2026. január 16. péntek

jan. 16
11:00
Rejtélyes bűz okozott pánikot Hajdúhadházán: szúrós oldószerszag miatt ürítettek ki több házat is (naphire.hu)
Rejtélyes, szúrós szag miatt kellett szerda éjszaka kiüríteni több házat Hajdúhadházán, a lakók ugyan már visszatérhettek, de az ismeretlen eredetű bűz okát továbbra is vizsgálják a hatóságok.
jan. 16
11:02
Jóslat, robbantás, botrány: mentalista, titkosszolgálat és az Eufória újabb vihara (NRGreport)
Danny Blue választást jósol, Ukrajnát robbantással gyanúsítják, az Eufória pedig OnlyFans-szállal osztja meg a nézőket.
jan. 16
11:04
Erről fog szólni A dinasztia alkotóinak új filmje (NRGreport)
A Direkt36 sikeres dokumentumfilmjének alkotói új produkcióval jelentkeznek: A csapda az Orbán-korszak elvesztett lehetőségeinek történetét tárja fel.
jan. 16
11:06
Úgy vesszük az autópálya-matricákat, mint a cukrot (Menedzsment Fórum)
200 ezer már országosból is elkelt.
jan. 16
11:06
Trump újabb protekcionista intézkedést hozott, ezúttal a chippiacot támadta meg (Piac és Profit)
Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki bizonyos fejlett számítógépes chipekre, köztük az Nvidia és az AMD mesterséges intelligencia chipjeire. A Fehér Ház által közzétett tájékoztató szerint azonban a vám nem vonatkozik az amerikai technológiai ellátási lánc számára importált chipekre.
jan. 16
11:06
A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint? (Portfolio)
A héten a befektetők az Irán körüli feszültségekre és a Japánra figyelnek, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A ma érkező amerikai ipari termelési adaton kívül várhatóan ezzel két forró témával kapcsolatos hírek mozgathatják a nemzetközi devizapiacokat. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést muta
jan. 16
11:06
Megállapodott a Wikipédia az AI-fejlesztőkkel (NRGreport)
A későbbiekben a Microsoft, a Meta és az Amazon is kompenzációt ad a tömegesen felhasznált képzési adatokért.
jan. 16
11:06
Arra ébredt a nő, hogy valami nyomja a mellkasát: majdnem szívrohamot kapott, mikor megpillantotta a két és fél méteres élőlényt (Femcafe)
Az eset még hétfő éjszaka történt: a hölgy hirtelen, álmából ébredve arra figyelt fel, hogy egy nehéz súly nyomja a mellkasát. Először azt hitte, a kutyájáról van szó, ám amikor szemügyre vette a reá telepedő élőlényt, hirtelen hatalmasat dobbant a szíve.
jan. 16
11:06
Egy szabály, amit György herceg sohasem szeg meg (Magyar Hírlap)
Katalin hercegné bepillantást engedett a családi mindennapokba.
jan. 16
11:06
Harangoztak Ukrajnának: legfőbb támogatójuk elzárná a pénzcsapot, megszorítással sújtaná az országot (Mandiner)
Németország eddig teljes körű szociális támogatást biztosított az ukránok számára, az új szabályozás ezt a kivételes bánásmódot számolná fel.
jan. 16
11:06
Nem látni, hogy mitől nőhetne dinamikusan a magyar gazdaság (Kontroll.hu)
A kormány 3-4 százalékos gazdasági növekedésről beszél, miközben a kétszázalékos bővüléshez is kisebb csoda kellene. Szakértők szerint az oktatás, az egészségügy és a kutatás fejlesztése, valamint a szabályozói környezet kiszámíthatóvá tétele nélkül nem fog a gazdaság fenntartható növekedési pályára állni.
jan. 16
11:08
Elárulta a BlackRock, mi várhat idén az európai tőzsdékre (Portfolio)
Az európai részvénypiacok rekordokat döntögető ralija még nem ért véget: a vállalati eredmények kilátásai továbbra is kedvezőek – véli a Bloomberg beszámolója szerint Helen Jewell, a BlackRock nemzetközi befektetési igazgatója.
jan. 16
11:08
Hihetetlen, de igaz: ennyiért árulják a tűzifát Magyarországon (NRGreport)
Bár a hazai erdők fenntartható gazdálkodása hosszú távon is képes biztosítani a lakosság tűzifaellátását, az elmúlt években a fogyasztói árak példátlan ütemben emelkedtek. A tűzifa továbbra is meghatározó szerepet tölt be a magyar háztartások fűtésében, ugyanakkor a 2020-as évek elejétől tapasztalható drasztikus drágulás - amely 2023-ra több mint h
jan. 16
11:10
Komoly árcsökkentést jelentett be az Aldi: mutatjuk, mely termékek lettek olcsóbbak (NRGreport)
Az Aldi újabb jelentős árcsökkentési intézkedést vezet be: 14-féle friss csirkehús árát mérsékli 2026. január 16-tól, átlagosan több mint 6%-kal.
jan. 16
11:12
Új gázai időszámítást jelentett be Donald Trump (Infostart)
Gázai béketanács megalakítását jelentette be helyi idő szerint csütörtök este Donald Trump amerikai elnök.
jan. 16
11:12
Élelmiszerek és mikotoxinok - Mennyire veszélyesek a láthatatlan gombák? (WebBeteg)
A penészgombák által termelt mikotoxinok leggyakrabban a gabonafélék (például kukorica, búza, árpa és rizs), valamint ezekből készült termékek fogyasztása útján kerülnek a szervezetbe. A legfrissebb kutatások szerint azonban állatok takarmányán keresztül megjelenhetnek akár húsban, tejben vagy tojásban is, így állati eredetű élelmiszereken át is be
jan. 16
11:12
Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai (ProfitLine)
A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókusz
jan. 16
11:12
Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde (Portfolio)
Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb
jan. 16
11:12
Kőbányáról indult, szexszimbólumot vett feleségül, és Hollywood fénykorában tört a csúcsra Mickey Hargitay (SzMo)
A Magyarországról indult fiú kemény munkával érte el, hogy 1955-ben megkapja a Mr. Universe címet. Sikerei másokat is inspiráltak.
jan. 16
11:12
A svájciaknak annyira elege van a bevándorlókból, hogy 10 millióban maximalizálnák a népességüket (NRGreport)
A jövő héten megrendezett davosi Világgazdasági Fórum idején hirtelen megsokszorozódik a kisváros lakossága, amit a helyiek összeszorított fogakkal viselnek: tömeget, káoszt, felfordulást. A fejfájás ugyan csak egy hétig tart, de a hegyvidéki település hangulata jól tükrözi azokat a feszültségeket, amelyek egész évben érezhetők Svájcban - írta a Bl
jan. 16
11:12
Vajon tényleg haldoklik Vlagyimir Putyin leghűségesebb szövetségese? (Demokrata)
A nyugati elemzők gyakran "TikTok-harcosoknak" gúnyolják a csecsen egységeket.
jan. 16
11:12
Mindenről kitálaltak Brüsszelben: még a választások előtt megkezdenék Ukrajna felvételét az Európai Unióba (Mandiner)
Marta Kos a konkrét tervet és az időpontot is kikotyogta.
jan. 16
11:12
Újraírják a játékszabályokat az autógyártók Európában (Autószektor)
Az autóipart érő gazdasági, technológiai és szerkezeti nyomás újra reflektorfénybe helyezte az egyik legfontosabb stratégiai kérdést: milyen disztribúciós modell szolgálja legjobban a gyártók érdekeit? Az ICDP legfrissebb vezetői összefoglalója szerint az elmúlt években látványos fordulat bontakozott ki az európai és brit piacon, ahol a korábban do
jan. 16
11:12
Tippelj, hogy sikerült-e már eladni az NB 1.-ből kiesett focicsapatot! (Forbes)
A Videoton tavaly nyáron esett ki az NB 1.-ből, ekkor a NER építőipari milliárdosától a fideszes vezetésű Székesfehérvárhoz került a klub, de azóta sem adták el.
jan. 16
11:12
Marokkó tovább bővítené az unióba irányuló exportját (Magyar Mezőgazdaság)
Marokkó mezőgazdasága az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül, amelynek célja nem csupán a termelés növelése, hanem az európai piacokon való tartós megkapaszkodás is.
jan. 16
11:12
Börtönbe zárják Dél-Korea volt elnökét – halálbüntetésre is számíthat (AC News)
Öt év börtönbüntetésre ítélték Dél-Korea hivatalából eltávolított volt elnökét, Yoon Suk Yeolt hatalommal való visszaélés, az igazságszolgáltatás akadályozása és dokumentumhamisítás miatt.
jan. 16
11:12
Kivezeti Európából Wankel-motoros elektromos autóját a Mazda (Villanyautósok)
Nem volt hosszú életű a konstrukció.
jan. 16
11:12
Lemondott az MBH-vezér a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöki posztjáról (Telex)
A NER-es pénzintézet vezetője azzal indokolta a döntést, hogy a jövőben inkább az üzleti feladataira szeretne koncentrálni.
jan. 16
11:12
Az utcai árusból lett mecseki könyvpápa, akinek a csődje majdnem bedöntött több száz magyar kiadót (Telex)
Matyi Dezső először egy pár négyzetméteres standon árult, később hozzá tartoztak az ország legszebb könyvesboltjai, a cégei bedőlése pedig veszélybe sodorta a teljes könyvkereskedelmi ágazatot. Az Alexandra-sztori.
jan. 16
11:12
Sosem neteztek még annyit a magyarok, mint az ünnepi időszakban (Telex)
A mobilszolgáltatók komoly növekedést mértek az adatforgalomban az ünnepek alatt.
jan. 16
11:12
Maga a megfigyelés is művészetté válik Peking új múzeumában (Roadster)
Az épület szívében lévő kaleidoszkópszerű átrium gravitációs térként szervezi a különböző programokat.
jan. 16
11:14
Chema Rodríguez választ adott a magyar válogatottat érintő legfontosabb kérdésre (NRGreport)
Pénteken kezdik meg Eb-szereplésüket az Origo Sportnak nyilatkozó Hanusz Egonék.
jan. 16
11:16
Miskolc nagyot küzd pénteken (NRGreport)
Fotó. Lévay-Szilágyi. Csak a szokásos. Péntek reggel 10 h A járdák, lépcsők és busz- illetve villamosmegállók felületei csúszóssá válhatnak, ezért a közlekedésbiztonság érdekében a gyalogosoknak fokozott figyelemre van szükségük.A Miskolc nagyot küzd pénteken  bejegyzés először Északhírnök-én jelent meg.
jan. 16
11:18
Készülnek az aknatelepítésre az EU keleti határán: már készülnek arra, ha Putyin tényleg megindul? (Pénzcentrum)
Lengyelország előkészíti az aknák telepítését keleti határán, a robbanószerek azonban csak valódi háborús veszély esetén kerülnek helyükre - jelentette be Cezary Tomczyk lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes pénteken a Radio Zet kereskedelmi csatornán.
jan. 16
11:18
Akik termőre fordították a Kárpát-medence földjét: átadták a Nemzet Gazdásza címet (Agroinform)
Az Országházban adták át a Nemzet Gazdásza címet Balla Gézának, Feczák Jánosnak és Rittlinger Józsefnek.
jan. 16
11:18
Duna House: Terézvárosban már 3 millió forint az átlagos négyzetméterár az új építésű lakásoknál* (444.hu)
Éves szinten 12 százalékkal nőttek az ingatlanárak tavaly a fővárosban. Sokan nem tudnak már ezzel a drágulással lépést tartani.
jan. 16
11:18
Eltűnt fiatal lányt keresnek a makói rendőrök, segítsünk megtalálni! (NRGreport)
A Makói Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a szegedi születésű, 16 éves Maróthi Laura Amandát. A rendőrségi felhívás szerint a fiatalnak 2026. január 16-án, azaz ma veszett nyoma. A rendőrség hivatalos oldalára felkerült körözés szerint a 16 éves lány: körülbelül 156-160 centiméter magas, vékony testalkatú, arca ovális, haja és szeme színe egya
jan. 16
11:18
Nagy bejelentést tett Törőcsik Franciska, az egész ország büszke lehet rá (Glamour)
Törőcsik Franciska Instagram oldalán jelentett be egy fantasztikus hírt, amely újabb bérföldkőnek számít a karrierjében. A színésznő neve egyre fényesebben ragyog nemzetközi szinten is, a rajongói pedig nem is lehetnének büszkébbek rá!
jan. 16
11:18
Óriási tűz ütött ki Szöul egyik szegénynegyedében (Magyar Hírlap)
A lángok megfékezésére több száz tűzoltót mozgósítottak.
jan. 16
11:18
Csak pislogunk! Miközben a Fradi magyarja egyre közelebb a Premier League-hez, törökök ezrei könyörögnek neki: igazoljon inkább Isztambulba (Mandiner)
Sallai Roland segítségét kérik.
jan. 16
11:18
Csak kettő maradhat: 2026-ban is tarol a wire és a Tube (Gyártástrend)
A világ huzal- és csőipara 2026. április 13-17. között ismét Düsseldorfban mutatja be innovációs erejét és a jövőt formáló megoldásait.
jan. 16
11:18
A horoszkópod legfontosabb tanítása, amit érdemes megfogadnod (Bien)
Minden csillagjegy sajátos személyiségjegyekkel bír, és mindnek megvan a maga élettanítása, amit a horoszkóp is megsúghat.
jan. 16
11:20
Kiderült, hogy nem a cukorfogyasztás, hanem a zsír terheli meg jobban a hasnyálmirigyedet (NRGreport)
A zsíros ételek sokkal jobban megdolgoztatják a szervet, mint az édességek. Hosszú távon súlyos betegség, például krónikus gyulladás is kialakulhat.
jan. 16
11:22
Egy suttogás az éjszaka közepén, ami reggelre mindent megváltoztatott (NRGreport)
A vita úgy indult, ahogy a legtöbb, valami aprósággal, ami akkor még jelentéktelennek tűnt. Ahogy telt az este, egy csípős megjegyzést követte a másik. Aztán
jan. 16
11:24
Megúszták a fekete forgatókönyvet, de így is kiürülnek a szlovák pénztácák (Infostart)
Újra gyorsabb ütemben ürülnek a pénztárcák északi szomszédunknál. A 2024-es nyugodtabb időszak után tavaly ismét magasabb fokozatba kapcsolt az infláció. Bár a pozsonyi kormány ennél is rosszabbra számított, a szolgáltatások és az italok ára sokkolta a fogyasztókat.
jan. 16
11:24
Hivatalos, indul az új elektromos autós állami támogatás: rengeteg ingyenpénzt kaphat a lakosság (Pénzcentrum)
Németország hárommilliárd eurós keretösszeggel indít új, 2029-ig tartó programot az elektromos járművek terjedésének támogatására, amely akár 800 ezer autó beszerzését is segítheti. A támogatási rendszer 2026. január 1-jétől visszamenőleg is igényelhető, háztartásonként 1500 és 6000 euró közötti összegben.
jan. 16
11:24
Bika: Ünnepelj, Mérleg: Változásra várva! (NRGreport)
Ma egy különleges nap, tele lehetőségekkel és új kezdetekkel ???? A Bika energiái arra ösztönöznek bennünket, hogy élvezzük a jelen pillanatát és ünnepeljük az élet apró örömeit Az érzéki tapasztalatok...
jan. 16
11:24
Lázár János: Bírósági papírom van arról, hogy Magyar Péter hazudott (SzMo)
Folytatódik az adok-kapok a miniszter és a Tisza Párt elnöke között. Magyar Péter válaszára ugyanis nem kellett sokat várni. Ebben azt írta: "János, ez így nagyon gyenge".
jan. 16
11:24
Krasznahorkai László: Béla, gyere vissza (Könyves Magazin)
Tarr Bélától búcsúzik barátja és alkotótársa, Krasznahorkai László.
jan. 16
11:24
Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez (Agrofórum)
A szobanövények gondozásának egyik legkritikusabb pontja az öntözés. A túl kevés és a túl sok víz egyaránt komoly károkat okozhat, mégis sok hobbikertész ösztönből dönt.

Keresés