A világ leggazdagabb embere és a Ryanair vokális vezérigazgatója napok óta üzenget egymásnak az online térben, most Musk emeli a tétet. Mi történt? Elon Musk szavazást tűzött ki az X-en, hogy megvegye a fapados légitársaságot, a Ryanairt – írja a Guardian. A meglepetés elmaradt: a Musk által birtokolt közösségi oldalon közel egymillió felhasználó v
Miután több százan tüntettek Sepsiszentgyörgyön a megemelt helyi adók miatt, a város RMDSZ-es polgármestere a kialakult elégedetlenségért a Tisza Pártot tette felelőssé egy lakossági fórumon.
Anders Fogh Rasmussen elmondta, hogy nem akarja bírálni azokat a vezetőket, akik dicséretekkel halmozták el Trumpot, ugyanakkor szerinte itt az ideje, hogy Európa új megközelítést alkalmazzon – írja a hvg.hu.
A Semmelweis Egyetem kutatása szerint a problémás okostelefon-használatot nem önmagában a személyiség okozza, hanem az, ha valakinek gyenge az önkontrollja és erősen fél attól, hogy kimarad a társas történésekből (FOMO – fear of missing out). Az Acta Psychologicában megjelent tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a túlzott idejű mobilozás ne
A 100 milliárd forintos csomag adókönnyítésekkel, bérek fehérítésével és kedvezményes hitellel segítené a melegkonyhás éttermeket, Nagy Márton nem aggódik a költségvetési kockázat miatt.
Melania Trump az amerikai politikai élet egyik legtitokzatosabb figurája, akit rendszeresen fagyos vagy érzelemmentes arckifejezéssel láthatunk a kamerák előtt, miközben sokan találgatják, mi állhat ennek a furcsa jelenségnek a hátterében.
Az egyik ember drámája a másik számára a megváltás útja lehet? Erre a kérdésre keresi a választ Tom Tykwer 2025-ös filmje, A fény (Das Licht / The Light egy diszfunkcionális berlini értelmiségi család és a titokzatos szíriai házvezetőnő kapcsolatában. Farrah érkezése új érzelmeket és régi konfliktusokat hoz a felszínre az Engels család életében, s
David Beckham egykori asszisztense most nyíltan Brooklyn Beckham mellé állt a családi konfliktusban, és sejtelmes mondataival újra ráirányította a figyelmet a régóta húzódó feszültségekre.
Sokan tartanak attól, hogy adminisztrációs okok miatt hónapokig pénz nélkül maradnak a nyugdíjazáskor. Farkas András nyugdíjszakértő azonban mindenkit megnyugtat: a rendszerbe épített automatizmusnak köszönhetően nem kell kérvényekkel bajlódni. Mutatjuk, pontosan milyen esetekben és mennyi idő után érkezik a hivatalos nyugdíjelőleg. Mikor, kinek és
A Patrióta-frakció magyar képviselői Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai képviselőjével együtt egyhangúlag ítélték el a strasbourgi testület újabb magyarellenes lépését.
Egy nappal fia sokkoló vallomása után David Beckham is megszólalt. Bár Brooklyn Beckham nevét nem ejtette ki, szavai így is sokat elárulnak arról, hogyan éli meg a nyilvánosság előtt zajló családi válságot.
A Bowmore Financial Planning friss kutatása szerint az Egyesült Királyság lakosai jócskán elmaradnak az ajánlott nyugdíjbefizetési szinttől: a szükséges 38,7 milliárd fonttal szemben jelenleg kevesebb mint felét, mintegy 16 milliárd fontot takarítanak meg évente – írja a Pension Policy International.
A januári hideg időjárás miatt jelentősen megnövekedett lakossági gázfogyasztás kezelésére készül a kormány. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy módosítják a rezsicsökkentés rendszerét, hogy elkerüljék a fogyasztók számláinak drasztikus emelkedését - írja a Portfolio.
A TISZA Párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője a kazincbarcikai fűtésleállás kapcsán posztolt a létfontosságú problémáról. Tíz éven belül uniós és állami pénzből újítanák fel az elavult magyar lakásokat.
Donald Trump fokozta a nyomást: új vámokkal fenyegette meg tervei ellenzőit, válaszul pedig több európai ország felderítő egységeket vezényelt Grönlandra.
Horvátország egyik legkedveltebb városába hetente három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken indulnak a gépek már kora reggel, így a napot már a tengerparton tölthetik a nyaralók. Jegyek 11 990 forintos induló ártól foglalhatók a Wizz Air honlapján és mobilalkalmazásában. Amint korábban megírtuk, a légitársaság májustól már 19 repülőgépét állomá
Hadházy Ákos tett bejelentést az Európai Csalás Elleni Hivatalnál, mert a 2024-ben készre jelentett rendszer legtöbb beígért funkciója továbbra sem működik.
Az Európai Unió békeprojektként született, nem szabad hagyni, hogy háborús projektként haljon meg – szögezte le Hölvényi György, a Kdnp európai parlamenti képviselője, a testület biztonság- és védelempolitikai szakbizottságságának tagja az MTI-nek adott keddi nyilatkozatában Strasbourgban. A képviselő bírálta a közös kül- és biztonságpolitika végre
Sokan azt gondolják, hogy a bőség elérése csak a szerencsések kiváltsága, ám a keleti filozófia szerint inkább egy tudatosan alakított életmód eredménye.
Az Európai Parlament elfogadta az alapvető gyógyszerek elérhetőségének javítására irányuló álláspontját, amely az uniós gyártási kapacitás növelését és a gyógyszerhiány csökkentését célozza. A javaslat támogatja a stratégiai projektek finanszírozását, a „Vásárolj európai terméket” megközelítést és a határokon átnyúló közbeszerzést.
A Gáspár család szerepeltetése a Fidesz részéről egy tudatos stratégia része lehet. Olyan választói csoportokat is megszólítanak rajtuk keresztül, akikhez a hagyományos politikai üzenetek nehezebben jutnak el.
A masszázsmedence vízkezelése egy szükséges feladat, ami kevesek kedvence. Az AquaFinesse azonban előállt egy különleges megoldással, ami nemcsak megkönnyíti a víz tisztán tartását, de még arra is képes, hogy valódi gyógyfürdőt hozzon létre otthonodban. Élvezd a holt-tengeri só erejét és a bőröd is megköszöni majd a gondoskodást!
Az 5+1 elemből álló akcióterv részeként adócsökkentésekkel, bérkedvezményekkel és kedvezményes hitelekkel javítanák a vendéglátóhelyek túlélési esélyeit.
Itt az ideje, hogy ismét felfrissítsd azt a hatalmas ismeretanyagot, amit a Kresz-tanfolyamon tanultál! Érzel magadban elég motivációt és lelkesedést, hogy belevágj most következő játékunkba?
Titokzatos "orvosi helyzet" borította fel az ISS menetrendjét: a hazatérő legénységet helikopterrel vitték kórházba, a NASA pedig csak annyit mondott, hogy "stabil" az állapotuk.
Az MG Motor 2025 folyamán figyelemre méltó növekedést ért el: a márka megerősítette, hogy az Egyesült Királyságban – hazai piacán – átadta 100 000. elektromos járművét, miközben Európa-szerte először lépte át a 300 000 eladott járművet. Ez közel 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az MG Motor Európa-szerte megvalósított ambiciózu
Orbán Viktor szerint az extrém hideg miatt a kormány a mai ülésen tovább erősítheti a rezsicsökkentést: a miniszterelnök úgy fogalmazott, "rá kell tenni egy lapáttal", hogy a téli időszakban is biztosított maradjon az olcsó energia.
A hererák a 35 év alatti férfiak leggyakoribb daganatos betegsége, amely akár tizenéves korban is kialakulhat – éppen ezért a szakorvosok szerint már 15 éves kortól fontos havonta egyszer önvizsgálatot végezni.
A D-vitamin szedése a téli időszakban kiemelten fontos, ugyanis ilyenkor ez az egyik legfontosabb tápanyag, amelyre a szervezetünknek feltétlenül szüksége van. Ennek ellenére sokan nem szedik és hiány alakul ki belőle a szervezetükben, általában észrevétlenül. Cikkünkből megtudhatják miért ennyire fontos és azt is hogyan és miből tudják bevinni sze