Az emberek optimizmussal, friss elhatározással érkeznek az új évhez, de sokan komoly döntéseket is hoznak januárban – miért éppen ebben a hónapban történik a legtöbb válás?
Az Amazon a jövő héten elindítja a második nagy leépítési hullámat, amely a vállalat 30 000 fős vállalati munkaerő-csökkentési céljának másik felét jelenti. Az október óta eltelt időszakban világossá vált: ez nem csupán egy pénzügyi döntés, hanem az MI-korszak szervezeti átalakulásának kezdete, ahol az automatizáció és a mesterséges intelligencia a
Az Európai Bizottság jóváhagyta további nyolc uniós tagállam nemzeti védelmi beruházási tervét a SAFE kezdeményezés keretében, és az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak pénzügyi támogatás engedélyezését javasolta - közölte hétfőn a testület. A jóváhagyás lehetővé teszi, hogy ezek az országok kedvező feltételekkel, hosszú távú hitelekhez
A miniszterelnök videóüzenetben közölte, hogy a nemzetbiztonsági szervek szerint Kijev célba vette a magyar választásokat. A külügyminisztertől azt várja, hogy bekéreti Ukrajna nagykövetét.
A 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt a nyugdíjasok többsége kedvezően fogadta, ugyanakkor a támogatás tényleges használata vegyes képet mutat – derül ki a Shopfully kutatásából. A válaszadók 6 százaléka elajándékozta vagy pénzzé tette az utalványt. Azt, hogy hol váltották be az utalványt, leginkább a megszokás és a földrajzi közelség határozta m
Fontos győzelemmel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságon: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata 9-7-re nyert a spanyol együttes ellen a hétfői nyitónapon.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint nagyon nehéz legyőzni a társházigazda Svédországot, amellyel a magyar férfi kézilabda-válogatott kedden, az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában találkozik.
Kedvező hatást gyakorol Szerbia adósmegítélésére az a kötelező erejű szándéknyilatkozat, amelyet a Mol-csoport kötött a Gazprom Nyeft társasággal az orosz cég által a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban birtokolt 56,15 százalékos részesedés megvásárlásáról - áll a Moody's Ratings hétfőn Londonban ismertetett szektorelemzésében.
Hamarosan kezdődik egy bizottsági tanácskozás itt Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Szerintetek miről lesz szó? Természetesen megint Magyarország csesztetéséről, a magyar emberek elleni támadásról – erről beszélt a Fidesz EP-képviselője a közösségi oldalán.
Ideológiával nem lehet fűteni, ezért az EU-ban alapvetőnek kellene lennie, hogy az energiapolitika ne kerüljön ideológiai fogságba, és a tagállamok dönthessenek saját energiamixükről – jelentette ki Zsigmond Barna Pál, az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Brüsszelben. Az EU-s tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó miniszte
Elhunyt Bálint Péter, a hazai filmgyártás egyik meghatározó alakja – a gyászhírt a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál jelentette be a Facebook-oldalán.
A hazai téli programkínálat egyik legkülönlegesebb eseménye tér vissza februárban. Kilencedik alkalommal rendezik meg az Indoor Sörfesztivált, amely idén a New York Palace Hotel dísztermeibe költözik.
A világ egyik legjobb csapatának tartott címvédő Portugália ellen folytatja a magyar válogatott a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Európa-bajnokságon, de a középpályás Szabó Lajos szerint készen állnak a mérkőzésre.
A címvédő Portugália, valamint Olaszország ellen folytatja szereplését a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Európa-bajnokságon a magyar válogatott, amelynek kapusa, Alasztics Marcell szerint extra teljesítményre lesz szükség.
Befejeződött a Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft. komplex beruházási programja, a szervezet 305 millió forint támogatásban részesült a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Programból - közölte hétfőn a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsa az MTI-vel.
Nehéz, brusztos meccs volt a spanyolok elleni győzelemben oroszlánrészt vállaló kapus szerint, ám végül jól összeállt a csapat játéka. Garda Krisztina elmondta, lehet, hogy könnyebb meccsek következnek, de ugyanolyan keményen beleállnak majd, ahogy a spanyolok ellen is.
Finom intrikák, emlékezetes szerelmek és botrányos fordulatok – a Bridgerton eddigi évadai bőven adtak alapanyagot a rajongóknak. De vajon mennyire élnek élénken benned a részletek? Emlékszel, ki kivel, mikor és miért?
Sokak számára a 2025-ös év sem volt könnyű, mindenki remélte, hogy 2026 már más lesz. Alig három hét telt el az új évből, máris két tragédia rázta meg a magyar sztárvilágot: Dudás Miki és Jákli Mónika halála sokkolta az országot.
A bíróság szerint senki sem kezdeményezte a cég felszámolását. Most egy nyírbátori közjegyző mégis végrehajtást rendelt el a társaságnál, amelynek az adóssága akár húszmilliárd forintra is rúghat.
A csillagjegyed nemcsak személyiségedet határozza meg, hanem ösztön szinten gyakorol hatást az életedre. A horoszkópod arról is sokat elárul, hogy milyen a szexuális életed.
A jövő évi budapesti világbajnokság szempontjából is fontos, hogy a fiatal magyar válogatott ezüstérmet nyert a vasárnap Belgrádban zárult férfi vízilabda Európa-bajnokságon - jelentette ki hétfőn Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
Sok kapcsolat nem egyetlen drámai esemény miatt ér véget, hanem a mélyen gyökerező minták okozzák a bajt. Olyan minták, amelyek talán egykor védelmet nyújtottak, de mára mérgezővé váltak. Mondjuk, miről is van szó pontosan, és hogyan tudtok rajta változtatni!
A ZRI Závecz Resaerch felmérése szerint folytatódott Tisza és a Fidesz-KDNP táborának bővülése: előbbi tavaly nyár óta 32-ről 36 százalékra erősödött, utóbbi 26-ról 31 százalékra. E tendencia részeként november vége óta minkét párt 1-1 százalékponttal növelte a támogatottságát. Jelenleg a Tisza Párt mögött a 2,9 millió szavazópolgár áll, a Fidesz m
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatót tett közzé a jövedéki termékek meghatározásáról. Ez a tájékoztató segít abban, hogy a kevésbé ismert termékekről is el tudjuk dönteni, hogy azok a jövedéki szabályozás alá tartoznak-e vagy sem.
Katalin hercegnénél betelt a pohár: aggódik, hogy egy bizonyos illető jelenléte veszélybe sodorhatja a házasságát, ennek elkerülése érdekében pedig készen áll határozott lépéseket tenni.
Pont ugyanannyira nincs egyetlen eredeti gondolata sem semmiről, úgynevezett politikai programja az elszakított országrészek magyarjainak gyalázásában és jogfosztásuk követelésében merül ki.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn utasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy kéresse be Ukrajna magyarországi nagykövetét. Ezt a kormányfő a Facebookra feltöltött videóban közölte hétfőn. Orbán Viktor elmondta: a múlt héten ukrán politikai vezetők, sőt maga az elnök is durván sértő és fenyegető üzeneteket fogalmaztak meg Mag
Bár kevesen szeretik bevallani, a kutatások szerint a legtöbb szőlőnek van "kedvenc" gyereke. De vajon tényleg olyan rossz anyává és apává teszi ez őket?
A tejpiaci válság súlyosbodása miatt azonnali uniós lépéseket sürget Magyarország Brüsszelben. Nagy István agrárminiszter szerint a felvásárlási árak drasztikus zuhanása több tagállamban is komoly gondokat okoz, ezért gyors és hatékony beavatkozásra van szükség - írta meg az Agrárszektor.
Orbán Viktor videóüzenetében kiemelte, hazánk szuverenitása és a választások tisztasága érdekében utasította Szijjártó Pétert, hogy rendelje be az ukrán nagykövetet.
Károly király kifejezetten kedveli az olasz konyha fogásait, egyik nagy kedvence a vadgombás rizottó; az uralkodó, amikor még a hercegi címet viselte, maga is szívesen ment gombát gyűjteni a balmorali birtokán. Volt szakácsa egy videóban megosztotta, hogyan készítette el Károly számára ezt az ételt.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki tíz éven át összesen 171 millió forint kárt okozott egy postai szolgáltatási tevékenységet végző gazdálkodó szervezetnek. A vádhatóság az utóbbit nem nevezte meg, az viszont kiderült, hogy mire ment el a pénz.
A Skoda Octavia az abszolút kedvenc. Fotó: Skoda 2019 óta nem volt ennyi új személygépkocsi-regisztráció! 2025-ben 284 978 új személygépkocsit adtak el Ausztriában. Ez pontosan 31 189-el több, mint 2024-ben, és 12,3 százalékos növekedést jelent. Ez a piacot a 2019-es, világjárvány előtti év óta a legmagasabb szintre emelte, amikor 329 363 új személ
Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, a spanyolok elleni bravúros siker második félidejében vált igazi csapattá az együttes. A tréner kiemelte a remekül teljesítő Neszmély Boglárkát, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a győzelemben.