2026. január 19. hétfő

jan. 19
18:33
Valóság vagy propaganda? Kérdőjelek a pedagógusok egymilliós átlagbére körül (naphire.hu)
Félrevezetőnek tartja a kormány által hangoztatott pedagógusbéreket a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete: a PDSZ szerint a közel egymillió forintos átlagbér nem tükrözi a valós jövedelmeket, sok tanár pedig akár béremelés nélkül is maradhat az új szabályozás mellett.
jan. 19
18:39
A fogamzásgátló csökkenti a petefészekrák előfordulását (WebBeteg)
A petefészekrák a nőgyógyászati daganatok között nem a leggyakoribb, azonban a legrosszabb kilátású, legrosszindulatúbb tumor. Nehezen felismerhető, de az ovulációk számának csökkentésével kialakulásának kockázata csökkenthető.
jan. 19
18:39
Hiába startol el nemsokára az új lakást vásárlókat segítő jogszabály, a bankok még az öltözőben vannak (ProfitLine)
A március 1-től élesedő jogszabályi változás elvben lehetővé tenné, hogy a vevők a „társasházi építményi jog” bejegyzésével már az építkezés korai szakaszában hitelhez jussanak. A gyakorlati megvalósítás azonban még várat magára. A money.hu piaci körképe szerint a hazai nagybankok még nem készültek fel az új jogintézmény finanszírozására: a háttérb
jan. 19
18:39
Lemondott a bolgár elnök, de van egy hatalmas csavar a történetben! (Portfolio)
Rumen Radev bolgár államfő hétfői beszédében bejelentette, hogy lemond tisztségéről.
jan. 19
18:39
A világ legmagasabb kutyája bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe (Magyar Hírlap)
Minni gyerekkorában meglehetősen kicsi kölyökkutya volt.
jan. 19
18:39
Trump meghívta Putyint is, hogy csatlakozzon a Béketanácshoz (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 19
18:39
A nézők két kedvence a Híradó és a Kincsvadászok volt (MMonline)
A 18-59 éveseknél és a teljes lakosságnál is az RTL Híradó számított az elmúlt hét legnézettebb műsorának. Második helyen a TV2-s Kincsvadászok végzett. Az év harmadik hete áll mögöttünk, amit ismét a TV2 nyert minden fontos célcsoportnál. Igaz, a 18-59 éveseknél főműsoridőben nem járt messze tőlük az RTL, mindössze 0,7 százalékpontot tett ki a két
jan. 19
18:39
Le is tiltotta a kormány a Tisza-győzelmet piaci alapon jelző oldalt (Kontroll.hu)
A magyar hatóságok tiltott szerencsejáték szervezésének gyanújával ideiglenesen blokkolták a Polymarketet, azt a blokklánc-alapú előrejelzési piacot, amelyen a 2026-os választás kimenetelére is jelentős forgalommal kötöttek ügyleteket. A lépés különösen annak fényében feltűnő, hogy a platform magyar politikai piacain az ellenzéki kihívó vezetett, m
jan. 19
18:45
Így kezdte a forint a hetet – nézze meg, mennyiért adják az eurót! (Privátbankár)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 19
18:45
Éveken át kritizálta Jennifer Aniston külsejét az anyja (Metropol)
Akkor sem volt büszke lányára, amikor már világsztár volt.
jan. 19
18:45
Meghalt Valentino Garavani (Portfolio)
93 éves korában, római otthonában elhunyt Valentino Garavani, a legendás olasz divattervező és a Valentino divatház alapítója, amit a Valentino Garavani és Giancarlo Giammetti Alapítvány erősített meg - közölte a Wanted in Rome.
jan. 19
18:45
Ökológiai szójatermesztés? Lássuk az eredményeket! (Agroinform)
A termésátlagokat erősen befolyásolja az évjárat és az agrotechnika.
jan. 19
18:45
Tényleg durván hizlal a fehér kenyér, vagy mese az egész? Igazából nem kellene rettegni tőle (Femcafe)
A többség a modern korban próbálja kerülni a fehér kenyeret, de valóban olyan hizlaló és egészségtelen, mint amilyennek mondják?
jan. 19
18:45
Egy igazi vadmacska: Elizabeth Hurley bemutatta a legújabb párducmintás bikinijét (Life)
A 60 éves színésznőnek nincs szüksége modellekre ahhoz, hogy reklámozza a saját fürdőruha márkáját. Elizabeth Hurley most saját magán mutatta be a kollekciója legújabb darabját.
jan. 19
18:45
Bagolyles az egész országban (Magyar Hírlap)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a lakosság segítségét kéri.
jan. 19
18:45
Házakat temetett be, áldozatokat is követelt az extrém havazás Kamcsatkán (Demokrata)
Legalább két ember életét vesztette a Kamcsatkai-félszigeten fekvő Petropavlovszk-Kamcsatszkij városában a heves havazás nyomán.
jan. 19
18:45
Évekig tartó csendet tört meg Ashton Kutcher: soha nem beszélt még így Demi Moore-ról (Sassy)
Viharos válásuk óta kerülte a Demi Moore-ral kapcsolatos kérdéseket, most azonban mindenkit meglepett a nyilatkozatával.
jan. 19
18:45
Ezek 2026 kedvenc bob frizurái – Nagyon cool és könnyű karbantartani (Bien)
2026-ban a rövid, elegáns és sokoldalú bob stílusok dominálják a szépségvilágot. Az idei trendek között számos izgalmas variáció található, amelyek minden hajtípuson és életstílusban megállják a helyüket.
jan. 19
18:51
Merre jár a forint? Az árfolyamokat nézve megkaphatja a választ (Menedzsment Fórum)
Így alakult a forintárfolyam hétfőn.
jan. 19
18:51
Meghalt Valentino, gyászol a divatvilág (Metropol)
Az olasz divattervező 93 évesen hunyt el.
jan. 19
18:51
Újranyit a legendás Michelincsillagos étterem Budapesten: ilyen nem gyakran történik (Pénzcentrum)
Újranyit a legendás, egykor Michelincsillagos Petrus - igaz, most egészen más formában: Feke Zoltán séf Valentinnap alkalmából három estére életre hívja a Petrus.2-t, egy intim lakáséttermet, ahol újra felidézi a francia bisztrókultúra hangulatát. A február 14-i est már telt házas, a másik két időpontra pedig mindössze néhány hely maradt, ami jól m
jan. 19
18:51
Jennifer Lawrence kabátja most a sláger: kényelmes és minden szetthez jó (Femcafe)
Jennifer Lawrence ismét előhúzta a szekrényéből a kedvenc kabátját, amivel képtelenség mellélőni, hiszen egyszerre komfortos, nőies és elegáns.
jan. 19
18:51
Elhunyt Valentino Garavani (MeMedia)
93 éves korában elhunyt Valentino Garavani, ismertebb nevén Valentino olasz divattervező. A Valentino Garavani és Giancarlo Giammetti Alapítvány az Instagramon közzétett közleményében azt írta: „Alapítónk, Valentino Garavani ma elhunyt római otthonában, szerettei körében. A ravatalozásra a PM23-ban, a Piazza Mignanelli 23. szám alatt kerül sor janu
jan. 19
18:57
Leállt a fűtés egy magyar városban (Portfolio)
Kazincbarcikán január 19-én dél körül meghibásodott a távhőrendszer, ami miatt leállt a fűtés több mint 500 háztartásban - írja a HVG.
jan. 19
18:57
Lemondott a bolgár elnök, hogy indulhasson a miniszterelnöki székért az előrehozott választásokon (444.hu)
Rumen Radev azután döntött így, hogy a jelenlegi parlamenti pártok elutasították az új kormány megalakítására irányuló lépéseket.
jan. 19
18:57
Vastagszik a jég a Balatonon, de rianások még bárhol előfordulhatnak (Pénzcentrum)
A HungaroMet hétfőn délután közölte a Facebook-oldalán, hogy bár egyre vastagszik a Balaton jege, még mindig kiemelt óvatossággal kell a jégre menni.
jan. 19
18:57
Bemutatta első F1-es csapatruháját az Audi (m4sport.hu)
Egy nappal a bemutató előtt – színei erősen utalhatnak az autó fényezésére.
jan. 19
18:57
Az 5 legrosszabb spórolási szokás, amikkel a férfiak elüldözik a nőket az első randin (Life)
Íme a legkínosabb elsőrandis szokások.
jan. 19
18:57
Évtizedek óta nem látott havazás Kamcsatkán (Magyar Hírlap)
A félszigeten 60 éve nem tapasztalt hóesés volt ami halálos áldozatokat is követelt.
jan. 19
18:57
Szuverenitásvédelmi Hivatal: a brüsszeli "véleményrendőrség" fenyegetést jelent (Demokrata)
A brüsszeli "véleményrendőrség" felépítése súlyos szuverenitási kockázatot hordoz magában – hangsúlyozták.
jan. 19
18:57
Világhírű látványosságokat pontoztak le a turisták: ez a 10 legnagyobb csalódás (Drive)
Egy friss elemzés azt vizsgálta, mely látványosságok váltják be leginkább az utazók reményeit, és melyek okozzák a legnagyobb csalódást. A negatív lista élére az Egyesült Államok egyik legismertebb helyszíne került, a „pozitív győztest” pedig Spanyolországban találták.
jan. 19
18:59
A bolygórendszerek "kamaszkorát" tárta fel egy nemzetközi kutatócsoport (Magyar Hírlap)
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont a fiatal csillagok körüli törmelékgyűrűket vizsgálták.
jan. 19
19:03
Tarr Zoltán: A bíróság szerint jogellenesen távolítottak el az állami munkahelyemről (444.hu)
A Tisza Párt alelnöke szerint az elsőfokú ítélet megállapította, hogy a 2024. áprilisi kirúgása összefüggésben volt a közéleti szerepvállalásával.
jan. 19
19:03
Az ellenzék üzeneteit sugározta a hackerek által megszállt iráni televízió (hirado.hu)
A kibertámadás kínos  a teheráni vezetés számára.
jan. 19
19:03
14 év után távozik a Lucasfilm feje: ők öröklik meg az elnöki bársonyszéket (Igényesférfi.hu)
Kathleen Kennedy csaknem 15 év után távozott a Lucasfilm éléről, amidőn a Star Wars‑franchise Disney‑korszakát sok rajongói kritika érte.
jan. 19
19:03
Sebestyén Balázs szerint "csoda, hogy eddig bírta" Lovász László a Bochkorban (SzMo)
Azon is elgondolkoztak, hogy ki lehetne az utóda a rádióból távozó műsorvezetőnek, aki a jövőben a Dumaszínház kreatív igazgatója lesz.
jan. 19
19:03
Az EU el tudja kerülni az új amerikai vámokat (Magyar Hírlap)
Jelentette ki hétfőn Stéphane Séjourné iparpolitikáért felelős uniós biztos.
jan. 19
19:03
Megkezdődik az új Mercedes-Benz Glb sorozatgyártása a kecskeméti gyárban (KKV Magazin)
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdődött az új elektromos Glb sorozatgyártása. A magyarországi üzem rugalmas európai Mma-gyártási hálózatban működik együtt a délnémet rastatti gyárral. Az új Eq technológiájú Glb (az Eqb után) már a második teljesen elektromos Entry modell, amely a kecskeméti telephelyen készül – ezt követi majd az év folyamá
jan. 19
19:05
Beérett a sok túlóra (Magyar Hírlap)
A MOHU Budapest legalább 99 százalékban pótolta az elmaradásokat a hulladékszállításban.
jan. 19
19:09
A Mol szándéknyilatkozatot írt alá a szerb NIS többségi tulajdonának megvásárlásáról (ProfitLine)
A Mol-csoport kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Gazprom Neft társasággal a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban fennálló 56,15 százaléknyi részesedésük megvásárlásáról, a tranzakció megvalósulásával a Mol jelentős részvényesi felelősséget és irányítási jogot vállalhat a Szerbia egyetlen olajfinomítóját üzemeltető társaságban
jan. 19
19:09
Nézze itt élőben: Kapitány István az Egyenes Beszédben (ATV)
Ma a Tisza gazdaságfejlesztési és energetikai szakértője, Kapitány István lesz az Egyenes Beszéd vendége.
jan. 19
19:09
Orbán Balázs: a változás "nem lehetőség, hanem veszély", Magyar Péter simlis, a Tisza meg egy bizonytalan kísérlet (SzMo)
Orbán Viktor kampányfőnöke nem finomkodott, amikor Magyarról beszélt. Azt állítja, a Fidesz legnagyobb ellenfele folyamatosan hazudik és külföldi bábként cselekszik.
jan. 19
19:09
Külföldi stáb készített filmet Mészáros Lőrincről, már az első mondat után kivert a víz minden magyart (Promotions)
Egy külföldi dokumentumfilm kiverte a biztosítékot, Mészáros Lőrinc felemelkedését láthatjuk benne, az első percektől érezhető, hogy érzékeny témát érint.
jan. 19
19:09
Csehország döntött! (Magyar Hírlap)
Nem ad el repülőgépeket Ukrajnának.
jan. 19
19:09
Ezekre a fontos dologra taníthat bennünket a 80 éves Dolly Parton fordulatos élete (Sassy)
Soha nem felejtette el, honnan jött, és amióta csak lehetővé teszi a vagyona, különböző egészségügyi és oktatási programokat finanszíroz.
jan. 19
19:09
Pergel szerint extra teljesítmény kell Izland ellen (vehir.hu)
A balátlövő Pergel Andrej szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak extra teljesítményre lesz szüksége, hogy kedden legyőzze Izlandot az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában.
jan. 19
19:15
Ebből mindenki repetázni fog: 7 isteni tepsis krumpli, amit nem lehet megunni (Mindmegette)
Nincs olyan ember, aki ne szeretné ennek az ételnek valamelyik változatát. Hiszen a tepsis krumpli ezerféleképpen elkészíthető. Mutatjuk a legjobb recepteket!
jan. 19
19:15
Nagy a baj Marco Rossi kedvencénél, repül klubjától a válogatott kulcsembere (Metropol)
Szalai Attilának kiadta az útját török trénere.
jan. 19
19:15
Horvát nagyágyút igazolt le az EKB (Portfolio)
Hétfőn hivatalosan is jelölték a horvát Boris Vujcicot az Európai Központi Bank alelnöki posztjára. Ezzel ő lehet az első, a volt keleti blokk országai közül érkező tisztségviselő, aki helyet kap az euróövezet legfontosabb pénzügyi intézményének igazgatóságában.
jan. 19
19:15
Egekben az arany ára: érdemes 2026-ban is aranyba rakni a pénzünket, kaszálhatunk a nemesfémmel? (Pénzcentrum)
Az arany évezredek óta különleges helyet foglal el a gazdaságban: volt fizetőeszköz, hatalmi szimbólum és menedék válság idején. Bár ma már digitális pénzek és összetett pénzügyi eszközök uralják a piacokat, az arany szerepe korántsem halványult el. A CHART by Pénzcentrum friss epizódja megmutatja, mekkora valójában a világ aranyvagyona, hol koncen

Keresés