Az amerikai elnök a svájci Világgazdasági Fórumon tartott egy, a mostanában megszokottnál is összefüggéstelenebb, hosszú beszédet, ahol egyebek mellett Európáról és Grönland megvásárlásáról is beszélt.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ma reggel jelentette be a vendéglátóipart érintő 5+1 pontos intézkedéscsomagot, amelyről a Pénzcentrum is beszámolt. A 100 milliárd forintos keretből érkező könnyítések, köztük a reprezentációs adó eltörlése és a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfelezése a kormány szerint érezhetően javíthatják az éttermek m
Kedden a magyar férfi vízilabda-válogatott 11-11-es döntetlen után ötméteresekkel 15-14-re nyert a címvédő és világbajnok spanyol csapat ellen, így a következő lépés az Európa-bajnokság elődöntője. Bittmann Emil és Göbölyös Gábor is a tegnapi találkozó izgalmait elemezte A víz összeköt új adásában, ennek kapcsán Varga Zsolt, szövetségi kapitány és
"Vigyázzatok mert a radiátor után a katalizátort vágja ki a báttya…" - ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek arra az Orbán Viktor által közzétett képre, amelyen a kormányfő egy fűtőtestet cipel.
Január 25-én, Bereményi Géza 80. születésnapja alkalmából jelenik meg a Spotify-on Járai Márk első szólóalbuma, az Összevissza tánc a világ. Járai zenéi és Bereményi szövegei – akár a Cseh-Bereményi dalok – javarészt egy konyhaasztalon íródtak eggyé, és a 2019-ben indult közös alkotói folyamat most érett meg a megjelenésre. A streaming közzététel u
Az elmúlt napokban több cikkben is írtunk arról, hogy az Ethereum hálózatán rekordszámú tranzakció zajlik és tömegével hoznak létre új tárcákat is. Január 16-án a napi tranzakciók száma történelmi, 2,8 milliós csúcsra jutott, miközben ugyanezen a napon az azt megelőző 30 napban létrehozott új Ethereum-címek száma elérte a 12,6 milliót, ami az eddig
Tavaly minden állam- és kormányfő nevében megegyeztek, hogy adjanak egy 90 milliárd eurós kölcsönt, de ez többek közt Magyarországra ne rójon pénzügyi kötelezettséget.
Nemcsak a virágot vette át, de még egy közös szelfire is odaállt a meglepett rajongó mellé. A skóciai körút ezzel a spontán jelenettel vált igazán emlékezetessé, amiért odavannak az emberek.
Rendkívüli bejelentésben közölte Facebook oldalán Orbán Viktor, hogy a kormány átvállalja a családoktól a rendkívüli hideg tél miatti többletfogyasztás költségét. A kormány ma ülésezett, a januári szélsőséges időjárás komoly próba elé állította Magyarországot, a múltheti hópróbát sikeresen teljesítette – közölte a miniszterelnök. "A szokatlan hideg
Közvetlen tárgyalásokat akar kezdeményezni Grönland megszerzéséről Donald Trump amerikai elnök, aki szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon a Dániához tartozó területtel kapcsolatos vitáról is beszélt felszólalásában.
Az utóbbi napok időjárása és az elkövetkező időszak fagyos napjai megkövetelik, hogy a járdákat, utakat jégtelenítsük. Mit lehet és érdemes a járdára szórni?
A palacsinta nagyjából bármivel töltve jó, hisz ha belegondoltok, a lekvártól a csirkepaprikásig bármit képesek vagyunk beletekerni. Miért épp a sós karamell öntet maradna ki a sorból?!
Borzalmas közlekedési balesetben elhunyt Boráros Gábor kislányának anyja. A népszerű fitneszmodell és influenszer, Jákli Mónika a baleset előtt így töltötte az utolsó napját.
Úgy döntött az Európai Parlament szerdán, hogy kikéri az Európai Unió Bíróságának jogi véleményét, összhangban áll-e az EU-Mercosur-megállapodás az uniós alapszerződésekkel.
Európa biztonsága és függetlensége szempontjából kulcsfontosságú, hogy az Európai Unió továbbra is Ukrajnára összpontosítson - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban az Európai Parlamentben.
Hiába írta elő a kongresszus az Epstein-ügy teljes feltárását, az amerikai igazságügyi minisztérium nem siet sehova. Az áldozatok közben egyre hangosabban tiltakoznak.
Tavaly minden állam- és kormányfő nevében megegyeztek, hogy adjanak egy 90 milliárd eurós kölcsönt, de ez többek közt Magyarországra ne rójon pénzügyi kötelezettséget.
Az egész országot megrázta hír, hogy a fitneszmodell halálos balesetet szenvedett Szlovákiában. Jákli Mónika kocsija egy bérelt Mercedes volt, ami most is szerepel az autókölcsönző oldalán.
Az alapvető jogok biztosa (ABJ) nyílt levélben kereste meg Christophe Kampot, az EBESZ nemzetiségi kisebbségekkel foglalkozó főbiztosát, Maria Telaliant, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala igazgatóját, Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét, Róbert Dobrovodskýt, a Szlovák Köztársaság Emberi Jogi Biztosát a Benes-dekr
Az olasz Alpok ikonikus térsége, a Dolomitok már most is a tömegturizmus határán egyensúlyoz, a helyiek szerint pedig a közelgő téli olimpia tovább súlyosbíthatja a helyzetet. Miközben Olaszország a jövő hónapban Milánóban és Cortina d’Ampezzóban rendezi meg a téli játékokat, az alpesi közösségek attól tartanak, hogy a látogatók újabb hulláma olyan
Plácido Domingo ma ünnepli 85. születésnapját, de továbbra is aktívan koncertezik Európában és Ázsiában. Életműve egy olyan korszakot idéz, amikor az opera a milliárdos tévénézettségű globális popkultúra része volt.
A krónikus gyulladás sokszor észrevétlenül van jelen a szervezetben, mégis jelentős hatással lehet az anyagcserére, az immunrendszerre és a hormonális szabályozásra.