok Társulata díjra.
jan. 11
7:21
Változik az időmérők lebonyolítása az F1-ben, több pilóta esik ki az egyes szakaszokban (Player)
A Cadillac érkezésével módosítottak az időmérő kiesési szabályain a Formula–1-ben.
jan. 11
7:21
Édesburgonya vs. krumpli: egészségesebb a batáta, vagy csak annak hisszük? (Agrofórum)
Az utóbbi években az édesburgonya látványos karriert futott be, és ma már sokan a hagyományos burgonya egészségesebb alternatívájaként tekintenek rá. De vajon jogos ez a megkülönböztetés, vagy inkább trendről beszélünk?
jan. 11
7:21
Rendkívüli bejelentést tett a rendőrség, sokaknak fogalma sincs erről az eljárásról (Promotions)
Életeket menthet, ha ezt tudod, óriási a meglepődés.
jan. 11
7:21
A fiatalok is gondolják végig, hogy mit kínál a túloldal – ezért zajlik nemzedékváltás a Fidesznél (Mandiner)
Szakértők világították meg a változások okát.
jan. 11
7:21
Rejtélyes botrány az Eb-n, a Fradi klasszisát cserben hagyták az olimpiai bajnokok (Magyar Nemzet)
A házigazda szerb válogatott egy igen ellentmondásos VAR-ítéletnek köszönhetően tudott nyerni.
jan. 11
7:23
Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években? (Player)
Szinte biztos, hogy jártál egyik-másik helyszínen, vagy a nyolcvanas években, vagy azóta. De nem ez a kérdés, hanem hogy rájössz-e a helyszínekre?
jan. 11
7:24
Mennyi a normális vérnyomás és pulzus? Ezért teszi rosszul, ha csak egyszer méri meg! (EgészségKalauz)
Mi az ideális és mi a kockázatos érték? Ezért beszélnek egyre többet arról, hogy ne csak egyszer mérjünk vérnyomást, hanem rendszeresen figyeljük az értékek alakulását is.
jan. 11
7:24
Van egy trópusi szigetcsoport az Indiai-óceánon, ahova személyivel is utazhatsz (Drive)
Ha trópusi úti célokra gondolunk, többnyire az Európán kívüli vidékek jutnak eszünkbe, pedig a franciáknak is van egy ilyen szigetcsoportjuk. Az egzotikus Mayotte-szigeteken megvan minden, amit egy pálmafás nyaralástól várnánk, ráadásul az utazáshoz még útlevélre sincs szükség.
jan. 11
7:25
Egy futballpálya gyepe rózsaszínre festette Birmingham égboltját (Player)
Különös látvány lehetett, az biztos.
jan. 11
7:27
Van bátorsága újraindulni az elítélt polgármesternek (Infostart)
Bácsszőlősön polgármestert, Dunaszigeten és Bedegkéren pedig polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak.
jan. 11
7:27
Az Egyesült Államok újabb támadásokat hajtott végre az Iszlám Állam ellen Szíriában (444.hu)
Ez is megtorlás volt a decemberi támadásáért, amiben két amerikai szárazföldi katona és egy civil tolmács halt meg.
jan. 11
7:27
Előre szólt a MÁV: senki ne szálljon vonatra hétfőn rutinból, megkezdődik az átépítés a legnagyobb pályaudvaron – a fél országot érinti (vg.hu)
A Budapest–Belgrád vasútvonal átadása miatt vált szükségessé.
jan. 11
7:27
Gyilkos kihívás: évekre lebénult, majd belehalt, hogy tiniként megevett egy csigát (BorsOnline)
Összesen 420 napot töltött kómában.
jan. 11
7:27
Kínzóeszköz vagy gyógykészülék? Fejezetek a régi fogszabályzók fájdalmas történetéből (Life)
Már évezredekkel ezelőtt is a szabályos fogsor volt a szépségideál. Csakhogy a fejletlen technológia és hiányos orvosi ismeretek okán a régi fogszabályzók leginkább egy agyafúrt kínzóeszközre hasonlítottak.
jan. 11
7:27
A jegybank elkezdte újraépíteni a forint iránti bizalmat, most jön az első nagy kihívás (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 11
7:27
Atomfegyverek miatt éleződik a vita Kína és Japán között (Magyar Nemzet)
Peking szerint egyes japán nyilatkozatok és lépések beláthatatlan következményekkel járhatnak.
jan. 11
7:30
Melyik erdélyi magyar írókat figyelte meg a Securitate? (Telex)
Történészekből és irodalomkutatókból álló bizottság vizsgálja a kérdést, de nem ígérnek gyors válaszokat.
jan. 11
7:30
Füstölt lazacos szendvicskrém (Street Kitchen)
Ez a füstölt lazacos szendvicskrém gyors, sallangmentes és pontosan tudja, mit akar. Pár alapanyag, 15 perc, és kész egy olyan kence, amit kenyérre kenve nehéz nem azonnal elfogyasztani. Reggelire, vacsorára vagy csak úgy, amikor kell valami jó.
jan. 11
7:30
Már ennyi személyi kölcsönt vesz fel egy átlagigénylő (Haszon.hu)
2,8 millióról 3,3 millió forintra nőtt a személyi kölcsönök átlagösszege egyetlen év alatt. A szerződésszám is 10 százalék felett bővült.
jan. 11
7:33
Hatalmas baleset volt a 77-es főúton, megbénult a forgalom (Metropol)
A balesetben négy ember érintett.
jan. 11
7:33
Kiszámoltuk, hol lehet esélye a Fidesznek és a Tiszának, sok helyen vérre menő küzdelem várható (444.hu)
87 egyéni mandátumot vár idén is Orbán Viktor, de számításaink szerint ennél jóval kevesebb biztos hellyel számolhat a Fidesz. Nem véletlen, hogy bevetették Hankó Balázs minisztert.
jan. 11
7:33
Feljelentettük magunkat, a többiek addig biztonságban vannak (444.hu)
Szlovákiában börtön jár annak, aki megkérdőjelezi a magyarok kollektív bűnösségét, egész Európában példátlan Ficóék törvénye. Kisebbségben két "patrióta" között: Orosz Örs és Fiala-Butora János a Beneš-dekrétumokról és az Orbán-kormány hallgatásáról.
jan. 11
7:33
Ez a konyhai eszköz komolyan szennyezi a lakás levegőjét: te is mindennap használod (Femcafe)
Teljesen ártalmatlannak tűnik, mégis minden használatkor rontja a levegő minőségét. Ráadásul a legtöbb háztartásban napi szinten működésbe lép.
jan. 11
7:33
Érkezik a népszerű sorozat harmadik évada (MMonline)
Meaghan Oppenheimer nagy sikerű „Hazudj!” drámasorozatának következő évada január 13-án debütál a Disney+ felületén. Grace Van Patten Lucy Albright szerepében, Jackson White pedig Stephen DeMarco karaktereként tér vissza a sorozatba – az összeszokott színészpár ismét együtt játszik, hogy új fordulatokkal gazdagítsák a folytatást. A harmadik évad az
jan. 11
7:36
Dögös bőrruhában ünnepelte a születésnapját Nádai Anikó műtétből felgyógyult szerelmével, Hajmásy Péterrel (Sassy)
A műsorvezető az önfeledt pillanatról Instagramon osztott meg egy képet. Csak úgy ragyognak a boldogságtól mind a ketten.

Keresés