A tavalyi évben közel 1 millió hektáron, mintegy 18 ezer gazdálkodó alkalmazott mikrobiológiai készítményeket a növénytermesztésben – ez jól mutatja, hogy a talajélet támogatása ma már egyre szélesebb körben bevált gyakorlat.
Egy friss videóban Kumin Ferenc brit nagykövet azokra a belépési és utazási feltételekre hívja fel a figyelmet, amelyeket a brit hatóságok 2026 elejétől szigorúan ellenőrizni fognak, olvasható a Magyarország Londoni Nagykövetsége Facebook-oldalán.
A digitális eszközök ma már szinte minden gyerek életének részei, de egyes kutatások szerint a túl sok képernyőidő komoly hatással lehet a fejlődésükre.
Témák: Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Doni Hősök Emlékmenetet. Az idei túrán közel háromszázan indultak útnak Békéscsabáról Gyulára. A közösség erősítése volt a fő célja az Országos Román Bálnak. Az esemény nagy múltra tekint vissza, hiszen 1981-ben rendezték meg az első évindító mulatságot. Az igényes beszéd áll az idei tanév középpontjá
Az online hitelesség nem látványelemeken múlik, hanem azon, hogy egy márka mennyire következetesen képvisel értéket a kommunikációjában. Ha egy vállalkozás hiteles a közönsége szemében, azzal bizalmat épít, új érdeklődőket ér el, és hosszú távon is megtartja a meglévő ügyfeleit.
Meghívott minden cigányt - és a főnökeiket is - egy kávéra, akiket megbántott a szaros wc-s mondásával. Közben képes olyan szavakat is használni, amit csak a mihazánkosok szoktak.
Az ambivert személyiségben az extrovertált és introvertált személyiségjegyek egyensúlyban vannak, és ez verhetetlenné teszi őket az irodai környezetben.
Te mennyire vagy tisztában a közúti szabályokkal? Ezzel teszttel akár pár másodperc leforgása alatt letesztelheted magad, hogy mennyire vagy felkészült a KRESZ-teszteket illetően. Ezeket a szabályokat érdemes időnként átnézni, gyakorolni, sőt, ha kell akkor felfrissíteni, hiszen ahogy a mondás is tartja: ” Ismétlés a tudás atyja „. Ez egy remek alk
Az EU-s döntés után azonnal kitört a politikai csata itthon a gázkérdésben. Míg a kormány a rezsicsökkentést féltve rohan a bíróságra, addig Magyar Péterék saját tervvel álltak elő.
Guyana gazdasága 2025-ben 19,3 százalékkal nőtt, így az ország immár hatodik éve ér el kétszámjegyű bővülést – jelentette be Ashni Singh pénzügyminiszter az éves költségvetés ismertetésekor.
"Nemet mondok az orosz–ukrán háború további finanszírozására! Nemet mondok arra, hogy az ukrán állam működését a következő 10 évben velünk fizetessék meg! Nemet mondok a rezsiárak háború miatt emelésére!"
A Homo erectus beszédképessége új bizonyítékok szerint lehetséges volt, ez pedig forradalmasíthatja az emberi evolúcióról eddig szerzett ismereteinket.
Harry herceg a napokban Londonba látogatott, ugyanis elkezdődött a Daily Mail kiadója elleni pere. A jogi csatározás folyamata valószínűleg már önmagában is megterhelő a herceg számára, de most a zaklatója miatt is aggódnia kellett, aki csupán néhány méterre ült tőle a tárgyalás során.
Nagyon kevés ország helyezte olyannyira politikájának középpontjába a gyermekek védelmét, mint ahogy ezt Magyarország tette – jelentette ki az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Strasbourgban hétfőn. A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (Pace) egyhetes téli ülésszakának hétfői munkanapja kereté
Civilruhás rendőr lőtt rá egy húszéves fiatalemberre Milánóban, az észak-afrikai származású férfi a helyszínen életét vesztette – minderről az olasz sajtóban jelentek meg információk. Halálos kimenetelű incidens történt ma délután a milánói Rogoredo negyedben, a via Giuseppe Impastato utcában. Egy húszéves, észak-afrikai származású fiatalember éle
Amikor megbetegszünk, sokszor nem egyértelmű, hogy náthával vagy influenzával állunk-e szemben. Bár a tünetek részben hasonlítanak egymásra, az influenza és a nátha lefolyása és különösen a súlyossága eltérő lehet. Ha tudatosan figyeljük a jeleket, könnyebben eldönthetjük, mikor elég csak „kipihenni” a betegséget és mikor szükséges komolyabban venn
A feldolgozók számára nagyon fontos, hogy a kukoricatermesztő gazdák sikeresek legyenek – mondja Reng Zoltán, a Hungrana Kft., vezérigazgatója, aki a Bászna Gabona ügye mellett a kukoricapiac aktuális helyzetéről is kifejtette véleményét.
A Budakeszi Vadaspark a lakosság segítségét kéri a szerelemtől fűtött vadmacskák védelme érdekében. A vadmacskák párválasztási időszaka februártól márciusig tart, ebben az időszakban az állatok nagyobb területeket járnak be.